Egy csomót olvasok... szemetet is

Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap. Mások örökké veled vannak. Beszélgetek, írok, szerkesztek, nevetek... és olvasok. Sokat. Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.

2010. május 20.

Kathy Reichs: A holtak beszélnek

"Kinyitottam a zsákot, és elkezdtem az elsődleges vizsgálatokat. Később, ha már megtisztítottam a torzót és a végtagokat, elvégzem a csontok részletes elemzését. Csaknem az egész csontvázat sikerült megtalálnunk. A gyilkos megkönnyítette a feladatunkat, mivel a karokat és lábakat ugyanúgy külön műanyag zacskókba csomagolta, mint azt a fejjel és a törzzsel is tette. Összesen hat zsákot találtunk. Végtelenül pedáns. Becsomagolva és félretéve, akárcsak a múlt heti szemét. Igyekeztem lenyelni dühömet, és a munkámra összpontosítani."

Hogy találtam rá: Először a tévé krimisorozatot kedveltem meg, aztán jöttek a könyvek – mert mindig mindennek utána kell járni. Anyukámat pedig pont ünnepeltük, persze, hogy a meglepetések között volt az első könyv.

Mert: Kathy Reichs A halottak beszélnek című könyve igazi gyöngyszem, élvezetes, elejétől a végéig leköt, még akkor is ha olykor túlzottan is belebonyolódik a patológiai eszmefuttatásokba. Mert a Bones (Magyarországon Dr. Csont) című sorozat az írónő alapötlete és produceri tevékenysége miatt is élvezhető.

Ne vedd kezedbe, ha sok a dolgod és nincs időd egy szuszra végigolvasni, ne vedd kezedbe, ha borzalommal tölt el a zsigerek, csontok, belső szervek, emberi maradványok és egyéb finomságok részletes ismertetése, ne vedd a kezedbe, ha nem szeretsz borzongani és izgulni, miközben tudod jól, a főhős úgyis életben marad, és akkor se, ha nem kedveled a minőségi krimiket.
Ha egy ilyen kezdés után valaki azt mondaná, hogy nem vagyok elvakult, egészen őrültnek nézném. Mert az vagyok. Tudom, nem szépirodalom, és bibis a gondolkodásom, de miért ne… Agatha Christie-ért is tűzbe teszem a kezem.

A holtak (is) beszélnek
És mi van az élőkkel? Kathy Reichs tudja, mikor hol kell meglepni az olvasót és bemutatni neki a főhősnő törvényszéki antropológusát. Dr. Temperance Brennan épp nyaralni szándékozna, ám egy építkezésen előkerült emberi test maradványaihoz hívják. Elég egy pillantást vetnie a műanyag zsákokba csomagolt tetem darabjaira, hogy tudja: gyanúsak a körülmények és gyilkossággal áll szemben. Nyugodt élete egy csapásra szerte foszlik. Dr. Brennan feladata megállapítani mindent, amit csak lehet a névtelen halottról. A doktornő sorozatgyilkosra gyanakszik, mivel évekkel korábban már találkozott hasonló esettel. Azonban ahogy ez lenni szokott, sem a kollégái, sem a rendőrség nem hisz neki, szerintük csak fantáziál. De Dr. Brennan nem adja fel és nyomozni kezd, mivel sziklaszilárdan hisz elméletében. Közben magánélete sem fenékig tejfel, lánya folyton bonyodalmakat okoz, nem beszélve Dr. Brennan barátnőjéről, Gabyról, akit gyanús körülmények között követnek…

„Össze-vissza fecsegtünk, de semmit se mondtunk egymásnak. Állandóan leült a társalgás. Ez nem a jó régi barátok közötti egyetértő csönd volt: inkább azt jelezte, hogy nem nagyon tudunk mit mondani egymásnak.”
A regényben szépen lassan bontakozik ki a főhősnő karaktere, illetve az általa végzett munka, amellyel lassan, de biztosan mély ismeretségbe kerültem a könyv végére. Kathy Reichs szakmai szakértelmének és tapasztalatának hála alapos (olykor talán túlságosan is részletes és mélyreható) ismertetést kapunk a hullákról, halálnemekről és emberi maradványokról.

BB
Kathleen Joan Toelle aka Kathy Reichs 1950-ben született Kanadában, munkamániás törvényszéki antropológus, aki idejében felfedezte magában az írói tehetséget és főszereplővé avanzsálta Dr. Temp Brennant, akit a sok eltérés ellenére is részben önmagáról mintázott.
A Bones televíziós sorozat Dr. Temperance Brennan karaktere magányos, erőteljesen munkamániás, zárkózott, kizárólag a tényeknek hívó törvényszéki antropológus, aki holttesteket és maradványokat azonosít. Tudja, hogy ő a legjobb a szakmájában, nemzetközileg elismerik kutató munkáját és csapatát, egyedül az emberi kapcsolatokban nem ismeri ki magát, nagyon nehezen (vagy inkább egyáltalán nem) enged közel magához senkit, nem csoda, hogy időről-időre kellemetlen helyzetbe kerül.
Ezzel szemben a regényben Dr. Temp elvált negyvenes, ex-alkoholista, van egy lánya, két munkahelye, az egyik Amerikában, a másik Kanadában, és bár a „munka mindenekfelett” az ő névjegykártyáján is szerepelhetne, igyekszik időt szakítani némi magánéletre (legyen az barátnő vagy pasi), pihenésre és kikapcsolódásra. És bár napjai nagy részét hullaházban, exhumáláson, bűnügyi laborban, zsaruk közt tölti, jól elboldogul az élők között és élvezi is a velük töltött időt.

A Dr. Brennan-féle regénysorozat első része kifejezetten felkért arra, hogy olvassam el a már megjelenteket is, már csak azért is mert nagyon jól ki volt találva a történet. Az írói irányítás, ahogy pontról pontra közelebb kerültem a gyilkoshoz, miközben (vagy ráadásul?) megismerhettem a különböző antropológiai és patológiai eljárásokat, az időnként naturálisabb eseménytelenebb részletek dacára is remek. Annak, aki kedveli a CSI: Helyszínelők jellegű sorozatokat nézni vagy hasonló könyveket olvasni, igazi élvezet.

Kiadó: Szó Kiadó
Eredeti cím: Kathy Reichs: Déjà Dead
Fordította: Szabados Tamás
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 356

Tetszési index: 92%

2010. május 15.

Ole Nydahl: Könyv a szerelemről

„Életünkben meghatározó az a felismerés, hogy a többi lénnyel közösen átélt, feltételekhez kötött boldogság mulandó, és hogy legkésőbb a halállal minden párkapcsolat véget ér. Ezért fontos, hogy minél kevesebb elvárásunk legyen, ne éljünk a múltban vagy a jövőben, hanem minden porcikánkkal élvezzük a jelen pillanatot. Aki elég érett, belátja ezt, és nem fogja többé játszmákra pazarolni idejét, hiszen tudja, hogy minden pillanat az utolsó lehet. Őszintének kell lennünk, mert a dolgok mulandósága nem egy elvont elképzelés, hanem olyasvalami, ami folyamatosan, minden percben megtörténik.”

Hogy találtam rá: A Jaffa Kiadó jóvoltából kaptam, megismerhettem, jelen lehettem a becskei sztúpa avatáson.

Miért: Mert ismét bele-beleolvastam és mert rájöttem, írtam én már erről az élményről a nana.hu-n

Hit vagy életszemlélet
„Szerelemről akkor beszélünk, ha többet akarunk adni, mint kapni.” - Ole Nydahl többet akart adni úgy, hogy közben kapott is. Nem rajongok a „megmondom a tutit tanácsadó” jellegű könyvekért, nem hiszek abban, hogy egy bármennyire is szimpatikus ember, író vagy akár buddhista láma olyan életvezetési jótanácsokkal tudna szolgálni, aki merőben más életet él.
Létezik olyan szerelmes, aki ne adni akarna? Persze, az aki valójában egyoldalú szerelemben él, akit szeretnek, ám a viszonzás elmaradozik, lukacsos.

Ole Nydahl élete az 1960-as évek végén gyökeresen megváltozott: a dán hippik tipikus életét, a drogmámort hagyta a háta mögött, miután feleségével, Hannah-val bejárták Nepál egy részét, és megismerkeett a Gyémánt Út buddhizmussal. Életük gyökeresen megváltozott. Ole Nydahl nyugati létére buddhista tanítóvá vált.

"Egyszerű a receptem: ... engedd őket bepillantani az életörömödbe!"
A sorok szerint Ole Nydahl hisz abban, hogy ha két ember igazán szereti egymást, ha odafigyelnek a másikra, és nem csak a hétköznapi rutinfeladatokat végzik együtt, akkor örökre megmaradhat a vonzalom, az érdeklődés, a figyelem. Ole Nydahl a buddhista látásmódot veszi példaképnek, ami szerint a szerelem és a párkapcsolat képezik az alapját az ember fejlődésének és egy kiteljesedett életnek. Vagyis szerelmesként, női szemmel nézve, legfőbb vágyunk, hogy boldogok legyünk az illető férfival, és mindig készek vagyunk arra, hogy jót tegyünk vele.
És itt a bökkenő. Ole Nydahlnak igaza van. Eltekintve attól a ténytől, hogy a szerelem, a boldogság annyiféle lehet. Semmi nem fekete és fehér. Szerencsére a világ színes, a szürke és a szivárvány árnyalatok is helyet kapnak benne.

A Könyv a szerelemről – de melyikről
Ole Nydahl leírja Buddha tanácsait egy boldog párkapcsolat megvalósításához. Elolvashatom, hogyan tudok egy olyan párkapcsolatban élni, amely nem csak engem, hanem környezetemet is boldoggá teheti. Igen, még el is hiszem, magaménak is tudhatom, hogy Buddha tanítása igazat mond, miszerint mindenki magának teremti meg az életkörülményeit (magyarosan szólva, mindenki saját szerencséjének a kovácsa) és végtelenül sok lehetőség adatik az élet megváltoztatására és alakítására (már ha egyáltalán eljut a tudatig).

Könnyen egyet tudok érteni azzal a szemlélettel, hogy a szeretet és a párkapcsolat alapja a növekedés és a fejlődés, hogy a személyes korlátok leküzdésének jutalma a teljesen feloldódás. Csakhogy nem igazán érzem mennyi a közhely és mennyi az igazság mindabban, amit Ole Nydahl átadni kíván.

Nagyon igaz, hogy egy kapcsolat sikere a résztvevőkön múlik, mert „Betéve tudhatjuk könyvek százait, le is doktorálhatunk, ára ahhoz, hogy két lábbal álljunk a földön, és kitartsunk a nehéz helyzetekben, nem erre van szükségünk. Karmánk átalakításához legfontosabb az élettapasztalat. Ám ha elfogadom, hogy „Sokat segít, ha tudatosan használjuk a beszédünket. Egy nyugodt, kellemes és megfontolt hang bizalmat ébreszt másokban. Az emberek szívesebben hallgatják meg azt, aki nyitott, és pozitívan áll a dolgokhoz” elméletet, akkor szembeállok saját magammal és manipulálhatok, hazudhatok égre-földre, csakhogy magabiztosnak, hihetőnek lásson a kedves.

Míg a pszichoanalízis atyja, Freud nem nézte jó szemmel, ha valaki ellentmond neki vagy elméleteinek és kötelező érvényűnek tartotta őket, Láma Ole Nydahl tisztán látja helyzetét és jelentőségét: Buddha tanácsait, nem tartja kötelező érvényűeknek, mégis általuk mutatja meg, hogyan vehetném kezembe saját életemet, és ezáltal hogyan lehet megvalósítani a boldog és maradandó párkapcsolatot.

Kiadó: Jaffa Kiadó
Eredeti cím: Lama Ole Nydahl: Der Buddha und die Liebe
Oldalszám: 256
Megjelenés: 2008

Tetszési index: 48%

2010. május 7.

Boszorkányok ünnepe

"A vihar tombolt a fejünk felett. A fák lombjait éppoly könnyedén cibálta, mint az esőtől átnedvesedett hajamat. Fényes villám hasította ketté a fekete felhőket, megvilágítva ezzel a széles fennsíkot. Egész a széléig menekültünk a zsoldos elől – szinte a nyakamon éreztem őrült lihegését."

Hogy találtam rá: Titok.

Miért: Mert ilyen is kell. Mert Boszorkányok igenis léteznek. Mert boldogságos születésnapot, benina.

A mesék hullámán
Boszorkány. Félelmetes, misztikummal átitatott szó ez. Egyszerre magához vonz és eltaszít, megrémít és elbűvöl.
Boszorkány. De melyikük? A Vasorrú Vába, a csodálatos eastwicki boszorkányok, a gyönyörű Rowan Mayfair A boszorkányok órájából, benina bíborhajú Claire-je vagy maga Harry Potter?

Valóság s képzelet határa
Minden időben és minden országban voltak, vannak és lesznek is boszorkányok. Persze nem mindegy miért nevezzük és kiket nevezünk boszorkányoknak. A mágiát, a jövőbe látást és a gyógyítás tudományát és mindazokat, akik ezen képességek birtokában vannak mióta világ a világ misztikus hiedelmek és félelmek veszik körül.

Nagyjából a 19. század közepén (a gótikus és misztikus regények megjelenése tájt) született meg a boszorkányok létezésének kétféle sémája. A tudományos irodalomban vagy a szépirodalomban szó esik a boszorkányságról, a mágiáról, a rontásról és a bűvölésről, a hiedelmekről vagy a babonákról, akkor azt vagy a népi kultúrára való rácsodálkozás, annak romantikus ízlelgetése jellemzi, vagy ugyancsak gyakori, hogy az író történetével a tudatlanság felszámolására tesz kísérletet. Keszeg Vilmos szerint a „természet” és a „civilizáció” küzdelmének mitikus és mesés történeteivel gazdagítani kívánják a boszorkányok létének megkérdőjelezését illetve megkérdőjelezhetetlenségét. A történelem pedig számos irodalmi feldolgozással élt a boszorkák bemutatása terén.

Milyenek a boszorkányok?
Lehet akár vasorrú bába, akár varázslógömb felett görnyedő jós, kártyavető javasasszony, de maga az erotikával átitatott szexepiles varázslónő is. A történelmi áttekintéseket és az irodalmat összevetve elsősorban azokat a férfiakat és nőket hívjuk így, akik olyan képességekkel bírnak, melyekhez az átlagon felüli empátia, ösztönös pszichológusi képességek, a gyógyító szerek, a varázsformulák, a varázs- és szerelmi bájitalok és néha a mérgek ismeretével bírnak. A néphiedelem szerint sokan közülük képesek befolyásolni az időjárást és az esőt, vagy szárazságot képesek előidézni, mások pedig aranyat érő jóslataikkal előre látják a jövőt, és annak kimenetelén még a jelenben változtatni tudnak (ami persze jogos, hiszen a jelenben folyamatosan változtatunk a jövőn).

Gyűlölik vagy szeretik, nagyra becsülik, és többnyire üldözik őket. Megkérdőjelezhető és hihetetlen tudásuk és erős elhivatottságuk félelmet ébreszt a normál halandó emberekben. A bujdosásból eredő titokzatoskodást korán misztikus és a realitástól eltávolodó elméletekkel és tulajdonságokkal ruházták fel őket. Elődeink azt állították – vagy feltételezték –, hogy a szellemek, a halottak, sőt az alacsonyabb istenségek világával is kapcsolatban állnak. Mindenki számára nyílt titok volt, hogy az erejük örökölhető, a boszorkányság adománya családi tulajdonság. (Nem csoda, hogy a boszorkányok egész családját üldözték és halálra ítélték.)
S mégis, minden félelem ellenére az emberek, ha félelemmel telve és titokban is, gyakran keresték a boszorkányok társaságát, a boszorkányokat gyógyító szerekért, jövendőmondásért, szerelmi tanácsadásért, bőséges aratásért, jó vadászzsákmányért vagy egyéb szükséges dolgokért keresték fel.


"Claire útja mentora halálával kezdődik, és egészen addig tart, míg végre hinni kezd önmagában. Az ereje beteljesedéséig rengeteg eseménydús kalandot él át új mentora és varázslatos barátainak a társaságában, miközben szüntelen harcot vívnak a sötét mágia harcosaival."
Korunk boszorkányai áldott és mesés erőkkel bírnak. A szép- és szórakoztató irodalom imád velük foglalkozni és őket foglalkoztatni, a művekben a boszorkányok egyre élesebben kettéválnak, és a mindenkori jó és a mindenkori gonosz szerepét veszik át. Ezek a nőszemélyek és egyre gyakrabban férfiakat is befogadó csöndesen élő csoportok szoros kötelékeket alkotnak egymással, a földi halandók pedig lassan már azt is elnézik neki, ha az ördögökkel, a démoni világgal tartanak fenn kapcsolatot és barátkoznak velük.

Pillanatig sem tartom szégyenletes dolognak, hogy időnként szeretem, ha megbűvölnek, ha ideig-óráig a valóságból kizökkenve egy másik dimenzióba varázsolnak. Sok kedvenc könyvemnek boszik a főszereplői, ám a mesék terén a Bíborhajú trilógia első része, A Boszorka Fénye viszi el jelenleg a pálmát. benina olyan misztikus világot teremtett a természetfeletti erőkkel bíró lényeknek és az emberi személyeknek, amely több és egészen más, mint amit a misztikus ifjúsági könyvek terén eddig olvastam. Szeretem benne, hogy a boszorkái és a démonai minden misztikusságuk ellenére nagyon is emberiek, hogy a főszereplők jellemfejlődése nem előre kiszámítható, és a történet hullámzása mindig bizonytalanságban és izgalomban tart.

2010. május 6.

Rejtő Jenő rejtélyes élete

Az író töredelmesen, de röviden beismeri, hogy regényének előzményei vannak.

A regény úgynevezett előzményein olvasó és író egyaránt szeret hamar túlesni. Az ilyesmi részint unalmas, részint sablonos, különösen ma, mikor a regényírás bizonyos fajtáit már nem is iparszerűen, hanem a konyhaművészet szabályai szerint, kész receptek alapján főzik ki. Például: "Végy két ifjú szerető szívet, törd meg, forrald fel a szenvedélyeket, hintsél a tetejébe egy kis édes egyházi áldást, és jól megfőzve vagy félig sületlenül bármikor feltálalhatod az olvasónak." (Szőke ciklon)

Hogy akadtam rá: Gyűjöm Rejtő Jenő regényeit és a róla szóló könyveket.

Miért: Egy Rejtő-regénynek mindig lehet tudni a végét, de egy Rejtő-mondatnak soha.

"Az életben csak pozőrök számára fordulnak elő komoly dolgok." (Egy bolond száz bajt csinál)
Talán Karl May után és Bates előtt valamikor 8-9 éves koromban Rejtő Jenő volt soron, így mire alig tizenéves lettem kivégeztem és rongyossá olvastam az Albatrosz-féle kiadású Rejtő összest. A család egymásnak idézgetett esténként a vacsora felett vagy helyette Piszkos Fred fregattkapitány kalandjaiból és Fülög Jimmy poénjain röhögtük magunkat halálra esti mese gyanánt. Irodalmi sznobizmusom soha nem szabott gátat Rejtő iránti rajongásomnak – szerencsére, ponyvaéhségem csillapítandó időről-időre újraolvasom minden könyvét.

Alighanem a P. Howard és Gibson Lavery írói álnéven közismert Rejtő Jenő az egyetlen magyar író, akinek olvasottsága vetekedik Jókaiéval (aki mind a mai napig vezeti a top100-as listát), talán még felül is múlja - neve mégsem fordul elő sem Rejtő, sem Howard formában a különböző tudományos lexikonokban, irodalmi kánonban.  Számtalan regénye (máig nem dolgozták fel teljesen, csak foltokban az életművét) közül egy sem került be még a kötelező olvasmányok közé. Mi olvasók mégis gazdagabbak lettünk általa, mint azt ő valaha is megálmodta.
Maga Rejtő Jenő (1905-1943?), született Reich Jenő élete épp olyan volt, mint halála utáni mennybemenetele, mert úgy halt meg, hogy alig maradt utána valami. Vagyis szinte semmi: egy útlevél, levelek, pár összefirkált kézirat, néhány dedikált könyv, egy saját kiadású lap. A testét sosem találták meg, eltűnt, halálának körülményeit és pontos időpontját a mai napig homály fedi. Munkaszolgálatosként halt meg Ukrajnában.

„- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
- Köszönöm...” (Piszkos Fred a kapitány)
Rejtő Jenő minden valószínűség szerint olyan figura volt, akiről maga P. Howard is írt volna. Hosszú, valószínűtlenül sovány, fiatalon kopaszodó férfi volt, aki zajos kalandokban vett részt, súlyos nélkülözésben és kávéházi ricsajban imádott(?) élni, becsavarogta - részben gyalog - Nyugat-Európát, főleg Franciaországot, nem egyszer töltött hosszabb-rövidebb időt különböző börtönökben, ahol a helyi vagányokkal barátkozott, és állítólag megszökött a légióból Észak-Afrikában. (Hámori Tibor) Jó barátságban volt Kabos Gyulával és Karinthy Frigyessel, próbálta ellesni Heltai Jenő írói technikáit. Az amúgy gyenge idegzetű Rejtő művészi színvonalára kihatott hánya vetett élete: egyenetlen író volt, olykor pongyola, lapos, de egy idő után ráérzett a saját, utánozhatatlan stílusára, és legelsietettebb műveiben is vannak olyan oldalak, amelyek a humor remekei közé tartoznak. Nyelvezete néha csak úgy szikrázik a játékos szóbravúroktól, a nonszensz komikumoktól, máskor színtelen, nemritkán csapnivalóan rossz mondatokat ír.

„…egészen fiatal lánykák és teljesen öreg tudósok hiszékenysége állítólag korlátlan.” (A tizennégy karátos autó)
Hogy mit köszönhetünk P. Howardnak? A kabaré és a légiósregény műfajait használva és kitágítva életfilozófiát teremtett, több Rejtő-mondat kulcsfontosságot nyert a mindennapokban: "nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani" vagy Piszkos Fred elhíresült mondata, hogy "azért nem dolgozik, mert elvesztette a meggyőződését" kijelentéseket nap, mint nap használjuk.
Rejtő könyvei afféle biztos kikötők; könyvei soha nem okoznak meglepetést, sajátosan egyéni stílusa, szimpatikus és tetszetős, sokszor eszetlen figurái bármit is tesznek, közel állnak hozzám. A kalandregény-elemek, bővelkedő fekete, groteszk és bizarr humorral ötvöző regényei (légiós történetek, kevésbé sikeres westernek), burleszkjei nem görcsölnek, nem finomkodnak, a kabaré szellemével átitatott szellemes párbeszédek folyton nevetésre késztetnek, mert a szerző nem bonyolítja a történetet, de végig lebilincsel vele. Egy Rejtő-regénynek mindig lehet tudni a végét, de egy Rejtő-mondatnak soha.

2010. május 2.

Antoine de Saint-Exupéry: Éjszakai repülés

”Ha sajnálkozunk, még mindig ketten vagyunk; a szánalom még mindig megosztottság. De van a kapcsolatoknak egy olyan magasságuk, ahol a hálának, szánalomnak nincs értelme többé. Itt már úgy lélegzik az ember, mint egy kiszabadult rab.”

Hogy akadtam rá: Soha nem hittem benne, hogy Saint-Exupéry neve csak A Kis Herceg miatt fényes.

Miért: Születésnap, (vak)repülés, éjszaka, no és a baglyok.

Éjszakai (vak)repülés
Imádok repülni, vagy akárcsak a repülést látni, csodálni, noha magáról a repülésről, a repülőmasinákról szimpla alapműveltséget tudhatok a magaménak. És nem, nem kell rögtön Freudra vagy Jungra gondolni; vajon ez egyfajta elvágyódást jelent-e az életemben, mert nem igazán vágyódom én el. Sőt. Legtöbbször ott vagyok, ahol jó nekem.

Viszonylag többször is megadatott/ik számomra, hogy repülhessek (mostanában inkább csak repülőgépen, a nümbrechti hőlégballon-tagságomat kicsit féletettem a polcra), a Kölnben landoló nagyon ismert Airbus A319-es gépről pedig óhatatlanul is Hardy Mihály jut az eszembe. Kedves M, a születésnapok már csak ilyenek… M.

Utazás földön, vízen vagy levegőben?
A telhetetlenek (vagy a tapasztalni vágyók) mindegyikre szavaznak, mindet átélni vágyják, mert bármelyikről is legyen szó, a képzelet birodalma tartalommal ruházza fel őket, konkrét és szimbolikus értelemben egyaránt. A repülés világot nyújt egy fémdobozba zárva, a metszően tiszta vagy épp borús felhőgomolyagokba burkolt ég patetikus és szentimentális hangulatba ringathat. De a felhőkön felsejlik az örök kérdés: mi célt keres életéhez.

Antoine de Saint-Exupéry élete is, halála is legenda lett. Nem csoda. Amellett, hogy neki köszönhetjük A Kis Herceget és az ő rókáját, a polgári repülés egyik úttörője volt, a szaharai és atlanti-óceáni postarepülő vonalak felderítője és megszervezője, élete bővelkedett regényes-romantikus fordulatokban.
Hogy Saint-Exupéry mi célt keresett az életében és főként a levegőben? A felhők magasából valószínűleg a kalandon kívül, már csak a tiszta lényeget, az igazi értékeket látta: az emberi méltóságot, nemességet, az önfeláldozást, hősiességet, elvhűséget és egyenességet.
Ha valamiért nem kedvelem Saint-Exupéry írásait, az pont az, amiért néha kedvelem: a fanyar férfiassága, a halállal való szembenézés prózaisága, és finom, halk érzelmessége, lelki finomsága, szinte nőies érzékenysége. Mintha olykor csöpögne, túlzottan is találó gondolatokkal, életbölcsességekkel ostromolna. Igaz, én Paulo Coelho és Müller Péter bölcsességekkel áldott gondolataitól sem bódulok el.

"Csak a lélek fuvalma teremtheti meg az agyagból az embert"
A kötetben négy „repülőregényt” olvashattam. A Szaharában íródott 1929-es születésű Déli futárgép hőse Bernis pilóta, harmincezer levéllel az afrikai Dakar felé tart, repülése közben felidézi életét, Geneniéve-hez fűződő szerelmének történetét. Az Éjszakai repülés az atlanti-óceáni postarepülő-vonalak felderítésének idején készült 1931-ben, és a Buenos Aires-i repülőtér parancsnokával ismertet meg, aki saját posztján ugyanolyan bátorsággal és keménységgel intézi a nehezen megindított postajáratok ügyeit, mint a háborús időkben katonaként. Az utolsó regénye Az ember földje 1939-ban készült el, és vált Saint-Exupéry egyik legszemélyesebb hangvételű írásává, amelyből egy, a hivatását, barátait szerető ember portréja rajzolódik ki. Az 1942-es A hadirepülő pedig sokkal összetettebb és mélyebb tartalommal bír: szinte az egész világot magába foglaló gondolati folyamat és egy tényleges felderítő repülés félelmetes eseményeinek ötvözete.

Kiadó: Európa Kiadó
Megjelenés: 2005
Eredeti cím: Courrier sud - Vol de nuit - Terre des hommes - Pilote de guerre
Oldalszám: 386

Tetszési index: 58%

2010. május 1.

Böszörményi Gyula: 9…8…7…

„Valami elkezdődött! Valami felébredt! Azt hiszed, csak játék? Azt hiszed, téged nem érint? Akkor nézz a borítón lévő lány szemébe, és... tartsd nyitva a szemed! Ha mered! Vedd kezedbe ezt a könyvet, s ha olvasni kezded, a tüdődben mindig legyen tartalék levegő, hogy még időben kiálthass: "Exi ab Seo!"”

Hogy találtam rá: Néhány évvel ezelőtt a Kossuth-adón hallgattam egy beszélgetést, egy történetet egy fiatalemberről, aki mozgáskorlátozott az izomsorvadásos betegsége miatt, ám a szelleme szabad és mesékre termett. Akkor még „csak” az Álomfogó-sorozattal volt híres.

Miért: Nem kell sokat várni tőle, nem kell magas röptű irodalomra számítani. Izgalmas, kalandos, mesés, tanulságokkal teli és még jó is olvasni.

Dark syles trend
Divat a fekete könyvborító manapság – van benne valami mélyen romantikus, mert egy kis pirossal vagy fehérrel könnyedén fel lehet dobni a sötétséget - a misztikus, fantasy regények legalábbis remekül ki tudják használni. Ám a Rémálom sorozat külseje messze kerüli a romantika szelét, a meglepően sötét borító és a barna tintával nyomtatott belívek ijesztő, delejező hatással bírnak, előre felkészítve az olvasót igazi rémálomba bonyolódik, mire végez a könyvvel.

Az agyrágó bogárkák esete
A történet attól kezdve lett szimpatikus (vagyis a legelejétől), amikor kiderült, hogy egy alternatív 21. századi Budapesten játszódik. Végre! – gondoltam, mert milyen otthonosan jó és könnyed a Moszkva térre képzelni magam. Aztán néhány bekezdés és rájöttem, nem is olyan egyszerű, hiába a hazai táj. A mai Budapest egy fejlődő, izzó (nekem többször is az volt az érzésem, hogy izzadó) európai nagyváros, melynek lakóit számos démon uralja, akikről soha senki nem beszél. Nemhogy a gyerekek előtt. Ezek a gonosz izék (bevallom, nehéz a démon kilétét meghatározni) megszállják az embereket, és folyamatosan bűnre csábítják őket.

A főszereplő Lili (Lilith) tizenhárom éves és (még) démonmentes. Vagyis Lili nem átlagos, kilóg a környezete, a világ soraiból. Lilinek nincs igazán ínyére a Megszállás, sőt borzad még a gondolatától is, csakhogy a divat az divat, és a bárányszellemmel haladni kell, ha nem akar kegyvesztetté válni, mivel trendi iskolatársai már alig várják, hogy beléjük bújjon a maguk ördöge, amit Menson és egyéb menő sztárok fődémonjainak seregeiből akarnak kérni. Persze az igazság az, hogy semmi előny nem származik abból, ha valaki befogadja az őt kísértő démont, sőt…
Lilith a családjára nem igazán számíthat, mert az édesanyja (látszólag) meghalt, apjának alkeszdémona van, a barátjának, Tomasónak pedig tapizódémona ami (aki?) fokozatosan teszi tönkre az életüket. Mint ahogy az lenni szokott, idővel kiderül, Lili nincs egyedül a démonoktól való ódzkodásával és az iskolában megismerkedik a mindenki által kiközösített ködgrufti lánnyal, Synerellával. És hogy képben legyünk: a gruftik egyfajta ellenállók, akik látják az emberek között lévő démonokat, és felveszik ellenük a harcot, a ködgruftik pedig az ő követőik. Legalábbis látszólag…

A számlálás megkezdődött
Böszörményi Gyulának sikerült kilépni Gergő, Zsófi és a Jonatán könyvek jól ismert, sikert hozó biztos terepéből és az (majdnem) felnőtt fiatalságot elérnie Lili történetével. Annak ellenére, hogy a dark-szellem végig jelen van és sokszor lehangoló vagy horrorisztikus, izgalmas, szórakoztató és akár mélyebb gondolatokra is serkentő, filozófikus kérdések is felmerülhetnek az olvasóban. A 9…8…7… hihetetlen pontos szociográfiát fest a mai tizenévesek és a hozzájuk viszonyuló felnőttek világáról. Túl azon, hogy utánanéztem a különböző szubkultúráknak, legyen szó darkokról, emósokról, vagy metálosokról és jónéhány ismerettel gazdagodhattam a sátánizmus és démonológia terén, a szerző üzenetét is könnyen birtokba tudtam venni: mindenkinek megvannak a maga démonai.

Böszörményi Gyula merészet gondolt és bevállalta azt is, hogy az olvasókra bízza, miként folytatódjék a főhős és könyvének sorsa. Ennek érdekében az első kötet végén közzé tett egy felhívást, miszerint aki akart, szavazhatott, Lili (a skizofrén lány, aki csupán képzelte a démonokat, hogy elviselhesse családja széthullását) vagy Lilith (a démonvadász) története váljon ismertté. Az író így nyilatkozott könyvéről: „Én ezt a könyvsorozatot azoknak a srácoknak írom, akik nem hajlandóak trendi izomagyak és plázacicák lenni, csak azért, mert a társadalom azokat elfogadja, de a gondolkodni képes fiatalokat megveti, mert idegesítő, ahogy felhívják a figyelmet a felnőttek idiotizmusára.”

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 306

Tetszési index: 68%
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...