Egy csomót olvasok... szemetet is

Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap. Mások örökké veled vannak. Beszélgetek, írok, szerkesztek, nevetek... és olvasok. Sokat. Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kortárs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kortárs. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 7.

Bret Easton Ellis: A Királyi hálószobák

Bret Easton Ellis nem az az író, aki évente 18 könyvet adna ki, sőt, egyetlen műve sem jelent meg idestova öt éve, mégis minden regénye nívós és jelentős. Első regénye, a Nullánál is kevesebb 1987-ben jelent meg, közben kiadott öt művet, hogy a hatodik, kevesebb huszonöt évvel később, az első folytatása lehessen 2010-ben.

Elég annyit említeni: Amerikai pszycho, és mindenki tudja, kiről és miről van szó. Ha Bret Easton Ellis-nek vehemens marketing tanácsadója lenne, biztos brandet építene, akárcsak a legjobban kereső írók. Mégis, könyveinek száma ellenére neve az amerikai kortárs irodalom egyik márkája ma már.
Patrick Bateman orgiákban élvezkedő sorozatgyilkos volt, aki a kannibalizmustól sem riadt meg. Bret Easton Ellis pedig vele és általa, egyszer s mindenkorra a kortárs amerikai próza fenegyereke lett. Hősei mind sikeremberek. Az író szemszögéből nézve sikeremberek, mert valójában pszichopaták és érzelmi analfabéták, mind a mellett, hogy a közösség megbecsült tagjai.

Királyi hálószobák

A kérdés adott A Királyi hálószobák megjelenése után: vajon annyira megosztja-e még Ellis az olvasókat és a kritikusokat, mint indulásakor, vagy mára már elfogadottá lett az egykor botrányosnak bélyegzett szerző?
Ellis mindig is utálta, hogy azonosítják őt főhőseivel, Patrick Bateman-hez fűződő kapcsolatát például ellenszenvesnek mondta, noha viselkedésük több mindenben is feltűnően hasonlít.
A Királyi hálószobák nem szakad el az első történet, a Nullánál is kevesebb című regénytől. A szereplők ugyanazok, csak már nem gazdag fiatalok, hanem gazdag középkorú figurák, akiknek az életéből valamikor régen egy regény és egy film készült. A narrátor most is Clay, és úgy amúgy sem sokat változott senki és semmi. Mindenki ugyanolyan hedonista és kiüresedett, ugyanolyan szenvtelenül nézi a világot, mint régen, buli buli hátán, drogok, csajok és pasik…, miközben ahogy az lenni szokott a valóság kicsit (egészen) más: titkok és hazugságok árnyékolják be a kapcsolatokat, és az életeket.

„Nyugat felé hajtunk a Sunseten a producer Porschéjával, aztán felhajtunk a Dohenyn az elsőhöz a két parti közül, ahova Mark be akar nézni, a rendező fekete Jaguarban követ bennünket, és repesztünk el a madaras utcák mellett, amíg meg nem pillantunk egy inast. Kis díszített fenyőfák veszik körül a bárpultot, aminél állok, és úgy teszek, mintha hallgatnám a vigyorgó színészt, aki azt magyarázza, hogy mire hívták ide, és részegen bámulom a káprázatos csaját, a U2 karácsonyi dalai mindent túlharsognak, és Band of Outsiders-öltönyös srácok ülnek egy alacsony, elefántcsontszínű kanapén, csíkokat szippantanak fel a hosszú, üveg koktélasztalról, és amikor valamelyik megkínálna egy szippantással, kísértést érzek, de ellenállok, mert tudom, hogy mi lenne belőle.”


A negyvenes évei elején járó Clay most forgatókönyvíróként dolgozik, és Los Angelesbe érkezik, hogy részt vegyen új filmje szereplőválogatásán, s persze hamar a régi társaság ölelő karjai közt találja magát. Az élet visszáját mutató tükre azonnal megmutatkozik: valójában szó sincs köztük barátságról; mint lassan kiderül, minden egyes találkozás, minden egyes gesztus mögött érdekek bújnak meg. Az eltelt évek során a haverok sem változtak, ha csak nem annyit, hogy Blair és Trent összeházasodtak, Julian továbbra ugyanolyan kétes figura, mint volt, semmivel se lett megbízhatóbb, Rip pedig a plasztikai műtétek beteges rajongója lett, „egy arc, ami egy arcot utánoz, és meggyötörtnek látszik”

Nem szükséges többet vagy kevesebbet várni A királyi hálószobák-tól. Nyilván sokan fanyalognak, nagyobb durranásra vágytak ekkora kihagyás után. Ellis adja azt, ami a megszokott tőle, iróniával teli borzongást, feszültséget és izgalmat, és ami kihagyhatatlan: lenyűgöző stílust és csodálatosan hosszú mégis értelmezhető mondatokat.

Magyar cím: Bret Easton Ellis: A királyi hálószobák
Fordító: M. Nagy Miklós
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 224 oldal

2010. november 23.

Kurt Vonnegut: A repülő macska

"Ami pedig az öntörvényűséget illeti: meg vagyok győződve, hogy a művészetek terén frászkarikát sem ér az, aki folyton nyájasan megértő, aki egyszerre látja az érme mindkét oldalát, és aki mindenkinek mindent megbocsát.
Slotkin még azt is mondja, nincs művész, aki ne tartozna valamely iskolához. Jóhoz vagy rosszhoz. Odatartozik, akár akarja, akár nem. Nem tudom, Ön melyik iskolához sorolható. Az én iskolámnak három tagja van."

Hogy találtam rá: Kurt Vonnegut rajongóként, természetes volt, hogy elolvasni kívántam.

Miért: Idézet Kurt Vonnegut, A repülő macska novelláskötetéből: "Lehet, hogy mindez persze nem egészen fedi a valóságot, de annyi igazság azért van benne, hogy érdekesnek találjam, és talán hasznosnak is." Na ezért.

Ha egy nagy ember, mit ember, író meghal, természetesen adódik, sőt kötelező, hogy először egy, majd még néhány posztomusz kötet lát napvilágot, rokonok, barátok, jó- és rosszakarók lelkes támogatásával. Kurt Vonnegut sem kivétel ez alól. Immár a második posztomusz kötet jelent meg a 2007-ben elhunyt író ki nem adott, talán az író is kukába valónak talált műveiből. Az első hátrahagyott és kiadott kötet 2008-ban, Armageddon in Retrospect címmel jelent meg (magyar fordításban Ördögcsapda), azzal a felhanggal, hogy az író nevével több könyv nem jelenik majd már meg. Nem kellett túl sokat várni a következőre.

"Jelen levél gyatra bölcslkedés, merő önsajnálat. Viszont olyan levél, amilyeneket írók szoktak irkálni. És mivel kiléptem a General Electrictől, vagy író lettem, vagy egy nulla."

Vonnegutot mindig élvezet olvasni, viszont (többek között pont ezért) Vonneguttól mindig elvárjuk a maximális minőséget, olvasási élvezetet. A Repülő macsak novelláit valószínűleg nemhiába nem adta ki a szerző; tudta ő is, hogy nem mindegyik üti meg az általa diktált hoch színvonalat. Persze, ettől én még élvezettel olvastam el, sőt faltam mind a tizenhárom novellát.
A kötetet a szerkesztők igyekeztek gondosan felépíteni, akárcsak az Ördögcsapda kötetben itt is találhattam az előszót, majd egy előszóval felérő 1951-ben íródott levelet (lenyűgöző, hogy valaki ennyi éven át őrizzen egy "majd megmutatom én neked"- jellegű irományt), melyet angolul is végigolvashatunk, megbizonyosodva: igen, valóban Vonnegut írta alá a maró sorokat.

Szóval annak ellenére, hogy vannak tényleg felejtésre érdemes írások a novelláskötetben, jónéhány megmaradt bennem belőle. Ki tudja miért, imádtam a Meghalló moralizáló iróniáját, a nagyon emberi Selma dalát, és semmi kincsért nem hagytam volna ki A kedves kicsi emberkéket és A repülő macskát. Már-már vérfagyasztó, micsoda képzelőerővel és leíróképességgel bírt Vonnegut.

A kötetben szereplő írások:
Előszó – Sidney Offit
Kurt Vonnegut levele Walter J. Millernek
Meghalló
Pelk
Háztetőkről harsogjátok!
Ed Luby Kulcsos Klubja
Selma dala
Tükörterem
Kedves kicsike emberkék
A hídmester
Apró vízcseppecskék
Kőbe zárt hangyák
A hős újságkihordó
A repülő macska
A világmindenség királya és királynője
A specialista
Utószó – Szántó György Tibor
Illusztrációk jegyzéke

Eredeti cím: Kurt Vonnegut: Look at The Birdie
Magyar cím: Kurt Vonnegut: A repülő macska
Fordította: Szántó György Tibor
Kiadó: Maecenas Könyvkiadó
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 320

Tetszési index: 72%

2010. augusztus 11.

Esterházy Péter: Esti

"Esti Kornél végigtekintett az övrén. Hogy mi van a nemzet asztalán. Isten, haza, család, állapította meg. Tehetnek egy szívességet. Ebben a szívességben, részvétben és röhögésben telt aztán az élete."

Hogy találtam rá: Kötelező irodalom.

Miért: Tilos kihagyni.

"Mi az, hogy Esti Kornél, tette föl Esti Kornél a kérdést, majd elvetette."

Hm. Van benne valami vonzó, izgalmas, szexi. Már maga a cím. Esti. Se több, se kevesebb. De mennyi minden. Kosztolányi Dezső, Esti Kornél novellái folytatásért kiáltottak Esterházy életében, és ő megadta magát ennek a kívánalomnak.

Szeretek Esterházyt olvasni, ha másért nem, mert a legélvezetesebb nyelvezettel megáldott író, akinek a szavai, szófordulatai, mintha a költészettel lennének hason rokonságban, de legalábbis közeli ismeretségben; repít, elmélyít, felkínálja magát, hogy megrághassam, ejtőzzek felette, és akarva ellenáll, hogy összetett egészet találjak benne.

Már most tudom, hogy nem egyszer fogom elolvasni, hanem sokszor, akár egészben, akár részletekben, mert úgy is lehet, mert színtiszta élvezetet jelent. Megunhatatlan, mindig meglepetéssel szolgál a nyelvezete; olyannyira, hogy azt veszem észre, hogy Esterházy (ki tudja, akarva vagy akaratlanul) bevon a nyelvjátékába; egy-egy mondatot, bekezdést elemezgetni, értelmezni kezdek, és mint valami ringlispílben a mámor önfeledt mosolyával lapozok tovább.
Ez a nyelvi eksztázis mégsem fárasztó, nekem. Mert szívesen olvasom, míg mások esetleg beleunnak, idegesítőnek találják az írótól rutinszerűen kapott tökéletességet, a szöveg örömét.

Természetesen Esterházyt nem (most sem) lehet egy kézlegyintéssel elintézni, ennél jóval összetettebb az Esti. Van például több citatumba kívánó, tanítanivaló rész; ilyen például „Mi az, hogy Esti Kornél, tette föl Esti Kornél a kérdést, majd elvetette.” vagy „Van a nem fiatal értelmiségi nőknek egy nevetése, a sértettségnek, gúnynak, görcsösségnek, szemérmetlenségnek és hatalomnak ordenáré keveréke, amelyet szeretnék nem hallani.” de több fejezet is ide sorolható, az egyik kedvencemmé pedig az Esti Kornél tizenkettedik fejezet, melyben Semmi Mátyás (2); ami a halálról szól, önváddal, kíméletlen önszembesítéssel, öniróniával. Zseniális.

"Az ágyról lerítt, hogy halálos."

Nem lehet leírni, pontosan megfogalmazni, miről is szól az Esti. Nekem legalábbis nem sikerül. Csak érzem, gondolom, hogy Esterházy Estije egyfajta értelmezés, felfedezés és megmutatás; Esti minden és mindenki, aki körülveszi; egyszerre Esti Kornél, Kosztolányi, Esterházy, Mátyás király, asszony, állat, amire csak gondolni kívánok...

Márpedig az Esti megfejtésre vár. Esterházy sokat adott magából bele, és még megtalálni sem nehéz őt, mintegy tíz évig formálta a kötetet, személyes kötődése is van az Esti névhez, hiszen így hívták évfolyamtársai az egyetemen. Hármas gondolatjelek (---), szaggatások, öniróniára és iróniára hajlamos mondatfoszlányok, „gonoszságok” a közéletre, az írói életre éppúgy utalnak, mint Estire. Talán ezek a részek teszik számomra kicsit erőltetetté magát az egészet? Még nem tudom. Ahhoz még csak egyszer olvastam el.

Eredeti cím: Esterházy Péter: Esti
Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 416

Tetszési index: 86%

2010. július 10.

Bartis Attila: Die Ruhe

Hogy találtam rá: Bergneustadt kis város, de a könyvesboltja remek.

Miért: Mert már régóta fenem rá a fogam, igaz magyarul. Így is nagy élmény volt.

A FAZ (Frankfurter Allgemeine Zeitung) A nyugalom című regényt az elmúlt évtizedek egyik legjobb műveként jellemezte, méltatta az intenzitását, mert Bartis mindig földhöz közeli marad, még néha a durván képbe vágó szex jeleneteknél is.
A cím már maga is ironikus: „wenderoman”, azaz a visszájában értendő, és túlmutat magán a történeten, hiszen valójában az nem a művet írja le, vonja össze, hanem sokkal inkább egy vágyott állapotot jelez. De a könyv túl rövid, ahhoz hogy teljesen megértsem a „zsarnok, őrült, elviselhetetlen anya” sírfeliratát.

A történetről sem könnyű írni. Anya és fia, az író együtt él valahol pesten egy lakásban. Az anya, Weér Rebekka erős, szenvedélyes és érzéki személyisége mindenre rávetette fényét, egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt, aki bármikor bármiért képes volt megbocsátani magának. Éppen csak tizenöt éve már a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált hegedűművész lánya, Judit leveleit, akit szimbolikusan kitagadott és eltemetett és árgus szemekkel figyel íróvá lett fia minden mozdulatát. A író válaszleveleket ír a testvére nevében az anyjának, majd közben kiderül, a lány nem véletlenül nem válaszol: valóban tíz éve halott.
Az író ír, arról hogy ő író, és meghalt az anyja. De egy anya halálába nem senki nem tud beletörődni, egy író sem. Így aztán kényszeresen nekilát, hogy megírja azt, ami az anyjára vonatkozik.
Az író megismerkedik a nagy Ő-vel, szerelmes lesz, méghozzá nagyon, de kapcsolatuk nem felhőtlen… A lány, Eszter nehezen viseli anyja és fia közti beteges szimbiózist.
Az író könyvét kiadják, sikerrel és közben viszonyt kezd egy szerkesztővel, akit már mindenki kipróbált... Nos, innen a történet, olykor valóban gusztustalan, naturális és mindenkinek ajánlatos, aki szeretné elolvasni, készüljön fel lelkileg rá.

Az író tehát egyedül marad az üres lakásban, én pedig azon kezdek tűnődni, vajon mennyire jellemző az átkosban gyökerező családtörténet, mennyire példaértékű, és mennyire igaz. Meg kell mondanom, hogy talán még nem is olvastam ehhez hasonlóan vonzó, és egyben undort keltő, brutális könyvet.

Mintha Bartis kitombolta volna magát; egy igazán nagy tehetség, aki új képeket, felfogásmódot tár elém, és nem engedi, hogy letegyem a könyvet. Egyhuzamban olvastam és fordítottam a nehezebben érthető részeket, noha nem is igazán akartam, mert az eredeti, magyar verzióra vágytam.

Eredeti cím: Bartis Attila: A nyugalom
Német cím: Attila Bartis: Die Ruhe
Fordította: Agnes Relle
Kiadó: Suhrkamp Verlag
Megjelenés: 2005

Tetszési index: 72%

2010. július 5.

Francoise Sagan: Jó reggelt búbánat!


„Ezt az ismeretlen érzelmet, melynek unalma és szelídsége állandóan kísért, tétovázom e szép és súlyos névvel illetni: bánat. Ez az érzés olyan teljes, olyan önző, hogy szinte szégyellem, hiszen a bánatot mindig tiszteletre méltónak tartottam. Igaz, nem ismertem, de ismertem az unalmat, a megbánást, ritkábban a lelkiismeret-furdalást. Ma beburkol valami, mint a selyem, idegesítően és lágyan, és elválaszt a többiektől.”

Hogy találtam rá: Talán 14 éves voltam, amikor elolvastam az 1957-ben kiadott első kiadást. Azóta több újabb kiadással is gazdagodtam már.

Miért: Mindig szerettem a francia irodalmat olvasni, legyen az Sagan, Sartre, Camus, Voltaire, Standhal vagy a nagy kedvenc, Aymé.

Francoise Sagan zsenge korában vált elsőkönyves szerzővé, és az első kritikák után világhíressé is tették. A Bonjour tristesse! című regénye diadalmenetben járta be Európát és Amerikát, annak ellenére, hogy az írónő még inkább volt gyermek, mint felnőtt. Sagan mindössze tizennyolc évesen olyan szemszögből tudta bemutatni a férfi-nő kapcsolatok árnyalatait, az öröknek hitt szerelmet, az ártatlanság elvesztését, a magányt és az ifjúság múlásától való félelmet, hogy könyve mind a mai napig ikonnak számít.

„- A legjobban azt szeretem az ifjúságban, hogy olyan eleven, olyan beszédes...
Szilajul néztem rá, talán keményen is. Igaz, hogy apám szereti az ifjúságot, és kivel is beszélhettem volna, ha nem vele? Azelőtt mindenről beszéltünk: szerelemről, halálról, zenéről. De most cserbenhagyott, ő maga ütötte ki kezemből a fegyvert.”
A történet szerint az alig tizenhét éves Cecile és kicsapongó életet élő apja tökéletes összhangban és boldogságban élnek, a lány nem is akarna ezen változtatni, gondtalannak, felhőtlenül boldognak érzi magát ebben az apa-lánya szövetségben. Csakhogy Raymond szeretője, az intelligens, komoly és mélyérzésű Anne nem tud beletörődni ebbe az életformába és igyekszik változtatni rajta. A férfit, noha csábítja a komolyabb, tartalmasabb élet, gyengének bizonyul, és lánya féltékenysége és „első szerelem” problémája nem engedi, hogy reálisan lássa az életüket.
Egy unatkozó, szomorú és cinikus kamaszlány története, akinek zavaros érzelmeit Sagan nagy empátiával, tiszta, klasszikus nyelven közvetíti.

„Nagyon halkan és nagyon sokáig mondogatom ezt a nevet a sötétben. És ekkor valami megmozdul bennem és én nevén szólítom, lehunyt szemmel: Jó reggelt, búbánat!”
A francia irodalomra rányomja bélyegét egyfajta melankolikus, szerelemtől lángoló életszemlélet, amit a hedonista, követelőző világgal próbál szembeállítani.
A tinédzserkort épphogy hátrahagyó Sagannak pedig sikerült az egzisztencialista filozófiát felhígítania, és könnyen olvasható, kellemes stílusú művé gyúrnia. Az 50-es évekre jellemző francia fiatalság érzése olyannyira átütött minden sorból, hogy az 1954-es év irodalmi eseménye lett, elnyerte a kritikusok díját is.

Eredeti cím: Francoise Sagan: Bonjour tristesse!
Fordította: Boldizsár Iván
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Megjelenés: 1987
Oldalszám: 255 oldal

Tetszési index: 78%

2010. június 29.

Paul Auster: Mann im Dunkel

„Allein im Dunkel wälze ich die Welt in meinem Kopf, durchlebe den nächsten Kampf mit meiner Schlaflosigkeit, die nächste weiße Nacht in der großen amerikanischen Wildnis. Oben in ihren Zimmern schlafen meine Tochter und meine Enkelin, jede für sich: mein einziges Kind, die siebenundvierzigjährige Miriam, die seit fünf Jahren allein schläft, und Miriams einziges Kind, die dreiundzwanzigjährige Katya, die früher mit einem jungen Mann namens Titus Small schlief, aber nun ist er tot, und Katya schläft allein mit ihrem gebrochenen Herzen.”

Hogy találtam rá: Ez volt az a találkozás, ami a direkt akarat útján jött létre.

Miért: Kedvelem az abszurditást, a történet a történetben-jellegű vonalvezetést, a szembesítést a világgal, magunkkal emberekkel és magammal szemben.

August Brill egyedül él már hosszú ideje, amikor lánya, Miriam nagy nehezen ráveszi, hogy költözzön hozzá és a vele élő lányához, Katyához. Az öregember keresi a sötétség magányát, a csendes éjjeleket a szobájában, megfáradt teste pedig nem tudja megadni neki a nyugalmat a pihentető álmokat, így kénytelen-kelletlen azzal tölti az üres órákat, hogy hullámzó tudata élete összes emlékét feleleveníti. És egy sajátságos történetet talál ki. Történetet, aminek valójában semmi köze a valósághoz, a lánya szenvedésekkel teli életéhez, unokája törékenységéhez, vagyis a körülötte zajló élethez. A zavaros, lerobbant párhuzamos világ pedig életre kel, ha máshol nem, hát August Brill tudatában.

A történet főszereplője Owen Brick egy gödörben tér magához, és fogalma nincs kicsoda, micsoda. A rajta lévő katonaruha alapján úgy véli, hogy katona. Majd megtudja: önkéntes, olyan önkéntes, aki arra vállalkozott, hogy megöli azt az embert, akinek a halálával a háború megállítható. Vagyis minden rendbe jön, hazakerül a feleségéhez, csak gyilkossá kell válnia. Mert a kiszemelt áldozat a polgárháború okozója ebben az alternatív Amerikában.

„Helles Licht, dann Dunkelheit. Sonne aus allen Winkeln des Himmels, gefolgt von der Schwärze der Nacht, den stillen Sternen, dem Wind, der sich in Zweigen regt. So geht es zu. [...] Ich liege im Bett und erzähle mir Geschichten.”
Nem lövöm le a poént, kit is kell megölnie Bricknek, de könnyen kitalálható. Nem is a nagy titok felfedezése miatt érdemes olvasni Austert.
Hanem azért, mert a fikció és a valóság határait, az egyes szám első személyű elbeszélő és a szerző fantáziájának igazi harcát úgy ismerhettem meg, mint a létezés egy titkosított torz lenyomatát. Tükör, amely több darabra tört volna el, és ezek a törött részek egymásra vetülnének, mint egy gondos ceruzarajz másolata. És egymásra vetül a valóság, a történelem egy darabkája, és a képzelet alkotta jelen, mely szinte erősebb mindennél. Vagyis merem állítani, hogy Auster, Ember a sötétben könyve az a könyv, ami egy érdekes keveréke a könnyen olvasható és izgalmas elemeknek, és az gondolkodtató és igen, néha egyenesen lehangoló tényeknek.

Hogy miért érdemes elolvasni Paul Auster, Ember a sötétben című regényét? Mert elgondolkodtató, jól kialakított, egységes történettel bír, kiváló a nyelvezete és Auster-es abszurditással bír. Összességében egyszerűbb, követhetőbb a történet, mint mondjuk a Mr. Vertigo, vagy a Brooklyni balgaságok, mégis ugyan emiatt kicsit elégedetlen is vagyok, mert túl sima, könnyen olvasható, mintha rutinból írta volna Auster. És ami még hagyott maga után űrt? Nagyon hirtelen vége a "történet a történelemben".

Eredeti cím: Man in the Dark
Német cím: Mann im Dunkel
Magyar cím: Ember a sötétben
Kiadó: Rowohlt Verlag Gmb
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 224

Tetszési index: 72%

2010. június 20.

Háy János: Házasságon innen és túl

"Ez még szerető, az már feleség,
ez még feleség, az már szerető.
Ez még válik, az már házas,
ez még házas, az már elvált.
Ez még szeret, az már nem emlékszik,
ez még nem emlékszik, az már szeret.
Ez még vadászik, az már megfőzte,
ez már megfőzte, az még vadászik...
Ez már, az még és ez még, az már,
de végül mindegyiket megette a halál"

Hogy találtam rá: Háy János gyűjtőként, egyszerű a válasz…

Miért: Szeretem a nyelvezetét, a sajátságos iróniáját. Magával ragad a sokoldalúsága, sok műfajúsága (vers, novella, regény, gyerekirodalom, dráma, festészet). Nem kell ahhoz jobban utána böngészni, hogy szembetűnjön: ez azért nem jellemző a kortárs magyar alkotói gárdában.

„Képtelenség, gondolta a férfi így a vonásait pakolászva, hogy szerelmi viszony alakuljon ki egy fogorvosnő és a betege között. Ha a beteg legyűri az elemi rettegést, s nem úgy néz a fogorvosnőre, mint egy hóhérra, hanem a nőt látja benne, ami önmagában óriási, s mondhatni egészen ritka dolog.” (Lánc)
A Házasságon innen és túl nem arról szól, mint először gondoltam a cím alapján. A négy ciklusra bontott novellás kötet nem egy darab történet, nem egy darab szerelemmel, szeretettel, elmúlással és válságokkal felvirágzott kapcsolatot ismerhettem meg, hanem többet. És másként, mint amit már megszoktam Háy Jánostól. Nem regényről van szó, ami teret hagy minden irányba kanyarodni, hanem az író által legjobbnak vélt novellákról, amelyek szereplői férfiak és nők, feleségek megalázva, lelkileg kizsigerelve, férjek magányban, házasságok és hullámzó vagy szétesett szerelmek, kapcsolatok. No és persze Budapest és az ő környéke.

Bár mintha kevésbé élne a humorral, és az íróra jellemző ironikus irónia a jellemzőbb inkább. Nem direktbe kacagtat, mosolyogtat, hanem sokkal inkább körberajzol, kerülgeti a lényeget, mint macska azt a bizonyos forró kását. Sőt, tovább megyek, másban is különbözik a regényektől. A megszokott meseszerűség, az olykor gyermeki látásmód elkerüli a novellákat, sokkal inkább a szavakkal való fukarkodás, a szűkszavúság, a lényegre törekvés a jellemző.

„Az autó lassan araszolt a híd felé, épp a hídtorokba fordult, ahol rendőrök őrizték a buszsávot a kósza autósoktól, akik szabály ide, szabály oda, s hiába, hogy a buszon hány utas sajtolódik össze, hiába hogy más népek ott sorakoznak a körforgalomban, ezek az autósok csak tepernek előre a buszsávban a sokmilliós terepjáróikkal és sportkocsijaikkal, mert nekik jár ez az előny, ők különbek, mint mások.” (Lánc)
A novellák, kivétel nélkül, kendőzetlenül a képedbe vágják: ilyen a valóság, a huszonegyedik század. Ha tönkrement életek, kapcsolatok, sorsok hiányoznak valakinek, akkor annak kötelező darab, mert a megcsalás, magányos kapcsolatok elképesztő tárházába nyújt betekintést Háy.
Mintha ismerősökről olvasnék, mintha a pletykák útján terjedt, már többször hallott titkok kerülnének ismét a szemem elé. Nincs semmi meglepetés, nincs semmi újdonság. Mert mindenkinek van kapcsolatra vágyó egyedülálló barátja, barátnője, és nincs olyan, aki ne tudna példát mondani boldogtalan párkapcsolatban élőkre, akinek ne lógna a feje felett a válási okiratokkal Damoklész kardja, vagy aki verte anyát, lelőtte apát, ütötte a gyereket. Szép az élet? Ilyen az élet. Legyen az bárhol a világban.

Háy András nagyon jó, ott van a szeren. És ez a novelláskötet nagyon erős. Minden megtalálható benne, ami Magyarországot képviseli, légyen az a főváros, az agglomeráció, vagy falu. Mert mindenhol élnek kapcsolataikban meghasonultak, szeretethiányosok, önzők és kicsinyes játszadozók.

Eredeti cím: Háy János: Házasságon innen és túl
Kiadó: Palatinus Kiadó
Megjelenés: 2006
Oldalszám: 240

Tetszési index: 95%

2010. június 10.

Jörn Klare: Was bin ich wert? Eine Preisermittlung

"Also: Wieviel Euro bin ich wert?
Meine spontane Antwort lautet „unendlich viel”. Theoretisch, denn praktisch wird das schwierig. Ich habe nicht unendlich viel Geld. Nicht für mich, nicht für meine Familie und auch nicht für ein Mädchen aus Mazedonien. Dann also „alles was ich habe”. Zumindest för mich und meine Familie. Und wenn das nicht reicht? Wo ist Schluß?"

Hogy találtam rá: A Spiegel Online híreit olvasgattam, amikor felfedeztem: végre valami nekem való könyv.

Miért: Mostanában hiányzott a hasonló olvasmányélmény az életemből. Egy kis gazdaság, egy kis filozófia, egy kis poltika és pszichológia - igazi egyveleg. No, és ne feledjem: Klare meglepően jól ír, könnyen olvasható, kevés szótárhasználat mellett is élvezhető.

Egy provokatív könyv, az újságíró Jörn Klarétól: Mennyibe kerül egy ember tisztán gazdasági szempontokat nézve? Mennyibe kerül a közös élet a számlákat tekintve?

Nincs fájdalom, nincs ár
Minden egy utazással kezdődött Berlinben, a metrón (U-Bahnon, de hogy melyik vonalon, azt a szerző nem említi - a Szerk.). Az újságíró, Jörn Klare kihallgat egy beszélgetést, amint két fiatalember megvitat egy összeget, ami egy a közelmúltban történt rablógyilkosság kapcsán merül fel bennük. A tettes a bűncselekményt mindösszesen, írd és mondd: 100 euróért követte el. Érthetően mindkét srác úgy véli, hogy egy gyilkosság 100 euróért, nevetséges, abszurd, más szóval túl kevés. Szó szót követ és a vonatban ülve elkezdik elemezni: vajon ők mekkora összegért lennének képesek elkövetni egy gyilkosságot. Egyikük 10 ezer eurót mond. A másik viszont tiltakozik: „legalább lett volna 100 ezer euró” „Mindestens 100 000 müssten es schon sein”.

A könyv témája pedig máris gazdára talált. Nem telik el percnyi idő, és Klare azt veszi észre, hogy csatlakozik, sőt továbbjátssza a hátborzongató gondolatot. 10 000? 100 000? Egy millió? Meghökkenve szakítja félbe magát, mert egy kérdés kezdi kísérteni: a kérdés, miszerint mekkora értéke van az emberi életnek.
Pontosabban, Klare meg is válaszolja - a szerinte, elsősorban saját maga számára írt könyvében: "Mennyit érek én?" („Was bin ich wert?“, Suhrkamp) - kutatásának eredményeit.

Jörn Klare nem hiába gazgasági újságíró, célirányosan felkeresett szinte mindenkit, akik az ő személyes számlaképes értékét meg tudják határozni; így pontos adatokat kapott önmagáról és az emberi lét fenntartásának összegeiről. Végigkövette a végszámlákat a kormányzati irodákban, a biztosító társaságokban, a különféle személyzeti osztályokban, a háziorvosnál és egyéb egészségügyi klinikáknál, iskoláitól, illetve a munkahelyeken, irodákban éppúgy, mint a börtönökbe, rákérdezett politikusokra, filozófusokra, orvosokra, közgazdászokra, és még a kislányára is. "Mennyit érek én" – Teszi fel a kérdést Jörn Klare a személyes számláját vizsgálva.

Az végeredmény kiábrándítóan pontos és szörnyen hangzó szám lett euróban és centben kimérve: 1 129 381,21 euró Jörn Klare egyértelmű értéke. A német újságíró megnyugodhat, hiszen átlagon felüli összeget ér.

És mennyit ér az ember?
"Was ist ein Leben wert? Genauer: Wieviel ist ein Leben wet? Die frage ist schwerig, witkt böse, und sie verfolgt mich. Genauer gesagt, ich befefne ihr immer wieder. Das macht micht nachdenklich."
 Egy vese beszerezhető Indiában 300 euróért, egy afrikai gyermek „legális” örökbefogadása az összes szükséges papírral együtt 20 ezer euró körül van, egy albán nő ára pedig 800 euró Olaszországban, másrészről a futballista, Cristiano Ronaldo becsült értéke 75 millió euró.
A felsorolt és megvizsgált eredmények és értékek sokkal inkább zavarba ejtőek, mintsem kezelhetőek.

De Klare tovább megy, mert következtetni is próbál az adatokból. (Ami számomra inkább közhelyhalmaz, mintsem tény.) A férfiak értékesebbek, mint a nők, a felnőttek többet érnek, mint a gyerekek - a józan gazdasági számítások alapján. Mert ők jobban képzettek, többet keresnek, több adót fizetnek…
Vajon "megéri-e" az emberi tőkét kihasználni és a munkavállalókba befektetni? "Megéri-e” egy 75 éves embernek új csípőt beültetni? Egyáltalán egyet kell érteni, lehet-e egyetérteni ezekkel a kérdésekkel? Vajon jogos és normális dolog-e az emberi létet számlákba rendezve számokban kifejezni?

Eredeti cím: Jörn Klare: Was bin ich wert? Eine Preisermittlung
Kiadó: Suhrkamp Taschenbuch
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 268

Tetszési index: 76%

2010. április 13.

Günter Ogger: A Fuggerek


„A Fuggerek a kor gazdasági életének úgyszólván minden ágazatát uralták… Egyetlen cégnek sem volt soha olyan befolyása Európa és a világ életére, mint nekik azokban az években, amikor a „Gazdag” Jakab tartotta kezében a hatalmat. V. Károly császár birodalmában, ahol a nap sohasem nyugodott le, nem volt nagyobb hatalmú férfiú az augsburgi kereskedőfejedelemnél – a császárt is beleértve.”

Hogy akadtam rá: Meg kellett vennem, muszáj volt. Tudtam, ha az enyém lesz, nem egyszer végigolvasom majd, hosszan böngészve, belemélyedve egyéb történelmi könyvekkel egyetemben.

Miért: Nem értek a közgazdasághoz. Így aztán megtanultam, hogy olyasmiről információkat gyűjteni és kibővíteni a tudásomat, amihez nem értek, a legjobb, ha a történelemhez fordulok. Az mindig bejön.

„Addig akarok pénzt keresni, amíg tudok!”
Mindennek megvan a maga eredete, olykor mondákkal körített titka. A fukar szavunk eredete például egészen a 16. századig visszavezethető. A híres német bankárcsaládnak, a Fuggereknek köszönhetjük, hogy a vámbérlő jelentésből egyenesen a fösvény szinonimájához juthattunk - néhány száz év alatt. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a Fuggerekhez kössünk olyan tulajdonságokat, amelyekkel a vámszedőket, jövedelembérlőket illettünk. Így a gazdasági és a társadalmi élet meghatározó szereplői zseniális és kíméletlen kölcsönzési és adóbehajtási szokásaikkal, pénzügyi újításaikkal, búcsúcédula árusításaikkal és bányák, vámok, sőt pénzverdék birtoklásaival akarva-akaratlanul a magyar nyelv szókészletét is bővítető augsburgi családnak köszönhetően a 19. század elejétől a fösvény és a zsugori értelemben kezdtük használni a fukar szót.

Hosszú évtizedek teltek el, azóta, hogy Günter Ogger megírta a takácsokból bankárokká avanzsált család történetét, ám a történelem csak a magyarázatokban, nézőpontokban változik, a lényeg megmarad: a Fuggerek döntései meghatározták a történelem alakulását.
A családtörténetet bemutató könyv címéhez hűen bemutatja a Fugger családot, elsősorban a vagyon alapítóját, a zseni Jakobot és unokaöccsét, Antont, aki képes volt a felépített birodalmat a zavaros időkben is fenntartani, sőt szigorú végrendeletével lehetővé tette, hogy a leszármazottak még ma is a több száz évvel ezelőtt létrejött gazdasági hatalomra alapozva mai is vagyonosnak mondhatják magukat.

Fugger formátumú Fuggerek
Az egyébként gazdasági újságíró szerző a vártnál jóval többel is szolgál: sok olyan alap gazdaságtani és szociológiai kérdésre választ ad, melyek eredete, ha fel is merül az emberben, ritkán szakít rá időt, hogy utánajárjon. Így megtudhatjuk, hogy honnan ered a többszörös könyvelés, hogyan alakult ki a hírszolgáltatás, miért folyik össze sokszor a gazdasági és a pénzügyi befolyás, honnan ered a lobbizás, hogy titkosszolgálatokat megszégyenítő hírhálózattal rendelkeztek, így sokszor már akkor lecsaptak egy-egy lehetőségre, amikor versenytársaik még nem is hallottak róla és hogyan jött létre és miért van szükség a szociális támogatási rendszerre (ők építettek elsőként szociális negyedet).

A Fuggerekre fel kell készülni történelemkönyvekkel (és az átlagosnál hosszabb idővel), de megéri, mert hiába szól gazdaságtörténetről egy családtörténettel körülölelve igazán remek, izgalmas olvasmány. Bepillantást nyújt a nemesek, az egyház vezetői és a nagyhatalmú bankárok erőjátékaiba, a hatalom erejébe és a kompromisszumok elfogadásába.

Kiadó: Kelly Kiadó
Fordította: Tihanyi Földeák Vera
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 352

Tetszési index: 69%

2010. március 13.

Kurt Vonnegut: Börleszk


"- Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől – mondtam neki –, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.
- Ámen - mondta ő.”

Hogy akadtam rá: A barátnémtól kaptam ünnep alkalmából, ahogyan az első, és többedik Vonnegut-könyvemet is. Egyfajta hagyomány ez már köztünk…

Miért: Mert letehetetlenül szeretem. Nincs sora, amire azt mondanám, hogy ezt még egyszer nem akarom elolvasni. Vonnegutnak megadatott az a fajta tehetség, hogy hihetetlen fekete humorral figyelhette maga körül a világot, mégis csak elcsippentett észrevételeit írta le nem mindennapi nyelvén.

A mesterséges nagycsaládok elmélete
Egy testvérpárt elsodor az élet. Előfordul. A probléma abból fakad, hogy Wilbur és Eliza termete nem hétköznapi, az ikrek óriásiak, csúfak és torzak, szoros szimbiózisban élnének egymással, ám külön állati szintre esik vissza az intelligenciájuk. Csoda, hogy a szüleik a világtól elzárva tartották őket? Csakhogy mi történik, ha ez a két gyerek tudja egyedül, hogy a kínaiak képesek magukat hangya nagyságúra kicsinyíteni, és így a világ uralmára törnek… Ebből a cseppet sem bizalomgerjesztő helyzetből küzdötte fel magát a regény hőse Dr. Wilbur Nárcisz-11 Swain, képtelenül hosszú életű öregember az USA utolsó elnökévé. És ebből a cseppet sem bizalomgerjesztő helyzetből mutatja be Vonnegut, milyennek is látja ő a világot, a jövőt.

Ahogyan Vonnegut látja a világot
Hogy miért érdemes nem letenni az első felszisszenés után a Börleszket? Mert a mesterre a rá jellemző bizarr és groteszk jelenetsorokban sajátságos társadalomkritikáját tárja elénk. A fekete humor, a versek, a szójátékok segítségével meghökkentő megoldást kínál az egyik legsúlyosabb problémára, a magányra a családnövelési projekttel a „Nincs többé magány!”- választási jelszóval; és keresi az öregség, az elmúlás elfogadásának a válaszait.

Kiadó: Maecenas Kiadó
Fordító: Borbás Mária, Orbán Ottó
Megjelenés: 2005
Oldalszám: 244

Tetszési index: 92%
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...