Egy csomót olvasok... szemetet is

Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap. Mások örökké veled vannak. Beszélgetek, írok, szerkesztek, nevetek... és olvasok. Sokat. Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Agatha Christie. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Agatha Christie. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 24.

Agatha Christie: És eljő a halál...

Újra és újra felmerül a vágy bennem, bár készíthetnék interjút Agatha Christie-vel, bár beszélgethetnék vele egy csésze tea felett ülve, bár meséltethetném életéről, gondolatairól, vágyairól. Hihetetlen fantáziának volt birtokában ez az asszony, és ő jól kufárkodott ismeretével,  és képes volt időről időre letérni a kitaposott ösvényről. Ennek köszönhető az Úticélja ismeretlen és az És eljő a halál…  történet is, a kedvenc krimijeim Agatha Christie-től.

Az És eljő a halál… krimitől nem a megszokott stílust, történetet és kort kapjuk, noha mégsem érhet senki rajongót meglepetésként, hiszen a krimik királynője élete nagy részét töltötte Egyiptomban ásatások felett görnyedve segítette második férje, Max Mallowan régészeti munkáját. Agatha Chistie mégsem bízta a véletlenre a hitelességet, ezért Stephen Glanville egyiptológus szakértői tanácsét kérte, aki a szakmai segítségen kívül, (Christie életében először és utóljára történt meg hasonló) arra is rábeszélte a szerzőt, hogy változtasson a történet végén.

Persze Agatha Christie sem bújhatott ki a bőréből, az És eljő a halál… című kötet nem a régészeké, senki nem kutat múmiák és piramisok rejtett titkai után, nem hoz átkot senki senkire, nem mutatkozik sehol egy vészjósló holtából visszatérő szellem. Sőt, Monsieur Hercule Poirot-ot vagy Miss Jane Marple-t is hiába keresnénk a piramisok árnyékában. Agatha Christie nem a XX. század rejtélyekkel teli konzervatív világába viszi el az olvasót, hanem a „dicső” múltba. És mégis, mintha az ókori Egyiptom szele épp csak annyira csapta volna meg az írónőt, amennyire az egészségesnek mondható, hiszen a bűnügyi regény akár a középkorban, de a jelenben is játszódhatott volna. Kortalan, és mégis hű a korhoz.  Az És eljő a halál… négyezer évvel ezelőtt játszódó izgalmas és letehetetlen krimi.

"Most ebben a pillanatban Renisenb úgy érezte, mintha sohase ment volna el innen..."

A történet tehát Kr. e. 2000 körül játszódik az ókori Egyiptomban, a Nílus partján élő aktuális fáraó alattvalóinak mindennapjaiba, hierarchikus felépítésű családi viszonyaiba, belső feszültségeibe tekinthetünk be.
Az özveggyé vált Reniszenb visszatér családjához kislányával, Tetivel, és gyászát megtörve az első felindulásában örömmel tapasztalja, hogy nem sok minden változott, míg ő távol élt. Családtagjai ugyanúgy élnek és ugyanolyanok mint régen. Ám a külsőségek megtévesztőek lehetnek… Hori, az intéző és írnok mutat rá, hogy a változás szembeszökő, csak pontosabban kell figyelni a dolgokat, és a belül rothadásnak indult érzelmek hamar a felszínre törhetnek…

Hori észrevétele hamar tárgyi azaz személyes jelenléttel igazolódik: Reniszenb apja, Imhotep, a család idősödő ura egy új asszonnyal tér haza. Nofret nem csak fiatal, hanem gyönyörű ágyas is, aki tudja mit akar az élettől, és hogyan kell elcsavarni a férfiak fejét, ahhoz, hogy el is érje a célját. Természetes, hogy a rokonoknak nem tetszik Nofret és olyan betolakodónak tekintik, aki a családi vagyonra kívánja rátenni a kezét.

"Halál... Az életről gondolkozott, és lám bezárult a kör - megint itt a halál..."

Telnek múlnak a hónapok és egyik rejtélyes halálos balesetet újabb köve: Noferet szőrnyű halált hal, leesve a szakadékba, a gyász még le sem telik, mikor Szatipi is meghal különös körülmények között. És a családtagok kezdenek attól tartani, hogy nem lesz megállás.
Reniszenb nem kívánja tétlenül nézni, hogy fiát és szeretteit végzetes baj érje, maga kezd nyomozásba. Kétségekkel és bizalmatlansággal tekint mindenre és mindenkire, de lenyűgözően bátran áll  ki és kérdezősködik, követi a nyomokat a végső cél eléréséért, miközben nem csak a fia élete kerül veszélybe, hanem ő magának is választ kell adnia, kinek az oldalán kívánja leélni életét.

Eredeti cím: Agatha Christie: Death Comes as the End
Magyar cím: Agatha Christie: És eljő a halál...
Fordító: Kocsis Anikó
Kiadó: Hunga Print
Megjelenés: 1944/1993
Oldalszám: 222

Tetszési index: 100%

2011. március 30.

A ponyva királyai sorozat - még, még, még

Muszáj írnom erről a sajtóanyagról, noha szimpla reklámnak is tűnhet(ne), ha épp nem lennék Rejtő Jenő és Agatha Christie rajongó. Három kiadó összefogott, ami ritka, valljuk be. Az Európa Kiadónak, az Alexandra kiadónak és a Népszabadságnak köszönhetően minden héten, szerdán felváltva juthatunk tényleg potom összegért Rejtő Jenő és Agatha Christie műveihez A ponyva királyai sorozatban.  

A tavaszi hadjárat során következnek

Rejtő Jenő: Az ellopott futár
2011.03.30. szerda

Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában        
2011.04.06. szerda

Rejtő Jenő: Tigrisvér
2011.04.13. szerda

Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok
2011.04.20

Rejtő Jenő: A szőke ciklon
2011.04.27. szerda


Rejtő Jenő: Az ellopott futár

"- Nagyon helyes, hogy a tetemet már előkészítették a boncoláshoz. Örülök, hogy végre rend van a kórházban. Fogjunk hozzá, uraim. A lelet szerint ez itt egy negyvenöt év körüli, anaemiás egyén, causa mortalis: előrehaladott atrophia...
A kórboncnok felemelte kését, lehúzta a leplet, ám ekkor legnagyobb csodálkozására a halott felült, és mutatóujját figyelmeztetően kinyújtva, így szólt:
- Pardon, a boncolás előtti illem előírja, hogy bemutatkozzam.
A tanár szigorúan összevonta szemöldökét, és a meghökkent kórházi szolgára nézett.
- Marcel! Hogy kerül ide egy jól nevelt női hulla a középkorúnak jelzett, negyvenöt év körüli egyén helyére? Uraim! - És az orvosokhoz fordult, választ sem várva: - Iménti kijelentésemet visszavonom: a kórházban még sincs rend. (...)"


Rejtő Jenő: Tigrisvér

Molly eléje lépett, egész közel. Tágult szemmel nézett egyenesen a férfi szemébe. Sokáig álltak így. Robin lassan elfordította a fejét. A szája szélén fájdalmas rándulás vibrált át.
- Robin - suttogta a leány -, beszéljen őszintén... nem tudom... nem akarom hinni...
Hogy szerette volna átkarolni a leányt, magához szorítani, hiszen szerette! Szerette már ott fenn a menedékházban, amikor mint foglyot őrizte... És nem tette... nem tehette...
- Robin - mondta most már enyhébben, könnyes szemmel, és két kezét a férfi vállára tette.
- Mit akar?... - kérdezte rekedten, türelmetlenül - nem mindegy, hogy mi az igaz? A Tigris fia vagyok!
Tigrisvérem van. Kerülnöm kell, ha szeretek valakit! Minden ősöm rabló volt, és minden utódom rabló lenne... Tigris-vér folyik az ereimben! Menjen tőlem, Molly... Elátkozott, ha hozzám ér...
Nézték egymást. És mindketten egy arcot láttak: a fél szemöldöke lepörkölve, macskabajusz, borostás áll...
A Tigris vigyorgott rájuk. Az ős!

Rejtő Jenő: A szőke ciklon

Radzovill herceg élete megmentéséért hatalmas gyémánttal ajándékozza meg Jim Hogan betörőt. Az ajándék percekkel azelőtt érkezik a címzetthez, mielőtt emberölési kísérlet vádjával letartóztatják. A betörő egy félig kész Buddha-szoborba rejti az ékszert, aztán elvonul letölteni életfogytiglani büntetését. A fegyházban csupán egykori iskolatársának lánya, Miss Evelyn Weston látogatja, így mikor Jim Hogan halálát érzi közeledni, a lányra hagyományozza a gyémántot. A végrendelet nem marad titok, és többen indulnak a szobor keresésére. Evelyn nemcsak jogos öröksége után nyomoz, de újabb titok nyomára jutva, egy ember becsületét is meg kell mentenie. Izgalmas kalandjaiba kénytelen magával hurcolni egy mit sem sejtő és örökké borotválatlan lordot, pedig tudvalevő, hogy egy gentleman élete nem átjáróház. Menet közben az is kiderül, hogy a zsilett és az ismétlőpisztoly között alig van különbség, és ez nagyon elszomorító, valamint, hogy aki utoljára nevet, az a neszesszer.

2011. március 10.

Agatha Christie: Az álmok háza

Ha nem akarok csalódni de nagyon jól akarom tölteni az időm, Agatha Christie a legjobb választás a könyvespolc kínálatából. Az közismert, hogy Miss Marple, zseniális szimatú, minden lébe kanál vénkisasszony, Hercule Poirot pedig minden idők leghíresebb nyomozója. Az álmok háza című novellás kötetben kilenc novellát találni.

Agatha Christie szeretett novellákat írni. Ezek az olykor alig néhány oldalas történetek később egy sikeressé vált nagy regényben, színdarabban köszöntöttek az olvasókra, nézőkre. Ujjgyakorlatnak tekinthette őket, olyan írásoknak, melyek az ihlet előfutáraiként jelentkeztek, és melyek nem csak izgalmakkal átszőttek, hanem szórakoztatnak is.
A kötetet az írónő halála után sokkal később, huszonegy évvel, 1997-ben, a HarperCollins (a William Collins, Sons and Co Ltd. jogutódja) nevű brit kiadóvállalat szerkesztette és publikálta. És mert válogatott novellákról van szó, érthető, hogy az amerika megjelenés nem ugyanezeket a történeteket tartalmazzák, ám hasonlókat: a Karácsonyi kaland című novella helyett a A Harlequin-teáskészlet-tel az utóbbi címén szintén 1997-ben kiadták az USA-ban.

A könyvben szereplő novellák az írónő korai korszakából (a 20-as, 30-as évekből) származnak. Mindegyik történet újságok számára íródott. Hangulattól és szabad időtől függően válogathattam az Agatha Christie féle repertoár javából: romantikus elbeszélés, a misztikum határát súroló história, rémtörténet, humorral elegyített krimi és kincsvadászat közül, de nem marad ki az igazi detektívtörténet sem. Mert nincsen kötet hulla nélkül -  ha a krimik királynőjéne a nevét emlegetjük. Így Az álmok házá-t újraolvasva ismét betekinthettem az angol világ titkaiba; hullával, gyanúsítottakkal és természetesen tettessel, akinek kilétére ki más derít fényt, mint a halhatatlan Hercule Poirot.

A bagdadi láda esete
 
Szokásos reggel, Hercule Poirot és Hastings kapitány a reggelit követőn a lapokat olvasgatják, amikor felütik fejüket egy hírre. Egy szörnyű és morbid gyilkosságról számolnak be az újságok, melyet a riporterek csak „bagdadi láda rejtélye”-ként emlegetnek. Nem mesélem el, mi minden történt, ahhoz túl rövid a novella.
A lényeg: Poirot elvállalja a feladatot: megtalálni a tettest, aki megölte Rich őrnagy barátját, és egyben állítólagos szeretőjének férjét. Az áldozat felesége biztos abban, hogy férjét, nem az őrnagy ölte meg…

Újra rá kellett jönnöm, hogy cipész maradjon a kaptafánál. Meg tudom érteni, miért vágyakozott Christie időnként kitőrni a krimik világából, és lettek sikeres próbálkozásai is. De szerintem például a romantikus regényírás nem az ő műfaja volt, míg misztikus thrillert írhatott volna többet is

A szerkesztő és egyben a világ egyik legismertebb Agatha Chrisite-kutató, Tony Medawar mindegyik novellához írt egy rövid kísérő jegyzetet, melyben a mű keletkezési körülményeit, annak érdekességeit méltatja.
Agatha Christie az Életem című önéletrajzi művében így ír Az álmok háza novellájáról: "önéletrajzi könyvében így vélekedik: „Nem lett ugyan mestermű, de egészében jónak mondható; az első írásom, ami az ígéretnek valami jelét mutatta. Természetesen még érezhető volt rajta az előző héten olvasott szerzők hatása, amit aligha kerülhet el az ember akkor, ha írni kezd. Akkoriban éppen D. H. Lawrencet olvastam, akitől A tollas kígyó és a Szülők és szeretők című művek voltak a kedvenceim, valamint Mrs. Everard Cotes néhány könyvét, akinek kifejezetten csodáltam a stílusát. Ezek hatására az első történetem elég mesterkéltre sikeredett, meglehetősen nehéz volt belőle kihámozni, hogy tulajdonképpen mi is a szerző mondanivalója. Annak ellenére, hogy a stílusa nem eredeti, a cselekmény sejtetett némi képzelőerőt.”

Novellák
Az Álmok Háza (The House of Dreams)
A színésznő (The Actress)
A szakadék (The Edge)
Karácsonyi kaland (The Christmas Adventure)
A magányos isten (The Lonely God)
A Man-szigeti kincs (Manx Gold)
Tejfehér falakon belül (Within a Wall)
A bagdadi láda rejtélye (The Mystery of the Baghdad Chest)
Míg ki nem huny a fény (While the Light Lasts)


Eredeti cím: Agatha Christie: While the Light Lasts and Other Stories
Magyar cím: Agatha Christie: Az álmok háza
Fordító: Borbás Mária (a verseket N. Kiss Zsuzsa ültette át)
Kiadó: Magyar Könyvklub/Aquila
Oldalszám: 238

2011. március 3.

Mi a klisé? Mi a közhely? Mi a sablon? Egy ugyanaz?

Klisé sablon hátán

Nem kötelező kerülni a közhelyeket, hiszen közhely: minden közhelyben igazság rejtőzik. Használjuk őket nap, mint nap, és nem csak azért, mert mindenki által ismert és elfogadott igazságokról, értékekről, szófordulatokról szólnak.

Hogy miért kapja fel rá mégis az ember a fejét, ha hallja, olvassa őket? Mert elcsépeltek, túl gyakran és olyan módon használjuk őket, hogy elvesztették valós tartalmukat és értéküket, azaz az eredeti hatásuk és értelmük elveszett.

A klisékkel jól kell bánni. Ha egy jól megírt, szépen megfogalmazott gördülékeny történetről van szó, a sablonos szituációk, szereplők, jellemzések nem ütik meg az olvasót. Sőt, élvezni lehet a történetet, ha elfogadjuk, hogy ez egy általánosságokban elfogadott értékeken alapuló könyv. Ám ha minden egyes mondatban valamilyen életbölcsességet akarnak ránk tukmálni, a könyvlapról pedig lefolynak az elhúzott, giccsé avanzsált „nyálas” és „megmondom az igazságot” jellegű közlendők bizony van esély rá, hogy fájdalmasan összerándulunk.

Hangulattól és főleg írótól függő hogy viszonyulok a sablonos történetekhez. Nem minden közhelybe forduló regény, film olvashatatlan, nézhetetlen.
Akadnak olyanok is, akik kiválóan értenek hozzá, kedvelem (sőt...) néhány fantasy és szórakoztató regényíró alkotói felfogásába belepasszoló de nem elrugaszkodó, jól megírt és elhelyezett sablonjait az olvasmányosságuk és az izgalmasságuk miatt szeretem, és ha fel is tűnnek a klisék, azok nem zavarnak, mert előreviszik a történetet. Miért nem zavar Agatha Christie sablonokra épült krimivilága, vagy Rejtő Jenő újra s újra felfedezhető karaktertípusa? Míg például a világ egyik legsikeresebb írója, és minden idők legsikeresebb brazil írója nem kliséket gyárt, hanem művészetet. Mások szerint. Mert szerintem a giccs létrájának a legmagasabb fokát érinti Coelho. Az agyondicsért, szépirodalminak kikiáltott Paulo Coelho kliséin felháborodom, és nem a minőséget érzem rajtuk, hanem épp ellenkezőleg, annak hiányát.
Hogy miért? Azon kívül, hogy nyilvánvaló: Paulo Coelho könyvei nem nekem íródnak, a szerző tömegáruvá transzformálja, kommercializálja a bölcsességet, a szeretetet és a transzcendenst, azokat az értékeket, melyek azt a port hintik az emberek szemébe, hogy ezek szarért-húgyért megvehetők. A bölcsesség azonban nem a hipermarketek könyvrészlegén terem.

A Wikipédia szerint

"A közhely vagy klisé egy olyan gondolat leírására használt kifejezés, amelyet olyan gyakran és olyan módon használnak, hogy eredeti hatása és értelme elvész. A választékos nyelvhasználatban és például lexikonszerkesztésnél a közhelyeket tudatosan kerülik és helyettük más, közhelynek nem minősülő kifejezéseket, szavakat használnak."

Persze van a köznapokban használt kliséáradat, ami inkább megerősítésre szolgál, mintsem a szókincs gyengeségére utal. Az irodalmi közhely viszont a leggyakrabban egy előre kiszámítható esemény vagy unalomig ismert szereplő- történettípus. Ami nem baj, ha unatkozni vágyakozik az ember, vagy ha biztosra megy a járatlan út helyett, élvezni fogja az előre megmondható, elmesélhető szóvirágokat és történeteket.
Történetek, hiszen egy klisé egy szituációra is vonatkozhat, például a „Sötét, viharos éjszaka volt…” mint egy történet nyitó sora rendszeresen használt irodalmi közhely; hasonlóképpen a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” befejezés is.
Noha szólásokból, mondásokból is mint csepp a tengerben annyi van, a sokat használt igék egy idő után közhellyé válhatnak, mint például „a távozás hímes mezejére lépni”, amiről már senki nem tudja, hogy eredetileg mire is utalt.

Mitől mégsem klisés egy klisé?

Legyen tehát hősöd a szeretet és a szerelem. Keresd a hitet, érezz mély fájdalmat és bízzál, légy féltékeny. Gerjessz köztük feszültséget. Beszélj, beszéltesd hőseid erről sokat, lélekbe hatolón és azt a benyomást keltve, hogy okosak, azaz küzdjön a szeretet a szerelemmel. Szenvedjenek a heves disputa közben. Igyekezz az egész hitelét tényszerűen is megteremteni. Mindezen felemelő és lealacsonyító, természetes és a mindennapokban megélt érzelemtengert lehet közhelyszerűvé degradálva, elkoptatott érzéseket keltve megjeleníteni, de lehet sodrással telve is. Épp csak el kell találni az arányokat.

A jó történetekben a karakterek jól felépítettek, hitelesen reagálók, motivációjuk előrelendíti a cselekményeket és nem megakasztják azt. Ha a környezet hihető, olyan színes, hogy „oda képzeli magát az olvasó”, bármely korban és időben játszódjon az, és még a konfliktus is megállja a helyét, a klisék nem unalmat hoznak, hanem feszültséget. Van miért izgulni a szereplőkért, van miért azonosulni velük.

Klisés, de jó klisés, ha koherens, a karakterek jól felépített, hitelesen reagáló alakok, akiknek motivációi hozzájárulnak a cselekmény előrelendítéséhez. A környezet színes, hihető, a fő konfliktus logikailag megáll a lábán. A feszültséget folyamatosan fenntartod, a szereplők akadályokba ütköznek, amikor el akarják érni a céljukat, és nincsenek könnyű győzelmek és olcsó megoldások. A választott főszereplő aktív részese az eseményeknek, a választott nézőpont következetes, a szerkezet átgondolt. Van miért izgulni a szereplőkért, van miért azonosulni velük.
Csak el kell gondolkodni a klisék milyenségén, mögöttes tartalmán és szándékán...

Hogy miért a poszt?

A könyv, amit nem tudtam végigolvasni: Paulo Coelho-tól elnézést kérek, és minden Coelho-t rajongótól is, így ismeretlenül. De ez borzalmas. Bocsánat, mert mindig minden könyvet végigolvasok az utolsó betűig. Még akkor is, ha elégedetlen vagyok vele. Az író megdolgozott azokért a sorokért, a minimum tisztelet részemről felé, ha elolvasom őket. Nos, megtört az akaratom. A Brida olyan szinten unalmas és közhelyes volt számomra, hogy soha többet Coelho-t.

Néhány Paulo Coelho idézet:

A szeretet mindenek fölött való, a szeretetben nem fér meg a gyűlölet - de a tévedés igen.
Ami kívül van, azt nehezebb megváltoztatni, mint ami belül van.
Egész életemben emlékezni fogok rád, és te is emlékezni fogsz rám. Akárcsak az alkonyatra, az ablakot verő esőre és mindarra, ami mindig a miénk marad, mert soha nem birtokolhatjuk.
A bölcsesség útja az, hogy nem félünk hibázni.
Az ember egész földi létének lényege a Másik Fél keresése. Nem számít, ha valaki a tudás, a pénz, vagy a hatalom hajszolása mögé bújik. Akármit ér is el, nem lesz tökéletes, ha közben nem talál rá a Másik Felére.
Ne próbáld folyton megmagyarázni az érzelmeket. Élj meg mindent intenzíven, és amit éreztél, azt úgy őrizd magadban, mint valami isteni adományt.
Csak úgy kaphatunk képet arról, hogy kik is vagyunk, ha elfogadjuk a bennünk lévő vágyakat.
A hiba hozta működésbe a világot is. Soha ne félj hibázni.
A talajnak szüksége van a magra, a magnak pedig szüksége van a talajra. Az egyiknek csak a másikkal együtt van értelme. Ugyanez történik az emberekkel is. Amikor a férfiúi tudás egyesül a női átváltozással, létrejön a nagy mágikus egység, amit Bölcsességnek hívnak.

2011. január 27.

Agatha Christie: Függöny

Agatha Christie és Poirot iránti rajongásom nem lohad. A Függöny mégis más. Más, mert az utolsó, és ezért utálatos, más, mert a csavart bajszú belga detektív öreg, és más, mert Agatha Christie így kívánta.
  
Úgy terveztem, a kiadási éveket követve írok idén Agatha Christie műveiről, de nehéz elfogadni a merevséget, és engedve hangulatomnak, hagytam magam elcsábulni a szerző és főszereplője, Poirot utolsó története felé. Így alig olvastam el, hogyan lép színre a kis belga nyomozó a ködös Albionban, máris az utolsó ügyét vettem a kezembe.

Hogy találtam rá: Mióta eszem tudom egy példány biztos ott van belőle a könyvespolcunkon.

Miért: Most készakarva, erőszakolva, a Moly.hu Agatha Christie játéka miatt.

Amikor először olvastam a Függöny című krimit, gyászoltam, sírtam, a lelkem mélyéig felzaklattam magam. Nagyon sok idő telt el, mire ismét annyi erőt összegyűjtöttem, és vettem a bátorságot, hogy újra szembesítsem magam kedvenc magánnyomozóm utolsó esetével.
Ez, a mostani alkalom pedig nem lett hab a tortán, mert a könyv hatása ma is épp olyan, mint legelőször. A szívem összeszorulva vezeti az ütemet, mit is írjak róla. Ami nem jó. Vagy mégis? Tényleg ezt akarta elérni Christie? Biztos vagyok benne, hogy igen. A krimik nagyasszonya tudta, hogyan vezesse az olvasóit az orruknál fogva egy-egy nyomozás során, akkor azt miért ne tudta volna, hogyan kell őket megríkatni…
Engedtem Christie írói hatalmának; ismét összeszorult a torkom, könnybe lábadt a szemem...

Egy biztos, a Függöny remek krimi. Ha nem egy megöregedett, fájdalmakkal és magányossággal küzdő Poirot-ról szólna a történet, akkor valószínűleg rengetegszer kiolvastam volna már. Így viszont… pedig nehéz megríkatni érzelmekkel dúsított történetekkel - Benina (és az ő boszorkányainak eljövendő kalandjai) erre az egyik legkiválóbb tanúm. Szóval, végérvényesen be kell ismernem, hogy a Függöny lett számomra a tabu könyv.

„Ó! Ha még egyszer visszamehetnék - ha újra átélhetném az életemet! Ha ez volna az a bizonyos nap 1916-ban, amikor először utaztam Styles felé... Mennyi minden változott azóta! Hogy megritkultak az ismerős arcok!”

Míg Poirot első története, A titokzatos stylesi eset az első világháború ideje alatt zajlott, a Függöny a második világháború után játszódik. Mintha prológusa és epilógusa lenne a közbenső kalandoknak, mintha a szerző a kezdetet és a véget játszatná el a hősökkel. Tehát, Agatha Christie kerettörténetet alkotott leghíresebb hőse élete és munkássága köré, így Poirot-nak és hűséges jó barátjának és társának, Hastings kapitánynak Styles St. Mary-ben kell ismét nyomoznia.

Csakhogy nagyot fordult a világ Poirot és Hastings első közös ügye óta. A kastélyból családi panzió lett, Hastings nemrég vált özveggyé, és felesége (Dulcie Duveenbe, Az ijedt szemű lány) hiányát igyekszik feldolgozni, gyermekei pedig a világ más tájain élnek; a mindig fess és tettre kész Poirot felett is jócskán eljárt az idő: beteges, tolószékbe kényszerült, öreg Poirot-vá vált, ám a kis szürke agysejtjei még mindig brillíroznak.
Az örömteli viszontlátást nem nyújtja el túlzottan Christie. Poirot azonnal több feladattal bízza meg társát - a teljes tudatlanságban hagyva őt: nyomozásról van szó, méghozzá nem hétköznapi esetről. A csavaros eszű belga nem árulja el, ki a szálló vendégei közöl a gyilkos, csak annyit, hogy az illető nem maga öl, hanem másokat vesz rá a gyilkosságra. Hastings ezzel a szokottnál is nehezebb helyzetbe kerül, hiszen „vakon” kutat és figyel mindenre és mindenkire. A lányára, Judith-ra is, aki ugyancsak épp a szálló vendége, és a szerzőtől már megszokott vegyes társaságra…

Agatha Christie ismét remekelt, bebizonyítva, tud ő olyan történetet is kitalálni, amelyben az addig életerős, olykor idegesítően pedáns és fifikás nyomozója mindösszesen egy székben ülve dirigál, és mozgatja a szereplőket, mint a sakkfigurákat. Hastings kapitány narrációjával pedig olyan érzelmeket vált ki a szerző az olvasóból, melyek nem megszokottak a krimi műfajában. És noha a könyv elején már tudtam, mi a történet végkimenetele, folyamatosan bíztam benne, hogy Christie megszán engem, és nem öli meg Poirot-t, illetve Poirot nem választja a halált…

Hercule Poirot harminchárom regényben és ötvenhárom novellában szerepelt, mint a zseniális belga magándetektív. Agatha Christie nem kedvelte legnépszerűbb regényhősét, kiadója és olvasói viszont ragaszkodtak hozzá.
Így történt, hogy noha az írónő ideje korán, 1933-ban megírta Hercules Poirot utolsó esetét, a nagy érdeklődés miatt végül posztumusz regénynek szánta. Ám a kiadó 1975-ben, Christie halála előtt egy évvel kiadta a Függöny-t. Poirot halála és utolsó esete sokkolta az olvasókat, és az akkori média egyik vezető híre lett, a New York Times 1975. augusztus 6-i számának címlapja egy nekrológgal tisztelgett a bajuszos kis belga nyomozó előtt, „Hercule Poirot halott” címmel.

Angol cím: Agatha Christie: Curtain: Poirot's Last Case
Magyar cím: Agatha Christie: Függöny
Fordító: Gy. Horváth László
Kiadó: Európa Kiadó
Megjelenés: 1975 /2009
Oldalszám: 248

2011. január 16.

Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset

Agatha Christie élete a megtestesült álom. Egy fiatal nő rájön, hogy a hihetetlen nagy fantáziáját papírra tudja vetni, és veleszületett képessége van az írásra. Mert meglepő vagy sem Agatha Christie gyerekként soha nem álmodozott írói karrierről, ápolónői-gyógyszerészsegéd munkája talán az, ami először rávezeti a rejtélyekre, és azok megoldására.


Hogy találtam rá: Agatha Christie rajongóként kötelező.

Miért: Most épp azért, mert a Moly Gyilkos Banda - Egy év Agatha Christie-vel olvasói játék jó játék.

Mérgezés? Rendben, de hogyan? És megformálóik a kis belga nyomozó alakja; a világ leghíresebb detektívéjé, Hercule Poirot-é, a kis belga nyugalmazott nyomozóé. Első regénye A titokzatos stylesi eset (The Mysterious Affair at Styles) elkészül ám hiába, mert a kiadók sorba dobják vissza. A Bodley Head-nél végül megszánják a fiatalasszonyt, és mint elsőkönyves szerzőt csekély 25 fontért, és következő öt könyvének hasonló kiadási jogáért leszerződtetik, hogy 1920-ban megjelenhessen A titokzatos stylesi eset. A krimi nem csak a szerző, a kiadó elvárásait is messze felülmúlja: óriási sikert arat, mintegy két ezer példány kelt el belőle, ami az akkori kiadási viszonyokat tekintve igazán soknak számított.

„Poirot egészen különös megjelenésű emberke volt. Nem sokkal volt magasabb százhatvan centinél, de nagyon méltóságteljesen viselkedett. Tökéletes tojásfeje volt, s egy kissé mindig félrebillentette. Bajusza tömött, nagyon katonás, öltözékének makulátlansága szinte hihetetlen; egy porszem bizonyára nagyobb fájdalmat okozott volna neki, mint egy revolvergolyó. S mégis, ez a különc, piperkőc emberke, aki, mint sajnálattal láttam, most erősen bicegett, a maga idején a belga rendőrség oszlopos tagja volt. Mint detektívnek, egészen különleges szimata volt; korának legtitokzatosabb eseteit bogozta ki diadallal.”

Ebben az első regényben, a A titokzatos stylesi eset-ben találkozhatunk először a fantázia szülte Hercule Poirot-val és hűséges társával, barátjával és egyben krónikásával, a derék Hastings kapitánnyal (a Poirot-regények közül több Arthur Hastings szemszögéből mutatja be az eseményeket). Agatha Christie egyébként nem rajongott annyira a magándetektívjéért, mint az olvasók, többször halálra is akarta ítélni, ám mindannyiszor az olvasók akarata győzött, és folytatódtak a Poirot történetei.

1914-et írnak, az I. Világháború elkezdődött, Arthur Hastings hadisérülés miatt ideiglenesen kénytelen elhagyni a frontot, és egy londoni szanatóriumba kerül, ahol találkozik régi barátjával, John Cavendish-sel. A fiatalember meghívja a Styles St. Mary-be a kapitányt, a nyugodtabb pihenés reményében. Csakhogy nem minden arany, ami fénylik, a kastélyban a légkör feszült, gyakoriak a veszekedések Mrs. Inglethorp és a fia, John Cavendish között az új (sokkal fiatalabb) férj, Alfred Inglethorp miatt,  és újra írt végrendeletet emlegetnek.
Hercules Poirot a belga rendőrség kiváló detektívje ez idő tájt idejét látja, hogy 30 évesesen visszavonuljon, és Nagy-Britannia felé vegye az irányt. Pont abban a kis faluban, Styles St. Mary-ben kap szállást, több más belga menekülttársával együtt, ahol régi barátja, Hastings kapitány is lábadozik, a helyi kastély úrnőjétől, Lady Inglethorptól. Az asszonynak egy éjjel görcsös rohama lesz, majd rövid időn belül meghal, az orvos sztrichnin mérgezést állapít meg…
A gyanú azonnal az újsütetű férjre terelődik, mert őt látták sztrichint venni a patikában. Poirot azonban a módszeres és alapos nyomozás híve, nem engedi letartóztatni, hanem mindent és mindenkit kikérdez, pszichológiai tesztek alá vet. Mire a könyv végére értem, nehéz volt elképzelni, hogy lehet még fokozni a feszültséget, Agatha Christie-nek viszont sikerült; Poirot összehívja a rejtély résztvevőit (ez a végső jelenet egyébként sok Christie krimire jellemző), hogy felfedje a gyilkosságot…




Ha Poirot egy igazán különc figurának tartjuk, akkor Hastings kapitányt sem lehet éppen mindennaposnak nevezni; annak ellenére, hogy az angol prüdéria jellemzi, imádja a kalandokat, a hölgyek társaságát, nagyon jó barát, és noha magához a nyomozáshoz inkább naivitásával segít, mintsem rafinált eszével, az események fordulatait kiválóan tárja az olvasó elé.

A titokzatos stylesi eset-et olvasva még érződik, hogy Agatha Christie kezdő író, a karakterek még nem egészen kiforrottak (Poirot ebben a könyvben még néhány dologban hasonlít Sherlock Holmes-hoz, Hastings kapitány pedig Wattsonnal közös vonásokkal bír), de a klasszikus krimi felépítése tökéletes. Egy tér, sok gyanúsított, szemet szúró nyomok, sztereotip emberi tulajdonságok stb., és ami a legfontosabb, Agatha Christie hamisíthatatlan, egyedi stíusa és fantáziája a történetvezetésben egészen a katarzisig, majd a végső szavakig.

Az eredeti kiadású A titokzatos stylesi eset (The Mysterious Affair at Styles) könyvhöz a kiadó csatolt egy Christie által felvázolt és megrajzolt tervrajzot is az Inglethorp kastélyról, illetve Mrs. Inglethorp hálószobájáról.
A magyar 1990-es kiadás az első (A titokzatos stylesi eset - The Mysterious Affair at Styles) és az utolsó (Függöny – Curtain) Poirot regényt is tartalmazza.

Angol cím: Agatha Christie: The Mysterious Affair at Styles
Magyar cím: Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset
Fordító: Dezsényi Katalin
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Megjelenés: 2006
Oldalszám: 260

2011. január 12.

Benina: Anika és a lift rejtélye

Agatha Christie-t a fondorlatos cselszövések mesterének és a krimik királynőjének tekinti a világ. Ha van írónő, akiért rajongok, akkor az Agatha Christie, tökéletes történetformálás, nyelvi játékok sora, kiváló karakterábrázolás, izgalom, pszichológia és emberismeret.

Beninának és az ő fantáziájának és írói tehetségének köszönhetően gazdagabb lettem egy novellával, amely a krimik nagyasszonyának, és a földkerekség leghíresebb (és legpiperkőcebb), belga nyomozójának a világába repít el.
Benina, Anika és a lift rejtélye című novellájával, Agatha Christie halálának évfordulóját ünneplem, és a Moly Gyilkos Banda - Egy év Agatha Christie-vel játék résztvevőinek (is) ajánlom, és még Peetnek is külön.



Benina

Anika és a lift rejtélye


Mademoiselle Anika D'Automne idegesen szorította sötétbarna táskáját a hóna alatt, miközben keresztülvágott az épület előcsarnokában. A héten immár ötödik alkalommal kereste fel a negyedik emeleten található magánnyomozói irodát az állásinterjú ügyében, de minden egyes alkalommal zárt ajtókra talált.
Mademoiselle D'Automne igen alacsony jelenségnek számított, ezt ellensúlyozandó óriási fejfedőt viselt, mely nevéhez méltón őszi levelek mintázatát viselte, és amit szinte minden lépésénél igazgatnia kellett, mert folyton a szemébe csúszott.
A liftek felé tartott, de az utat egy egyenruhás ajtónálló zárta el. A férfi magas volt, vékony testalkatú, tökéletesen simára borotvált arccal és fényesen oldalra zselézett fekete hajjal.
– Elnézést hölgyem, de ha szabadna a táskáját – szólalt meg a férfi mély, behízelgő hangon.
Anika, hogy leplezze zavarát, kapkodva sietett engedelmeskedni, hogy a férfi ellenőrizze, nincs-e nála semmiféle tiltott fegyver.
– Ez új eljárás? – kérdezte mintegy mellékesen, de nem kapott választ, mert váratlanul hátulról valaki úgy nekiment, hogy csaknem fellökte.
– Ejnye, fiacskám! – szólt az ajtónálló hangja erélyesen. – Ennek igazán nem itt van a helye!
Anika megfordult, és egy siheder, vörös hajú fiúval találta szembe magát, ahogy az aggódva kezébe vette a rollerét, és megigazította feneketlennek tetsző válltáskáját.
– Elnézést! – hebegte.
– Hagyd a kisasszonyt békén, és mutasd a zsebeidet!
Nem volt idő bámészkodni. A liftben már ketten várakoztak az indulásra. Egy alacsony, pödrött bajuszú emberke a nyaka köré tekert sálát színpadiasan igazgatta, mintha fázna, holott hideg sem volt. Mellette egy korosodó hölgy bosszankodva pörgette kezében a szipkáját.
Anika elhelyezkedett a lift hátuljában a kopaszodó, bajszos férfi mellett, és szótlanul figyelte, ahogy az ajtónálló – úgy látszott ő lett a ház mindenese, mert a liftkezelő dolgát is magára vállalta – beszállt, majd elindította az első szint felé.
– Eltűnt a pénztárcám! – törte meg a csendet rikácsolva a nő, és mielőtt az ajtónálló reagálhatott volna, ráncos kezével benyomta a piros stop gombot.
– Biztos benne, hogy mielőtt beszállt a liftbe, megvolt a tárcája? – érdeklődött Anika kedvesen.
– Annyi bizonyos, hogy amikor az épületbe beléptem, még megvolt, mert akkor vettem meg a napi újságot a bejáratnál.
A tojásfejű emberke is mocorogni kezdett a sarokban, majd ő is megszólalt.
– Az én tárcám is eltűnt, a zsebórámmal együtt.
– Az enyém is – állapította meg Anika.
Az ajtónálló a kapcsolótábla felé lépett, miközben beszélt.
– Úgy vélem, nincs értelme a liftben raboskodnunk. Visszamegyünk a földszintre, ahol szólok a feletteseimnek, akik intézkedni fognak.
– Ki is az ön felettese? Monsieur Betranche, a rendőrfőnök, ha jól emlékszem, ugye?
– Igen – bólintott a férfi.
– És az ő ötlete volt ajtónállót állítani a lifthez?
– Mi köze ennek a pénztárcámhoz? – érdeklődött a hölgy türelmetlenül.
Anika megvonta a vállát.
– Csak annyi, hogy véleményem szerint ez az úr itt nem ajtónálló. Sokkal inkább egy szélhámos, és a tárcáinkat az ellenőrzésnek álcázott akciója alatt tulajdonította el.
– Ha mindez igaz, akkor hol vannak az értékek? Átkutathat, nem talál nálam semmit! – jegyezte meg gúnyosan a férfi.
– Ebben teljesen biztos voltam. Ugyanis a fiú táskájába tette, amikor úgy tett, mintha megmotozná – magyarázta Anika szenvtelenül, majd elindította a felvonót, és a liftes útitársai társaságában a negyedik emeleten együtt szállt ki.
A bajszos ember a telefonhoz lépett, és értesítette a rendőrséget, akik még a bejáratnál nyakon is csípték a szélhámos-párost. Mademoiselle D'Automne megigazította szemébe csúszott kalapját, és mintha mi sem történt volna leült a nyomozóiroda előtt várakozni.
– Azt hiszem, alkalmazni fogom magát, de áruljon el nekem valamit! – Lépett oda hozzá a férfi, miután búcsút intett a zaklatott idős hölgynek.
– Mit?
– Honnan tudta?
– Monsieur Betranche múlt héten nyugállományba vonult, és esze ágában sem volt feltartani az embereket ebben a házban azzal, hogy egy ajtónállót állít a liftekhez.
– Nagyon elmés – mormolta elismerően.
– Köszönöm, Monsieur Poirot!
– Akkor fáradjon be – invitálta a pocakos kisember, és Mademoiselle Anika D'Automne korántsem idegesen belépett az irodájába, miközben a helyére igazította lecsúszott kalapját.


                                                                                        vége

2011. január 4.

Gyilkos Banda – egy év Agatha Christie-vel

Agatha Christe-ről van szó, olvadok, izgulok és rajongok. Nem lehet elmenni  és nem lehet nem olvasni.

Az írónő 120. évfordulóját megünneplendőn szépen kitesz magáért kis hazánk. Az Európa Kiadó Agatha Chritie összes művét új kiadásban és több esetben fordításban kiadt(j)a, az Népszabadság az Alexandra Kiadóval és az Európa Kiadóval karöltve a Ponyva királyai - Agatha Christie sorozatban az írónő legnépszerűbb alkotásai jelennek meg új köntösben.
A Moly.hu is olvasási akciót indított, Gyilkos Banda – egy év Agatha Christie-vel címmel. Nanáhogy részt veszek rajta, hiszen nincs hét, hónap, hogy ne olvassak el egy-két Agatha Christie krimit újra s újra. Bár azt nem garantálom, hogy az írónő Mary Westmacott álnéven írt műveit most elolvasom, ha eddig nem tettem meg.


Helyszín:
akár bárhol is...
Időpont:
2011. január 1., 09:00 – 2011. december 31., 23:59

Próbáljuk meg a lehetetlent (vagyis a Lehetetlent): egy év alatt eljutni A titokzatos stylesi esettől Az Álmok Házáig, vagyis elolvasni Agatha Christie teljes(?) életművét!

66 bűnügyi regény
14 novelláskötet
6 álnéven írt regény
2 önéletrajz


2010. október 20.

Agatha Christie könyvsorozat


A PONYVA KIRÁLYAI
Az idén 120 éves születési jubileumát ünneplő Agatha Christie és Rejtő Jenő letehetetlen történeteit ugyanúgy imádják a kamaszok és a nagyszülők, köteteit egymás kezéből kapkodják anyukák és apukák, háztartásban dolgozók és menedzserek – ők valóban mindenki kedvencei.

A ponyva királyai sorozat régi adósságot törleszt: ponyvaként, olcsó, zsebbe süllyeszthető papírkötésben jelenteti meg. A fondorlatos cselszövés királynőjének legnépszerűbb alkotásai október 20-tól új köntösben jelennek meg, sorra véve a legizgalmasabb rejtélyeket és a legfondorlatosabb cselszövéseket, amelyek a világ egyik legnépszerűbb írójává tették a krimi koronázatlan királynőjét.

Részlet a Nol.hu oldalról: Az idén 120 éves születési jubileumát ünneplő Agatha Christie legnépszerűbb alkotásai új köntösben jelennek meg, sorra véve a legizgalmasabb rejtélyeket és a legfondorlatosabb cselszövéseket, amelyek a világ egyik legnépszerűbb írójává tették a krimi koronázatlan királynőjét.


Agatha Christie 1890. szeptember 15-én született a délnyugat-angliai Torquay-ben. Az első világháborúban ápolónőként dolgozott, az itteni élmények ihlették első detektívregényét, amelyet hat kiadó utasított vissza. A titokzatos stylesi eset végül 1920-ban jelent meg és már ebben is szerepelt a belga mesterdetektív, Hercule Poirot. Másik híres figurája a saját magáról is mintázott vidéki vénkisasszony, Miss Marple. Az előbbi 33 regényben szerepel, Miss Marple 12 alkalommal indult rejtélyes bűnesetek nyomába. Számos művét vitték filmre, némelyet többször is, ezek közül a legismertebb a Gyilkosság az Orient expresszen, A vád tanúja, a Tíz kicsi néger és a Halál a Níluson.
A  ponyvaregény-válogatás első része 2010. október 20-án jelenik meg, melynek bevezető ára 290 Ft, míg a sorozat további részeinek ára 990 Ft.
A köteteket a megszokottól eltérő stílusú képekkel illusztrálta Igor Lazin grafikus. A "retrorealista képek" nagyon jól illenek a borítóhoz.


A PONYVA KIRÁLYAI


A sorozat részei és várható megjelenési dátumai:

1. 2010.10.20. Tíz kicsi néger
2. 2010.11.03. Az ABC-gyilkosságok
3. 2010.11.17. A kristálytükör meghasadt
4. 2010.12.01. Szunnyadó gyilkosság
5. 2010.12.15. Találkozás a halállal
6. 2010.12.29. Gyilkosság az Orient expresszen
7. 2011.01.12. Mrs. McGinty meghalt
8. 2011.01.26. Gyilkosság Mezopotámiában
9. 2011.02.09. A ferde ház
10. 2011.02.23. Nyaraló gyilkosok
11. 2011.03.09. Az Ackroyd-gyilkosság
12. 2011.03.23. Lord Edgware meghal
13. 2011.04.06. Nemezis
14. 2011.04.20. És eljő a halál
15. 2011.05.04. Gyilkolni könnyű
16. 2011.05.18. Halál a Níluson
17. 2011.06.01. Gyilkosság meghirdetve
18. 2011.06.15. Öt kismalac
19. 2011.06.29. Gyilkosság a paplakban
20. 2011.07.13. Macska a galambok között

2010. szeptember 15.

Agatha Christie: Életem

"A gyermek ezt mondja: Köszönöm, Istenem, a jó ebédet. Mit mondhatok én, hetvenöt évesen? Köszönöm, Istenem, a jó életet, és mindazt a szeretetet, amit ebben az életben kaptam.”

Hogy találtam rá: A szerkesztőségtől kaptam születésnapi ajándékként. Tudták a lányok, mivel okoznak örömet.

Miért: Agatha Christie fan vagyok. Ez van.

Ha megkérdezik, kik a kedvenc íróim, elsőként Agatha Christie nevét mondom, légyen szó bármilyen műfajról is. Hosszabb – és hiszem, hogy kalandosabb, de szabadabb mindenképp – élet adatott meg neki, mint magának Viktória királynőnek, és közel akkora példányszámban kelnek el könyvei a világon, mint magáé a Bibliáé. Nincs hét, hogy valamelyik tévécsatorna ne sugározna egy filmet, amely Agatha Christie valamelyik regényhősének lebilincselő detektívmunkáját mutatja be, és nincs ország, amelyikben ne lenne repertoáron legalább egy krimi-drámája a teátrumokban.
Családomban gyakori az Agatha Christie-maraton, csak ajánlani tudom, mindenkinek.

Az írónő nem bízott semmit a véletlenre, grafomán lévén saját életét is a legkiterjedőbb részletekig bemutatta több műben is. Az Életem című önéletrajzi mű kicsit vaskosnak (több mint 600 oldal – a Szerk.) tűnik, senkit ne riasszon el az olvasásától. Agatha Christie kegyes az olvasókhoz; egy fantasztikus világba csöppenti őket, merthogy a krimi irodalom királynőjének élete legalább annyira érdekes és fordulatos volt, mint a regényeiben leírtak.

Az Életem önéletrajzot több mint tíz évvel halála előtt, 1950-ben kezdte el írni az írónő Irakban, és 1965-ben fejezte be Angliában. A visszaemlékezések nem kötődnek szorosan az időrendhez, az írónő sokszor elkalandozik, szabad utat engedve a képzeletének, érzéseknek, az emlékei áradatának. Az anekdota sorozat mégis egy teljes egészet alkot, mintha csak egy filmen vetítve néznénk végig egy tekintélyes életutat. Ám nem a filmkockák peregnek, hanem az írónő kicsit tárgyilagos, ám annál szórakoztatóbb meseáradata.

A krimi koronázatlan királynője 1890. szeptember 15-én, 120 éve látta meg a napvilágot a Délnyugat-Angliában a tengerparti Torquay városban Agatha Mary Clarissa Miller néven.  Anyja, Clara Boehmer angol, míg apja, Frederick Alvah Miller amerikai származású. Kései születésű gyermek volt, nővére, Margaret Frary (Madge) tizenegy, bátyja, Louis Montant (Monty) tíz évvel volt idősebb nála.
Betekintést kapunk az angol polgári nagycsalád mindennapjairól, a gyermek Agatha neveltetéséről (Agatha nem járt iskolába, a számtanra még az édesapja tanította, a humán tárgyakra az édesanyja. A házuk nagy könyvtárral bírt, amit ő gyakran látogatott.), majd a felcseperedett lány kérőinek és kiszemeltjeinek egész soráról - a véget nem érő bálok és flörtök a mai kor lányainak, asszonyainak csak sárga irigység és piruló izgalom. Megelevenedik előttünk a huszadik század elejének Angliája, egész sor merev, ám annál praktikusabb szokásrendszerével együtt.
Az biztos az írónő nagyon értett (vagy értette) a női praktikákhoz, mert soraiból, mint egy segítő disciplina, úgy áradnak a fondorlatok a párkapcsolat-teremtés terén. De megismerhetjük, milyen a nevelőnők, házitanítók világa is. Aztán néhány emlék Archibald Christie-ről, akit 1912-ben ismert meg egy táncestélyen, hogy két évvel később Szenteste össze is házasodjanak. A házasságból egy gyermekük született: 1919. augusztus 19-én Ashfieldben Rosalind Margaret Clarissa Christie. Betekintést kapunk, milyen hatással volt az épp szerelmes írónőre az első világháborúban és az ápolónői munka a torquay-i kórházban, majd nehéz vizsgákat letéve egy újonnan megalakult gyógyszerlaboratóriumban.



Meglepő vagy sem Agatha Christie gyerekként soha nem álmodozott írói karrierről, ápolónői-gyógyszerészsegéd munkája talán az, ami először rávezeti a rejtélyekre, és azok megoldására. Mérgezés? Hogyan? Megformálódott a kis belga nyomozó alakja, a világ leghíresebb detektívéjé, Hercule Poirot-é, a kis belga nyugalmazott nyomozó. Első regénye elkészül ám hiába, mert a kiadók sorba dobják vissza, ám a Bodley Head-nél megszánják az elsőkönyves szerzőt, és csekély 25 fontért, és következő öt könyvének hasonló kiadási jogáért megjelenik A titokzatos stylesi eset 1920-ban.
Agatha, aki nem gondolja, még egy sort is papírra vetne az életében, lelkesen és tudatlanul aláírta a szerződést. (Milyen sok a hasonlóság a mai elsőkönyves szerzők helyzetéhez…)

A sok száz oldal megengedi az írónőnek, hogy nosztalgiázzon vívódásokon, dilemmákon, ki nem mondott érzéseken, csalásokon, megbocsátásokon és titkokon rágódjon, hogy a sorok közt olvasva is világossá váljon az a hihetetlen mély szeretet, ami Agatha Christie érzelemvilágát összetartotta.

Családi élete nem volt mentes minden drámától, ma sem tudják pontosan hogyan, hova és miért tűnt el 1926-ban több mint két hétre, az írónő soha nem volt hajlandó erről az időszakról nyilatkozni. (Az észak-yorkshire-i Harrogate termálszállodájában élt ezidő alatt, Mrs. Neele-nek hitte magát, és nem tudta, hol van. Édesanyja halála és a férje hűtlensége viselte meg az idegrendszerét.) Az eltűnés után Agatha elvált Archie-tól 1928-ban. Viszont ez az időszak Agatha Christie életének legjelentősebb fordulópontja is lett, megjelent Az Ackroyd-gyilkosság, amely elindította a világhírnév felé.


Egy közel-keleti nyaralás során, amikor 1928-ban a Simplon-Orient expresszel Isztambulig utazott Bagdad felé tartva. Gyilkosság az Orient expresszen című krimije ebből az élményből született. Majd két évvel később jött egy újabb közel-keleti utazás, és Agatha újraélte fiatalságát azzal, hogy 40 évesen megismerte a nála 14 évvel fiatalabb régészt, Max Mallowant.

A szerelmesek 1930. szeptember 11-én összeházasodtak, az írónő és a tudós férfi érzelme mélyebb volt, mint azt a kritikusok vélni akarták. Az új élet, a sírig tartó szerelmük leírása és a velejáró rengeteg utazás, és az azzal kapcsolatos úti élmények az önéletrajzi írás második felét teszik ki nagyrészt. Vicces, hogy a már világhíres írónő többször is ír az útitársak idegesítő kis szokásairól, vagy, hogy milyen mély hatással voltak például a vízibetegségek, mert azokat újra s újra említi, de is. De ha figyelmesen olvasunk, illetve, ha jól ismerjük az írónő regényeit, tudjuk, hogy ezek az expedíciók adták az ötletet több híres művéhez is, például a Gyilkosság Mezopotámiában (Murder in Mesopotamia) vagy a Halál a Níluson (Death on the Nile).

Ami a könyvből már kimaradt: Férjét kiemelkedő archeológusi munkájáért lovaggá ütötték, Sir Max Edgar Lucien Mallowan nevet viselhette, Agatha Christie pedig 1971-ben megkapta a Dame Commander of the British Empire, azaz a brit birodalom lovagja cím női megfelelőjét.
Agatha Christie 1976. január 12-én halt meg berkshire-i otthonában, Wallingfordban. Max Mallowan két évvel élte túl szeretett Agatháját, és 1978. augusztus 19-én halt meg.

A több száz oldal sokak számára unalmas lehet, nem is biztos, hogy egyszerre kell elolvasni az egész élettörténetet, hiszen olvasás közben több krimit is kezébe vesz az ember, hogy felfedezze az említésre méltó eseményeket, legendás figurákat. Ami fontos: az Életemnek egyetlen főszereplője van és az nem, a kis szürke agysejtjeire büszke Hercules Poirot, nem is a fifikás gondolkodású vénlány, Miss Marlple, hanem maga a szerző.

Agatha Christie sírkövén Sir Edmund Spenser Tüdérkirálynő (The Faerie Queenie) című eposzának egy idézete áll:
"Sleep after toil, port after stormy seas,
ease after war, death after life does greatly please."

Magyar fordításban (Székely Magda fordítása):

„Robot után pihenés, viharból révbe ért hajó,
Háború után béke, élet után halál – az a jó.”

Eredeti cím: Agatha Christie: An Autobiography
Magyar cím: Agatha Christie: Életem
Fordította: Kállai Tibor
Kiadó: Partvonal Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 652

Tetszési index: 100%
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...