Egy csomót olvasok... szemetet is

Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap. Mások örökké veled vannak. Beszélgetek, írok, szerkesztek, nevetek... és olvasok. Sokat. Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.

2010. szeptember 30.

Melissa Marr: Veszélyes játék


"Egy őzikeszemű tündér vágott át óvatosan a termen. Csontsovány testét túl sok ízület tagolta, egyszerre volt közönséges és káprázatos. Aránytalanul nagy szeme rémült kifejezést kölcsönzött az arcának. Mindez vézna alkattal párosult, és sebezhetőnek, ártatlannak tűnt. Nem volt az.
Egyikük sem az."

Hogy találtam rá: Inkább ő talált énrám.

Miért: Őszintén szólva, fogalmam nincs. Talán a meseszeretetem vett rá. De nem panaszkodom.

Van egy lány, akinek már a neve kiejtése is mesét hordozó: Aislinn, azaz Ash, aki fura, na jó mondjuk inkább azt, hogy valóban nem mindennapi képességgel bír: látja a tündéreket, akiket földi halandó nem lát. Amúgy normális tinédzser, a nagymamájával él, iskolába jár, szeret kimaradozni hétvégén, ja, és egy nem éppen normális életet élő srác a barátja, szó szerint a barátja. Legalábbis a könyv elején, aztán persze…

"Ne bámuld a láthatatlan tündéreket! Hármas számú szabály. Aislinn nyugodt pillantást vetett az előtte álló ládára, mintha csak nézelődne."
Mielőtt beindulnának az események, máris beindulnak, mert a prológusban betekintést kapunk, milyen is az, amikor egy anya, aki mellesleg tündér (tündér itt mindenki, aki kis misztikus erővel bír) és a tél királynője, kicsinálja a fiát, aki a nyarat uralja (azaz uralná) azzal, hogy ráerőszakolja, hogyan választhatja ki élete szerelmét, ami és aki által teljes ereje és hatalma birtokába kerülne. Szóval ennek a csodálatosnak éppen nem nevezhető szertartásnak a keretében a szerelmespár számára nagyot fordul a világ: a fiú, Keenan és szerelme, Donia a meleg nyarat jelentő szerelem helyett félmeleget és félhatalmat, illetve hideget és magányt kap. Nem valami jó kilátás a jövőre nézve, azért az elmondható.
A leírása pedig hosszabb ideig tartott, mint maga a prológus.

Néhány száz lanyha nyári uralkodást és hideg téli leány-életet követőn a fiú (Miért fiú még mindig? Egyáltalán miért fiú minden felnőtt férfi, fiatalember, srác ebben a könyvben?) Nyárkirály még mindig szerelmes a Télleánnyá lett Doniába, és még mindig az után a kiválasztott leány kutat, aki hozzásegíti majd őt hatalmának visszaszerzéséhez, anyja eltiprásához, és… talán egy kis észhez?

Ez a lány Aislinn. Aislinn tudja, hogy más. Fél is folyamatosan, mert a tündérek nem azok az édes-kedves teremtmények, akiknek - Vörösmarty Mihálynak köszönhetően - a gyönyörű nevük alapján lenni kéne. A tündérek gonoszak, obszcének, perverzek és bunkók.

„A tündér az értékes folyadékból a kísérője bal szemhéjára csöppentett három cseppet, amitől az megpillantotta a legcsodálatosabb országot… Ettől kezdve a lány látta a tündéreket, amikor azok láthatatlanok voltak.
THOMAS KEIGHTLEY: Tündérmitológia (1870)”
A lány, Aislinn csak egy emberben bízhat meg, akinek elárulhatja titkát és akivel megoszthatja félelmeit. Sethről nem sokat tudni, pénze van, mint a pelyva, mert a szülei missziósssá váltak (?) és ráhagyták a srácra a zsét, no meg vonatvagonjai is vannak, mert azokat szemelte ki magának otthon céljául, mégis szakadtan él, legalábbis a látszat szerint. Mert valójában arany a szíve, és a lelke sem amolyan a lá macsó. (Hé pasik! Nem csak a kidolgozott izmú, kőkemény akaratú férfiakra bukunk mi nők.) Seth megértő, Seth kedves, Seth segítőkész, Seth szívdöglesztő és szinte minden testtáján egy-egy piercing található. De ez talán nem okoz gondot a mai világban, haladjunk a korral.

A probléma mégsem az, hogy Ash látja a tündéreket, hanem az, hogy a Nyárkirály, Keenan feni rá a fogát, és minden józan ész, érzelem és kölcsönös szenvedély hiánya ellenére a királynőjévé kívánja tenni. De a földi életet kedvelő Ash, a nagyi és Seth ezt nem szeretné, és nem csak azért, mert a kis csapat nem szimpatizál ezzel a különös udvarlási formával…

„Amikor te leszel a Napkirály, ő lesz a királynőd. Édesanyád, Beira királynő ezzel teljesen tisztában van, és minél tovább távol akarja tartani [őt] tőled, hogy meghosszabbítsa saját uralmát.
DONALD ALEXANDER MACKENZIE: Skót mítoszok és legendák (1917)"
Két karakter van, aki megmenti a könyvet. Mert hiába esik át változáson Aislinn, bontakozik ki a szerelem és próbál észhez térni Keenan, nem, ezt kénytelen vagyok kihúzni, és módosítani: próbál igazi királlyá válni Keenan. Donia, a szerelmes kedvesből lett jéghideg Téllány és a hatalomra éhes, szeretetnélküli anya, Beira kiemelkedik a többi szereplő közül.

A karakterek kidolgozatlanok, illetve némelyikük túldolgozott és épp ezért tobzódik a tulajdonságokban. Pédául, Keenan, hol szánnivalón gyenge mitugrálsz, hol kegyetlen király, máskor pedig szívszerelmes. Épp csak mindez nehezen hihető, mert csapkod, nem kifejtett, világosan érthető érzelmi szálakkal bír.
Nem lehet megérteni a történet összes pontját. Túl sok minden szerepel benne ahhoz, hogy Marr részletekre menő magyarázattal tudott volna szolgálni. Sok feleslegesnek, tölteléknek tűnő jelenet elhúzott, ismételt, az érdekes és izgalmas részek, viszont túl rövidek, különösen a vége felé. Itt úgy tűnik, mintha Melissa Marr rájött volna, hogy túldramatizálta a könyvet, és nem tudja kellő oldalszámban megoldani a problémákat. Különösen a végső nagy "összecsapás" lett nagyon gyenge, noha egészen biztos, hogy nagyon látványos akart lenni.
A nyelvezete pedig, nos arról inkább nem nyitok bekezdést.

Amit viszont nagyon kedveltem az a mondakör, mert az író nagyon jól használta a kelta és ír meseelemeket, hiedelmeket. Melissa Marr elérte ezzel a regénnyel, hogy kutatni kezdjek a tündérmondák, mitológiai történetek között, noha a boszorkányok kötnek le. Mondom, nem panaszkodom, megérte elolvasni.

Eredeti cím: Melissa Marr: Wicked lovely
Magyar cím: Melissa Marr: Veszélyes játék
Fordította: Réti Viki
Kiadó: Kelly Kiadó
Oldalszám: 304

Tetszési index: 52%

2010. szeptember 24.

Joseph Heller: Isten tudja

„Ha ennek a Michelangelo Buonarrotinak csak a leghalványabb fogalma lett volna róla, hogy mi, zsidók, akkoriban hogyan vélekedtünk a meztelenségről, soha nem állított volna föl a szabadban arra a talapzatra, a lógó slongommal, meg azzal a csúf, muris előbőrrel, holott nincs az a magára adó zsidó, aki hagyná, hogy így rajtakapják. Nekünk még az oltárhoz sem szabad lépcsőn felmennünk, hogy mezítelenségünk föl ne fedeztessék azon. Amellett, amikor abban a korban voltam, már túlságosan el voltam foglalva; soha nem volt arra időm, mint az ő Dávidjának, hogy évszázadokon át csak ácsorogjak, és ne csináljak semmit, egy szál parittyával a vállamon, ruhátlanul, még egy ágyékkötővel sem fedve el meztelenségemet, csak azt lesve, hátha fölbukkan valami érdekes látnivaló.”

Hogy találtam rá: Valamikor általános iskolás koromban olvastam először, akkor még nem igazán ért(h)ettem meg minden sorát. És izé… most már talán igen.

Miért: Heller szatirikus hangvétele pont olyan, amit mindig élvezet olvasni.

„Volt egy szerelmi történetem, meg egy szexsztorim, méghozzá ugyanazzal a nővel, és volt egy folyamatos, bizonytalan kimenetelű viszonyom Istennel, ámbár lehet, hogy Ő már meghalt."
Nevetni akarsz? Olvasd el. Morogni akarsz? Olvasd el. Egy kis bibliai törit akarsz? Ki ne hagyd. Ha maga Heller nem zsidó származású liberális író lett volna talán még sorozatos vádakkal is illették volna ennek a műnek a megírásáért. De semmi volna. Ez a könyv egy remekbeszabott tragikomédia, telis tele ironikus felhanggal.

Az Isten tudja a bibliai Dávid Királyról szól, pontosabban ő az, aki a halálos ágyán, miközben lassan az élet melegétől megszabaduló és kihűlő testét a fiatal és gyönyörű Abiság melengeti, feleleveníti életének jelentős eseményeit, gyermekkori pásztoréletét, „karrierjének” legfőbb állomásait, kalandjait, mint például a Góliáttal való küzdelmet, Saul királyt, Jonathánt, Batshebát stb.
Az idő múlását össze-vissza követve, vagy inkább elhagyva, a múltból időnként a jövőbe tekint, és látja Dávid látja a saját jövőjét is - többek között kritikus véleményt mond Michelangelo Dávid-szobráról és más Dávid szobrokról is.

„Ha már itt tartunk, Michelangelo Rómában álló Mózes-szobra jobban hasonlít rám, életem virágjában, mint az a firenzei, életem bármelyik szakaszában. Mindenki ezt mondja. Természetesen nem voltam olyan nagy, és nem voltam márványból. Nem volt sebhely a sípcsontomon, és szarvak se meredeztek ki a fejemből. De ugyanolyan príma és finoman tagolt testalkatom volt, és megvolt bennem a nagyságnak és az erőnek ugyanaz a kétségbevonhatatlan aurája, amíg csak a korral el nem kezdtem sorvadozni, és többé nem eresztettek csatába.”
Olvastam egy kritikát, mely szerint a regény értelmezhető Heller elmélkedéseiként is saját erkölcsiségéről és a család, élet, halál stb. zsidó megközelítéseként. Hm, nem tudom, ez már kicsit belemagyarázós számomra. A monológ inkább egyfajta sajátos dícshimnusz és szatira a zsidó népről, a szerelemről, a büszkeségről. Joseph Heller liberalista értelmiségi gondolkodó volt, aki hangot adott annak, ami épp foglalkoztatta.
Szóval, ha Heller saját erkölcsi- és világnézetét jeleníti meg, az Isten tudja regényben, akkor fel kell készülni rá, hogy Dávid király nem az a deli legény, akiről minden leány sóhajtozik. Ha csak nem egy ilyen szabatos pasira vágyik az illető épp. Ez a férfi elég mocskos szájú, a szex és a szex, ja és megint csak a szex a fő központi téma számára, talán még a háborúzásnál is jobban imád vitázni Istennel és előre megsértődik azon, hogy fogja majd Michelangelo őt ábrázolni. Ez a Dávid király fenomenális egy figura és még lenyűgözőbb elme.

Eredeti cím: Joseph Heller: God knows
Magyar cím: Joseph Heller: Isten tudja
Fordította: Szilágyi Tibor
Kiadó: Árkádia
Megjelenés: 1987
Oldalszám: 396

Tetszési index: 100%

Marcus Miller Band - Rehab

Marcus Miller Band - 'Rehab' - North Sea Jazz
Igen! Igen! Igen!


2010. szeptember 15.

Agatha Christie: Életem

"A gyermek ezt mondja: Köszönöm, Istenem, a jó ebédet. Mit mondhatok én, hetvenöt évesen? Köszönöm, Istenem, a jó életet, és mindazt a szeretetet, amit ebben az életben kaptam.”

Hogy találtam rá: A szerkesztőségtől kaptam születésnapi ajándékként. Tudták a lányok, mivel okoznak örömet.

Miért: Agatha Christie fan vagyok. Ez van.

Ha megkérdezik, kik a kedvenc íróim, elsőként Agatha Christie nevét mondom, légyen szó bármilyen műfajról is. Hosszabb – és hiszem, hogy kalandosabb, de szabadabb mindenképp – élet adatott meg neki, mint magának Viktória királynőnek, és közel akkora példányszámban kelnek el könyvei a világon, mint magáé a Bibliáé. Nincs hét, hogy valamelyik tévécsatorna ne sugározna egy filmet, amely Agatha Christie valamelyik regényhősének lebilincselő detektívmunkáját mutatja be, és nincs ország, amelyikben ne lenne repertoáron legalább egy krimi-drámája a teátrumokban.
Családomban gyakori az Agatha Christie-maraton, csak ajánlani tudom, mindenkinek.

Az írónő nem bízott semmit a véletlenre, grafomán lévén saját életét is a legkiterjedőbb részletekig bemutatta több műben is. Az Életem című önéletrajzi mű kicsit vaskosnak (több mint 600 oldal – a Szerk.) tűnik, senkit ne riasszon el az olvasásától. Agatha Christie kegyes az olvasókhoz; egy fantasztikus világba csöppenti őket, merthogy a krimi irodalom királynőjének élete legalább annyira érdekes és fordulatos volt, mint a regényeiben leírtak.

Az Életem önéletrajzot több mint tíz évvel halála előtt, 1950-ben kezdte el írni az írónő Irakban, és 1965-ben fejezte be Angliában. A visszaemlékezések nem kötődnek szorosan az időrendhez, az írónő sokszor elkalandozik, szabad utat engedve a képzeletének, érzéseknek, az emlékei áradatának. Az anekdota sorozat mégis egy teljes egészet alkot, mintha csak egy filmen vetítve néznénk végig egy tekintélyes életutat. Ám nem a filmkockák peregnek, hanem az írónő kicsit tárgyilagos, ám annál szórakoztatóbb meseáradata.

A krimi koronázatlan királynője 1890. szeptember 15-én, 120 éve látta meg a napvilágot a Délnyugat-Angliában a tengerparti Torquay városban Agatha Mary Clarissa Miller néven.  Anyja, Clara Boehmer angol, míg apja, Frederick Alvah Miller amerikai származású. Kései születésű gyermek volt, nővére, Margaret Frary (Madge) tizenegy, bátyja, Louis Montant (Monty) tíz évvel volt idősebb nála.
Betekintést kapunk az angol polgári nagycsalád mindennapjairól, a gyermek Agatha neveltetéséről (Agatha nem járt iskolába, a számtanra még az édesapja tanította, a humán tárgyakra az édesanyja. A házuk nagy könyvtárral bírt, amit ő gyakran látogatott.), majd a felcseperedett lány kérőinek és kiszemeltjeinek egész soráról - a véget nem érő bálok és flörtök a mai kor lányainak, asszonyainak csak sárga irigység és piruló izgalom. Megelevenedik előttünk a huszadik század elejének Angliája, egész sor merev, ám annál praktikusabb szokásrendszerével együtt.
Az biztos az írónő nagyon értett (vagy értette) a női praktikákhoz, mert soraiból, mint egy segítő disciplina, úgy áradnak a fondorlatok a párkapcsolat-teremtés terén. De megismerhetjük, milyen a nevelőnők, házitanítók világa is. Aztán néhány emlék Archibald Christie-ről, akit 1912-ben ismert meg egy táncestélyen, hogy két évvel később Szenteste össze is házasodjanak. A házasságból egy gyermekük született: 1919. augusztus 19-én Ashfieldben Rosalind Margaret Clarissa Christie. Betekintést kapunk, milyen hatással volt az épp szerelmes írónőre az első világháborúban és az ápolónői munka a torquay-i kórházban, majd nehéz vizsgákat letéve egy újonnan megalakult gyógyszerlaboratóriumban.



Meglepő vagy sem Agatha Christie gyerekként soha nem álmodozott írói karrierről, ápolónői-gyógyszerészsegéd munkája talán az, ami először rávezeti a rejtélyekre, és azok megoldására. Mérgezés? Hogyan? Megformálódott a kis belga nyomozó alakja, a világ leghíresebb detektívéjé, Hercule Poirot-é, a kis belga nyugalmazott nyomozó. Első regénye elkészül ám hiába, mert a kiadók sorba dobják vissza, ám a Bodley Head-nél megszánják az elsőkönyves szerzőt, és csekély 25 fontért, és következő öt könyvének hasonló kiadási jogáért megjelenik A titokzatos stylesi eset 1920-ban.
Agatha, aki nem gondolja, még egy sort is papírra vetne az életében, lelkesen és tudatlanul aláírta a szerződést. (Milyen sok a hasonlóság a mai elsőkönyves szerzők helyzetéhez…)

A sok száz oldal megengedi az írónőnek, hogy nosztalgiázzon vívódásokon, dilemmákon, ki nem mondott érzéseken, csalásokon, megbocsátásokon és titkokon rágódjon, hogy a sorok közt olvasva is világossá váljon az a hihetetlen mély szeretet, ami Agatha Christie érzelemvilágát összetartotta.

Családi élete nem volt mentes minden drámától, ma sem tudják pontosan hogyan, hova és miért tűnt el 1926-ban több mint két hétre, az írónő soha nem volt hajlandó erről az időszakról nyilatkozni. (Az észak-yorkshire-i Harrogate termálszállodájában élt ezidő alatt, Mrs. Neele-nek hitte magát, és nem tudta, hol van. Édesanyja halála és a férje hűtlensége viselte meg az idegrendszerét.) Az eltűnés után Agatha elvált Archie-tól 1928-ban. Viszont ez az időszak Agatha Christie életének legjelentősebb fordulópontja is lett, megjelent Az Ackroyd-gyilkosság, amely elindította a világhírnév felé.


Egy közel-keleti nyaralás során, amikor 1928-ban a Simplon-Orient expresszel Isztambulig utazott Bagdad felé tartva. Gyilkosság az Orient expresszen című krimije ebből az élményből született. Majd két évvel később jött egy újabb közel-keleti utazás, és Agatha újraélte fiatalságát azzal, hogy 40 évesen megismerte a nála 14 évvel fiatalabb régészt, Max Mallowant.

A szerelmesek 1930. szeptember 11-én összeházasodtak, az írónő és a tudós férfi érzelme mélyebb volt, mint azt a kritikusok vélni akarták. Az új élet, a sírig tartó szerelmük leírása és a velejáró rengeteg utazás, és az azzal kapcsolatos úti élmények az önéletrajzi írás második felét teszik ki nagyrészt. Vicces, hogy a már világhíres írónő többször is ír az útitársak idegesítő kis szokásairól, vagy, hogy milyen mély hatással voltak például a vízibetegségek, mert azokat újra s újra említi, de is. De ha figyelmesen olvasunk, illetve, ha jól ismerjük az írónő regényeit, tudjuk, hogy ezek az expedíciók adták az ötletet több híres művéhez is, például a Gyilkosság Mezopotámiában (Murder in Mesopotamia) vagy a Halál a Níluson (Death on the Nile).

Ami a könyvből már kimaradt: Férjét kiemelkedő archeológusi munkájáért lovaggá ütötték, Sir Max Edgar Lucien Mallowan nevet viselhette, Agatha Christie pedig 1971-ben megkapta a Dame Commander of the British Empire, azaz a brit birodalom lovagja cím női megfelelőjét.
Agatha Christie 1976. január 12-én halt meg berkshire-i otthonában, Wallingfordban. Max Mallowan két évvel élte túl szeretett Agatháját, és 1978. augusztus 19-én halt meg.

A több száz oldal sokak számára unalmas lehet, nem is biztos, hogy egyszerre kell elolvasni az egész élettörténetet, hiszen olvasás közben több krimit is kezébe vesz az ember, hogy felfedezze az említésre méltó eseményeket, legendás figurákat. Ami fontos: az Életemnek egyetlen főszereplője van és az nem, a kis szürke agysejtjeire büszke Hercules Poirot, nem is a fifikás gondolkodású vénlány, Miss Marlple, hanem maga a szerző.

Agatha Christie sírkövén Sir Edmund Spenser Tüdérkirálynő (The Faerie Queenie) című eposzának egy idézete áll:
"Sleep after toil, port after stormy seas,
ease after war, death after life does greatly please."

Magyar fordításban (Székely Magda fordítása):

Robot után pihenés, viharból révbe ért hajó,
Háború után béke, élet után halál – az a jó.”

Eredeti cím: Agatha Christie: An Autobiography
Magyar cím: Agatha Christie: Életem
Fordította: Kállai Tibor
Kiadó: Partvonal Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 652

Tetszési index: 100%

Agatha Christie (1890-1976)

Agatha Christie, a krimi királynője és nagyasszonya 2010. szeptember 15-én lenne 120 éves.

2010. szeptember 14.

Marina Cvetajeva - A lelked, mint a tenger

Marina Cvetajeva - A lelked, mint a tenger

Amíg tűzzel nevet a tánc,
Nem alszik nyugodtan lelkem.
De Isten neve mást kiált:
A tiéd, a tiéd a tenger!

A tánc hevében gyönge létem
Nem felejtem s bánattal zengem.
De más álmokat adott Isten:
A tiéd, a tiéd a tenger!

Tűzzel dalol, csábít a táncterem,
Dalol és hív és szólít engem.
Ám lelkemnek mást adott Isten:
A tiéd, a tiéd a tenger!


Душа и имя

Пока огнями смеется бал,
Душа не уснет в покое.
Но имя Бог мне иное дал:
Морское оно, морское!

В круженье вальса, под нежный вздох
Забыть не могу тоски я.
Мечты иные мне подал Бог:
Морские они, морские!

Поет огнями манящий зал,
Поет и зовет, сверкая.
Но душу Бог мне иную дал:
Морская она, морская!

2010. szeptember 13.

Jose Saramago: Vakság

„Hirdették a nagy szervezet rendszerek alapelveit, a magántulajdont, a szabad pénzváltást, a pártgazdaságot, a tőzsdét, a kincstári adóztatást, a kamatot, a magánosítást, a kisajátítást, a termelést, a fogyasztást, az ellátást, a megszorításokat, a gazdagságot és a szegénységet, a kommunikációt, az elnyomást és a bűnözést, a sorsjátékokat, a fegyházakat, a büntető törvénykönyvet, a polgári törvénykönyvet, a közúti közlekedés szabályrendszerét, a szótárat, a telefonkönyvet, a prostitúció elterjedését, a hadianyaggyárakat, a haderőt, a temetőket, a rendőrséget, a csempészést, a kábítószereket, az engedélyezett tiltott kereskedelmet, a gyógyszerkutatást, a szerencsejátékokat, az orvosi ellátás és a temetés árait, az igazságszolgáltatást, a bankkölcsönt, politikai pártokat, a választásokat, a parlamenteket, a kormányokat, a domború, a homorú, a sík, a függőleges, a rézsútos, az összpontosított, a szétszórt, a tovafutó gondolatot, a hangszalagok eltávolítását, a szó halálát. Itt a szervezettségről beszélnek, mondta az orvos felesége a férjének. Észrevettem, mondta a férfi és elhallgatott.”

Hogy találtam rá: Egy remek kritikát hallottam róla a Kossuth Rádióban.

Miért: Amit eddig olvastam Saramagotól az tetszett. És mert Camus Pestisét imádom, és a végeláthatatlanul hosszan megírt mondatokat.

Nem könnyű téma, nem könnyű történet, mégis letehetetlen, minden szörnyűsége ellenére. A Nobel-díjas Saramago az egyik legnehezebben feldolgozható és átélhető emberi fogyatékosság, - a vakság - szimbolikus és egyben konkrét problémakörét emeli irodalmi magasságokba.

A Vakság első néhány oldala után még azt hinné az ember, hogy egy remekbeszabott misztikus krimit vagy netealántán horror történetet olvasna. Aki ezen műfajokat nem kedveli, ne adja fel rögtön és vágja sutba a sarokba, vagy ajándékozza meg kedvenc unokaöccsét vele. Mert a történet nem arról szól, hogy egy férfi megvakulásának az autója lehet a „bűnös”, hiszen maga a tolvaj is, sőt a szemorvos és mindenki más számára is, akikkel csak felületesen is érintkezik, sötétségbe borul a világ. A járványszerűvé váló vakság terjedése ellen vesztegzárat állítanak fel, és internálni kezdik a folyamatosan növekvő vak férfiakat és nőket.

„Itt senki nem beszél a szervettségről, mondta az orvos felesége a férjének. A szervezettségről talán egy másik téren esik szó, felelte a férfi. Mentek tovább.”
Ami itt felsejlett előttem az Merle, ahogyan a Védett férfiakban igyekszik felülemelkedni a fennálló férfipotencia problémán, és Camus, Pestis című regénye, ami nem szorul különösebb magyarázatra.
Samarago bemutatja, milyen az ember. Kis betűvel.
Az emberi szükségletek alapvető kielégítésének elérése érdekében megaláztatások, mocskok, indulatok és fájdalmas szembesüléseken át vetkőznek ki emberi mivoltukból a fogyatékossá válók. Megtudhatjuk, milyen a testi és lelki visszafejlődés.

Nem kell mondani, hogy Samarago a címmel, a történettel nem csak egy járványt és annak hatásait kívánta bemutatni; a Vakság, címéhez méltón, a tényleges vakságot, a fizikai látás elvesztését szimbolikus értelemben is érti és értelmezi, magára a társadalmi vakságra gondolva.
Ha valaki marad a horroroid leírások és jelenetek ellenére is a könyv végéig, ne váljon a világból kiábrándult személlyé, néhány pillanat erejéig, mert az igaz, hogy a Vakság mélyen pesszimista, csakhogy minden epikus szépsége, cselekményessége ellenére is abszurd, legalábbis számomra. Talán saját béndzsaságom (ahogy nevezni szoktam) miatt.
Feloldást pedig nem nyújt az író, noha a vesztegzár megszűnik, a be- és elzárt emberek pedig ismét szabaddá válhatnak, de a nem hiába durva szociológiai tanulmány a regény, a visszatérés sem lehet tökéletes...
A könyvből készült film, a legnagyobb pontossággal igyekezett hű lenni a regényhez.





Szerző: José Saramago: Vakság
Eredeti cím: José Saramago: Ensaio sobre a Cegueira
Fordította: Pál Ferenc
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalszám: 386
Megjelenés: 2008

Tetszési index: 88%

2010. szeptember 6.

Az élet szép, te néked magyarázzam? - interjú Bácskai Julival

Fülszöveg: A másik arcod fiktív beszélgetés pszichológusnő és páciens (történetesen egy fiatal nő), illetve pszichológusnő és férj között. A könyv azokról a nőkről szól, akik gátlásokkal küszködnek, kevés önbizalommal, függőségben élnek. A pszichológus látja a benne rejlő másik arcot, az ő szemével kísérjük az úton: hogyan lesz valaki önmagát vállaló, független, szabad nővé. A szerző közel 200 pszichoszínházi előadás tapasztalatával írta meg könyvét, amely mindannyiunkról és mindannyiunkhoz szólnak.
Bácskai így ír könyvéről: „ÖSSZEGYŰRVE. Ez a kifejezés mindenkire érvényes lehet, aki pszichológushoz megy. Összegyűrődött az élete, az arca. Ez a könyv azokról a nőkről szól, akik gátlásokkal küszködnek, kevés önbizalommal, függőségben élnek. A pszichológus látja a benne rejlő másik arcot, az ő szemével kísérjük az úton: hogyan lesz valaki önmagát vállaló, független, szabad nővé. A MÁSIK ARCOD (Ki) talált történet. Lehet, hogy Rólad is szól, vagy valaki másról, akit ismersz. Talán jobban ismered, mint ő önmagát. Az eseményeket a kitalált főhős karakteréhez alakítottam, sokat segített a PSZICHOSZÍNHÁZ közel 200 előadásának színre vitele. A nevek és a jelenetek a fantáziám szülöttei, a fogantatásnál jelen volt sokéves gyakorlatom, a megtermékenyítésnél sok tanítványom és kliensem. Több valódi történetből íródott ez a könyv. ÖSSZEGYÚRVA.”

Nem volt nehéz kérdezni és elfogadni a válaszokat. Julival könnyű interjút készíteni, nem inkább csevegni. Róla, magáról Bácskai Júliáról és a nagybetűs életről beszélgettünk. Ezúton is megkövetem Julit, mert jóval később kapta vissza a fényképét az interjú megjelenése után, mintsem azt terveztem.

- Hogy telik egy szabadszóműves napja?

- Úgy, mint bárki másnak, csak kicsit eltolódik. Szeretem kialudni magam, így telente akár 10-11 óráig is az ágyban vagyok. Bevásárolok, hangos zenére főzök, telefonálgatok, lótok-futok naphosszat. És persze dolgozom.

- Boldognak tűnsz.

- Igen, az vagyok. Ez baj?

- Épp ellenkezőleg. Manapság ritkán találkozni hozzád hasonló kiegyensúlyozott emberrel.

- Hiszem, hogy mindent úgy és akkor kell megélni, hogy az a lehető legjobb legyen mindenki számára. Nem szabad korlátok közt élni, mindent meg lehet beszélni úgy, hogy ne erőltessem rá a másikra az én gondolataimat, kívánságaimat. Végül is, az is a munkám közé tartozik, hogy beszélgetni, átgondolni tanítsam az embereket. A kíváncsiság az adott bennünk, de amit érzünk, azt már nehezen tudjuk megfogalmazni. Ehhez nem nagy szókincs vagy diploma kell. Én lelki kultúrának hívom, és nem intelligenciának.

- Hogy alkottad a szabadszóműves kifejezést?

- Ez a szó illik a legjobban rám. Szabad vagyok, játszom a szavakkal, munkása vagyok annak, hogy mindenki próbálja megérteni önmagát és a másikat. Sajnos, nem tudunk kommunikálni, bezárkózunk, megsértődünk, duzzogunk, miközben egy kis odafigyeléssel, egy kis nyitottsággal a legtöbb problémát meg lehet oldani. Azt vettem észre, hogy azt, aki akarja, meg lehet tanítani a beszélgetésre, az egymásra figyelésre.

- Ezek szerint minden korlátozás káros?

- Nem, de mindenki gondoljon, amit akar. Nagyon megengedően dolgozom. A pszichoterápia nem rólam szól, nincs egy előre legyártott recept, hogy mi kell a végkifejletnek lennie. Mindig az egyéntől, a pacienstől függ, hogy ő mennyire igényesen mélyül el az adott kérdésben, vagy a felszínen marad. Mert gyakorlatilag nem is akar megváltozni, vagy változtatni. Én nem akarok senkit sem leváltani, sem megváltoztatni, sem boldogítani.

- Évtizedekig tanítottál, tankönyveket írtál arról, hogyan érdemes élni. Már kiírtad magad?

- Minden pillanatban tanítok, de egyre indirektebb módon, például színházzal. Ha csak mulat rajta a néző, a színész, azt is szabad, ha csak másokra ismernek rá és magára soha, azt is szabad. Ha egy ilyen együttélősdi estétől vagy az együttélősdi könyvemtől megváltozik az élete, az is az ő lehetősége. A Pszichoszínház nagyon sok igényem kielégíti.

- Kislánykori álom a színészet?

- Tulajdonképpen nem. Amikor gyerekként megtudtam, hogy Gina Lollobrigida-nak egy szerepéért le kellett vágatnia a haját, letettem erről az álmomról. Ez így viccesen hangzik, de azt gondolom, hogy különben sem vagyok alkalmas arra az alázatra és fegyelemre, amit nagy kalaplevétellel becsülök a színészekben. A későbbiekben is, amikor a diák színszakkörben darabokat adtunk elő, én csak rendező voltam. Tulajdonképpen engem mindig is a pszichológia érdekelt, már akkor is, amikor még nem tudtam, hogy ezt a bonyolult szót hívják így. Igen, az igaz, hogy már kicsi koromtól kezdve embereket vonzottam magam köré, meghallgattam őket. Soha nem szerettem unatkozni, és tíz éves koromban egy balatoni nyaraláskor egy kínai mese alapján egy egész esés műsort előadtunk a barátnőim segítségével az üdülő vendégeinek. Aztán éveken keresztül a minden nyaraláskor rendeztem előadást.

- És ma a férjed, Bóna János segít neked.

- Igen, ő nem hang alámond, hanem hang alázenél a Pszichoszínház előadásain. A férjem, zenész és pont annyira érzékenyen reagál mindenre, mint én, így nagyon jól kiegészítjük és kontrolláljuk egymást.

Eredeti cím: Bácskai Júlia: A másik arcod
Kiadó: Jaffa Kiadó
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 180

Tetszési index: 70%
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...