Cassandra Clare: Üvegváros

„„Vielleicht hat Valentin recht, dass sich einige Dinge ändern müssen”, sagte Clary nacheiner Weile. „Aber mit der Art und Weise, wie er diese Dinger ändern will, liegt er falsch. Das siehst du doch genauso, oder?”

Jace senkte die Lider. Unter seinen halb geschlossenen Augen entdeckte Clary graue Schatten – Zeugnis vieler schalfloser Nächte. „Ich bin mir sicher, ob ich überhaupt noch etwas sehen kann. Ich hatte de, Rat nicht trauen dürfen. Aber ic h wollte so gern glauben, dass es immer noch ein paar Dnge gibt, auf die jeder Schattenjager vertrauen kann.”  „Jace”, wisperte Clary.”

Hogy találtam rá: Ha már az első és második részét olvastam, kötelező a harmadik is. Egyébként rendeltem a német változatot. (A magyar fordítást majd csak akkor, ha a Bíborhajú - A Boszorka Fénye is kiskereskedelmi forgalomban lesz végre. Addig sztrájk.)

Miért: Szerencsére vannak olyan fantasy, ifjúsági (és sorolhatnám a szórakoztató műfajokat) történetek, melyek érdemesek arra, hogy elolvassuk őket. Cassandra Clare, The Mortal Instruments sorozata ilyen.

„Na prima, ich bin ein Schattenweltler, also bin ich Abschaum. Aber das sind Sie nicht. Sie sind ein Nephilim.”

Nem könnyű úgy írni erről a könyvről, hogy ne áruljak el többet róla, mint kellene. Szóval óhatatlanul is tartom magam a mottóhoz: „Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.”

Komolyan rajongom ezt az urban fantasy sorozatot. Na jó, nem rajongom, mert „csak” egy ifjúsági regény, és túlságosan is kritikusan olvastam, főleg hogy a német verzióhoz van szerencsém, de tényleg megszerettem azt a világot, amit Cassandra Clare megalkotott.

Kezdjem akkor azzal, miről is szól a történet, aztán jöhet a kritika.

Minden ott folytatódik, ahol a „City of Aches” (Hamuváros) abbamaradt. Miután a főgonosz, Valentin elmenekül Clary csak egy úton mentheti meg édesanyját, Jocelyne-t, ha az Árnyvadászok ősi városába megy, csakhogy ő nem léphet be az Üvegvárosba. Jace nem tud megülni a fenekén, és ha már Clary úgysem tehet sokat, ő vállalja, hogy megszerzi a bájitalt és megkeresi a warlockot, Ragnor Fell-t ezért. Persze a srácnak hátsó szándékai vannak, ezzel nem árulok el egyetlen titkot sem; Jace félti Claryt, mert tart attól, hogy ha a Tanács megtudja, hogy a lánynak különleges képességei vannak, mint „titkos fegyvert” vetnék be. Ráfoghatnánk mindezt a testvéri szeretetre, de mindenki jól tudja, hogy messze többről van itt szó.

Cassandra Clare nem attól profi, hogy egysíkú történeteket eszel ki, így aztán természetes, hogy Simon (aki vámpírrá lett, de élvezi, mert bírja a napfényt) is belép a képbe, vagyis Jace lépteti be azzal, hogy magával rántja az Idrisbe vezető lépéskor (nem minden hátsó szándék nélkül – ergo, nagy kavaró ez a Jace). Ahelyett, hogy tárt karokkal várnák a belépőket, és könnyen elérnék céljukat, máris izgalmas fordulatok következnek: az Árnyvadászok nem kedvelik meg azonnal a vámpír srcácot, börtönbe is vetik, Jace-nek pedig egy gonddal kevesebb, azaz több. Nézőpont kérdése.

Clary sem bírja ki otthon, aggódik az édesanyjáért, aggódik Simonért, Luke-ért, ha nem is akarja bevallani, de aggódik Jace-ért is. Persze, hogy belép a tilosba és követi a két srácot az Üvegvárosba, amivel az életét kockáztatja. És itt ér el a könyv az egyik legjobb részéhez, vagyis szereplőjéhez. Idrisben Clary megismerkedik Sebastiannal, aki nem elég, hogy egy rejtélyes árnyvadász, de szexi és szellemes is. Persze, hogy megbolygatja az amúgy is bonyolult szerelmi háromszöget. De Clary vajon megbízhat-e benne?

„Jace öffnete die Augen und schaute zu ihr hinab. Sie beide waren einander nun so nahe, dass ihre Körper sich überall berörten gegeeinander und Clary konnte Jace’Herzschlag spüren. Rück der ihm ab, ermahnte sie sich, doch ihre Beine wollten ihr nicht gehorchen.”

Ennyit talán még a fülszöveg is elárul, innentől kezdve viszont nem mondok semmit. A fontos, hogy jött a kaland kaland hátán, az izgalom, a feszültség, a humor, és néha a könyv sutba vágása, mert „megmondtam én” hangulat alakult ki bennem.

A Végzet Ereklyéi (még mindig borzalmasnak tartom ezt a magyar címadást, de enyhítő körülmény, hogy nem könnyű, hiszen a cím: Mortal Instruments, egy idézet Shakespeare, Julius Caesar-jából, és a német fordító sem tudott sokat kezdeni vele) széria második részével, a City of Aches cíművel nem voltam maradéktalanul elégedett, a City of Glass viszont hozta az elvárható színvonalat.

Cassandra Clare kiforrott szereplőgárdát hozott össze, az első rész, a Csontváros alapszereplői még mindig nem unalmasak, az újak pedig igazán hozzátartoznak a történethez; a karakterek, jellemek összetettek, érdekesek, maga a sztori élménydús, csavarokkal teli. Az írónőnek remek humora lehet, mert a szereplők is egyedi és pezsdítő sziporkákkal jelennek meg. Jace időnként még mindig túllelkizi a dolgokat, viszont aranylik minden tekintetben. Komolyan.

Külön tetszik (vájtszeműek előnyben), hogy A Végzet Ereklyéi nem direkt a tudatomba csapva, hanem óvatosan, okosan adagolja a magasabb irodalmat, és nem ragad le a Clare által olyannyira rajongott Harry Potter említésével, ugyanis az Üvegváros is tele van irodalmi illetve kultúrtörténeti utalással.

És íme egy kis részlet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából:
http://konyvmolykepzo.chr.hu/wg3/files/download/10/uvegvaros.pdf

Eredeti cím: Cassandra Clare: The Mortal Instruments – City of Glass

Német cím: Cassandra Clare: Chroniken der Unterwelt – City of Glass

Magyar cím: Cassandra Clare: A Végzet Ereklyéi – Üvegváros

Fordító: Franca Fritz, Heinrich Koop

Kiadó: Arena Verlag

Megjelenés: 2009

Oldalszám: 728

Tetszési index: 100%

Cassandra Clare: Chroniken der Unterwelt - City of Ashes

„”Anime-Regel Nummer eins”, sagte Simon. Er lehnte gegen einen Stapel Kissen am Fußende seines Bettes, eine Tüte Chips in der ióeinen Hand und die Fernbedienunk in der anderen . Sein schwarzes T-Shirt trug den Aufdruck „I BLOGGED YOUR MOM” und ein breuter Riss zog sich quer über das Knie seiner Jeans. „Leg dich nie mit einen Mönch an.”

Hogy találtam rá: Rá kellett jönnöm, hogy szeretem a misztikus sztorikat. Az első részt, először magyarul, Csontváros címen olvastam, és mert kíváncsi voltam a folytatásra megrendeltem a további, német nyelven már megjelent, részeket is.

Miért: Mert elsősorban az ifjúsági korosztálynak szóló könyvsorozat egyszerűen megfogott. Szerencsére, mégis könnyedén találok hibákat benne. Míg időm adta, és végigolvastam a nem csekély oldalszámú német verziót, épp megjelent magyarul is a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.

A Csontvárosban már kiderült, hogy a főszereplő lány nem akármilyen képességek birtokában van, és hogy a főszereplő srác úgy amúgy sem egy akármilyen srác. Helyes, komor és szexi. Ez Jace. Zavart, elveszett és teljesen gyanútlan. Így érzi magát Clary, mindaddig míg Jace be nem vezeti a saját világába. Ez volt az első részben, és  bevallom, vártam már, hogy a következőt befejezzem. Nos, a második rész is hagyott bennem kérdéseket.

Clary Fray semmi másra nem vágyik jobban, mint hátat fordítani az Alsóvilágnak. Szeretne visszatérni a normális, mindenki által élhető életébe. De mi számít normálisnak, ha valaki Árnyvadász és démonok, vérfarkasok, vámpírok és tündérek ellen, illetve velük együtt kell harcolnia? Csakhogy Clary hiába szeretne több időt tölteni Simonnal, az Árnyvadászok mindig mindenhol vele vannak, sőt újonnan megtalált és eladdig bimbózó romantikával tekintett bátyja, Jace (az egyik legjobb karakter, minden hiba ellenére) is a nyomában van folyton. De amikor Jace veszélybe kerül, Clary sorsa és küldetése világossá válik – és felveszi a halálos harcot az éjszaka lényei ellen.

Cassandra Clare, The Mortal Instruments sorozatának első kötetét a német kiadó úgy reklámozta, mint „lenyűgöző debütálást”, és én el is hittem róla, hogy egy átlagosnál kicsikét jobb ifjúsági fantasy regény, de nem több. Az viszont figyelemre méltó, hogy a City of Ashes-t (Hamuváros) már a „lélegzetelállító” jelzővel írta le az Arena kiadó.
Noha tudjuk jól, hogy egy kiadónak az a dolga, hogy dicsőítse az általa kínált műveket, azért kíváncsi voltam (azon kívül, hogy természetesnek vettem: ha egyszer már úgyis el kezdtem olvasni a négy részes sorozatot, akkor azon végigrágom magam, bármi áron), vajon mi az oka ennek a pozitív váltásnak. A kiadó közleménye azt sugallta, hogy Cassandra Clare tanult az első könyv hibáiból. Hogy több van a két rész között, mint egy sorozatos kapcsolat. Hogy a karakterfejlődés, a logikai felépítés és a történet érthetősége a folyamatosságot hozta előtérbe. Vagyis a szerzői teljesítmény jelentősen javult.
És valóban, jóval kevesebb logikai hibát találni benne, mint az első részben. Ám kétségtelen, hogy a könyv néhány hiányossága közül, a legnagyobb a főkarakter, Clary személyében található, amit mintha a szerző félt volna keményebben a kezébe venni és megváltoztatni. Mégis, a regény-sorozat a City of Ashes-zal immár több mint egyfajta cukormáz, több mint egy tiniknek íródott misztikus keretekbe foglalt láv sztori. Mindent összevetve, ez a történet már sokkal jobban bevont a képzeletbeli világba és sokkal izgalmasabb is lett.

Karakterek minden mennyiségben
Szóval, a fő gondom Clary, a főszereplő. Bármilyen probléma merül fel körülötte, igazából nem ő oldja meg őket, hanem a barátai és a rokonai (tiszta Harry Potter csak lányban - a Szerk.). Olyan mintha tehetetlen és fantáziátlan lenne – noha elviekben varázserővel bíró Árnyvadász. Újra s újra felmerült bennem: miért kell őt mindig megmenteni, kisegíteni.
A másik főszereplővel, Jace-szel is van bajom, noha az ő stílusa tényleg tetszik. Egyszerűen nem érthetők és nem hitelesek számomra a hangulatingadozásai. Infantilis tinédzser, noha felnőttnek akar tűnni, vagy egyszerűen hisztis?
További, és valóban hiteltelen antagonnal egészül ki a kör: az Inkvizítor. Akinek a szerepe alapjában véve egy két lábon járó sztereotípia: jön, lát és dönt. Az egész nagyon ellenszenves. És fura. Szerintem.

De vannak pozitív kivételek is.
Két karakter, meg tudja menteni az egész regényt. Luke, a vérfarkas nagybácsi és Simon, a napsütést bíró vámpírrá változott barát. Valójában a két mellékszereplő karaktere már annyira bonyolulttá vált a második részre, hogy a szerkesztés megkövetelte, legalább az egyikük továbbálmodásának a betiltását. Az írónő kedvenc szereplője, Simon kapta meg a lehetőséget, és hogy a sorozat negyedik része, már kifejezetten róla szóljon.
Említést kell tenni még Jace és Clary apjáról(?) és az Árnyvadászok legnagyobb ellenségéről, Valentinról. Aki az egyik legjobban jellemzett gonosz szereplő, akiről eddig olvastam.

Kifejezetten tetszett, hogy Cassandra Clare mellőzte a szokásos mindent feketében és fehérben látunk, sarkok és élek, jó és rossz oldalak tudatos elhatárolását, és hogy egyetlen ember képes lenne bármire és megtenne bármit, csak azért, hogy célját elérje.

Hogy jó-e vagy sem, nem tudom biztosan, mindenesetre néha azt érezni, hogy az írónő tobzódott az ötletekben és mindet meg akarta jeleníteni. Ami biztos viszont, hogy a City of Ashes része annak a varázslatos világnak, amit Cassandra Clare létrehozott, és ami úgy tűnik, még sok titkot tartalmaz és igyekszik nem a kitaposott ösvényeken járni.

Eredeti cím: The Mortal Instruments – City of Ashes
Magyar cím: A Végzet Ereklyéi – Hamuváros
Német cím: Chroniken der Unterwelt – City of Ashes
Kiadó: Arena Verlag Gmbh
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 480

Tetszési index: 84%

Cassandra Clare: Csontváros

"Jace hátranézett a válla fölött, miközben a szél csíkokat rajzolt a hajába. - Mire gondolsz? - kérdezte.
- Csak arra, hogy menyire más odalent minden most, hogy... Tudod, hogy látok.
- Odalent minden pontosan ugyanolyan - mondta Jace, és az East River felé irányította a motort. Ismét a Brooklyn híd felé tartottak. - Te vagy más.
Clary görcsösebben szorította a fiú övét, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre ereszkedtek a víztükör fölött. - Jace!
- Nyugalom. - Úgy tűnt, a fiú őrjítőén jól szórakozik. - Tudom, mit csinálok. Nem fogom vízbe fojtani magunkat."

Hogy akadtam rá: Egy ismerősöm ajánlotta (igen, Micimackó-effektus) én pedig azon nyomban beleszerettem, és birtokomba vettem.

Miért: Mert misztikus mese. Mert ahhoz képest, hogy mese és gyermek ponyvának tekintendő, gyönyörű jellemrajzok vannak benne, nem hiányzik belőle a humor, az önirónia, a kaland és a fantázia.

Mortal Instruments

Helyes, komor és szexi. Ez Jace. Zavart, elveszett és teljesen gyanútlan. Így
érzi magát Clary, mindaddig míg Jace be nem vezeti a saját világába.
Vagyis a történet tipikus tini állapotból indul el, adott egy átlagos tizenöt éves lány, Clary, aki nem elég szép, nem elég okos, nem elég extravagáns, viszont egyszer csak meglát valamit, amit senki más. Néhány hasonkorú tinédzser kivégez egy másikat (nem mindennapi módon). Na ők a jó fiúk, akik nem értik, hogy Clary miért látja őket, amikor a mundének (=átlag emberek) közül senki nem érzékelheti a jelenlétüket. Clary tisztában van vele, hogy hívnia kéne a rendőrséget, de gondja támad, hiszen nehéz leírni egy olyan gyilkosságot, ahol a test köddé vált, és a gyilkosok pedig mindenki másnak láthatatlanok. Csak neki nem. Nem kell megijedni, mert a gonosznak vélt tettesek elmagyarázzák, hogy ők Árnyvadászok, egy titkos harcos csapat (a féle meserendőrség), azzal a feladattal, hogy elűzzék a démonokat a földről. Ezzel be is indulnak az események, mivel huszonnégy órán belül Clary édesanyja eltűnik, Claryt pedig majdnem megöli egy groteszk démon... jönnek az árnyvadászok, élükön Jace-szel, az angyalok, a vámpírok, a démonok, a vérfarkasok, a tündérek és a warlockok, persze megspékelve egy kis igaz barátsággal és szerelemmel. Van itt minden, kérem szépen.

"Attól, hogy egy elektromos angolnát gumikacsának nevezel, még elektromos angolna marad, igaz? És isten óvja azt a szerencsétlent, aki úgy dönt, hogy megfürdik azzal a gumikacsával."

Hogy miért nem érdemes elolvasni? Mert olykor kusza, olykor megmosolyogtató és olykor gyermeki. De épp ez a jó benne – szerintem. Így aztán nem ajánlatos annak a kezébe venni, aki nem tud felengedni, álomvilágba csöppenni vagy csak a veretes, magasröptű anyanyelvű szépirodalom felé hajlik a kedve. Bizony, aki eleve előítélettel kezd neki, és a Twilight-vámpírokkal von párhuzamot Clare világával szemben, annak kész harakiri a Csontváros. Mert a gyors ütemű, drámai helyzetekben dúskáló színpadias dialógusok egy kis humorral, akcióval és más fantasy történetekre való utalásokkal kevert történet igazi mese, egy olyan urban fantasy, ami mindent latba vet azért, hogy a további három részre is vevő legyek majd.

„- És mi történik, ha feljön a hold? - kérdezte a lány. - Mind farkasokká változtok, vagy mi lesz?
Luke szája rándult egyet. - Nem egészen. Csak a fiatalok nem képesek irányítani az átváltozásukat, akik csak nemrég lettek likantrópok. A legtöbben az évek során megtanultuk, hogyan csináljuk. Most már csak a legerősebb telihold kényszeríthet átváltozásra.
- Szóval, ha nincs egészen telihold, csak kicsit érzed farkasnak magad? - kérdezte Clary.
- Mondhatjuk.
- Hát akkor nyugodtan dugd ki a fejed a kocsi ablakán, és lógasd ki a nyelved, ha úgy tartja kedved!
Luke elnevette magát. - Vérfarkas vagyok, nem golden retriever.”

Cassandra Clare jól kereső bulvárújságíró létére (vagy épp pont ezért)blogíróként kezdte a könyvírói pályafutását, méghozzá a Harry Potter szeptológiája indította be a fantáziáját és írta tovább (vagy egészítette ki) a varázslótanoncok történeteit.
Csakhogy a szerző kinőtte a fanfiction blog-kultúrát és saját műbe kezdett, igaz szabadulni nem tudott teljesen így a bajtársiasság, a felnőtt szereplők sokban hasonlítanak J.K. Rowling világához.
Ügyes a Könyvmolyképző Kiadótól, hogy lecsapott a teljes sorozatra továbbbővítve a náluk megjelenő misztikus-fantasy történetek körét, ám meglepő és eléggé téves, hogy A halál ereklyéi alcímet adta, talán Harry Potter után, szabadon.

Én mindenesetre hagyom magam mesefűzni, és míg a 2. 3. 4. rész magyar kiadása meg nem jelenik, a német változatot olvasom, mert a deutsche Presse is érdemesnek ítélte: Das fulminante Debüt der neuen Bestsellerautorin Cassandra Clare eröffnet dem Genre eine neue Dimension: Urban Fantasy – Die Fantasy des 21. Jahrhunderts!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Kamper Gergely
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 472

Tetszési index: 88%