Jose Saramago: Vakság

„Hirdették a nagy szervezet rendszerek alapelveit, a magántulajdont, a szabad pénzváltást, a pártgazdaságot, a tőzsdét, a kincstári adóztatást, a kamatot, a magánosítást, a kisajátítást, a termelést, a fogyasztást, az ellátást, a megszorításokat, a gazdagságot és a szegénységet, a kommunikációt, az elnyomást és a bűnözést, a sorsjátékokat, a fegyházakat, a büntető törvénykönyvet, a polgári törvénykönyvet, a közúti közlekedés szabályrendszerét, a szótárat, a telefonkönyvet, a prostitúció elterjedését, a hadianyaggyárakat, a haderőt, a temetőket, a rendőrséget, a csempészést, a kábítószereket, az engedélyezett tiltott kereskedelmet, a gyógyszerkutatást, a szerencsejátékokat, az orvosi ellátás és a temetés árait, az igazságszolgáltatást, a bankkölcsönt, politikai pártokat, a választásokat, a parlamenteket, a kormányokat, a domború, a homorú, a sík, a függőleges, a rézsútos, az összpontosított, a szétszórt, a tovafutó gondolatot, a hangszalagok eltávolítását, a szó halálát. Itt a szervezettségről beszélnek, mondta az orvos felesége a férjének. Észrevettem, mondta a férfi és elhallgatott.”

Hogy találtam rá: Egy remek kritikát hallottam róla a Kossuth Rádióban.

Miért: Amit eddig olvastam Saramagotól az tetszett. És mert Camus Pestisét imádom, és a végeláthatatlanul hosszan megírt mondatokat.

Nem könnyű téma, nem könnyű történet, mégis letehetetlen, minden szörnyűsége ellenére. A Nobel-díjas Saramago az egyik legnehezebben feldolgozható és átélhető emberi fogyatékosság, - a vakság - szimbolikus és egyben konkrét problémakörét emeli irodalmi magasságokba.

A Vakság első néhány oldala után még azt hinné az ember, hogy egy remekbeszabott misztikus krimit vagy netealántán horror történetet olvasna. Aki ezen műfajokat nem kedveli, ne adja fel rögtön és vágja sutba a sarokba, vagy ajándékozza meg kedvenc unokaöccsét vele. Mert a történet nem arról szól, hogy egy férfi megvakulásának az autója lehet a „bűnös”, hiszen maga a tolvaj is, sőt a szemorvos és mindenki más számára is, akikkel csak felületesen is érintkezik, sötétségbe borul a világ. A járványszerűvé váló vakság terjedése ellen vesztegzárat állítanak fel, és internálni kezdik a folyamatosan növekvő vak férfiakat és nőket.

„Itt senki nem beszél a szervettségről, mondta az orvos felesége a férjének. A szervezettségről talán egy másik téren esik szó, felelte a férfi. Mentek tovább.”
Ami itt felsejlett előttem az Merle, ahogyan a Védett férfiakban igyekszik felülemelkedni a fennálló férfipotencia problémán, és Camus, Pestis című regénye, ami nem szorul különösebb magyarázatra.
Samarago bemutatja, milyen az ember. Kis betűvel.

Az emberi szükségletek alapvető kielégítésének elérése érdekében megaláztatások, mocskok, indulatok és fájdalmas szembesüléseken át vetkőznek ki emberi mivoltukból a fogyatékossá válók. Megtudhatjuk, milyen a testi és lelki visszafejlődés.

Nem kell mondani, hogy Samarago a címmel, a történettel nem csak egy járványt és annak hatásait kívánta bemutatni; a Vakság, címéhez méltón, a tényleges vakságot, a fizikai látás elvesztését szimbolikus értelemben is érti és értelmezi, magára a társadalmi vakságra gondolva.
Ha valaki marad a horroroid leírások és jelenetek ellenére is a könyv végéig, ne váljon a világból kiábrándult személlyé, néhány pillanat erejéig, mert az igaz, hogy a Vakság mélyen pesszimista, csakhogy minden epikus szépsége, cselekményessége ellenére is abszurd, legalábbis számomra. Talán saját béndzsaságom (ahogy nevezni szoktam) miatt.
Feloldást pedig nem nyújt az író, noha a vesztegzár megszűnik, a be- és elzárt emberek pedig ismét szabaddá válhatnak, de a nem hiába durva szociológiai tanulmány a regény, a visszatérés sem lehet tökéletes...
A könyvből készült film, a legnagyobb pontossággal igyekezett hű lenni a regényhez.





Szerző: José Saramago: Vakság
Eredeti cím: José Saramago: Ensaio sobre a Cegueira
Fordította: Pál Ferenc
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalszám: 386
Megjelenés: 2008

Tetszési index: 88%

W. A. Mozart - Der Hölle Rache by Erika Miklósa

Ma egy ilyen nap volt/van...

Az élet szép, te néked magyarázzam? - interjú Bácskai Julival

Fülszöveg: A másik arcod fiktív beszélgetés pszichológusnő és páciens (történetesen egy fiatal nő), illetve pszichológusnő és férj között. A könyv azokról a nőkről szól, akik gátlásokkal küszködnek, kevés önbizalommal, függőségben élnek. A pszichológus látja a benne rejlő másik arcot, az ő szemével kísérjük az úton: hogyan lesz valaki önmagát vállaló, független, szabad nővé. A szerző közel 200 pszichoszínházi előadás tapasztalatával írta meg könyvét, amely mindannyiunkról és mindannyiunkhoz szólnak.
Bácskai így ír könyvéről: „ÖSSZEGYŰRVE. Ez a kifejezés mindenkire érvényes lehet, aki pszichológushoz megy. Összegyűrődött az élete, az arca. Ez a könyv azokról a nőkről szól, akik gátlásokkal küszködnek, kevés önbizalommal, függőségben élnek. A pszichológus látja a benne rejlő másik arcot, az ő szemével kísérjük az úton: hogyan lesz valaki önmagát vállaló, független, szabad nővé. A MÁSIK ARCOD (Ki) talált történet. Lehet, hogy Rólad is szól, vagy valaki másról, akit ismersz. Talán jobban ismered, mint ő önmagát. Az eseményeket a kitalált főhős karakteréhez alakítottam, sokat segített a PSZICHOSZÍNHÁZ közel 200 előadásának színre vitele. A nevek és a jelenetek a fantáziám szülöttei, a fogantatásnál jelen volt sokéves gyakorlatom, a megtermékenyítésnél sok tanítványom és kliensem. Több valódi történetből íródott ez a könyv. ÖSSZEGYÚRVA.”

Nem volt nehéz kérdezni és elfogadni a válaszokat. Julival könnyű interjút készíteni, nem inkább csevegni. Róla, magáról Bácskai Júliáról és a nagybetűs életről beszélgettünk. Ezúton is megkövetem Julit, mert jóval később kapta vissza a fényképét az interjú megjelenése után, mintsem azt terveztem.

- Hogy telik egy szabadszóműves napja?

- Úgy, mint bárki másnak, csak kicsit eltolódik. Szeretem kialudni magam, így telente akár 10-11 óráig is az ágyban vagyok. Bevásárolok, hangos zenére főzök, telefonálgatok, lótok-futok naphosszat. És persze dolgozom.

- Boldognak tűnsz.

- Igen, az vagyok. Ez baj?

- Épp ellenkezőleg. Manapság ritkán találkozni hozzád hasonló kiegyensúlyozott emberrel.

- Hiszem, hogy mindent úgy és akkor kell megélni, hogy az a lehető legjobb legyen mindenki számára. Nem szabad korlátok közt élni, mindent meg lehet beszélni úgy, hogy ne erőltessem rá a másikra az én gondolataimat, kívánságaimat. Végül is, az is a munkám közé tartozik, hogy beszélgetni, átgondolni tanítsam az embereket. A kíváncsiság az adott bennünk, de amit érzünk, azt már nehezen tudjuk megfogalmazni. Ehhez nem nagy szókincs vagy diploma kell. Én lelki kultúrának hívom, és nem intelligenciának.

- Hogy alkottad a szabadszóműves kifejezést?

- Ez a szó illik a legjobban rám. Szabad vagyok, játszom a szavakkal, munkása vagyok annak, hogy mindenki próbálja megérteni önmagát és a másikat. Sajnos, nem tudunk kommunikálni, bezárkózunk, megsértődünk, duzzogunk, miközben egy kis odafigyeléssel, egy kis nyitottsággal a legtöbb problémát meg lehet oldani. Azt vettem észre, hogy azt, aki akarja, meg lehet tanítani a beszélgetésre, az egymásra figyelésre.

- Ezek szerint minden korlátozás káros?

- Nem, de mindenki gondoljon, amit akar. Nagyon megengedően dolgozom. A pszichoterápia nem rólam szól, nincs egy előre legyártott recept, hogy mi kell a végkifejletnek lennie. Mindig az egyéntől, a pacienstől függ, hogy ő mennyire igényesen mélyül el az adott kérdésben, vagy a felszínen marad. Mert gyakorlatilag nem is akar megváltozni, vagy változtatni. Én nem akarok senkit sem leváltani, sem megváltoztatni, sem boldogítani.

- Évtizedekig tanítottál, tankönyveket írtál arról, hogyan érdemes élni. Már kiírtad magad?

- Minden pillanatban tanítok, de egyre indirektebb módon, például színházzal. Ha csak mulat rajta a néző, a színész, azt is szabad, ha csak másokra ismernek rá és magára soha, azt is szabad. Ha egy ilyen együttélősdi estétől vagy az együttélősdi könyvemtől megváltozik az élete, az is az ő lehetősége. A Pszichoszínház nagyon sok igényem kielégíti.

- Kislánykori álom a színészet?

- Tulajdonképpen nem. Amikor gyerekként megtudtam, hogy Gina Lollobrigida-nak egy szerepéért le kellett vágatnia a haját, letettem erről az álmomról. Ez így viccesen hangzik, de azt gondolom, hogy különben sem vagyok alkalmas arra az alázatra és fegyelemre, amit nagy kalaplevétellel becsülök a színészekben. A későbbiekben is, amikor a diák színszakkörben darabokat adtunk elő, én csak rendező voltam. Tulajdonképpen engem mindig is a pszichológia érdekelt, már akkor is, amikor még nem tudtam, hogy ezt a bonyolult szót hívják így. Igen, az igaz, hogy már kicsi koromtól kezdve embereket vonzottam magam köré, meghallgattam őket. Soha nem szerettem unatkozni, és tíz éves koromban egy balatoni nyaraláskor egy kínai mese alapján egy egész esés műsort előadtunk a barátnőim segítségével az üdülő vendégeinek. Aztán éveken keresztül a minden nyaraláskor rendeztem előadást.

- És ma a férjed, Bóna János segít neked.

- Igen, ő nem hang alámond, hanem hang alázenél a Pszichoszínház előadásain. A férjem, zenész és pont annyira érzékenyen reagál mindenre, mint én, így nagyon jól kiegészítjük és kontrolláljuk egymást.

Eredeti cím: Bácskai Júlia: A másik arcod
Kiadó: Jaffa Kiadó
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 180

Tetszési index: 70%