Badár Sándor - Horváth János: Jappán

Badár Sándor nem vallja magát színésznek, bár egyre gyakrabban nevezik annak. Gyereklovagoltatással foglalkozik, játszik filmekben, fellép a Godot Dumaszínházban, könyvet ad ki és egy sikeres reklámkampány arca. Élvezi az életét.
A teljes cikk az NLC-n olvasható.

Találkozásunk előtt megnéztem az interneten, mit írnak róla. Sok interjút nem találtam, ellenben szinte mindegyik cikk azzal kezdődött, hogy Badár Sándor „utánozhatatlan jelenség”, „őstehetség”. És valóban. A Godot Dumaszínházban találkoztunk, ahol éjfél körül még volt ahhoz kedve és energiája, hogy előadása után hosszan beszélgessen velem.

- Kecskemétről jöttél egy fellépésről Budapestre, de előtte utószinkronon voltál, és holnap utazol Rómába forgatni. Valamikor haza is mész?

- Igen, még ha csak pár órára is, de innen meg sem állok hazáig, ami Horányban van.

- Ezt igazán büszkén mondtad. Télen, nyáron ott laksz a családoddal?

- Igen, télen sem áll meg az élet, a lovakkal foglalkozni kell. Ùgy érzem, nem lettem szerencsére sem magambazárkózó, sem dilis, ezért meg tudok felelni a feladatoknak, és még élvezem is. A szénalapátolás mellett dolgozom filmekben és más művészetekkel kapcsolatos dolgokat is tudok vállalni. Ezeken kívül a Duma Színházban is fellépek, ami komoly észmunkát igényel.

- Ès a Horváth Jánossal közösen írt könyvet is népszerűsíted.

- Mert élvezem. A könyv már a második kiadását éli meg.

- Az elsőt talán elkapkodták?

- Az első kiadást már nem lehet kapni. A történet azonban ma is aktuális. Horváth Jancsi barátommal 1987-ben vágtunk neki az útnak, hogy felfedezzük Japánt. Ma hihetetlennek tűnik, és fantasztikusnak, de tény, hogy a kommunista rendszerek bukása előtt, nyelvtudás nélkül sikerült Szentes idilli békéjéből, egy kis „hazaival”, meg a paraszti eszünkkel nekivágni az ismeretlennek, és Nagy Szovjetunión keresztül eljutottunk Jap(p)ánba. Két p-vel. Az élményeket is együtt idéztük föl és jegyeztük le. Jancsival okultunk az első kiadás hibáiból és az átdolgozott, második kiadásban a Jaffa Kiadó segítségével igyekeztünk az egészet élvezhetőbbé és szórakoztatóbbá gyúrni. Másfél évet dolgoztunk rajta, hogy egy szép, új köntösben tudjuk kiadni ezt a régi történetet. A könyvfesztiválon mutattuk be az új kiadást, és Jancsival egy kis dumaszínházzal is készültünk ez alkalomból.

- A Szentesi Gimnáziumban végeztél. Visszajársz még?

- Jászberényben születtem, de mindenkim szentesi. Ott végeztem a gimnáziumot, ez egy fontos állomás. Úgy szoktam mondani, hogy a tudatra ébredésem ott történt és az élet alapvető dolgait is ott szívtam magamba. Ez nagyrészt az iskolának köszönhető. Bácskai Miska bácsi maga köré gyűjtött egy szabadelvű csapatot. Iskolába jártunk, de mi ezt nem így éreztük. A drámai tagozat külön osztály volt, és szinte ugyanazt a képzést kaptuk, mint a Színművészetin. Logopédus irányításával beszédtechnika órák voltak, kreatív képzés, színházelmélet, drámaismeret. Túrbosított magyar órákkal. Komoly képzés volt. Várkonyi Zoltán találta ki, hogy ne csak egy helyen, Budapesten legyen képzés a főiskolán. Sok ismert arc került ki onnan.

- De nem mentél a Színművészetire.

- Áh! Tanár szakra akartam menni, mondták, hogy jó is, mert nagyon kevés tanár van. Hát, 400-an jelentkeztek az évben 20 helyre… Abszolút esélytelen voltam, úgyhogy elmentem a vasúthoz dolgozni. Az is lázadás volt, mert azt mondtam, ha elmegyek vasutasnak, akkor bebizonyítom, hogy így is lehet élni, kétkezi munkával, becsületesen, normálisan. Nem kell mindenkinek művészkedni. Ma már úgy látom, hogy nem is volt ez olyan rossz választás. Olyan légkör volt, amely szabadsággal járt, és az nekem nagyon tetszett. Először bakter voltam, de az érettségi följogosított arra, hogy tovább tanuljak, ezért beiskoláztak. Szakképesítést szereztem és forgalomirányító lettem. Nagyokat röhögtünk, jókat szórakoztunk. A vasutasok sajátos nyelvezetét már többször kifiguráztam. Rengeteget viccelődtünk! Adják-veszik egymástól a telefont, hogy elmondhassanak a másik állomásnak egy viccet. A közlekedő vonat megáll azért, hogy a mozdonyvezető elmondjon a bakteroknak három viccet. Az ablakokból meg fejek kandikálnak ki, hogy „mi történt, kit ütöttünk el?” 12 évig dolgoztam A Vasútnál.

- A lovakkal és a kutyákkal már forgalomirányítás közben foglalkoztál?

- Igen. Az unokatestvérem apja bolondított be és nála tartottuk a lovakat. Már a gimnáziumi képzésnek alapfeltétele volt a lovaglás. Kutyánk úgy lett, hogy a haverommal ültünk az asztalnál és beszélgettünk, hogy milyen fajtával kutyázzunk. Mondja Horváth Jancsi, hogy „Komám, olyan kutyát vegyünk, ami nincs másnak, mert annak akkor lesz értéke!”. Fölütöttük a lexikont, lapozgattuk… szánhúzó kutya! És akkor el kell menni Alaszkába érte? Körbeérdeklődtünk és kiderült, hogy Csehországban is vannak. Találkoztunk egy prágai vasutassal, akinek volt pár ilyen kutyája és versenyzett is velük. Öt sör után, már folyékonyan beszéltem csehül. Egyszer Zbornik szólt, hogy elvált a feleségétől, aki meg akarja kaparintani a kutyákat, úgyhogy jó lenne, ha megvenném mindet. Hét kutyát menekítettem haza, de hát ennek egyenes ági következménye lett, hogy 36-an lettek. Ekkor már nem tudtam kibújni az alól, hogy ne foglalkozzak velük. De ma már csak lovaink vannak.

- Valamikor karatéztál is. Sportolsz még?

- Nem, mire hazaérek, örülök, ha az ágyam megtalálom, de napi teendőim sportoltatnak. Kaszálok a mezőn, szénát pakolok, jó levegőn vagyok. A parasztmunka is egyfajta sport.

- Öröm, hogy sokat látni téged mostanában a tévében. Hogy állsz a reklámszerepekkel? Szereted őket?

- Fenntartásaim vannak a reklámokkal kapcsolatban, alapvetően nem szívesen vállalok ilyen munkát. Ennek az az oka, hogy nem akarom a reklámokkal azonosítani a saját színészi munkámat. Ugyanakkor jó kihívás, hiszen rövid idő alatt nagyon sok információt kell közvetíteni. Nekem nem kell mindenáron reklámszerep, nem célom, hogy népszerűsítsem magam, és az sem mindegy, hogy mivel bíznak meg és mit várnak el tőlem. Az első etapban még egyedül szerepeltem, és elmondhatom: én még reklámban ekkora szabadságot nem kaptam! A koncepció ugyanis az ismert Badár-figurára, vagyis rám épült, és nem volt kötött szöveg, amihez tartanom kellett magamat. Utána kitalálták, hogy Bandival (Szőke András – a szerk.) együtt játsszunk a kisfilmekben – a „Badár-Szőke” megszokott stílusban.

- Ezek után nem érzed úgy, hogy mostanában a csapból is te folysz?

- Igazából nem. Csak olyan feladatot vállalok el, amit élvezek, ami nem szúrja a szemét a nézőknek. Ez a szélesebb körű nagy érdeklődés inkább csak most a reklámfilmek sikere után alakult ki. Az, amit én csinálok, nem mindenkinek tetszik. De ez így természetes.

- A Dumaszínház állandó fellépőjeként híres vagy arról, hogy nem tanulsz be szöveget.

- Ez tényleg nagyon nehéz munka. Ott állsz a mikrofon előtt vicceseket mondasz, amin a közönség általában nevet. A stand-up ezért az egyik legnehezebb műfaj, egyedül a színpadon, díszletek, speciális effektek és jelmezek nélkül csak a szövegre, a gesztusokra és az egyéniségedre hagyatkozva kell elvarázsolni a nézőket, elég hosszú időn keresztül, és egy nap akár többször is. Mindig a közönség adja az irányt. Nem, nincs előre megírt szövegem, de vannak olyan poénok, amelyek mindig jól csattannak.

- És most készülsz életed eddigi leghosszabb fellépésére is.

- Igen, az idei Szegedi Ifjúsági Napokon a fesztivál közönsége előtt hét órán keresztül fogok majd “dumálni”. Bízom abban, hogy a közönség segítőkész, interaktív résztvevője lesz az estnek. Akkor nekem is könnyebb dolgom lesz, mert nem köti le külön energiám a hallgatóság beindítása, ráhangolása a nevetésre.

- Mit szeretsz leginkább csinálni, melyik szerepedben érzed a legjobban magadat: filmekben játszani, lovakat tartani, írni, vagy a stand up comedy-n fellépni?

- Nehéz kérdés. Nem tudok választani. Nem vagyok művész, legalábbis nem tartom magam annak, de mindegyik szerepem én vagyok, és igazán élvezem mindegyiket.

Eredeti cím: Badár Sándor és Horváth János: Jappán
Kiadó: Jaffa Kiadó
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 207

Szendi Gábor: Paeolit táplálkozás (klub)

Sokan gondoljuk azt, hogy a gyereknek kenyeret enni kell, a gyereknek tejet inni kell, hogy egészséges felnőtt váljon belőle... Vajon így van ez?
Paleolit klub Szendi Gáborral - Téma: szemünk fénye, a gyerek

Február 22-én 18:00 órakor (Alexandra Könyvesház, 1075 Budapest Károly krt. 3/c) kezdődő Paleolit klubba, ahol  Szendi Gábor vendége Mezei Elmira lesz, a téma pedig a paleolit táplálkozás és gyerekek.

Szemünk fénye, a gyermek. Mivel gyermekeink jólétét sokszor önmagunk jóléte elé helyezzük, hajlamosak vagyunk józan belátásunk ellenére elhinni azokat a reklámszlogeneket, amelyek előírják számunkra, melyek azok az ételek, amelyekkel biztosítanunk kell gyermekünk megfelelő fejlődését? Amennyiben felelősen gondolkodó szülőknek tartjuk magunkat.
Pedig épp akkor tarthatjuk magunkat annak, ha nem követjük vakon ezeket a tanácsokat, hanem megértjük a régi-új táplálkozási elvek üzenetét. Az élelmiszeripar eladni akar, a média fizetett reklámokat közvetít, a dietetikusok és orvosok többsége pedig követi a felülről diktált, mára csődöt mondott táplálkozási elveket

Fülszöveg: A táplálkozásról szóló könyvek vezérfonala általában két szál szokott lenni. Az egyik, hogy adottnak veszik a nyugati ember mára kialakult étrendjét, a másik, hogy ezen belül próbálnak meg olyan új arányokat javasolni, amelyek az átlag étrendhez képest egészségesebbnek tűnnek. Ez meglehetősen könnyű is, hiszen a ma uralkodó táplálkozási szokások mellett a lakosság 50-60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.

Szendi Gábor könyve, a Paleolit táplálkozás szakít ezzel a rövidlátó dietetikai szemlélettel és evolúciós vizsgálódásokkal közelíti meg az optimális humán étrendet.

Csernus Imre: A Nő

Könyveinek számát tekintve Csernus Imre, pszichiáterben áltagosan kétévente felgyülemlenek a gondolatok a társadalmi kompenzációs eszköztárról, hárításokról, kapcsolati játszmákról, görcsökről és ezúttal ezeket a nemiségen keresztül az önismereti hullám részeként mutatja be. A doktor kérdéseket vet fel, amelyekre az olvasónak sok esetben magának kell megatalálnia a választ. A szerző A Nő című könyvét serdülőkortól felfelé minden lánynak, nőnek ajánlja, a fiúknak, férfiaknak pedig kötelezővé tenné olvasását.
A teljes cikk az Nlcafé oldalán olvasható.

Csernus doktor figyelmet kért. Nem engedett saját követelményeiből, így könyvében a női lélek bugyraiba és alá tekinthetünk. Az ismert és elismert pszichiáter arra is megpróbál rámutatni, ami mindenkit foglalkoztat: vajon hogyan lesz valakiből jó nő?

"Én nem akarok senkivel se erőszakoskodni, sőt, hangsúlyozom, azt, ami ebben a könyvben elhangzik vagy leíródik, ne higgyék el feltétel nélkül. Sőt. Egyáltalán ne higgyék el, ami itt majd leíródik. Mert ha elhiszik, akkor én beviszem Önöket az erdőbe, úgy, hogy közben nem gondolkodnak. Ezt a folyamatot úgy hívják, hogy befolyásolhatóság. És nem kezdtek el gondolkodni rajta, hogy tényleg így van-e, vagy nincs így. Mert abban a pillanatban, amikor Önök elkezdenek gondolkodni valamin, ellenvetéseket állítanak fel, tehát mérlegelnek, hogy igazam van-e vagy nincs igazam, mármint a Csernusnak. Ha nincs igazam, akkor cáfoljanak meg. Majd döntéseket fognak hozni, de azok már az Önök döntései lesznek! Onnantól kezdve meg Önök lesznek felelősök a saját életükért! Nem én leszek a hunyó, mármint a Csernus Imre!"

Négy évvel ezelőtt, még csak annyit tudtam róla, amennyi a sajtóban olvasható volt; sajátos munkamódszerei és egyéni stílusa révén megítélése meglehetősen ellentmondásos mind a kollégái, mind a páciensei körében. Tartanak a vele való beszélgetésektől, mert a többség fél szembesülni a problémákkal, hiszen Csernus Imre köztudottan őszintén és keményen megmondja a véleményét mindenről, legyen szó a betegeiről vagy a barátairól.

Az Európai Kereskedelem Napja rendezvényéről rohantam Csernus Imre, A NŐ című új kötete bemutatójára. Míg az egyik percben még akkori miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc a feketekereskedelem szükséges visszaszorításáról szóló beszédét hallgattam, a másikban már arra a kérdésre kellett válaszolnom, jó nőnek érzem-e magam.
A Jaffa Kiadó tanulságos könyvbemutatót rendezett annak idején A NŐ-nek, a férfi nemet képviselve ott ült a szerző és alkotó társa Nádor Péter a hatásos illusztrációk készítője, és szemben velük egy kiscsapat: a média világából ismert jó nő, a beszélgetést vezető Szily Nóra, az MTV szerkesztője, Horváth Vanda, a Tv2 szerkesztője, Szekeres Nóra és Piringer Patrícia a Viva Tv volt műsorvezetője. Talpraesettek, okosak, csinosak, sikeresek, szemrevalók, és a feladatuk szerint igyekeztek keresztre feszíteni a férfi szerzőt.
A férfi, Cernus pedig a tőle megszokott magas színvonalon, rövid önismereti tanfolyamot rögtönzött a jelenlévőknek, hogy még nagyobb kíváncsisággal olvassák majd a valójában mindkét nemnek szóló tanulságos könyvet. A pszichiáter nem élt a száraz felolvasás vagy pár szóban való bemutatás lehetőségeivel, inkább ismert munkamódszeréhez híven kerekasztal beszélgetés során kívánta bemutatni a művét.
Dr. Csernus Imréről tudni lehet, kedveli a laza szerelést, a zilált hajat, a jelzésszerű szakáll-bajusz összeállítást, a szemüveget és a fülbevalót, no meg a flegmának tűnő mondatszerkesztést, de csak tűnő, mert nagyon is figyel a másikra. Nos, A nő című könyv szerzője nem hazudtolta meg magát, és számomra is bizonyságot nyert: Csernus doktornak bár tény nagyszerűen kihasználja nem a hírneve a fontos, tényleg érdekli mindaz, ami körülveszi, ami megfogja.

Nagybetűvel
Tehát a bemutatóra betoppanva kifejezetten érdekes beszélgetés vagy vita közepébe érkeztem. Persze, hogy kíváncsi voltam a szerzőre és a könyvre. Érdekelt, miként foglal állást olyan kínos témákban, mint hogy miért hagyjuk magunkat időnként kihasználni, mi magunk milyen hibákat követünk el, melyek az úgynevezett "nőbűneink", vagy hogy mitől, vagy kitől jó nő egy nő. Ez utóbbi különösen érdekelt, hisz a könyv kapcsán másról sem lehet hallani, mint erről. És a könyvbemutatónak is fővonulata lett a (valójában eléggé egyoldalúan, de hatásosan) kiragadott kérdés. Vajon csak egy férfi jelenlététől vagy netán saját magától is lehet valaki jó nő?
Ez a könyv, ha minden összeáll, a NŐ-ről fog szólni, ami a férfiak imádatának a tárgya, az örök és megfoghatatlan csoda, amit már sokan leírtak és megfogalmaztak. Én meg arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan lesz valakiből jó Nő! Nehéz téma, de ahogy megfigyeltem, ez mindkét nemet egyformán izgatja. - írja a szerző a könyvben. Eszerint egyértelmű választ nem kaptam, de annyi bizonyos, hogy Dr. Csernus eszmefuttatásai végül is nem okoztak csalódást. Olyannyira nem, hogy a könyvet rögtön az egyik barátom kezébe nyomtam, hogy amint átrágta, még jobban kielemezhessük. Nem is a könyvet. Inkább a saját dolgainkat...

Tudsz-e szembesülni önmagaddal?
Könyveinek számát tekintve Csernus Imre pszichiáterben áltagosan kétévente felgyülemlenek a gondolatok a társadalmi kompenzációs eszköztárról, hárításokról, kapcsolati játszmákról, görcsökről és ezúttal ezeket a nemiségen keresztül az önismereti hullám részeként mutatja be. A doktor kérdéseket vet fel, amelyekre az olvasónak sok esetben magának kell megtalálnia a választ. A szerző a művét serdülőkortól felfelé minden lánynak, nőnek ajánlja, a fiúknak, férfiaknak pedig kötelezővé tenné olvasását.

Az a baj
Csernus doktor rettentőn kritikus, a sajtóbeszélgetés alatt többször is arra gondoltam, vajon milyen lenne a férfiakkal szemben. Őket milyennek látja? Merthogy bennünk nőkben, igen sok gondot, problémát, minyavalyát talál, az biztos. És mert ő ért hozzá, érdemes hinni neki. Hogy mi a baja a szerzőnek a nőkkel? Egyszerű a válasz: A nőkkel az a baj, hogy nincs annyi önbizalmuk, mint amennyit mutatnak. Mert egy csomó helyzetben hagyják magukat kizsigerelni. Mert nem mernek konfrontálódni. Nem mernek kiállni az igazukért. Ezt látták az anyjuktól. De Csernus mindemellett azt is kifejtette, hogy az állandó konfrontációt nem tartja jó konfliktuskezelési stratégiának, csak ezt a makacs ember nehezen tudja felmérni.

Magyar cím: Csernus Imre: A nő
Kiadó: Jaffa Kiadó
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 200

Fedmár András és A barna tehén fia (interjú)

Feldmár András és Büky Dorottya A barna tehén fia című kötetének kiinduló alapja egy székely népmese, amelyből aztán egy gondolattengerbe csöppenünk, ahonnan nem is akarja majd az olvasó kidugni a fejét, mert annyira magával ragadja a beszélgetés, amelyet a két szerző folytat.

Feldmár András szuggesztív, hiteles egyéniség. Kivívta a szakma felháborodását és elismerését: szinte mindennek hátat fordított, ami szentírásként szerepel az egyetemi tankönyvekben.
Sosem késő elkezdeni a személyiségedet fejleszteni, a külvilághoz való viszonyodat, társas kapcsolatainkat optimalizálni. „A terápia nem tanítás. Én nem tanítok semmit, amikor egy pácienssel vagyok. A terápia nem más, mint egy élmény.” Három rövid mondat, amelyek nagyszerűen kifejezik Feldmár András pszichoterápiával kapcsolatos hitvallását és összegzik évtizedek terápiás tapasztalatát. Az intetrjú itt itt olvasható végig.

– Ön arról híres és hírhedt, hogy másként kezd neki, máshogy fogja fel a pszichológiai téziseket. A szakma tagjai, az érdeklődők egyszerre gyűlölik és szeretik. Hogy viseli ezt az ambivalenciát?

– Tegeződj velem, jó? Megvagyok, köszönöm, sem a rajongás, sem a gyűlölet nem izgat különösebben, viszont nagyon érdekelnek mások gondolatai. Ha értelmesen akar velem valaki vitatkozni, abból mind a ketten profitálhatunk. Nekem nincsenek dogmáim, igyekszem megérteni a tapasztalataimat. Mások dogmáit persze megkérdőjelezem, de szerintem erre szükség van. A pszichológia tézisei sokszor olyan dogmák, amelyektől, mint fától az erdőt, nem lehet látni magát az embert.
Én csak azt mondom, hogy az embert kell nézni, azzal az emberrel kell lenni, aki szól hozzám, szemben ül velem, és nem keresni valamilyen meghatározást, diagnózist, címkét, amelyet aztán ráhúzok, mint egy zsákot, a másik ember fejére. Igyekszem nem húzni zsákot senki fejére, sem a magaméra, sem a pácienseimére.

– Olvastam, hogy fiatalkorodban jártál pszichológushoz. A saját tapasztalataid miatt lettél pszichiáter, terapeuta?

– Igen, mint huszonnégy éves matematikus, nagyon boldogtalan voltam, mert nem sikerültek a párkapcsolataim. Torontóban kilenc hónapig jártam egy pszichoanalitikushoz, ötször egy héten. Amikor rájöttem, hogy tudat alatt én magam fosztom meg magamat mindattól, amit akarok, nagyon kíváncsi lettem. Az is motivált, hogy az analitikus undok, korlátolt ember volt, nekem úgy tűnt, hogy én sokkal jobb terapeuta tudnék lenni, mint ő. Átváltottam a pszichológiára.

– Mi volt olyan meghatározó R. D. Laing tanításaiban, hogy abból valamiféle feldmárizmust tudtál kialakítani?

– Nincs olyan, hogy feldmárizmus, én ilyesmiről nem beszéltem soha. Laing mindig arra bátorított engem és másokat is, hogy ne utánozzunk senkit, őt sem. Ő mindig és mindenhol szégyentelenül önmaga tudott lenni. Én is igyekszem önmagam maradni annak ellenére, hogy a mai társadalomban számtalan hang követeli, hogy ebben vagy abban a szerepben jelenjek meg.

– Az év kis részét töltöd Magyarországon. Hol vagy otthon?

– Nemzetközi idegen (International Alien) vagyok, otthon vagyok mindenhol és sehol.

– A Soteria Alapítvány és most a Feldmár Intézet keretében tartasz előadásokat. Miért volt szükség erre az intézetre?

– A Feldmár Intézet nagyon fontos nekem. A barátaimmal, akik a magyarországi munkatársaim is egyben, már jó ideje beszélgetünk szervezett keretek között mindarról, ami érdekel bennünket. Ezek a beszélgetések sűrűsödtek össze témákká, és ezek a témák adják meg a Feldmár Intézet tematikáját.

– Többször nyilatkoztad, hogy a legtöbb nő imitátor. Mit értesz ezen? A női kellékek nélkül kellene élnünk, vagy tudatosabban kellene megélnünk női voltunkat?

– Nem, dehogy, használj bátran bármit, a ruha, a smink és bármi, ami neked fontos, az a tiéd. Én csak azt mondom, hogy ha kellékeket használsz, akkor ne csodálkozz, hogy én csak a kellékeket látom. Ha felteszel egy platinaszőke parókát, műszempillát, vérvörösre fested a szádat, akkor nekem előbb fog eszembe jutni Marilyn Monroe, mint te.
Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam… hát ez butaság, nem? Ez nem annyira tudatosság, hanem inkább szabadság és bátorság kérdése.

– Gyakori példa, hogy adott egy férfi, akinek felesége, gyereke van, és egy szeretője. Állítólag mindegyiket szereti. Valami nagyon nincs rendben, hiszen sem a férfi, sem a nők nem szakadnak ki a saját szerepkörükből. A te nézeted szerint mi ennek az oka?

– Nincsenek általános okok, mindig egyedi esetek vannak. Az emberek sokat szenvednek a saját sorsuk, vagy ahogy te mondod, szerepeik súlya alatt, én nem szeretem azzal nehezíteni ezt, hogy általános igazságokat, elveket fogalmazok meg, soha nem is teszek ilyet. A terápia nagyon személyes és intim dolog, amely segíthet feloldani a mások által belénk szuggerált elvárások szorítását, segíthet abban, hogy valaki megtalálja, megértse, hogy mik a saját vágyai, és mik azok, amiket mások (társadalom, család) akarnak ráerőltetni. Ha valaki megérti a saját vágyait, akkor tisztázni tudja az emberi kapcsolatait is.

– Mit jelent számodra az öregség, az elmúlás?

– Nincs élet halál nélkül. Megjelentem, itt vagyok, el fogok tűnni. A Küszöbgyakorlatok című albumba Büky Dorka egyik nagyon izgalmas fotójához írtam egy haikut:
„Wrinkles don’t hurt:
Gentle desiccation;
Pleasure in aging, think thanks!"

Ezt Tandori Dezső így fordította magyarra:
„A ránc hogy fájna!
Gyengéd e kiszáradás.

Öregség, hála!”

– Miért félünk a magánytól?

– Az ember társas lény. Még a legszegényebb, legnyomorultabb ember is boldog, ha összebújhat valakivel. A magány, amelyet én választok, nem ijesztő. A magány, amelyből nem találom a kiutat, bármennyire is vágyom társaságra, az olyan, mint egy büntetés: börtön.

– Létezik feltétel nélküli szeretet, bizalom?

– Igen! Az érdek nélküli szeretet lehet feltétel nélküli. A szerepek, a maszkok nem tudják szeretni egymást. Csak azt szeretheted, akit ismersz, és csak azt ismerheted igazán, akit szeretsz. Akitől félsz, az nem szeret igazán, ha szeretne, akkor nem félnél tőle. A szeretet és a bizalom egy tőről fakad.

– Van olyan, hogy egy ember problémája unalmas? A terapeuta nagyon szoros és mégis távoli kapcsolatban van a páciensével. Te hogyan éled meg a pácienseiddel való kapcsolatot?

– Igen, néha tényleg unalmas, felszínes dolgokkal jönnek hozzám. Ma már nem dolgozom olyan pácienssel, aki untat engem, mondjuk úgy, olyan problémát, amely nincs is igazán, meg tud oldani nélkülem is, inkább spórolja meg a terápiás órák árát. Vannak pácienseim, akikkel hosszú idő óta dolgozom együtt, másokkal csak pár órára van szükség. Ha valaki untat, szerintem direkt csinálja, ez ellenséges manőver ellenem. Halálra akar untatni, el akar altatni, meg akar semmisíteni. Gyakran, ha ebbe belekérdezek, túl tudunk lépni rajta.

– Milyen egy igazi nő? Mi kell ahhoz, hogy valaki igazi nőként élje az életét?

– Az igazi nő, mint az igazi férfi, mint az igazi ember, komolyan veszi a saját élményeit, a saját vágyait, a saját gondolatait, és nem árulja el önmagát, nem adja el önmagát. Szerepeket nem rossz játszani, de ha elfelejtem, ki vagyok én, aki a szerepeket alakítja, akkor nagy bajba kerülök. Izgalmas együtt lenni másokkal szerep nélkül. Spontán és őszinte pillanatok megismételhetetlen, felejthetetlen, izgalmas bokrétája éltet mindannyiunkat.

Az élet szép, te néked magyarázzam? - interjú Bácskai Julival

Fülszöveg: A másik arcod fiktív beszélgetés pszichológusnő és páciens (történetesen egy fiatal nő), illetve pszichológusnő és férj között. A könyv azokról a nőkről szól, akik gátlásokkal küszködnek, kevés önbizalommal, függőségben élnek. A pszichológus látja a benne rejlő másik arcot, az ő szemével kísérjük az úton: hogyan lesz valaki önmagát vállaló, független, szabad nővé. A szerző közel 200 pszichoszínházi előadás tapasztalatával írta meg könyvét, amely mindannyiunkról és mindannyiunkhoz szólnak.
Bácskai így ír könyvéről: „ÖSSZEGYŰRVE. Ez a kifejezés mindenkire érvényes lehet, aki pszichológushoz megy. Összegyűrődött az élete, az arca. Ez a könyv azokról a nőkről szól, akik gátlásokkal küszködnek, kevés önbizalommal, függőségben élnek. A pszichológus látja a benne rejlő másik arcot, az ő szemével kísérjük az úton: hogyan lesz valaki önmagát vállaló, független, szabad nővé. A MÁSIK ARCOD (Ki) talált történet. Lehet, hogy Rólad is szól, vagy valaki másról, akit ismersz. Talán jobban ismered, mint ő önmagát. Az eseményeket a kitalált főhős karakteréhez alakítottam, sokat segített a PSZICHOSZÍNHÁZ közel 200 előadásának színre vitele. A nevek és a jelenetek a fantáziám szülöttei, a fogantatásnál jelen volt sokéves gyakorlatom, a megtermékenyítésnél sok tanítványom és kliensem. Több valódi történetből íródott ez a könyv. ÖSSZEGYÚRVA.”

Nem volt nehéz kérdezni és elfogadni a válaszokat. Julival könnyű interjút készíteni, nem inkább csevegni. Róla, magáról Bácskai Júliáról és a nagybetűs életről beszélgettünk. Ezúton is megkövetem Julit, mert jóval később kapta vissza a fényképét az interjú megjelenése után, mintsem azt terveztem.

- Hogy telik egy szabadszóműves napja?

- Úgy, mint bárki másnak, csak kicsit eltolódik. Szeretem kialudni magam, így telente akár 10-11 óráig is az ágyban vagyok. Bevásárolok, hangos zenére főzök, telefonálgatok, lótok-futok naphosszat. És persze dolgozom.

- Boldognak tűnsz.

- Igen, az vagyok. Ez baj?

- Épp ellenkezőleg. Manapság ritkán találkozni hozzád hasonló kiegyensúlyozott emberrel.

- Hiszem, hogy mindent úgy és akkor kell megélni, hogy az a lehető legjobb legyen mindenki számára. Nem szabad korlátok közt élni, mindent meg lehet beszélni úgy, hogy ne erőltessem rá a másikra az én gondolataimat, kívánságaimat. Végül is, az is a munkám közé tartozik, hogy beszélgetni, átgondolni tanítsam az embereket. A kíváncsiság az adott bennünk, de amit érzünk, azt már nehezen tudjuk megfogalmazni. Ehhez nem nagy szókincs vagy diploma kell. Én lelki kultúrának hívom, és nem intelligenciának.

- Hogy alkottad a szabadszóműves kifejezést?

- Ez a szó illik a legjobban rám. Szabad vagyok, játszom a szavakkal, munkása vagyok annak, hogy mindenki próbálja megérteni önmagát és a másikat. Sajnos, nem tudunk kommunikálni, bezárkózunk, megsértődünk, duzzogunk, miközben egy kis odafigyeléssel, egy kis nyitottsággal a legtöbb problémát meg lehet oldani. Azt vettem észre, hogy azt, aki akarja, meg lehet tanítani a beszélgetésre, az egymásra figyelésre.

- Ezek szerint minden korlátozás káros?

- Nem, de mindenki gondoljon, amit akar. Nagyon megengedően dolgozom. A pszichoterápia nem rólam szól, nincs egy előre legyártott recept, hogy mi kell a végkifejletnek lennie. Mindig az egyéntől, a pacienstől függ, hogy ő mennyire igényesen mélyül el az adott kérdésben, vagy a felszínen marad. Mert gyakorlatilag nem is akar megváltozni, vagy változtatni. Én nem akarok senkit sem leváltani, sem megváltoztatni, sem boldogítani.

- Évtizedekig tanítottál, tankönyveket írtál arról, hogyan érdemes élni. Már kiírtad magad?

- Minden pillanatban tanítok, de egyre indirektebb módon, például színházzal. Ha csak mulat rajta a néző, a színész, azt is szabad, ha csak másokra ismernek rá és magára soha, azt is szabad. Ha egy ilyen együttélősdi estétől vagy az együttélősdi könyvemtől megváltozik az élete, az is az ő lehetősége. A Pszichoszínház nagyon sok igényem kielégíti.

- Kislánykori álom a színészet?

- Tulajdonképpen nem. Amikor gyerekként megtudtam, hogy Gina Lollobrigida-nak egy szerepéért le kellett vágatnia a haját, letettem erről az álmomról. Ez így viccesen hangzik, de azt gondolom, hogy különben sem vagyok alkalmas arra az alázatra és fegyelemre, amit nagy kalaplevétellel becsülök a színészekben. A későbbiekben is, amikor a diák színszakkörben darabokat adtunk elő, én csak rendező voltam. Tulajdonképpen engem mindig is a pszichológia érdekelt, már akkor is, amikor még nem tudtam, hogy ezt a bonyolult szót hívják így. Igen, az igaz, hogy már kicsi koromtól kezdve embereket vonzottam magam köré, meghallgattam őket. Soha nem szerettem unatkozni, és tíz éves koromban egy balatoni nyaraláskor egy kínai mese alapján egy egész esés műsort előadtunk a barátnőim segítségével az üdülő vendégeinek. Aztán éveken keresztül a minden nyaraláskor rendeztem előadást.

- És ma a férjed, Bóna János segít neked.

- Igen, ő nem hang alámond, hanem hang alázenél a Pszichoszínház előadásain. A férjem, zenész és pont annyira érzékenyen reagál mindenre, mint én, így nagyon jól kiegészítjük és kontrolláljuk egymást.

Eredeti cím: Bácskai Júlia: A másik arcod
Kiadó: Jaffa Kiadó
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 180

Tetszési index: 70%

Tandori Dezső: Bűnös-szent lófogadás. Szakregény a lófogadásról

"Bűnös vagyok-e vagy szent?
Bűnös vagyok, annyi szent!"

"Tégy túl az ép eszeden.
Járj túl az életeden."

"Hadd tanusítsa ez a könyv, hogy értettem valamihez a világon.
Jellemző módon olyanhoz, amihez nem lehet."

Hogy találtam rá: A Jaffa Kiadótól kaptam sajtóajándékként.

Miért: Felüdülésképp vettem le a polcról, aztán azt vettem észre, hogy kacagok.

"Ne bízzuk piára, csapjunk át lírába!"
Mivel is kezdjem? Nem könnyű Tandoriról, illetvce a műveiről írni, mert ő maga sem egy könnyű ember. Tandori a maga könnyed, magának alkotta világában éppúgy kötődik és ragaszkodik az élet fennköltségéhez, patetikusságához, mint a gyakorlati mivoltához, a mindennapi banalitásához.

A Bűnös-szent lófogadás. Szakregény a lófogadásról című próza, regény, szakregény, nem tudom, mi pontosan, pont arról szól, amiről úgy amúgy soha nem olvasnék. Nem a lovakkal vagy a lófogadással van bajom, sőt, éppen csak nem járok ki a lovira, nem figyelem árgus szemekkel a sportfogadási oldalakat; vajh ki lett a befutó, és miért pont ő.
Persze azt készséggel elhiszem, hogy a szerző többet tud a témáról, mint én, de azért a szakavatottság hiánya szembeszökő. Csakhogy Tandori Dezsőt nem azért olvassa az ember, hogy megízlelje a szakkönyv mibenlétét, hanem hogy szórakozzon, élvezze a nyelvi játékok tobzódását.

Eredeti cím: Tandori Dezső: Bűnös-szent lófogadás
Kiadó: Jaffa Kiadó
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 232

Tetszési index: 76%

Szendi Gábor: Isten az agyban (interjú)

„A hit lényege: tartozni valahová. Egy közösséghez, egy eszméhez, egy valláshoz, s tenni azért, azokért, akihez tartozunk. Terápiás tapasztalataim is azt mutatják, hogy az ember „értelmet kereső állat”, és az emberi szenvedés egyik forrása, hogy valaki nem találja útját élete értelméhez, nem találja meg rejtett „küldetését”, vagyis nincs hite. A hitnélküliség spirituálisan tesz szomjassá, éhessé, magányossá. Nem a nyelv, nem az eszközhasználat, hanem a hit különbözteti meg az embert az állattól. Ennek a nagy hitszükségletnek megvannak a veszélyei, mert az ember ettől annyira manipulálható.”

Hogy találtam rá: A Jaffa kiadótól kaptam recenziós példányként, miután többször is volt alkalmam beszélgetni Szendi Gáborral.

Miért: Szendi Gábor nem megmondó ember, sokkal inkább kritikus, rákérdező.

Hogyan tért meg Saul a damaszkuszi úton, s lett belőle Pál? Miféle isteni hangok indították el Jeanne d’Arcot Franciaország felszabadítására? Miért oly gyakori a szentek, vallásalapítók, hirtelen megtértek közt a halántéklebeny-epilepszia? Mi történik az agyban az istenélmény alatt és a meditatív állapotokban? Van-e ateista hitélmény? Hogyan befolyásolja a Föld mágneses tere hitünket és mindennapjainkat? Milyen volt az ókori emberek istenhite?

- Ki van az agyunkban?

- Nem a nyelv és az eszköz, hanem a hit különbözteti meg az embert az állattól. Az Isten az agyban című könyv a hitmodult elemzi az epilepsziától a parajelenségeken át a stigmákig - mottózik a szerző legújabb, az Isten az agyban című könyvében.

- A Depresszióipar című tanulmányodban ezt írod: „a legújabb kor talán két legnagyobb találmánya a számítógép és a depresszió. Mindkettő bombaüzletnek bizonyult.” Tulajdonképpen mikor depressziós valaki?

- A statisztikákból tudjuk, hogy az 1950-es években egymillió emberre ötven depressziós jutott. Akkoriban azt nevezték kedélybetegnek, ha valaki súlyos biológiai depresszióban szenvedett, nem tudott kiszállni az ágyból, ellátni önmagát, koncentrálni. Mára helytelenül ez a diagnózis jóval tágabb értelmet nyert. A gyógyszeripar és a pszichiátria összemosta a fogalmakat. Ha felütünk egy pszichiátriai kézikönyvet, s a depresszió diagnosztikus kategóriáiról olvasunk, meglepődünk. Csupa olyan megfogalmazásra bukkanunk, amelyből magunkra ismerünk. Például, ha valaki egy-két hétig mindennap rosszkedvű, valaki nyugtalanul alszik, étvágytalan, kilátástalannak látja a jövőjét. Nincs pontos orvosi-biológiai vizsgálati módszer, amellyel ki lehetne mutatni a depressziót, így a címszó alá rengeteg embert sorolnak be, ill. sok lehangolt vagy boldogtalan ember is depressziósnak nevezi magát.


- De igazából a rossz kedélyállapot, a mélabú, vagy a gyakran divatosan depinek nevezett állapot, nem egyenlő a mély depresszióval.


- Nem, semmiképp sem. Csak nincs objektív vizsgáló módszer a határok meghúzására. A mai pszichiátriai gyakorlat szavakban mindig elhatárolja magát attól, hogy a boldogtalanságot, elidegenedettséget, céltalanságot antidepresszánssal kezelné. Azt állítják: a gyászolókat, a szerelmi csalódásban szenvedőket, a sikerteleneket nem tekintik betegnek. Ennek ellentmond a napi gyakorlat és már a külföldi szaksajtóban is jelentek meg erről kiábrándító vizsgálatok. A napi praxis során ugyanis egyszerűbbnek és gazdaságosabbnak tetszik, ha nem rákérdeznek a probléma okára, hanem gyógyszerrel kezelik a dolgot.


- Ez azt jelenti, hogy az antidepresszáns tabletták csak rövid ideig, vagy bizonyos esetekben egyáltalán nem hatásosak?


- Igen, az antidepresszáns tablettákról már kiderült, hogy a publikált vizsgálatok 40-60 százalékában nem hatásosabbak a placebónál. Én a fő veszélyét a szer mellékhatásaiban látom. És abban, hogy a gyógyszeripar mindezt titkolja. Érthető, hogy a XX. században miért volt annyi lelki beteg ember, hiszen katasztrófák sorozata zajlott le, tragédiát tragédia követett, amit mindenkinek nehéz volt feldolgozni. Pláne ha Amerikát nézzük, ahol a világháborúkat követően az 50-es években a koreai majd a vietnámi háború is súlyosbította a helyzetet. Ebben a légkörben az emberek nagyon fogékonyakká váltak az olyan ötletekre, hogy a boldogtalanság biokémiai zavar csupán, és tablettával megoldható. Ez azonban illúzió, életproblémákat semmiféle tablettával nem lehet orvosolni, s mint említettem a vizsgálatok igen nagy százalékban nem is tudják igazolni az antidepresszánsok hatásosságát.

- Ha betegnek érzi magát valaki, és a tabletta nem használ, mit tehet?


- Tudni kell, hogy nincs depressziójárvány, én diagnózisjárványnak szoktam nevezni azt, ami ma tapasztalunk. A mai napig nem tudták igazolni, hogy mi a kiváltó ok, ezért nagyon nehéz megállapítani, hogy ki az, aki súlyos depresszióban szenved, és ki az, aki életválságban van. A probléma ott keletkezik, hogy viselkedéses tünetek alapján, például rosszkedv, sok sírás, hirtelen fogyás vagy hízás alapján történik a diagnózis felállítása, de ezek a tünetek teljesen megegyeznek a stresszelt, válásban lévő, szerelmi csalódást nehezen viselő emberek viselkedési formáival, vagyis az élet eseményeire való reakciókkal. A depresszió diagnózis ma tudománytalan fogalom. Tisztában kell lenni azzal, hogy az élet nehézségein nem segít át a pirula. Sőt, függést alakít ki, libidó csökkenést okoz, fokozza az öngyilkosság veszélyét. A krízishelyzetben lévő embernek támogatás kell, ami elsősorban pszichoterápiás kezelés formájában ajánlott.


- Voltál már köznyelvi értelemben vett „depressziós” állapotban?


- Hát persze, voltam sokszor „depressziós”. Sok válság és nehéz korszak volt az életemben. Gyermekkorom traumák sorozata volt, és az a tapasztalatom, hogy a traumák vagy megtörik az embereket, vagy megtanítják a túlélésre. Én ez utóbbi vagyok. A fejemben mindig talán idealizmusnak tűnő gondolatok kavarognak, de én hiszek ezekben. Hiszem, hogy érdemes küzdeni, hogy a jó előbb-utóbb győz, hogy az igazság mindennél fontosabb. És hiszek abban, hogy engem nem lehet víz alá nyomni.

Szendi Gábor: A nő felemelkedése és tündöklése (interjú)

"Egy férfinek az őskorban gyakorlatilag mindegy volt, kivel fekszik le, futó kalandoknál nem neki kellett a fejét törni az utód felnevelésén. A nőnek azonban egyáltalán nem volt mindegy, egyedül kell-e felnevelnie gyermekét. Egy szex – védekezés nélkül – 5-10%-os eséllyel vezet megtermékenyüléshez! Ezért a nők mindig megfontoltabban vesztik el fejüket."

Hogy találtam rá: Inkább ő talált rám. Vagyis Szendi Gábor könyveinek kiadója, a Jaffa Kiadó.

Miért: Oly sokat tanultam pszichológiát, hogy ha csak lehetőség s főként kedv adódik, írok is róla.
Szendi Gáborral többször volt szerencsém már beszélgetni. És mert ennek az interjúnak a teljes terjedelme például elolvasható az Nlcafe.hu-n. (A megjelenési dátumon erőteljesen meglepődtem. Akkoriban a konkurenciánál dolgoztam már, és abban az időpontban épp posztoperációs élek-halok állapotban a János kórház idegsebészetével ismerkedtem. Hm, ki mondja azt, hogy ne örüljön az ember a jobb későn, mint soha megjelenéseknek?)

Szendi Gáborhoz azzal a szándékkal indultam beszélgetni, hogy a női és a férfi agy működésének különbözőségeiről, mozgatórugóinak érdekességeiről beszélgessünk. Ezzel szemben a közhelyeket is felvonultató nemi másságokon kívül sokkal érdekesebb témák is szóba kerültek.

- A női agy különbözik a férfiétól, ebben nincs semmi újdonság. A világ legtöbbet hangoztatott viccei is erről szólnak.

- Ez így van. A nyugati civilizáció patriarchális társadalma a nőket mindig alsóbbrendű kategóriába sorolta be, de a keleti kultúra sem demokratikusabb. Nálunk Európában minden a férfi agyhoz, gondolatvilághoz, viselkedéshez vagy igazítva. De ha vesszük Japánt, ahol nincsenek utcanevek, ez még jellemzőbben a férfi típusú téri tájékozódására épül. A férfiak ugyanis téri irányok és távolságok szerint, a nők viszont jellemző pontok megjegyzésével tájékozódnak. De a legalapvetőbb különbség a két nem agya közt, hogy a férfiagy rendszerező/rendszeralkotó, a női agy empatikus. A férfiak imádják a hierarchiát, a hatalmi alá- fölérendeltséget, a nők pedig alapvetően kooperálóak és születetten demokratikusak.

- A női szabadságjogok kivívása, a feminizmus megjelenése mennyiben változtatott a nők megítélésén?

- A különbségek mindig abból fakadnak, hogy az egyik dolog erre, a másik arra jó. Az evolúció során mindkét nem agya speciális célokra lett kifejlődve. Egy olyan társadalomban, ahol azt akarják bebizonyítani, hogy a férfi agya a fejlettebb, ott elkezdik felerősíteni a férfiak javára a különbségeket. Ezért halljuk gyakran a pejoratív kifejezéseket, vicceket.
Az gondolom, hogy a női egyenjogúság megjelenésével nagyon sok mindenben finomodtak a két nem közötti súrlódások, de a tradicionális szerepek evolúciósan kódoltak, és ebből nehéz, vagy nem is lehet kitörni. Ha megfordítanánk az elméletet, mondhatnánk, hogy a férfi az alacsonyabb rendű, mert az emberiség fennmaradása és léte a nőn múlik, hiszen férfiak nélkül is születhetnek gyermekek. Eszerint az emberiség jövője a női léten nyugszik.

- Azért mert a férfi nem tudna társadalmakat felnevelni?

- Hát, gyanítom, hogy nem. Ha csak azt nézzük, hogy amióta a nők is munkába álltak és kibontakoztathatják egyéniségüket, hivatástudatukat, s nem csak a család körüli teendőket látják el, rendkívül sok probléma jelent meg, a kábítószerfüggéstől kezdve a depresszió járványig. Erre persze nem az a megoldás, hogy a nő menjen vissza háztartásbelinek.

- Hogy tudnák a nők kiegyensúlyozottan végezni feladataikat, hogy a család és a munka se lássa kárát?

- Erre nagyon nehéz válaszolni, hiszen valljuk be, ma a legtöbb ember nem a hivatásáért dolgozik, hanem a megélhetéséért. Egy családnak szüksége van arra, hogy a gyermekszülést követően az anya mihamarabb munkába álljon. A nők számára ez nagyon sokszor a személyiségük megnyomorításával jár.
Mindig azok sikeresek, akik jól tudnak szlalomozni, ha valaki az adott keretek között jól tud lavírozni, az sikeressé válhat. Ez persze nyilván nagyon erősen intelligenciafüggő. Magát az intelligenciát úgy is szoktunk definiálni, hogy alkalmazkodási képesség. Az egyik ember úgy érzi, hogy falak veszik körül, és ezért nem tud haladni, a másik pedig úgy, hogy ügyesen meg lehet kerülni az akadályokat, tehát előnyt lehet kovácsolni a hátrányból.

Ole Nydahl: Könyv a szerelemről

„Életünkben meghatározó az a felismerés, hogy a többi lénnyel közösen átélt, feltételekhez kötött boldogság mulandó, és hogy legkésőbb a halállal minden párkapcsolat véget ér. Ezért fontos, hogy minél kevesebb elvárásunk legyen, ne éljünk a múltban vagy a jövőben, hanem minden porcikánkkal élvezzük a jelen pillanatot. Aki elég érett, belátja ezt, és nem fogja többé játszmákra pazarolni idejét, hiszen tudja, hogy minden pillanat az utolsó lehet. Őszintének kell lennünk, mert a dolgok mulandósága nem egy elvont elképzelés, hanem olyasvalami, ami folyamatosan, minden percben megtörténik.”

Hogy találtam rá: A Jaffa Kiadó jóvoltából kaptam, megismerhettem, jelen lehettem a becskei sztúpa avatáson.

Miért: Mert ismét bele-beleolvastam és mert rájöttem, írtam én már erről az élményről a nana.hu-n

Hit vagy életszemlélet
„Szerelemről akkor beszélünk, ha többet akarunk adni, mint kapni.” - Ole Nydahl többet akart adni úgy, hogy közben kapott is. Nem rajongok a „megmondom a tutit tanácsadó” jellegű könyvekért, nem hiszek abban, hogy egy bármennyire is szimpatikus ember, író vagy akár buddhista láma olyan életvezetési jótanácsokkal tudna szolgálni, aki merőben más életet él.
Létezik olyan szerelmes, aki ne adni akarna? Persze, az aki valójában egyoldalú szerelemben él, akit szeretnek, ám a viszonzás elmaradozik, lukacsos.

Ole Nydahl élete az 1960-as évek végén gyökeresen megváltozott: a dán hippik tipikus életét, a drogmámort hagyta a háta mögött, miután feleségével, Hannah-val bejárták Nepál egy részét, és megismerkeett a Gyémánt Út buddhizmussal. Életük gyökeresen megváltozott. Ole Nydahl nyugati létére buddhista tanítóvá vált.

"Egyszerű a receptem: ... engedd őket bepillantani az életörömödbe!"
A sorok szerint Ole Nydahl hisz abban, hogy ha két ember igazán szereti egymást, ha odafigyelnek a másikra, és nem csak a hétköznapi rutinfeladatokat végzik együtt, akkor örökre megmaradhat a vonzalom, az érdeklődés, a figyelem. Ole Nydahl a buddhista látásmódot veszi példaképnek, ami szerint a szerelem és a párkapcsolat képezik az alapját az ember fejlődésének és egy kiteljesedett életnek. Vagyis szerelmesként, női szemmel nézve, legfőbb vágyunk, hogy boldogok legyünk az illető férfival, és mindig készek vagyunk arra, hogy jót tegyünk vele.
És itt a bökkenő. Ole Nydahlnak igaza van. Eltekintve attól a ténytől, hogy a szerelem, a boldogság annyiféle lehet. Semmi nem fekete és fehér. Szerencsére a világ színes, a szürke és a szivárvány árnyalatok is helyet kapnak benne.

A Könyv a szerelemről – de melyikről
Ole Nydahl leírja Buddha tanácsait egy boldog párkapcsolat megvalósításához. Elolvashatom, hogyan tudok egy olyan párkapcsolatban élni, amely nem csak engem, hanem környezetemet is boldoggá teheti. Igen, még el is hiszem, magaménak is tudhatom, hogy Buddha tanítása igazat mond, miszerint mindenki magának teremti meg az életkörülményeit (magyarosan szólva, mindenki saját szerencséjének a kovácsa) és végtelenül sok lehetőség adatik az élet megváltoztatására és alakítására (már ha egyáltalán eljut a tudatig).

Könnyen egyet tudok érteni azzal a szemlélettel, hogy a szeretet és a párkapcsolat alapja a növekedés és a fejlődés, hogy a személyes korlátok leküzdésének jutalma a teljesen feloldódás. Csakhogy nem igazán érzem mennyi a közhely és mennyi az igazság mindabban, amit Ole Nydahl átadni kíván.

Nagyon igaz, hogy egy kapcsolat sikere a résztvevőkön múlik, mert „Betéve tudhatjuk könyvek százait, le is doktorálhatunk, ára ahhoz, hogy két lábbal álljunk a földön, és kitartsunk a nehéz helyzetekben, nem erre van szükségünk. Karmánk átalakításához legfontosabb az élettapasztalat. Ám ha elfogadom, hogy „Sokat segít, ha tudatosan használjuk a beszédünket. Egy nyugodt, kellemes és megfontolt hang bizalmat ébreszt másokban. Az emberek szívesebben hallgatják meg azt, aki nyitott, és pozitívan áll a dolgokhoz” elméletet, akkor szembeállok saját magammal és manipulálhatok, hazudhatok égre-földre, csakhogy magabiztosnak, hihetőnek lásson a kedves.

Míg a pszichoanalízis atyja, Freud nem nézte jó szemmel, ha valaki ellentmond neki vagy elméleteinek és kötelező érvényűnek tartotta őket, Láma Ole Nydahl tisztán látja helyzetét és jelentőségét: Buddha tanácsait, nem tartja kötelező érvényűeknek, mégis általuk mutatja meg, hogyan vehetném kezembe saját életemet, és ezáltal hogyan lehet megvalósítani a boldog és maradandó párkapcsolatot.

Kiadó: Jaffa Kiadó
Eredeti cím: Lama Ole Nydahl: Der Buddha und die Liebe
Oldalszám: 256
Megjelenés: 2008

Tetszési index: 48%