Egy csomót olvasok... szemetet is

Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap. Mások örökké veled vannak. Beszélgetek, írok, szerkesztek, nevetek... és olvasok. Sokat. Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.

2010. április 7.

Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból

„Amit valóban el szeretnék mesélni, az az a gazdagság, amellyel a gyerekek védekezni tudnak, végül is ellenünk, felnőttek ellen, az iskola ellen, az intézmények ellen.”

Hogy akadtam rá: Jelenleg a könyvrendelést részesítem előnyben, míg eddig órákat voltam képes eltölteni a könyvesboltokban, most ugyanezt online tudom megtenni. Köszönöm innováció!

Miért: Esterházyt olvasni hangulat és energia kell. Mert az ő nyelvezete nem engedi a lazsálást, viszont a stílusa, a mondanivalója mindig feldob és leköt. Akárcsak Hrabalé.


Könnyed-nehéz bírálatok
Nem könnyű, mert a publicisztikai írások mások, mint a novellák, regények, mert ezek az írások egy olyan idő(kor)szakot ölelnek fel és mutatnak be, melyek még ma is nagy hatással bírnak a mindennapjainkra, és legfőképp mert Esterházy Péter nevét kimondani is áhítattal lehet csak, nemhogy leírni vagy róla, a műveiről szót ejteni.
Esterházy játszik a szavakkal, alkotja őket és könnyedén helyezi őket oda, ahova akarja egy mondaton belül és mondaton kívül, úgy, hogy értelmükön, grammatikai helyességük csorba nem esik. Legyen szó a fociról, a családról, a politikáról vagy akár a közéletről mindig eltalálja a megfelelően frivol, ironikus hangot, és az aha-élményt, ami előbb-utóbb orrba csap a sorok közül. Az Elefáncsonttoronyból majdnem tíz év terméke, olyan publicisztikai írások, melyek 1988-tól 90-ig kéthetente jelentek meg a Hitelben, és bár mondhatja bárki, hogy régen volt az már, valljuk be, Esterházy akkori gondolatai, kritikus megállapításai ma is pont olyan aktuálisak, mint mikor íródtak, mert az eltelt 20 év kevésnek bizonyult a változáshoz és ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak.
„Két éven át írtam a Hitelbe ezeket a háromflekkeket, kéthetenként, 88. október 13-ától 90. szeptember 25-ig. Egyik-másik íráson lehetett volna talán igazítani, kiegészíteni, lábjegyzetelni, de végül is nem nyúltam egyikhez sem, mert az egészet akartam békén hagyni, nem akarva megzavarni azt az időt, amely itt, akár egy jó, régi premodern regényben vagy egy valóságos "naplóban": múlik. Mert mintha ilyen könyv lenne ez is: múlik benne az idő.”

Múlik benne az idő
De nem akárhogyan. Minden egyes gondolatnak megtalálható a maga egyedisége, érzékeny dinamikája az élénk, emelkedettségen át a földhöz ragadt összehangoltságig, a személyességtől a kellő távolságtartásig.
A háromflekknyi írások között találkozhattam a felelősségvállalással, Európa-házban való szobánk keresésével, rácsodálkozhattam Esterházy nyelvtanórájára, az ikes igékre és a pártra, a nosztalgiával elegyedett november 7-i ünnepség diszkrét bájára, a magyarság kérdésére: sértett vagy sértődött, iróniával telt bepillantást nyerhettem a saját könyvespolcunk rendrakási kísérletébe – nem, azóta sincs rend a könyvespolcaimon, de talán így van ez jól. Aztán egy váltás és vissza a politikához „Az átmenet” című írásban árnyalatnyi pátosszal átitatva szembesültem a szerzővel, a körülöttem lévő világgal, magammal: „De majd jó lesz vagy jobb lesz, ha nem így lesz, ha a szavak visszanyerik higgadtságukat, nagyvonalúságukat.” Ha ez a gondolat nem szabadságigénnyel és –tudattal teli, ha ez a gondolat nem bizakodó, nagyvonalú és jövőt látó, akkor semmi. Azóta eltelt már húsz év.

Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 174

Tetszési index: 82%

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...