Rakovszky Zsuzsa akkor nyitott a próza felé, amikor már érett, elismert és határozott utat bejáró költő volt. A kénytelen-kelletlen, de kezdőnek nevezhető (bár tanulnának tőle a valóban kezdők) prózaíró gyermekbetegségeit a rengeteg tapasztalat elsősorban a lírikus megjelenítésben és a műfordítói erényekben segítette.
Hogy találtam rá: Sajtópéldányként kaptam a Magvető Kiadótól.
Miért: Feltettem a listámra Lobo Moly.hu-s kezdeményezésére.
"Van, ami eltűnt, elveszett, de visszajön: idővel megint kedd lesz és vasárnap, az elfogyott, körömszilánknyi hold újra megtelik, az anyja reggel elmegy, de este megjön a havatalból. Máskor a dolgok egy óvatlan pillanatban átcsúsznak a határ túloldalára."
Nem kedvelem, és jogosnak sem tartom azokat a kritikai megjegyzéseket, melyek azzal kezdődnek, hogy „nem tudom, hogy kezdjem a kritikám”, „nem tudom, mi a véleményem a könyvről” vagy „nehéz helyzetben vagyok…”, mert ezek a kifogások üres mondanivalót tartalmaznak. Vagy tudja valaki, miről olvasott, vagy nem, no de, akkor minek írjon róla az olvasó... Ellenben, ha egy kritikus nem tartja helyénvalónak, ha egy kritika azért marasztal el egy könyvet, mert az nem olyan, mint a szerző egy korábbi munkája, azzal egyet tudok érteni. Azért is van szükség a kritikákra, mert az elvárások segítik az írói kiteljesedést. Merthogy Rakovszky Zsuzsa, A hullócsillag éve című könyve nem ugyanolya, mint az első munkája. Más, mint aki keresi az útját.
Rakovszky Zsuzsa második regénye számomra inkább regény, mint az első. A hullócsillag évé-t jóval könnyebb regényként olvasni, mint A kígyó árnyéká-t. Egyáltalán regényként olvasni is jóval könnyebb. Épp ezért, hogy ne összevessem, ne hasonlítgassam egyiket a másikkal, hanem kiemeljem, A hullócsillag évé-ről ezek után úgy fogok beszélni, mintha A Hold a hetedik házá-bant vagy A kígyó árnyéká-bant nem olvastam volna.
A hullócsillag éve elsősorban Sopronban játszódik, az 1950-es években (pontosan valamikor 1955 őszén kezdődik, és valamikor a forradalom leverése után fejeződik be), egy mára már átértékelt korban. Csakhogy Rakovszky nem a korról, a forradalom előszeléről ír, hanem egy kislányról és az édesanyjáról. Maga a kor, a jellegzetes élethelyzet, a rendszerben alkalmazott nyelvi fordulatok és szóhasználatok, mind csak kellékek.
Egy, a regény elején még öt-hat éves kislány, Piroska szemszögéből (énvilágából) látjuk történetet, az élethelyzetet, a női viszonyulásokat és az összeütközéseket. Mert mint mindenki életében, Piroskáéban is akad néhány. Apja halála után a lány kettesben él az édesanyjával, aki mellett feltűnik két férfi is. A konfliktus máris adott. Piroska számára gyermekként nem elfogadható és nem vonzó az a férfi, aki viszont az anya számára felnőtt asszonyként az.
Piroska változik, élményekkel, lelki folyamatokkal, látószöge és világképe a regény előrehaladtával együtt tágul, fejlődik, sőt időnként már-már a felnőttnézőpontot és –hangot üti meg, miközben gyermeki énje a kihallgatja a beszélgetéseket, naplót, levelet ír, és felnőttmonológat ad elő.
Az idővel való játék mindig izgalmas, legtöbbször feszültséget és bonyodalmakat hoz. Rakovszky Zsuzsa is játszik az idővel, mert bár 1955-öt írunk, a történetnek van egy előtörténete, ahogy kinyitjuk a könyvet, az első levelek 1950-es és 1952-es keltezésűek, ami nagy segítség, hiszen sok olyan szereplőt, körülményt, kapcsolatrendszert és karaktert megismerhetünk, akik esetleg a történetben később csak utalásokban lesznek említve. Az akkor még élő Piroska apja, Kürthy Árpád és a később már özvegy Kürthy Árpádné, szül. Stark Flóra részére címzett levelekből betekintést kapunk egy kicsi kis családi közegbe, majd a félárva kislány környezetébe, az ötvenes évekbeli soproni polgárlakás miliőjébe.
És aztán jön maga a regény.
Minden regény kezdőmondata egyfajta vízválasztó; nyomaték az eljövendőkre, felhívás a továbbolvasásra. Rakovszky Zsuzsa kezdőmondata „A világot láthatatlan vonalak szabdalják darabokra.”, mintha egy álomjelenetbe kísérne el – ami a szerzőtől nem is áll olyan távol –, ráadásul egy valóságos környezetbe helyezve.
Noha Piroska még gyermek, és a nézőpontja egy gyermeki rácsodálkozás nézőpont, mégis egy felnőtt racionalitásával tekint a környezetére, és elemzi azt. Egy kislány magánya, kiszolgáltatottsága, félelme a világgal, a változásokkal szemben párhuzamosan jelenik meg ennek a kislánynak a jellemfejlődésével, gyermeki énjében kibontakozó nőiességével. Piroska tehát a kulcs, ő az a személy, aki bemutatja a másikat, aki belenéz mások arcába, aki kérdéseket vet fel.
"- A szerelem, az azt jelenti, hogy nagyon-nagyon szeretünk valakit! - mondja furcsa, szertartásos komolysággal az anyaj. - Ha majd egyszer igazán szerelemes leszel, ne félj, tudni fogod..."
De Rakovszky Zsuzsa nem elégszik meg a gyermek által bemutatott életképekkel és tudati állapottal, egy férfi, Bartha naplójegyzeteit is bemutatja, aki hasonló érzelmekkel bír, mint a nála sok-sok évvel fiatalabb kislány, Piroska: függőség, alávetettség és kényszerű alkalmazkodás. Barthát ugyanis, az ÁVH kötelékébe tartozó szeretője és saját gyengesége nyomasztja, és nem meri az özveggyé vált Flórát választani.
A feminim férfi és a maszkulin nő sajátos megjelenítést kap a szerzőtől, ami előrevetíti, hogy kudarcba fullad a menekülés a szituációból; Flóra és Bartha ’56-os emigrálási szándéka. Épp ezért egyfajta katarzist, gyomorszorító érzést kelt a vég, a nem kevés fricskával elnevezett „Élet az űrben” fejezet.
"Nincsenek is már grófkisasszonyok."
A fülszöveg szerint A hullócsillag éve a határok regénye. Anya és gyerek, férfi és nő keresi a határokat egymás között a tűrés és a tűrhetetlenség határvidékén, méghozzá egy igencsak terhelt világban, mind politikailag mind társadalmilag. Ezek a határok nehezen feszegethetők, a privát és a kollektív életen való változtatás mintha magában hordozná a kudarcot. Mégis, a lírai minőség megengedi, átlépje a határt a líra és az epika között, hogy egy regényszerű költői könyvet kapjunk kézhez.
Cím: Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve
Kiadó: Magvető Kiadó
Megjelenés: 2005/2010
Oldalszám: 400
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése