Boris Vian: Tajtékos napok

„– Én egyáltalán nem vagyok felelős érte – tiltakozott Jézus. – Talán beszéljünk másról...
– Kire tartozik? – kérdezte Colin.
Nagyon halk beszélgetésüket a többiek nem hallották.
– Semmi esetre sem ránk – felelte Jézus.
– Meghívtam magát a házasságkötésre – mondta Colin.
– Jól sikerült – mondta Jézus –, s én jól mulattam. Ezúttal miért nem reszkírozott meg több pénzt?
– Elfogyott – felelte Colin. – Meg most nem is esküvőről van szó.
– Nem hát – felelte Jézus.
Úgy látszott, zavarban van.”

Hogy akadtam rá: Alig tizenéves korom óta a könyvespolcaimon fekszik, muszáj volt belőle egy új példányt beszerezni.

Miért: Boris Vian írásaiból árad a jazz szeretete és értése. És mert talán az egyik legszebb szerelmes regény – minden érthetetlenség ellenére is.

Köpök a sírotokra
Valamikor 11-12 éves koromban olvastam először, emlékszem akkor csak a hangulata fogott meg a mély tartalmi mondanivalóhoz még pöttöm voltam. Aztán ahogy vonzódni kezdtem az első olvasásra alig érthető, groteszk, vagy épp szürrealista szerzőkhöz, úgy vált kedvenccé Boris Vian is.
Vian stílusa annyira egyedi, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette, nem lehet becsukni a könyvét és azonnal egy új történetbe kezdeni, nem lehet azonnal megérteni vagy egyáltalán biztosnak lenni abban, hogy van mindannak értelme, amiről olvastam. És én épp ezekért a különcségekért, és abszurd képekért tartom fenomenálisnak.

Az 1947-ben megjelent Tajtékos napok, Boris Vian legsikeresebb, és talán legsikerültebb műve, de hogy legismertebb az egészen biztos. Vian a francia kultúrélet lelkes résztvevőjeként a Patafizikus klub tagja volt, barátja Sartre-nak, és ha tehette Miles Davis-szal zenélt. Krónikus szívbetegsége miatt sajnálatosan fiatalon hunyt el. 39 éves volt mikor a Vernon Sullivan álnév alatt írt regényéből készült Köpök a sírotokra című film vetítése közben felállt, dühös, trágár megjegyzést tett a filmre, majd összeesett és kórházba szállítás közben meghalt.
A Tajtékos napok egy olyan történet (ha egyáltalán történetnek lehet nevezni), ami sokak szerint a világirodalom egyik legszebb szerelmes regénye, másoknak viszont egy lehetetlen szürrealista „tákolmány”. Hogy melyik táborból van több, arra nem is vagyok igazán kíváncsi. Mert a regény nem arról szól, hogy tényeket vegyek sorba. Vian a valóságot, amely egy szerelmes történet, átszövi groteszk és valóságtól elrugaszkodott, abszurd képekkel.

„Szeretnék szerelmes szenni – mondta Colin. – Szeretnél szerelmes szenni. Ő item szeretne szerelmes szenni. Mi, ti, szeretnénk, szeretnétek szerelmesek szenni…”
A történet egyik fele nem is olyan bonyolult. Mondhatni mindennapos szerelmi kaland, csakhogy... A fiatal Colin beleszeret Chloéba. Igen, tényleg megesik olykor az ilyen az emberrel. Ám Colin elhatározza, hogy tiszta és mélységes szerelemmel szeretné szeretni a lányt. Ez már nem is olyan egyszerű. Colin nem önmagát szereti Chloéban, hanem a lányt szereti „szőröstül-bőröstül”, és mintha ez nem lenne elég nagy feladat egy fiatal szív számára, a sors újabb terhet ró rá. A történet ugyanis nem úgy folytatódik, hogy összeházasodtak, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak… Igaz, Colin és Chloé valóban összeházasodik, de a gyönyörű jövő hamar szürke maszattá alakul. Mert hiába a szenvedélyes szerelem a valóság olykor az ember képébe vág. Chloé megbetegszik, Colin pedig a lány gyógyulása és gyógyíttatása érdekében mindenről lemond, ami az emberi méltósághoz szükséges lehet. A felesége gyógyításra költi miden pénzét, s mikor a pénz elfogy akkor is a legvadabb áldozatokat hozza a lányért, például a test- és léleknyomorító világot (is) szimbolizáló legabszurdabb munkákat is elvállalja…

„Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle.”
Igen, a regény a szerelemről szól, no meg az élet értelméről, a mulandóságról és az örök pillanatokról, fájdalomról, örömről. A regény nyelvezete, metaforikus és szürreális képi világa, abszurd humora pedig megunhatatlan.

Olyan mint egy álom vagy legalábbis nagyon hasonlít rá; tele van zűrzavaros képpel, egymást váltják a színek, a hangulatok, hol erős érzelmi felindulások, érzelmi elnyomások váltják egymást egészen a közönyig. Egy furcsa, színes, hol hegyes, hol domború, hol fényes és áttetsző, máshol poros, homályos tükrön keresztül az időtlen és megfoghatatlan (vagy nagyon is valóságos) világ. Freud szerint a vágyak beteljesítése az álom. Nos Vian valami nagyon hasonlót ír le. Bármi megtörténhet, a meglepetéseket mégsem szabad várni, mert úgyis jönni fognak, ahogy az alvás közben megélt eseményeket, az álmokat sem lehet kontrollálni, így a Tajtékos napok valóban tajtékosak és mindenképpen cenzúrázhatatlanok maradnak. Nem csoda, hogy az idők során egyfajta kultuszkönyvvé nőtte ki magát.

Kiadó: Merhavia Kft.
Cím: L'Écume des jours
Fordította: Bajomi Lázár Endre
Megjelenés: 2006
Oldalszám: 192

Tetszési index: 89%