Jill Scott & George Benson - "Summertime"

Buli van ezerrel...
Készülődik a George Benson cikk... egyszer majd kész lesz, egyszer... valamikor egyszer. Esély nincs rá, hogy megunjam. Szóval Summertime...

Fourplay - 101 Eastbound

Szó bennszakad, hang fennakad.

Olyan nagyon tökéletes.

Fiú, ezt nekem.

George Benson és Carlos Santana együtt

Dolgozom, dolgozom, dolgozom.
Olvasok, olvasok, olvasok.
Írok, írok, írok.


A Bíborhajú 2. része már a kiadónál, és az utómunkák apró játékaié a jövő, ezért körbevettem magam a millió könyvvel, ami várt rám, és élvezkedem. Mindeközben hiányzik a boszi és az éjszakai műszakozás...


Ez pedig? Hm, a lecsó.
Két zseniális zenész együtt.
Carlos Santana & George Benson - Breezin'

Ferenczi Gyuri és a Rackajam Fűszedője

Ferenczi Gyuritól egy kis nagyon jó üvölt a Bíborhajú alatt.

Hallod, Dex? :-)

Ferenczi György és a Rackajam - Fűszedő(Kiss Anna)

Die Fantastischen Vier csapattól a Die Da!?!

Oké, ezt most csak miattam, és mert nagyon nevetek... egy kis hazai, német hip-hop könnyűzene. A név behelyettesíthető mindenki számára tetszés szerint. Szerintem. Die, da!?!
Hogy lesz így boszi...?

Die Fantastischen Vier: Die, da!?!

Hallo Thomas, hallo, alles klar?
Klar. Es ist schon wieder Freitag, es ist wieder diese Bar
Und ich muss dir jetzt erzaehlen, was mir wiederfahren ist
Jetzt seh ich die Zukunft positiv, denn ich bin Optimist
Aeh, Moment, um was geht's? Ich sags dir ganz konkret
Am Wochenende hab ich mir den Kopf verdreht
Ich traf eine junge Frau, die hat mir ganz gut gefallen
Und am Samstag in der Diskothek liess ich die Korken knallen
Wir haben viel Spass gehabt, viel gelacht und was ausgemacht
Haben uns nochmal getroffen und den Nachmittag zusammen verbracht
Wir gingen mal ins Kino, hatten noch ein Rendezvous
Und hast du sie ausgefuehrt? Hey, gehoert ja wohl dazu
Sie ist so elegant, sie hat auch allerhand
Du solltest sie wirklich mal treffen, denn ich find sie sehr charmant


Refrain: Hey ist es die da, die da am Eingang steht? (Nein)
Oder die da, die dir den Kopf verdreht? (uhuh)
Ist es die da, die mit'm dicken Pulli an
Mann, nein es ist die Frau, die Freitags nicht kann
Es ist die da, die da, die da, die da, die
Es ist die da, die da, die da, oder die da
Es ist die da, die da, die da, die da, die
Ist es die da? Hey, freitags war sie nie da


Herzlichen Glueckwunsch Smudo, toi toi toi
Du kannst dir sicher sein, dass ich mich fuer dich freu
Ich selber bin auch froh, und falls es dich interessiert
Mir ist am Wochenende was ganz aehnliches passiert
Es war Sonntag, und ich trinke Tee in 'nem Kaffee
Als ich dieses huebsche Wesen hinter'm Tresen stehen seh
Gesell ich mich dazu, hab'n Tee fuer sie bestellt
Na ja, ich gebe zu, ich hab getan, als haett ich Geld
Doch alles lief wie geschmiert, jetzt mache ich mir Sorgen
Denn wir reden und verabreden uns fuer Uebermorgen
Ich wollt mit ihr ins Kino gehen, statt dessen waren wir essen
Denn sie hatte den Film schon gesehen, ich hielts fuer angemessen
Sie ins Restaurant zu fuehren, separe mit Kerzenlicht
Und hat sie die Rechnung bezahlt? Natuerlich nicht
Doch sie sagte zu mir noch, dass wir jetzt miteinander gehen
Und seitdem wart ich darauf, sie wiederzusehen


Refrain: Hey ist es die da, die da am Eingang steht? (Nein)
Oder die da, die dir den Kopf verdreht? (uhuh)
Ist es die da, die mit'm dicken Pulli an
Mann, nein es ist die Frau, die Freitags nicht kann
Es ist die da, die da, die da, die da, die
Es ist die da, die da, die da, oder die da
Es ist die da, die da, die da, die da, die
Ist es die da? Hey, freitags war sie nie da


Tja Thomas, tja, da haben wir beide viel gemeinsam
Seit letzten Wochenende sind wir beide nicht mehr einsam
Gehst du mit ihr zusammen
Aeh, ich hab mir vorgenommen
Moeglichst bald mit ihr zusammen zu kommen
Viel Spass damit, danke, doch eins gibt mir zu denken
Warum muss ich ihr die ganze Zeit hier nur Geschenke schenken?
Wem sagst du das, ich bin schon wieder blank
Und dafuer hat meine jetzt neue Klamotten im Schrank
Hey, bei mir kam 'se neulich mit 'nem neuen Kleid an
Und dabei hab ich mich noch gefragt, wie sie sich das leisten kann
Und ich hab frei am Freitag und sie ist nicht da
Hmm, Moment mal Smudo, da ist meine ja - Wo?
Es ist die da, die da am Eingang steht
Was, das ist doch die da, um die es sich doch bei mir dreht
Es ist die da?
Und wer ist dieser Mann?
Ich glaub, das ist der Grund, warum sie Freitags nicht kann


Ist es die da, die da, die da, die da, die
Ist es die da, die da, die da, genau die da!
Ist es die da, die da, die da, die da, die
Es ist die da, hey freitags ist sie nie da

Erik Truffaz: In Beetween Live + Let Me Go (feat Sophie Hunger) LIVE

Nagyon, nagyon, nagyon...

You can do it, Baby

Kaptam egy életet. Újra kaptam egy életet. Ez az enyém. Két éves vagyok. Egy éves lett. Egy év, nem sok, alig 12 hónap, 365 nap és 8760 óra. Ennek a harmadát alvással illik tölteni. Illik. Ki mondja? Miért kéne azzal tölteni az időt, ami az aktív cselekvésektől, az ébrenlétből elvesz. A kóma olyan állapot, amiről nem tudni. Nem tudtam róla. Néztem kifelé, csukott szemmel, láttam magam, feküdtem a sorban. Biztosan éreztem az aggodalmat, a fájdalmat, az erőt, amit küldtek felém odakintről, a visszatérésre. Nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom, hogy az ébrenlét ennél sokkal izgalmasabb, és az alvásból érdemes időt elvenni. Legyen a harmad fele? Negyede?

könyvvilágos. Egy hirtelen ötlet, egy kikívánkozó gondolat. Dolgozom, írok, átírok, olvasok. Túl sokat olvasok… Túl sok könyvem van. Lehet túl sokat olvasni? Lehet túl sok könyve valakinek? Pontosan 110 bejegyzés, a többszörösének az elolvasása, újraolvasása, átolvasása. Csodálkozás azokra, akik hirdetik, hogy alig találkoztak jó könyvvel életükben, felhördülés a rossz könyvekre, a rosszul írókra, akik nem veszik észre, hogy rosszul írnak, izgalom egy történet alakulására, egy gonosz szereplő jövőjére. Nevetni, örülni, feszültséggel teljes tragédiáknak, drámáknak, happy end szerű végkifejletnek. Ha nem írnék néha könyvvilágosnak róluk, akkor is elolvasnám mindezt a mennyiséget. Biztosan többet is, hiszen több idő adatna meg rá. Az élettel kezdődött, és az élettel folytatódik.

Egy éves lettél könyvvilágos.

Ül Mallarmé a fehér papír előtt, órák óta, egyetlen egy vonást sem húzva. Kint zuhog a párizsi eső. „Az írás ott kezdődik, ahol már nincs semmi írnivaló.” (Györe Balázs: A megszólítás ábrándja)

A jazz szakácskönyv - Portrék és receptek a jazz nagyjaitól

Das Jazz-Kochbuch. Portraits und Rezepte der Grossen des Jazz

Dizzy Gillespie, Wynton és Branford Marsalis, Max Roach, Shirley Horn, McCoy Tyner és Sonny Rollins.

Mit mondanak ezek a nevek, azon kívül, hogy korunk nagy jazz zenészeit tisztelhetünk bennük? Egyáltalán mi a köze a jazznek a főzéshez? Nos, nem a vacsora.

A jazz szakácsok – Jazzszakácsok (ez az eredeti cím) egy finom válasz a jazz, a gasztronómia, a jazz zenészek közötti összhangra; a szerzők a zene segítségével szinte véletlenül elővarázsolták a művészek kedvenc receptjeit, és a viszonyukat a kulináris világhoz; vagyis a főzéshez és az evéshez.

A jazz szakácskönyv hiába van telis tele ízletes ételek receptjeivel, elsősorban a zenészeket mutatja be, méghozzá igazán intim hangulatban: elsőként a kedvenc konyhai eszközükkel felfegyverkezve, majd következik a művész "kedvenc étele" - természetesen jobbnál jobb személyes hangvételű megjegyzéssel fűszerezve.
Bevallom, ha extra és pikáns konyhacsodákra vágyakoznék, nem biztos, hogy ezt a könyvet forgatnám a kezemben, ha pedig többletinformációt keresnék a világ gasztronómiai csodáiról, biztos, nem ezt a könyvet venném le a polcról, mert nem minden arany, ami fénylik, és mert a könyv nem tartalmaz kulináris, magasan szálló, bonyolult recepteket, de a szakácsok a sok mókázásukkal magasan szállóvá teszik. Persze sok érdekes ötlettel és főzési rafinériával gazdagodhatok, annak ellenére is, hogy a zenészek nem sorolják fel az ezer különböző összetevőt és a szükséges tökéletes konyhai berendezéseket.

Hogy mégis miben különbözik ez a szakácskönyv a többitől? A szakácsokban. No meg, bepillantást kapok a legegyszerűbb otthoni sütés-főzés technikákba, például megismerkedhetek a „sör-párolttal" (Shirley Horn) elnevezésű egytálételbe, de a szokatlan ételek közül a "nyugat-indiai pörkölt" (Nat Adderley) receptjét is magamévá tehetném (ha ennék húst), vagy amit egészen biztos kipróbálok majd, az a "lángolt konyakos osztriga" (Ray Brown). Természetesen nem maradhat ki a jazz zene szülőföldjének, a gyökereket magában hordozó USA déli részének egyes ételei sem. A fekete zenészek többek között olyan ételekkel rukkolnak elő, mint a Soul Food vagy a déli konyha legismertebb étele, az édesburgonya sütemény "Süßkartoffelkuchen" (John Stubblefield).

Még a különc vegetáriánusok is kapnak egy kis ösztönzést itt Paul Motian "örmény lencselevesével" vagy Ray Anderson „tofu rántottájával".

Az is kiderül, hogy a közhiedelemmel ellentétben igenis vannak, és élnek olyan jazz zenészek, akik egészségesen kívánnak élni, de a húsról nem akarnak lemondani. Hogy kiről van szó? Nevezetesen Dave Brubeckről, és a "Low-koleszterin hamburger mártásáról”. A zseniális szaxofonos megadja a választ a kérdésre: "Mi jazznek a főzéshez?" A zenekar saját maguk a zene az életük, a történetük, a családjuk pedig maga az élet, amelyben a főzés és az evés erős közösségi érzést nyújt.

Mintegy 50 eredeti recept, tökéletes hangulattal és a mellékelt CD-vel fűszerezve…

Eredeti cím: Bob Young und Al Stankus: The Jazz-Chef
Német cím: Das Jazz-Kochbuch

Kiadó: Kosmos Verlag
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 176

Tetszési index: 100%

Christian Gailly: Be-bop

"A bőgő mond valamit a ritmusszekció pedig válaszol: So, what. Paul lába földbe gyökerezett azon a szent helyen, mozdulni is képtelen. A következő ütemnél már a trió adja meg a választ, hárman vannnak, úgy bizony, alt, tenor, trombita. Jól szól. Paul eléggé összezavarodott, mondhatni teljesen felkavarja a dolog. Jeanne hátulról lökdösi. Menjünk, mondja. Pszt, várj, csönd, figyelej, hallod?"

Hogy találtam rá: Direkt jazz zenészek könyve után keresve.

Miért: A hivatalos verzió: érdeklődési köröm kielégítése céljából. A szleng szerint: So, what.


Be-bop
Lehet, sokan megköveznének érte, de én nagyon élveztem olvasni. Pattog, idegesítően száraz és esetleg érthetetlen, de mégis. Ott voltam, vele voltam, benne voltam.

Ha valaki nem kedveli a jazzt, ne kezdjen bele. Sőt, ne is vegye meg a könyvet, mert nem fogja szeretni. Pénzkidobás a számára, mert Christian Gailly Be-bop című regénye a jazz zene hangulatát, dallamát, improvizációs játékát értőknek szól. Nem azért, mert magáról a zenei műfajról olvashattam, nem azért, mert egy zenész életét követhettem nyomon, nem. Egyszerűen csak egy exzenész otthagyta kedvenc játékát, és írói vénáját kezdte csiszolgatni. Minden egyes szóból, mondatból és fejezetből a zene ritmusa köszön vissza.

„Több mint húsz évig csak klasszikus zenét hallgattam. A dzsesszt félreraktam emlékezetem külön rekeszébe. Úgy éltem, mint egy száműzött: apránként megtanultam egy új nyelvet, már-már el is feledve, hogy valamikor egy másikkal születtem. A Be-Bop írása közben azonban hamar rájöttem, hogy a dzsessz ott vibrál még bennem, mint afféle anyanyelv. Ez a felismerés eleinte boldogsággal, intenzív örömérzettel töltött el. Ám fájdalommal is járt, mintha valami gát szakadt volna át bennem…”

Hogy van-e a szerzőnek írói vénája, nem is érdekes. Nem számít, mennyire olvasmányos, szépen fűzött mondatokkal, leírásokkal teli (illetve egyáltalán nem teli) irományok kerültek ki a Gailly kezéből. Nem számít, mert ott vagyok a szerzővel és a főhősével a bárban, lüktet a véremben a dob üteme, szívemet pedig elárasztja a szaxofon kéjesen síró hangja. Ilyen Christian Gailly Be-bop-ja.

Be-bop
A jazzt, mint műfajt sem tudják sokan megkedvelni, a jazz egyik modern irányzatát, ami az 1940-es években  született, még kevesebben. Ennek a technikai virtuozitásokra és összetett harmóniákra alapozó zenének nem az énekelhető dallam a központja, legtöbbször nincs is neki olyan. Egyszerűen csak hallgatni kell és átélni a zenét.

A be-bop stílus talán legismertebb neve az altszaxofonos Charlie "Bird" Parker (aki életét és lelkét és minden nem létező vagyonát adta ezért a zenéért) és a big bandet is kiválóan dirigáló Dizzy Gillespie ("Diz") trombitás.
Christian Gailly álmodott arról, amit Charlie Parker megvalósított. És talán épp azért, mert az álom nem volt kézzelfogható számára, igyekezett megörökíteni a Be-bop regényében, mindazt az izgalmat, fordulatot, amit fiatalkorában átélt, mint jazz zenész.

A fiatal analfabéta dzsessz-szaxofonista reménytelennek látszón kétségbeesve keresi saját stílusát, és igyekszik kilépni a nagy bálvány, Charlie Parker árnyékából, mert a zenét látja egyetlen kifejező eszközének (no meg az egészséges szexualitását). Reménytelenül. Mégis, a készülődés, a vágyakozás, az állandóan lüktető színes jazz, mintha egy pár flörtölő játékát mutatná be.



Eredeti cím: Christian Gailly: Be-bop, Edition de Minuit
Magyar cím: Christian Gailly: Be-bop
Fordította: Lackfi János
Kiadó: Magus Kiadó
Megjelenés: 1995
Oldalszám: 138

Tetszési index: 68%

Erik Truffaz & Sly Johnson - Nina's dream

Mara napra, muß. :)

George Benson - Take Five 1976 Montreux 1986

Ma ez..

Marcus Miller Band - Rehab

Marcus Miller Band - 'Rehab' - North Sea Jazz
Igen! Igen! Igen!

Stacey Kent - The Best Is Yet To Come

Muss, egy kis Stacey mára...

Zikónak.

Richard Bona: Ekwa Mwato

Ez van...

George Benson & Nathalie Cole - Nature Boy

Nem könyvről van szó. Tudom én. De nem bírok neki ellenállni. Imádom...

Pannonica de Koenigswarter: Die Jazzmusiker und ihre drei Wünsche

Hogy találtam rá: A bergneustadti könyvesboltban fedeztem fel ezt a kincset.

Miért: Nem csak hallgatni, ismerni is szeretem őket. Viccesek, meghatóak és olykor filozofálók a jazz zenészek kívánságai és a róluk készített amatőr, privát polaroid képek. Jazzfanoknak kihagyhatatlan.

Thelonious Monk és Sonny Rollins, John Coltrane, Mingus, Miles Davis, Ornette Coleman, Horace Silver, Duke Ellington, Max Roach, Cannonball Adderley, Art Blakey, Ben Webster, Art Pepper, Kenny Clarke, és így sokan mások. Egy szenzációsan szép album, rövid és a művészek tömör nyilatkozatai, melyek jóval többet érnek, és mondanak el magukról, mint a hosszú interjúk.

Nica (Pannonica) de Königswarter a bebop védőszentje volt, a különcsége épp olyan magasra rúgott, mint a nagylelkűsége. Nem csoda, hogy olyan nagynevű jazz zenészek, mint Art Blakey-től kezdve egészen Thelonious Monkig megbíztak benne, és hagyták, hogy az asszony fotósorozatokat készítsen róluk, sőt személyes titkaikat is megosztották vele.

Világhírnek számított, amikor Pannonica de Königswarter bárónő hírül adta a szomorú hírt: 1955. március 12-én a karjaiban hunyt el Charlie Parker a Stanhope Hotelben, New Yorkban, ahol a bárónővel épp a Tommy Dorsey Showt nézte a televízióban. A nyughatatlan, zseniális modern jazz zenész alig volt 34 éves, de testét tönkre tette a heroin, az alkohol és a gyorséttermi ételek.

Nica gazdag volt és szabadszellemű. Mindig gondoskodó típus volt, és örömmel látta el élelemmel, ruházattal, alkohollal, cigarettával és heroinnal Parkert és a hozzá hasonló jazz zenészeket, hosszabb ideig is. Igazi háziasszony volt, amiért a fehérek sértetten a „nigger-kurvának” neveztek. A zenészek viszont úgy tisztelték, mint a múzsájukat, és olyan kompozíciókat inspirált, mint Thelonius Monk Pannonicája és a Horace Silver Nica's Dream-je.

A bárónő, neveltetésének megfelelően értett egy keveset a festészethez, ő maga is festett. A Rotshild család hagyományait követve választottak számára egy diplomata férjet, akivel öt gyermekük is született. Sok éven át éltek Afrikában, természetes és közelálló volt számára a feketék közege és kultúrája.
New Yorkban minden erejével, magas szintű kapcsolatrendszerével és pénzével támogatta a zenészeket és az új jazz stílust, a bebopot. Majd évek múlva a szállodai lakosztályt feladva vett egy házat New Jersey-ben, amit Thelenios Monk, akivel szoros kapcsolatban állt, és az együtt töltött kilenc év alatt, a bárónő még a kábítószerek használatáról is leszoktatta, egészen élete végéig Nica istápolása alatt élt, Cat House-nak nevezte el.

Nicának az az ötlete támadt, hogy minden vendégét lefotózza és feltesz nekik egy kérdést: „Milyen három kívánsága van?” 1961-1966 között 300 zenész képével és nyilatkozatával lett gazdagabb a Cat House.

Hogy mi mindenre vágytak a művészek? Art Blakey, dobos: 1. szeretsz engem, 2. a fiam végre megoldja a problémáit, 3. elválhassak, és téged feleségül vehesselek. A szaxofonos, Sonny Rollins is álmodott: 1. legyen pénzem, 2. mindent el tudjak játszani a szaxofonon, 3. közelebb kerüljek a természethez. A hét alkalommal is oltár elé lépett, viharos magánéletet élő Dinah Washington a gyermekeiről írt, a pragmatikus Anita O'Day pedig költségeinek csökkentésére vágyott.

A Polaroid képeket a zenészekről és a három kívánságot felsoroló cetliket Pannonica egy dobozban rejtette el. Königswarter már nem élhette meg az album létrejöttének az ötletét és kiadását, miután 74 éves korában, 1988-ban meghalt talán örökre el is feledésbe kerültek volna, ha nem lenne Nadine de Königswarter. A művészettel foglalkozó asszony könyvbe rendezte a megtalált kincset és felkarolta a Cat House működtetését, ahol mind a mai napig nagy kulturális élet zajlik, és továbbra is kiállításoknak, koncerteknek, a jazz és a blues zenészeknek ad otthont.

Eredeti cím: Three Wishes: An Intimate Look at Jazz Greats
Német cím: Die Jazzmusiker und ihre drei Wünsche
Fordította: Michael Müller
Kiadó: Reclame
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 320

Tetszési index: 100%

Boris Vian: Tajtékos napok

„– Én egyáltalán nem vagyok felelős érte – tiltakozott Jézus. – Talán beszéljünk másról...
– Kire tartozik? – kérdezte Colin.
Nagyon halk beszélgetésüket a többiek nem hallották.
– Semmi esetre sem ránk – felelte Jézus.
– Meghívtam magát a házasságkötésre – mondta Colin.
– Jól sikerült – mondta Jézus –, s én jól mulattam. Ezúttal miért nem reszkírozott meg több pénzt?
– Elfogyott – felelte Colin. – Meg most nem is esküvőről van szó.
– Nem hát – felelte Jézus.
Úgy látszott, zavarban van.”

Hogy akadtam rá: Alig tizenéves korom óta a könyvespolcaimon fekszik, muszáj volt belőle egy új példányt beszerezni.

Miért: Boris Vian írásaiból árad a jazz szeretete és értése. És mert talán az egyik legszebb szerelmes regény – minden érthetetlenség ellenére is.

Köpök a sírotokra
Valamikor 11-12 éves koromban olvastam először, emlékszem akkor csak a hangulata fogott meg a mély tartalmi mondanivalóhoz még pöttöm voltam. Aztán ahogy vonzódni kezdtem az első olvasásra alig érthető, groteszk, vagy épp szürrealista szerzőkhöz, úgy vált kedvenccé Boris Vian is.
Vian stílusa annyira egyedi, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette, nem lehet becsukni a könyvét és azonnal egy új történetbe kezdeni, nem lehet azonnal megérteni vagy egyáltalán biztosnak lenni abban, hogy van mindannak értelme, amiről olvastam. És én épp ezekért a különcségekért, és abszurd képekért tartom fenomenálisnak.

Az 1947-ben megjelent Tajtékos napok, Boris Vian legsikeresebb, és talán legsikerültebb műve, de hogy legismertebb az egészen biztos. Vian a francia kultúrélet lelkes résztvevőjeként a Patafizikus klub tagja volt, barátja Sartre-nak, és ha tehette Miles Davis-szal zenélt. Krónikus szívbetegsége miatt sajnálatosan fiatalon hunyt el. 39 éves volt mikor a Vernon Sullivan álnév alatt írt regényéből készült Köpök a sírotokra című film vetítése közben felállt, dühös, trágár megjegyzést tett a filmre, majd összeesett és kórházba szállítás közben meghalt.
A Tajtékos napok egy olyan történet (ha egyáltalán történetnek lehet nevezni), ami sokak szerint a világirodalom egyik legszebb szerelmes regénye, másoknak viszont egy lehetetlen szürrealista „tákolmány”. Hogy melyik táborból van több, arra nem is vagyok igazán kíváncsi. Mert a regény nem arról szól, hogy tényeket vegyek sorba. Vian a valóságot, amely egy szerelmes történet, átszövi groteszk és valóságtól elrugaszkodott, abszurd képekkel.

„Szeretnék szerelmes szenni – mondta Colin. – Szeretnél szerelmes szenni. Ő item szeretne szerelmes szenni. Mi, ti, szeretnénk, szeretnétek szerelmesek szenni…”
A történet egyik fele nem is olyan bonyolult. Mondhatni mindennapos szerelmi kaland, csakhogy... A fiatal Colin beleszeret Chloéba. Igen, tényleg megesik olykor az ilyen az emberrel. Ám Colin elhatározza, hogy tiszta és mélységes szerelemmel szeretné szeretni a lányt. Ez már nem is olyan egyszerű. Colin nem önmagát szereti Chloéban, hanem a lányt szereti „szőröstül-bőröstül”, és mintha ez nem lenne elég nagy feladat egy fiatal szív számára, a sors újabb terhet ró rá. A történet ugyanis nem úgy folytatódik, hogy összeházasodtak, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak… Igaz, Colin és Chloé valóban összeházasodik, de a gyönyörű jövő hamar szürke maszattá alakul. Mert hiába a szenvedélyes szerelem a valóság olykor az ember képébe vág. Chloé megbetegszik, Colin pedig a lány gyógyulása és gyógyíttatása érdekében mindenről lemond, ami az emberi méltósághoz szükséges lehet. A felesége gyógyításra költi miden pénzét, s mikor a pénz elfogy akkor is a legvadabb áldozatokat hozza a lányért, például a test- és léleknyomorító világot (is) szimbolizáló legabszurdabb munkákat is elvállalja…

„Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle.”
Igen, a regény a szerelemről szól, no meg az élet értelméről, a mulandóságról és az örök pillanatokról, fájdalomról, örömről. A regény nyelvezete, metaforikus és szürreális képi világa, abszurd humora pedig megunhatatlan.

Olyan mint egy álom vagy legalábbis nagyon hasonlít rá; tele van zűrzavaros képpel, egymást váltják a színek, a hangulatok, hol erős érzelmi felindulások, érzelmi elnyomások váltják egymást egészen a közönyig. Egy furcsa, színes, hol hegyes, hol domború, hol fényes és áttetsző, máshol poros, homályos tükrön keresztül az időtlen és megfoghatatlan (vagy nagyon is valóságos) világ. Freud szerint a vágyak beteljesítése az álom. Nos Vian valami nagyon hasonlót ír le. Bármi megtörténhet, a meglepetéseket mégsem szabad várni, mert úgyis jönni fognak, ahogy az alvás közben megélt eseményeket, az álmokat sem lehet kontrollálni, így a Tajtékos napok valóban tajtékosak és mindenképpen cenzúrázhatatlanok maradnak. Nem csoda, hogy az idők során egyfajta kultuszkönyvvé nőtte ki magát.

Kiadó: Merhavia Kft.
Cím: L'Écume des jours
Fordította: Bajomi Lázár Endre
Megjelenés: 2006
Oldalszám: 192

Tetszési index: 89%