Egy csomót olvasok... szemetet is

Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap. Mások örökké veled vannak. Beszélgetek, írok, szerkesztek, nevetek... és olvasok. Sokat. Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.

2010. október 31.

Cassandra Clare: Üvegváros

„„Vielleicht hat Valentin recht, dass sich einige Dinge ändern müssen”, sagte Clary nacheiner Weile. „Aber mit der Art und Weise, wie er diese Dinger ändern will, liegt er falsch. Das siehst du doch genauso, oder?”
Jace senkte die Lider. Unter seinen halb geschlossenen Augen entdeckte Clary graue Schatten – Zeugnis vieler schalfloser Nächte. „Ich bin mir sicher, ob ich überhaupt noch etwas sehen kann. Ich hatte de, Rat nicht trauen dürfen. Aber ic h wollte so gern glauben, dass es immer noch ein paar Dnge gibt, auf die jeder Schattenjager vertrauen kann.”  „Jace”, wisperte Clary.”

Hogy találtam rá: Ha már az első és második részét olvastam, kötelező a harmadik is. Egyébként rendeltem a német változatot. (A magyar fordítást majd csak akkor, ha a Bíborhajú - A Boszorka Fénye is kiskereskedelmi forgalomban lesz végre. Addig sztrájk.)

Miért: Szerencsére vannak olyan fantasy, ifjúsági (és sorolhatnám a szórakoztató műfajokat) történetek, melyek érdemesek arra, hogy elolvassuk őket. Cassandra Clare, The Mortal Instruments sorozata ilyen.

„Na prima, ich bin ein Schattenweltler, also bin ich Abschaum. Aber das sind Sie nicht. Sie sind ein Nephilim.”

Nem könnyű úgy írni erről a könyvről, hogy ne áruljak el többet róla, mint kellene. Szóval óhatatlanul is tartom magam a mottóhoz: „Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.”
Komolyan rajongom ezt az urban fantasy sorozatot. Na jó, nem rajongom, mert „csak” egy ifjúsági regény, és túlságosan is kritikusan olvastam, főleg hogy a német verzióhoz van szerencsém, de tényleg megszerettem azt a világot, amit Cassandra Clare megalkotott.

Kezdjem akkor azzal, miről is szól a történet, aztán jöhet a kritika.
Minden ott folytatódik, ahol a „City of Aches” (Hamuváros) abbamaradt. Miután a főgonosz, Valentin elmenekül Clary csak egy úton mentheti meg édesanyját, Jocelyne-t, ha az Árnyvadászok ősi városába megy, csakhogy ő nem léphet be az Üvegvárosba. Jace nem tud megülni a fenekén, és ha már Clary úgysem tehet sokat, ő vállalja, hogy megszerzi a bájitalt és megkeresi a warlockot, Ragnor Fell-t ezért. Persze a srácnak hátsó szándékai vannak, ezzel nem árulok el egyetlen titkot sem; Jace félti Claryt, mert tart attól, hogy ha a Tanács megtudja, hogy a lánynak különleges képességei vannak, mint „titkos fegyvert” vetnék be. Ráfoghatnánk mindezt a testvéri szeretetre, de mindenki jól tudja, hogy messze többről van itt szó.

Cassandra Clare nem attól profi, hogy egysíkú történeteket eszel ki, így aztán természetes, hogy Simon (aki vámpírrá lett, de élvezi, mert bírja a napfényt) is belép a képbe, vagyis Jace lépteti be azzal, hogy magával rántja az Idrisbe vezető lépéskor (nem minden hátsó szándék nélkül – ergo, nagy kavaró ez a Jace). Ahelyett, hogy tárt karokkal várnák a belépőket, és könnyen elérnék céljukat, máris izgalmas fordulatok következnek: az Árnyvadászok nem kedvelik meg azonnal a vámpír srcácot, börtönbe is vetik, Jace-nek pedig egy gonddal kevesebb, azaz több. Nézőpont kérdése.

Clary sem bírja ki otthon, aggódik az édesanyjáért, aggódik Simonért, Luke-ért, ha nem is akarja bevallani, de aggódik Jace-ért is. Persze, hogy belép a tilosba és követi a két srácot az Üvegvárosba, amivel az életét kockáztatja. És itt ér el a könyv az egyik legjobb részéhez, vagyis szereplőjéhez. Idrisben Clary megismerkedik Sebastiannal, aki nem elég, hogy egy rejtélyes árnyvadász, de szexi és szellemes is. Persze, hogy megbolygatja az amúgy is bonyolult szerelmi háromszöget. De Clary vajon megbízhat-e benne?

„Jace öffnete die Augen und schaute zu ihr hinab. Sie beide waren einander nun so nahe, dass ihre Körper sich überall berörten gegeeinander und Clary konnte Jace’Herzschlag spüren. Rück der ihm ab, ermahnte sie sich, doch ihre Beine wollten ihr nicht gehorchen.”

Ennyit talán még a fülszöveg is elárul, innentől kezdve viszont nem mondok semmit. A fontos, hogy jött a kaland kaland hátán, az izgalom, a feszültség, a humor, és néha a könyv sutba vágása, mert „megmondtam én” hangulat alakult ki bennem.
A Végzet Ereklyéi (még mindig borzalmasnak tartom ezt a magyar címadást, de enyhítő körülmény, hogy nem könnyű, hiszen a cím: Mortal Instruments, egy idézet Shakespeare, Julius Caesar-jából, és a német fordító sem tudott sokat kezdeni vele) széria második részével, a City of Aches cíművel nem voltam maradéktalanul elégedett, a City of Glass viszont hozta az elvárható színvonalat.

Cassandra Clare kiforrott szereplőgárdát hozott össze, az első rész, a Csontváros alapszereplői még mindig nem unalmasak, az újak pedig igazán hozzátartoznak a történethez; a karakterek, jellemek összetettek, érdekesek, maga a sztori élménydús, csavarokkal teli. Az írónőnek remek humora lehet, mert a szereplők is egyedi és pezsdítő sziporkákkal jelennek meg. Jace időnként még mindig túllelkizi a dolgokat, viszont aranylik minden tekintetben. Komolyan.

Külön tetszik (vájtszeműek előnyben), hogy A Végzet Ereklyéi nem direkt a tudatomba csapva, hanem óvatosan, okosan adagolja a magasabb irodalmat, és nem ragad le a Clare által olyannyira rajongott Harry Potter említésével, ugyanis az Üvegváros is tele van irodalmi illetve kultúrtörténeti utalással.

És íme egy kis részlet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából:
http://konyvmolykepzo.chr.hu/wg3/files/download/10/uvegvaros.pdf

Eredeti cím: Cassandra Clare: The Mortal Instruments – City of Glass
Német cím: Cassandra Clare: Chroniken der Unterwelt – City of Glass
Magyar cím: Cassandra Clare: A Végzet Ereklyéi – Üvegváros
Fordító: Franca Fritz, Heinrich Koop
Kiadó: Arena Verlag
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 728

Tetszési index: 100%

2010. október 29.

Thomas Wolfe: Oktoberfest

„Da waren Dutzende von Buden und Hütten voll billiger Puppen, Teddybären, Bonbontüten, Schießscheiben, etc. samt dem ganzen Brimborium von doppelköpfigen Ungeheuern, Spukhäusern, fetten Damen, Zwergen, Handlesern, Hypnotiseuren und der ganzen ausgeklügelten Maschinerie zur Erzeugung von Schwindelzuständen.“

Hogy találtam rá: Kicsiny városunk, kicsiny könyvesboltjában.

Miért: Egy nagyon jó recenziót olvastam róla a Focus.de-n. Kíváncsivá tett.

Oké, ez most vicces, de szinte szerettem olvasni ezt a könyvet. Azért vicces, mert soha, de soha, de tényleg soha nem iszom sört. Nem szeretem. Pedig már kóstoltam mindenféle típus és íz változatot. Viszont a kultúrájával, a piaci értékével, történelmi és gazdasági jelentőségével nagyon is tisztában vagyok. Köszönet érte a rengeteg cikknek, amit írtam róla már, és a hazánkban található sörgyáraknak és azok sajtósainak.

Az Oktoberfest 200 éves. Ki hinné? Költői a kérdés, mert nyilván nem csak én tudok erről.
Thomas Wolfe, amerikai sikerkönyvíró igazi irodalmi csemegét állított össze ez alkalomból; az Oktoberfest című könyve megmutatja a magasságokba emelt fesztivált, de nem csak a hoch fertályba enged pillantást, hanem a mélységekbe is; a részegek látványát például egészen valósághűen ábrázolja. A szerző tisztában van vele, miről ír, hiszen ismeri Münchent, bele is szeretett, és ez a mély érzelem-kavalkád Bajorország és a sör hazája iránt minden egyes sorában visszatükröződik.

„München majdnem megölt.”

Ez a megjegyzés sokat elárul Thomas Wolfe-ról is, azaz: sörfesztivál, jelmezek, és a dobogó, ami mögött egy verekedés tört ki egy réten. Mindazonáltal annak ellenére, hogy az író orra betört és több bicska általi seb díszítette bőrét, maradandó károsodást, és a várostól való végzetes eltávolodást nem okozott a trauma. Merthogy Thomas Wolfe szerint nincs még egy olyan város, amely annyira elbűvölte volna, mint München, és nincs még egy hely, ami – jó és rossz értelemben egyaránt – olyan elsöprő érzelemhullámzást szerzett volna neki. (Ezen tudnék vitázni Thomas Wolfe-fal, de ő tudja.)

"dass die Gemütsruhe der Münchner sehr wohl ihre Grenzen hat und dass die viel besungene Libertas bavariae, leichtfertig herausgefordert, in eine ganz andere Manifestation bayerischer Folklore umschlagen kann"

Mindenesetre ez a könyv a elárulja, milyen amikor egy zöldfülű Észak-Karolinából München szerelmese lesz. Wolfe felfedi a habozását, a meglepetését és csodálatát az európai város iránt, a sör endemikus mivoltát, az imbolygón lobogó lelkesedést és az eksztatikus odaadást.
Valljuk be, kicsit sok a jóból. Csak sörről van szó.

Eredeti cím: Thomas Wolfe: Oktoberfest - A Literary Tidbit from the Munich Beer FestivalNémet fordító: Irma Wehrli
Kiadó: Manesse Verlag
Oldalszám: 112
Megjelenés: 2010

Tetszési index: 62%

2010. október 20.

Agatha Christie könyvsorozat


A PONYVA KIRÁLYAI
Az idén 120 éves születési jubileumát ünneplő Agatha Christie és Rejtő Jenő letehetetlen történeteit ugyanúgy imádják a kamaszok és a nagyszülők, köteteit egymás kezéből kapkodják anyukák és apukák, háztartásban dolgozók és menedzserek – ők valóban mindenki kedvencei.

A ponyva királyai sorozat régi adósságot törleszt: ponyvaként, olcsó, zsebbe süllyeszthető papírkötésben jelenteti meg. A fondorlatos cselszövés királynőjének legnépszerűbb alkotásai október 20-tól új köntösben jelennek meg, sorra véve a legizgalmasabb rejtélyeket és a legfondorlatosabb cselszövéseket, amelyek a világ egyik legnépszerűbb írójává tették a krimi koronázatlan királynőjét.

Részlet a Nol.hu oldalról: Az idén 120 éves születési jubileumát ünneplő Agatha Christie legnépszerűbb alkotásai új köntösben jelennek meg, sorra véve a legizgalmasabb rejtélyeket és a legfondorlatosabb cselszövéseket, amelyek a világ egyik legnépszerűbb írójává tették a krimi koronázatlan királynőjét.


Agatha Christie 1890. szeptember 15-én született a délnyugat-angliai Torquay-ben. Az első világháborúban ápolónőként dolgozott, az itteni élmények ihlették első detektívregényét, amelyet hat kiadó utasított vissza. A titokzatos stylesi eset végül 1920-ban jelent meg és már ebben is szerepelt a belga mesterdetektív, Hercule Poirot. Másik híres figurája a saját magáról is mintázott vidéki vénkisasszony, Miss Marple. Az előbbi 33 regényben szerepel, Miss Marple 12 alkalommal indult rejtélyes bűnesetek nyomába. Számos művét vitték filmre, némelyet többször is, ezek közül a legismertebb a Gyilkosság az Orient expresszen, A vád tanúja, a Tíz kicsi néger és a Halál a Níluson.
A  ponyvaregény-válogatás első része 2010. október 20-án jelenik meg, melynek bevezető ára 290 Ft, míg a sorozat további részeinek ára 990 Ft.
A köteteket a megszokottól eltérő stílusú képekkel illusztrálta Igor Lazin grafikus. A "retrorealista képek" nagyon jól illenek a borítóhoz.


A PONYVA KIRÁLYAI


A sorozat részei és várható megjelenési dátumai:

1. 2010.10.20. Tíz kicsi néger
2. 2010.11.03. Az ABC-gyilkosságok
3. 2010.11.17. A kristálytükör meghasadt
4. 2010.12.01. Szunnyadó gyilkosság
5. 2010.12.15. Találkozás a halállal
6. 2010.12.29. Gyilkosság az Orient expresszen
7. 2011.01.12. Mrs. McGinty meghalt
8. 2011.01.26. Gyilkosság Mezopotámiában
9. 2011.02.09. A ferde ház
10. 2011.02.23. Nyaraló gyilkosok
11. 2011.03.09. Az Ackroyd-gyilkosság
12. 2011.03.23. Lord Edgware meghal
13. 2011.04.06. Nemezis
14. 2011.04.20. És eljő a halál
15. 2011.05.04. Gyilkolni könnyű
16. 2011.05.18. Halál a Níluson
17. 2011.06.01. Gyilkosság meghirdetve
18. 2011.06.15. Öt kismalac
19. 2011.06.29. Gyilkosság a paplakban
20. 2011.07.13. Macska a galambok között

Rejtő Jenő könyvsorozat

A PONYVA KIRÁLYAI

115 éve született Rejtő Jenő a ponyva megkérdőjelezhetetlen klasszikusa. Az abszurd humor királya soha nem feledhető remekműveivel hosszú-hosszú évtizedek óta milliókat szórakozhatnak.

Rejtő Jenő és Agatha Christie letehetetlen történeteit ugyanúgy imádják a kamaszok és a nagyszülők, köteteit egymás kezéből kapkodják anyukák és apukák, háztartásban dolgozók és menedzserek – ők valóban mindenki kedvencei.
Rejtő Jenő a magyar irodalom egyik legnépszerűbb alakja, olvasottsága Jókaiéval vetekszik, klasszikusai egyetlen magyar ember könyvespolcáról sem hiányozhatnak. A Rejtő kötetek a magyarok szabadon választott kötelező olvasmányai.
Részlet a Nol.hu oldalról: Rejtő Jenő életútja legendákkal teli, semmi nem biztos benne azon kívül, hogy 1905-ben Budapesten megszületett, számtalan művet írt, majd elhalálozott. A legenda szerint 1936-ban - a Nova Kiadó igazgatójának a javaslatára - kezdett el álnéven légiós történeteket írni. Rejtő figuráival megalkotta a bajtársias, de kemény, a törvénnyel összeütköző, de aranyszívű csibészek figuráját, történetszerkesztésével pedig létrehozta az akcióvígjátékot. Abszurd humorán a magyar közönség máig a térdét csapkodja, és a könnyeit törölgeti, a péhovardi groteszk pesti humor gyöngyszemei ma is szállóigék.

A ponyva királyai sorozat régi adósságot törleszt: ponyvaként, olcsó, zsebbe süllyeszthető papírkötésben jelenteti meg. Az október 13-ától kéthetente, szerdánként megjelenő Rejtő Jenő sorozat régi adósságot törleszt: ponyvaként, olcsó, zsebbe süllyeszthető papírkötésben jelenteti meg Rejtő Jenő 20 felejthetetlen művét közel egy éven keresztül.

A  ponyvaregény-válogatás első része 2010. október 13-án jelenik meg, melynek bevezető ára 290 Ft, míg a sorozat további részeinek ára 850 Ft.
Ezek akkoriban egyszerre kínáltak izgalmat és játékot az olvasónak.

A köteteket a megszokottól eltérő stílusú képekkel illusztrálta Igor Lazin grafikus. A "retrorealista képek" nagyon jól illenek a borítóhoz.

A sorozat részei és várható megjelenési dátumai:
1. 2010.10.13 A tizennégy karátos autó
2. 2010.10.27 Vanek úr Párizsban
3. 2010.11.10 Az elátkozott part
4. 2010.11.24 A három testőr Afrikában
5. 2010.12.08 A néma revolverek városa
6. 2010.12.22 A Nevada szelleme
7. 2011.01.05 Pokol a hegyek között
8. 2011.01.19 Bradley Tamás visszaüt
9. 2011.02.02 A láthatatlan légió
10. 2011.02.16 Az előretolt helyőrség
11. 2011.03.02 Csontbrigád
12. 2011.03.16 Texas Bill, a fenegyerek
13. 2011.03.30 Az ellopott futár
14. 2011.04.13 Tigrisvér
15. 2011.04.27 A szőke ciklon
16. 2011.05.11 Az elveszett cirkáló
17. 2011.05.25 Piszkos Fred, a kapitány
18. 2011.06.08 Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára
19. 2011.06.22 A megkerült cirkáló
20. 2011.07.06 Vesztegzár a Grand Hotelben

2010. október 15.

Kathy Reichs: Minden napra egy halott

„Még nem rögződtek a hullafoltok. Azután, hogy a foltok kiütköznek, a halványulás már csak legföljebb néhány órán át észlelhető.
– Úgy van. – LaManche az órájára nézett. – Most öt perccel múlt nyolc. Ez a második akár még hajnali háromkor vagy négykor is életben lehetett. – Lehúzta a gumikesztyűt. – Lehetett volna. A tűzoltók ugyanis fél háromkor értek ide, tehát a halálnak mégis korábban kellett beállnia. A hullafoltok jelentkezése rendkívül változatos. Van még valami?
Válaszra már nem jutott idő. A földszintről izgatott hangzavar hallatszott, majd rohanó léptek közeledtek. Az ajtóban egy felhevült képű, lihegő tűzoltó jelent meg.
– Estidecolistabernac!”

Hogy találtam rá: Kathy Reichs összes magyar nyelven megjelent könyve a birtokomban van.

Miért: Először a könyvekből készült sorozat fogott meg, aztán jöttek a könyvek. Nagyon más a kettő, de ez nem jelenti azt, hogy a sorozatra szavaznék inkább.

„– Van itt valaki, akit Brennannek hívnak?
A tompa üresség a zsigereimre is átterjedt.
– A pincében egy holttestet találtunk. Azt mondják, szükségünk lesz arra a Brennan nevű hapsira.
– Én vagyok Tempe Brennan.”

Akárcsak az első könyvben, A holtak beszélnek-ben (Dead Lies) itt is Tempe Brennan törvényszéki antropológus, a főszereplő. Kathy Reichs Minden napra egy halott című kötetében viszont a tevékenység központja egy furcsa rituális gyilkosság.  Hét ember égett egy házban St.l Jovite-ban, és az azonosíthatatlanná égett csontok között két brutálisan meggyilkolt csecsemőt. A szívüket vágták ki.

„– Egyfajta húslégy. A gyűjteményében mindkét holttestről vannak üres sarcophaga bullata bábburkok csakúgy, mint érintetlen bábok.
– És ez mit jelent?
– A sarcophagidák napnyugta után nem valami fürgék. Ha a közvetlen közelükbe csempész egy holttestet, esetleg lelárváznak, de az éjszakát inkább átlustálkodják.”

Az addig „sima" ügynek tekinthető eset egyre több kérdést vet fel, és Tempe Brennen nyomozni kezd. Minden arra utal, hogy egy nyugdíjas vallási közösségről van szó, melynek tagjai mind Kanadában mind az Egyesült Államok déli és titokzatos élő távoli gazdaságaiban működnek. A gyilkosságok pedig megkövetelik a törvényszéki antropológustól a fáradtságos, idegőrlő és nem túl étvágygerjesztő munkát.

A Minden napra egy halott drámai fordulatokkal és érzelmekkel teli történet, ahogy maga, Brennan és Andrew Ryan a halálos veszélyek ellenére mindent megtesz azért, hogy az antropológus húga megmeneküljön valóban izgalmas és borzongató.
A szerző nem adott ki a kezéből most sem gyenge minőségű, gyorsan elolvasható történetet. Kathy Reichs szakmai kompetenciája minden egyes szóban, leírásban jelen van, és ettől válik Temperence Brennan emberivé. Mintha a szerző azt akarná, hogy mindenki a saját traumájaként élné meg az esetet.


"– Miért használ ilyen szóképeket?
– Tessék?! – Talán nem tetszik neki a stílusom?"

Hogy miért érdemes elolvasni? A természetes és szimpatikus karakterek, a logikus történetszövés és a laikusok számára is érthető ismeret miatt az antropológia tudományáról. Bár a szerző néha hajlamos túlzásokba esni és kissé részletesebb leírásokkal szolgál a korbonctanról és a csontokról, mint amennyire az olvasónak szüksége van, pont azt kapjuk Kathy Reichs-tól, mint amit ígér: egy tökéletesen izgalmas krimit.









Eredeti cím: Kathy Reichs: Death du Jour
Magyar cím: Kathy Reichs: Minden napra egy halott
Fordította: Szántó Judit
Kiadó: Szó Kiadó
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 352

Tetszési index: 77%

2010. október 12.

„A szülés gyógyító erejű” - interjú Geréb Ágnessel

Nem lehet elmenni a történtek mellett. Nem lehet homokba dugott fejjel véleményt alkotni valakiről, valamiről, hiszen a föld alatt többnyire csak sötétséget lát az ember. A teljes interjú az NLCafe oldalán olvasható, a képeket pedig Ágitól kaptam szabad felhasználásra.

Geréb Ágnes kapott az élettől hideget s meleget már, és bár folyamatosan támadják, a jóakarókból sincs hiány körülötte. Dr. Geréb Ágnesről nem sokat tudni, azon kívül, hogy a bába a világ legnagyobb csodáját, a gyermekszületéseket segíti, kíséri, és az otthonszülés legalizálásáért 18 éve folyamatosan küzd.

A gangos ház folyosóján Prézli, Geréb Ágnes kutyája várt farkcsóválva. A napsütötte délelőttön a bejárati ajtót nyitva hagyva az ebédlőben ültünk le kávézni, és a családi történeteket megélt kávéscsésze mellett beszélgettünk. Azon kívül, hogy Magyarországon Ági „kíséri” végig az otthonszülések többségét, viszonylag keveset tudni róla. Pedig érdemes őt megismerni. Ági magáról sokkal nehezebben beszél, mint a munkájáról, a várandós édesanyákról, de talán pont ezért lehet hinni neki. Dr. Geréb Ágnessel a család fontosságáról, a szülés és a születés csodájáról és a szabad választás lehetőségeiről beszélgettem.

- Több helyen is azt olvastam, hogy két fölvonásosnak jellemzed az életedet. Hogy kell ezt érteni?
- Szerető családban nőttem fel. Több mint harminc éve, azaz 1977-ben végeztem el az orvostudományi egyetemet Szegeden. Gyakornoki időmet is a helyi klinikán töltöttem. Tizenhét évet dolgoztam szülész-nőgyógyászként a szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. Aztán a két fölvonásos életemben négy gyermekem született, a második párom két gyereke közül az idősebbet, Matyit is mi neveltük, azaz, így ötöt, időnként hatot. Az első házasságomból van két nagy gyerekem. Fölnőttek. Dániel és Dorka. Mind a ketten azon a klinikán születtek, ahol én is, és ahol dolgoztam is már Dorka születésekor. Miután jóval később megszületett Jakab és Janka, értettem meg, mi mindent elmulasztottam életem első fázisában. Bár mind a négy gyerekem születése életem legfontosabb élménye volt, a második kettő gyógyító erővel hatott az első kettőnél becsúszott hibákat illetően is. Amit az első kettő a saját bőrén át nem kapott meg tőlem, a második kettő születése kapcsán, a két kicsin keresztül mégis megérezhette.
- Arra gondolsz, hogy megsínylették, hogy kórházban születtek?
- Arra is. Meg akkoriban kötött munkaidőben, kötelezően sokat dolgoztam, ahelyett, hogy időt, energiát hagytam volna a gyerekeimnek és magamnak kiélvezi az anyaságot. Borzasztóan sajnálom, hogy nem vettem észre, hogy mit mulasztok azáltal, hogy a taposómalmot választom ahelyett, hogy kellő figyelmet fordítottam volna a két ma már nagy gyerekemre. Bár ők azt mondják, érdekes, izgalmas volt életüknek az a szakasza is. Sokszor ott voltak velem a klinikán az ügyeletekben, a szülőszobán is nem egyszer, aztán otthoni szülésekhez is jött ki többször, ki kevesebbszer. A kicsiket pedig születésüktől fogva, ameddig nem volt zavaró a jelenlétük, mindig vittem magammal mindenhova, szüléshez is. Természetes volt a szülés, a születés számukra, ebben nőttek, nőnek föl.
Igazán nincs okom panaszra, a nagylányomból nagyszerű anya és feleség lett, a nagyfiam is remek apuka, a kicsi fiam és a kicsi lányom sokat ígérően első osztályú nagybácsik és nagynénik. És most már unokákkal is körbe vagyok véve. Ott lehettem bábaként és édesanyaként Dorkával iker fiú-unokáim, majd nem iker fiú-unokám, Dániellel a lány-unokám és Matyival is egy kislány érkezésekor, mind más és más minőség, más és más ajándék.
- Mennyire más számodra az unokákkal való kapcsolat, mint a gyerekeiddel?
- Felhőtlenül lehet őket szeretni. Leírhatatlan boldogság. És ehhez az is hozzáadódik, hogy a kislányommal a várandóssága alatt egyre közelebb és közelebb kerültünk újra egymáshoz
- Már a klinikai munkád alatt is a magad útját jártad?
Néhány szempontból igen. Például nem fogadtam el a borítékokat sosem, ez eléggé elfogadhatatlan volt a kollegák részéről is, de a másik oldalról is, amire csak jópár év után sikerült rájönnöm – hogy ha nincs mód honorárium adására, sokakban az állandó lekötelezettség érzését váltja ki – ezt az állapotot nem szerettem volna fönntartani. Ezért aztán kitaláltam egy elég jól működő megoldást: magánrendelőt nyitottam, ahol a vetkőzőfülkében volt egy nyitott persely, ahová bele lehetett tenni bárkinek – természetesen névtelenül – pénzt (és természeténél fogva akár ki is lehetett belőle venni). Persze szakmai téren is mindig igyekeztem változtatni a klinikai kereteken belül maradva azon, ami nem tetszett, vagy bevezetni azt, amit az asszonyok számára előnyösnek gondoltam. Például már 1977-től férjeket csempésztem be a szülésekhez - akkoriban ez még nem volt lehetséges, büntetés járt érte – meg is kaptam, fél évre kitiltottak a szülőszobáról. Aztán máshol hamarosan újdonságként bevezették. Mára a közvélemény átesett a ló másik oldalára: szinte kötelező, de legalábbis illendő a férfiaknak a szülésnél jelen lenniük.
1989-ben adódott alkalmam először, hogy tervezett otthonszülést kísérjek. 1992-ben, harmadik gyerekem megszületésekor, az ő létezése ürügyén ajándékozott meg a sors azzal a lehetőséggel, hogy otthagyjam a klinikát. Azóta kizárólag független bábaként dolgozom. Nincs fix munkaidőm, kivéve azt az egy-egy hetet, amit havonta a szülésre fölkészítő találkozásokon töltök.
- Mi történik ezeken a találkozásokon?
A Napvilág Születésház munkatársai - szülész-nőgyógyász és pszichiáter szakorvosok, független bábák, védőnő, pszichológusok, mozgáskultúra-oktatók, asszonytársi segítők, azaz doulák és szoptatási tanácsadók – olyan ismereteket, információkat osztanak meg a családokkal, amelyek többek között a szülés menetéről, a belső készülődésről, a fizikai és a lelki fájdalomról, fölkészítésről szólnak.
Régen tanfolyamnak hívtuk, de egy ismerős pszichológus rámutatott arra, hogy ez nem iskola, ahol a tanár átadja a tudást, sokkal inkább információk, tapasztalatok cseréje, ahol a várandósok a leginkább autentikusak, hiszen magukról ők maguk tudják a legtöbbet. Most próbálok átszokni a „tanfolyam”szóról a „találkozás” szóra – bizonyára sikerül éppúgy, mint ahogyan leszoktam a „terhes” és a „fájás” szavak általános használatáról is.
- Ma már a kismamák mindne kérése teljesíthető egy klinikán, mi az, ami hiányzik, amitől jobb otthon szülni?
- Nem jobb. Inkább azt mondanám, hogy más, talán bensőségesebb. Személy szerint én nem ajánlom, tanácsolom senkinek, hogy otthon hozza világra a gyermekét. Az intézmények igyekeznek alkalmazkodni a piaci igényekhez, van kád, labda, minden egy szülőszobában. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a szülés menete, a kérések és az igények mennyisége elsősorban tőlünk, nőktől függött mindig és most is tőlünk függ. Mi kívántunk extra környezetet magunk köré és mi magunk hittük el, hogy női mivoltunk nem elegendő ahhoz, hogy megszüljük és szoptassuk gyermekeinket. Most már kezdjük újra elhinni a valóságot és – bár nehezen -, de kezdjük beláttatni a szülészekkel is.
- Azért a statisztikák szerint nem túl gyakori az otthonszülés.
- Nem, a legtöbb magyar nő azt gondolja, hogy nem képes orvosi segítség nélkül megszülni gyermekét. Nekik a biztonság, a természetes szülés a kórházban van. Természetellenes lenne nekik otthon szülni. És fordítva is igaz: akinek pedig az otthon jelenti a biztonságot, annak a kórházban a természetellenes.
- Hogyan készítitek fel a párokat a szülésre?
- A gyermekük születését váró pároknak a mai világban részben azért van szükségük a szülésre való fölkészülésre, hogy sikerüljön rátalálniuk a nekik legjobban megfelelő helyre és módra életük egyik legfontosabb történésével, a szüléssel kapcsolatban. Hogy fölhívjuk a figyelmüket bizonyos szempontokra, amikre esetleg nem is gondoltak. Abban támogatjuk őket, amit ők választanak, legyen az akár otthon, akár születésház, akár kórház. Ezen kívül lehetőséget biztosítunk arra, hogy megtanulják a külső irányítással működő terhesgondozás helyett a sok információn és állandó konzultációs lehetőségen alapuló öngondozást. Valamint megpróbáljuk visszaadni az önbizalmukat. Mert bár a nők arra születtek, hogy megfoganjanak, gyereket szüljenek és szoptassák őket, vajmi kevesen hiszik manapság, hogy minden művi beavatkozás nélkül képesek is rá.
Az első napon reggeltől estig a legfölül lévő témával, ha úgy tetszik, a legkülső réteggel, az orvosi dolgokkal foglalkozunk. A második nap a gyermekvárásra való belső készülődésről szól. Utána gáttorna-ízelítő következik. A harmadik nap az újszülötté. A negyedik szól a szülésről. Délelőtt a bábák tartanak előadást a fájdalomról, a szülés mechanizmusáról és egyéb, a szülés kapcsán fölmerülő kérdésről – pl. a halál és a születés, az újszülött érkezése okozta változások a családban, mit tud egy férj tenni a vajúdás alatt stb., délután filmeket mutatnak a doulák, akikkel ilyenkor minden fölmerülő kérdésről lehet kötetlenül beszélgetni. Az ötödik nap délelőttje a La Leche Ligáé, vagyis a szoptatásról beszélgetünk. Péntek délután és szombaton egybefüggő csoportot tartunk, aminek a neve: „Várótermi beszélgetések” – azok vesznek részt, akik a 34. hetüket betöltötték és nyitottak arra, hogy az őket foglalkoztató gondolatokat, esetleges problémáikat megosszák egymással és velünk. Mindezt három személyes beszélgetés egészíti ki, kettő a szülés előtt, egy pedig utána. Ez utóbbira akár évekkel a szülés után is sor kerülhet. Nemrég valaki jött a szülés utáni beszélgetésre tizenegy évvel azután, hogy velünk szült. Az a tapasztalatunk, hogy aki otthonszülést kísér, akármikor föl tudja idézni, mi történt ott, így lehet ilyen sokkal a szülés után is érdemben beszélgetni róla.
- Vannak kritériumai annak, hogy ki vállalhatja-e az otthonszülést?
- Nem mondhatom meg senkinek, hogy hol hozza világra a gyermekét. Számomra az mindenképp fontos, hogy saját belső elhatározásából akarjon otthon szülni. Senkit nem beszélnék rá az otthonszülésre se, de a kórházi szülésre se. Bízom annyira a leendő anyában, hogy információk birtokában és állandó konzultációs lehetőséggel el tudja dönteni, hogy hol van számára a legnagyobb biztonság. Csaknem közhely már ez a mondat: Mindenki ott szül a legkevesebb komplikációval, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát. Ezek a nők felelősségteljesen körüljárják a biztonság kérdését, és mivel számukra is a legfontosabb, hogy gyermekük a lehető legegészségesebben, a lehető legjobb körülmények között szülessen, így egészségügyi probléma kapcsán ritkán kell győzködnöm valakit a kórházba menés fontosságáról, ha tudja, hogy ott gyermeke nagyobb biztonságban lenne.
- Ki az, aki inkább az otthonszülést választja?
- Két fő csoportot említenék. Az egyik az, akiknek volt már egy rossz kórházi tapasztalatuk. A másik, akik életmódváltásban, útkeresésben vannak. Eleinte egytől egyig értelmiségiek szültek otthon. Ez mára már megváltozott, de még mindig sokkal többen vannak köztük a diplomások és a művészek. Aki otthonszülést választ, annak többnyire az az elvárása, hogy ne vigyék el a kisbabát egy percre se tőle. Azt szeretnék még, hogy a várandósságot és a szülést normális élettani folyamatoknak, ne pedig betegségnek tekintsék, így a szülő nőt se kezeljék betegként és a szülést ne fogják fel vészhelyzetként. Hogy minél kevesebb beavatkozás történjen a szülésük körül, és egyetlen egy rutin beavatkozásnak se legyenek alanyai. És végül, de nem utolsó sorban, hogy tekintsék a leendő szülőket felelősségteljes, fölnőtt embereknek, akikre rá lehet bízni egy gyermeket…
- Nem félsz? A tavaly ősszel történt tragédiakor szinte érezni lehetett a feléd áradó lincselő hangulatot.
- Nem. Viszont a családom nagyon aggódik értem és a többi bábáért…

2010. október 11.

Terry Goodkind: Az Igazság Kardja - 01. Az Első Szabály I-II.


„- Felajánlottam a segítségemet, de elutasították.
- És mikor nem volt így? Mikor nem voltak az emberek vakok, ostobák és telhetetlenek? Hagynád, hogy ily könnyedén fölébed kerekedjenek? Hagynád, hogy ily könnyedén megakadályozzák, hogy segíts azokon, akik valóban segítségre szorulnak? Úgy érzed, jogosan hagytad el az embereket, tanítványaid viszont önzõ módon cselekedtek. De lásd be, tetteitek eredménye ugyanaz! Õk a legvégén belátták hibájukat, és azt tették, amit kellett, amit tanítottál nekik. Tanulj a tanítványaidtól, fiam!”

Hogy találtam rá: Vadászom Terry Goodkind antikváriumban fellelhető példányai iránt. Olykor sikerrel járok, és azonnal bővítem a hazai kiadásban mintegy 32 kötetből álló készletemet.

Miért: Rájöttem, hogy szeretem olvasni, letehetetlen.

Azzal a vallomással kell kezdenem, hogy nem vagyok szakértője a fantasy irodalomnak, próbáltam utána olvasni, böngésztem stílusok és világok beszámolóit, szerzők műveit, de ettől még nem érzem úgy, hogy valóban tudom is, értem is ezt a műfajt.
Amit tudok viszont, hogy Terry Goodkind Igazság Kardja sorozat letehetetlen. Komolyan rajongom. Olyan mese, ami nem csak élvezetes kikapcsolódás, hanem igyekszik egy kis filozófiai, pszichológiai mondanivalóval is szolgálni.

Hagyni kell felpörögni az eseményeket, és akkor igazi kalandban lesz részünk Goodkind által. A történet elején Richard Cypher, a fiatal erdei vezető, erdőjáró, erdei kerülő (kinek, mi tetszik) Nyugatföldén éli nyugodt, kiegyensúlyozott életét, mikor hősies természetének engedve ismeretlen harcos támadóktól megment egy csodaszép, titokzatos nőt. Ez a nő természetesen nem akárki, ő Kahlan Amnell, Középföld hatalmas mágikus erőkkel bíró Inkvizítor Anyája. A már letűnt hatalom utolsó birtokosaként Kahlan azért érkezett a mágiától mentes, békés Nyugatföldére, hogy megkeresse a nagy varázslót, aki évtizedekkel ezelőtt tűnt el, és a segítségét kérje.

„Az emberek általában gyilkos szándékkal közelednek a sárkányokhoz. Talán te vagy az első ember, aki valaha is segített egy sárkánynak. Bármilyen okból is. Ezért kételkedtem benned.”

A szerző nem sok pihenőt hagy a fontos események közt, alig éltük túl és gondoltuk át az egyiket, máris a nyakunkon a másik. Nincs idő unatkozni. Kahlan megjelenésével Richard és jó barátja, Zeddicus Zul Zorander, azaz Zedd - aki nem csakhogy mágus, hanem az egyik legnagyobb és valójában inkognitóban felhőjósként vigyázza annak az életét, aki a próféciák szerint az Igaság Keresője lesz, és aki képes arra, hogy elpusztítsa magát Darken Rahlt, a gonosz mágust, akinek pokoli tervei vannak a világ igába hajtására, és három föld népét is fenyegeti - békés, nyugodt élete egy szempillantás alatt semmivé foszlik.

A Kereső viszont mit sem tud küldetéséről, nincs tisztában erejével, sőt a próféciában sem hisz. A titkok, amelyeket az Első Rend Mágus, Zedd mindeddig féltve őrzött napvilágra kerülnek, és arra késztetik őket, hogy Richard a csendes életet feladva a hosszú és kalandokkal bővelkedő utat válassza Kahlannel és Zeddel, majd Scarlettel (ami (aki) miatt már megéri kinyitni a könyvet) kibővülve és együtt elinduljanak az ismeretlen felé, hogy megmentsék a világot a gonosztól.

„- Számomra a tett nem annyira fontos, mint a mögötte húzódó szándék. Meggyőződésem volt, hogy a barátom élete veszélyben forog, ezért aztán indokoltnak tartottam megvédeni. Egyetlen pillanat alatt kellett döntenem. A habozásommal a halálát okozhattam volna. Ha a szellemek úgy vélik, hogy nem lett volna szabad megölnöm, vagy hogy esetleg joga volt megölni a barátomat, és ezért nem volt okom ellene lépni, akkor nem értünk egyet. Némely problémára nem létezik egyértelmű megoldás. Más esetekben pedig nem adatik meg a luxus, hogy sokáig mérlegeljük a döntésünket. Kénytelen voltam a szívemre hallgatni. Egy bölcs ember mondta nekem egyszer, hogy minden gyilkos azt hiszi, joggal öl. Én pedig kész vagyok ölni a saját, a barátom, vagy bármely ártatlan ember védelmében. Ha szerintetek ez helytelen, akkor most szóljatok, hogy befejezhessük ezt a kegyetlen kérdezősködést, és elmehessek máshol keresni a választ.”

Merthogy a küldetés teljesítése nem egyszerű, számtalan akadályt kell legyőzni érte - szerencsére számtalan köteten keresztül. A történet igazi mese, bájosan naiv, egyszerű, mégis összetett. Goodkind minden egyes karakterét gyönyörűen kidolgozta, megrajzolta az olvasó számára, így a cseppet sem zavaró, hogy a történet folyamán számos új és érdekes szereplő bukkan fel. És bár több szereplővel kapcsolatban is felmerül egy-egy ismertebb fantasy-karakter, nem zavar, mert egyéni hangot kapnak. Zedd hiába hasonlít valamennyire Gandalfra, A Gyűrűk Urából, ez a varázsló sokkal emberibb, viccesebb, aki vagy a hasán és annak teletöltésén, vagy a fehérnépen jár az agya. A varázslat, amivel bír viszont a kisujjában van, így méltó mestere Richardnak, akiről annak ellenére is több minden kiderül, mint azt gondoltam volna, hogy persze jól felkészültem rá.

Goodkind világa remekül kidolgozott, a könyvben található térképek segítenek, hogy helyileg is el tudjam képzelni Nyugatföld és Középföld mellett a harmadik nagy birodalom D'Harát és az Óvilágot.

Nem az első könyvnél tartok jelenleg, már sikerült Goodkind stílusát és szabályait kitanulnom. Ha valaki az In medias rex híve, gyakoroljon türelmet, mert Goodkind nem erre az írói megoldásra alapoz: az utolsó néhány száz oldal mindig meglepetés; állandó izgalom, események, kalandok, figyelmet igénylő párbeszédek követik egymást. A hazai kiadásban két részből álló Első szabály második kötetének, A Népek Palotája vége tanítani való. Mondom: letehetetlen.

Amit pedig illik megjegyezni: The Legend of The Seeker címmel Sami Raimi stábja sorozatot készített, főleg az első két kötetre alapozva. Nézettség, anyagi okok és egyéb tényezők miatt két évad után kaszálták A Hős legendája magyar címmel ellátott szériát, de megéri megnézni, még akkor is, ha sok mindenben különbözik Terry Goodkind: Wizards's First Rul könyvfolyamától.

Eredeti cím: Terry Goodkind: Wizards's First Rule
Magyar cím: Terry Goodkind: Az első szabály I. – Az Igazság Keresője
Terry Goodkind: Az Első szabály II. – A népek palotája
Fordította: Pál Dániel és Tóth Roland
Kiadó: Excalibur Fantasy
Megjelenés: 1999
Oldalszám: 351, 400

Tetszési index: 88%

2010. október 7.

Fedmár András és A barna tehén fia (interjú)

Feldmár András és Büky Dorottya A barna tehén fia című kötetének kiinduló alapja egy székely népmese, amelyből aztán egy gondolattengerbe csöppenünk, ahonnan nem is akarja majd az olvasó kidugni a fejét, mert annyira magával ragadja a beszélgetés, amelyet a két szerző folytat.

Feldmár András szuggesztív, hiteles egyéniség. Kivívta a szakma felháborodását és elismerését: szinte mindennek hátat fordított, ami szentírásként szerepel az egyetemi tankönyvekben.
Sosem késő elkezdeni a személyiségedet fejleszteni, a külvilághoz való viszonyodat, társas kapcsolatainkat optimalizálni. „A terápia nem tanítás. Én nem tanítok semmit, amikor egy pácienssel vagyok. A terápia nem más, mint egy élmény.” Három rövid mondat, amelyek nagyszerűen kifejezik Feldmár András pszichoterápiával kapcsolatos hitvallását és összegzik évtizedek terápiás tapasztalatát. Az intetrjú itt itt olvasható végig.

– Ön arról híres és hírhedt, hogy másként kezd neki, máshogy fogja fel a pszichológiai téziseket. A szakma tagjai, az érdeklődők egyszerre gyűlölik és szeretik. Hogy viseli ezt az ambivalenciát?

– Tegeződj velem, jó? Megvagyok, köszönöm, sem a rajongás, sem a gyűlölet nem izgat különösebben, viszont nagyon érdekelnek mások gondolatai. Ha értelmesen akar velem valaki vitatkozni, abból mind a ketten profitálhatunk. Nekem nincsenek dogmáim, igyekszem megérteni a tapasztalataimat. Mások dogmáit persze megkérdőjelezem, de szerintem erre szükség van. A pszichológia tézisei sokszor olyan dogmák, amelyektől, mint fától az erdőt, nem lehet látni magát az embert.
Én csak azt mondom, hogy az embert kell nézni, azzal az emberrel kell lenni, aki szól hozzám, szemben ül velem, és nem keresni valamilyen meghatározást, diagnózist, címkét, amelyet aztán ráhúzok, mint egy zsákot, a másik ember fejére. Igyekszem nem húzni zsákot senki fejére, sem a magaméra, sem a pácienseimére.

– Olvastam, hogy fiatalkorodban jártál pszichológushoz. A saját tapasztalataid miatt lettél pszichiáter, terapeuta?

– Igen, mint huszonnégy éves matematikus, nagyon boldogtalan voltam, mert nem sikerültek a párkapcsolataim. Torontóban kilenc hónapig jártam egy pszichoanalitikushoz, ötször egy héten. Amikor rájöttem, hogy tudat alatt én magam fosztom meg magamat mindattól, amit akarok, nagyon kíváncsi lettem. Az is motivált, hogy az analitikus undok, korlátolt ember volt, nekem úgy tűnt, hogy én sokkal jobb terapeuta tudnék lenni, mint ő. Átváltottam a pszichológiára.

– Mi volt olyan meghatározó R. D. Laing tanításaiban, hogy abból valamiféle feldmárizmust tudtál kialakítani?

– Nincs olyan, hogy feldmárizmus, én ilyesmiről nem beszéltem soha. Laing mindig arra bátorított engem és másokat is, hogy ne utánozzunk senkit, őt sem. Ő mindig és mindenhol szégyentelenül önmaga tudott lenni. Én is igyekszem önmagam maradni annak ellenére, hogy a mai társadalomban számtalan hang követeli, hogy ebben vagy abban a szerepben jelenjek meg.

– Az év kis részét töltöd Magyarországon. Hol vagy otthon?

– Nemzetközi idegen (International Alien) vagyok, otthon vagyok mindenhol és sehol.

– A Soteria Alapítvány és most a Feldmár Intézet keretében tartasz előadásokat. Miért volt szükség erre az intézetre?

– A Feldmár Intézet nagyon fontos nekem. A barátaimmal, akik a magyarországi munkatársaim is egyben, már jó ideje beszélgetünk szervezett keretek között mindarról, ami érdekel bennünket. Ezek a beszélgetések sűrűsödtek össze témákká, és ezek a témák adják meg a Feldmár Intézet tematikáját.

– Többször nyilatkoztad, hogy a legtöbb nő imitátor. Mit értesz ezen? A női kellékek nélkül kellene élnünk, vagy tudatosabban kellene megélnünk női voltunkat?

– Nem, dehogy, használj bátran bármit, a ruha, a smink és bármi, ami neked fontos, az a tiéd. Én csak azt mondom, hogy ha kellékeket használsz, akkor ne csodálkozz, hogy én csak a kellékeket látom. Ha felteszel egy platinaszőke parókát, műszempillát, vérvörösre fested a szádat, akkor nekem előbb fog eszembe jutni Marilyn Monroe, mint te.
Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam… hát ez butaság, nem? Ez nem annyira tudatosság, hanem inkább szabadság és bátorság kérdése.

– Gyakori példa, hogy adott egy férfi, akinek felesége, gyereke van, és egy szeretője. Állítólag mindegyiket szereti. Valami nagyon nincs rendben, hiszen sem a férfi, sem a nők nem szakadnak ki a saját szerepkörükből. A te nézeted szerint mi ennek az oka?

– Nincsenek általános okok, mindig egyedi esetek vannak. Az emberek sokat szenvednek a saját sorsuk, vagy ahogy te mondod, szerepeik súlya alatt, én nem szeretem azzal nehezíteni ezt, hogy általános igazságokat, elveket fogalmazok meg, soha nem is teszek ilyet. A terápia nagyon személyes és intim dolog, amely segíthet feloldani a mások által belénk szuggerált elvárások szorítását, segíthet abban, hogy valaki megtalálja, megértse, hogy mik a saját vágyai, és mik azok, amiket mások (társadalom, család) akarnak ráerőltetni. Ha valaki megérti a saját vágyait, akkor tisztázni tudja az emberi kapcsolatait is.

– Mit jelent számodra az öregség, az elmúlás?

– Nincs élet halál nélkül. Megjelentem, itt vagyok, el fogok tűnni. A Küszöbgyakorlatok című albumba Büky Dorka egyik nagyon izgalmas fotójához írtam egy haikut:
„Wrinkles don’t hurt:
Gentle desiccation;
Pleasure in aging, think thanks!"

Ezt Tandori Dezső így fordította magyarra:
„A ránc hogy fájna!
Gyengéd e kiszáradás.

Öregség, hála!”

– Miért félünk a magánytól?

– Az ember társas lény. Még a legszegényebb, legnyomorultabb ember is boldog, ha összebújhat valakivel. A magány, amelyet én választok, nem ijesztő. A magány, amelyből nem találom a kiutat, bármennyire is vágyom társaságra, az olyan, mint egy büntetés: börtön.

– Létezik feltétel nélküli szeretet, bizalom?

– Igen! Az érdek nélküli szeretet lehet feltétel nélküli. A szerepek, a maszkok nem tudják szeretni egymást. Csak azt szeretheted, akit ismersz, és csak azt ismerheted igazán, akit szeretsz. Akitől félsz, az nem szeret igazán, ha szeretne, akkor nem félnél tőle. A szeretet és a bizalom egy tőről fakad.

– Van olyan, hogy egy ember problémája unalmas? A terapeuta nagyon szoros és mégis távoli kapcsolatban van a páciensével. Te hogyan éled meg a pácienseiddel való kapcsolatot?

– Igen, néha tényleg unalmas, felszínes dolgokkal jönnek hozzám. Ma már nem dolgozom olyan pácienssel, aki untat engem, mondjuk úgy, olyan problémát, amely nincs is igazán, meg tud oldani nélkülem is, inkább spórolja meg a terápiás órák árát. Vannak pácienseim, akikkel hosszú idő óta dolgozom együtt, másokkal csak pár órára van szükség. Ha valaki untat, szerintem direkt csinálja, ez ellenséges manőver ellenem. Halálra akar untatni, el akar altatni, meg akar semmisíteni. Gyakran, ha ebbe belekérdezek, túl tudunk lépni rajta.

– Milyen egy igazi nő? Mi kell ahhoz, hogy valaki igazi nőként élje az életét?

– Az igazi nő, mint az igazi férfi, mint az igazi ember, komolyan veszi a saját élményeit, a saját vágyait, a saját gondolatait, és nem árulja el önmagát, nem adja el önmagát. Szerepeket nem rossz játszani, de ha elfelejtem, ki vagyok én, aki a szerepeket alakítja, akkor nagy bajba kerülök. Izgalmas együtt lenni másokkal szerep nélkül. Spontán és őszinte pillanatok megismételhetetlen, felejthetetlen, izgalmas bokrétája éltet mindannyiunkat.

2010. október 5.

Ozzy Osbourne - Budapest 2010.10.04.

Vannak sztárok, igen, kimondom: sztárok, akik tök mindegy (na jó, majdnem mindegy), mit és hogyan tesznek vagy mondanak, vonzzák az embert, lenyűgöznek az egyéniségükkel, életigenlésükkel és nem utolsó sorban a tehetségükkel.

Ozzy Osbourne is egy ilyen ember számomra. Talán már a megszületésemet követő negyedik napon, miután hazavittek a kórházból, édesanyám után a második altatódal, amire elalhattam, az ő hangjából eredt a Black Sabbath által, talán a Paranoid, ami akkor már négy éve világsikernek számított. Szóval ismeretségünk, ha nem is egy teljes emberöltőnyi, de valamivel több, mint három évtizednyi. Jóban vagyunk, mondom.

A fekete denevérhez hasonlító Sötétség Hercege nem mindennapi életet él(t), lévén nem mindennapi figura, és ő ezt jól megtanulni kihasználni, furcsaságaival együtt élni. Hja kérem, ilyen amikor az amerikai show-business kiválóan működik.
Nincs ezzel baj. Nincs, mert amellett, hogy Ozzy hibát hibára halmozott az életében, hogy utánozandónak egyetlen percig sem említeném, csodálni való, ikon, akár nagy betűvel is: Ikon, hiszen annyit adott önmagából, olyan energiával és tehetséggel uralja a színpadot és a zenei életet, hogy ez már önmaga felér egy flash-sel az őt állandóan halálhírét keltő és eltemető médiának (jelentem: nekem nem, lévén, mindig hittem Ozzyban).
Kezdem a koncerttel, hogy aztán szót ejtsek Ozzy önéletrajzi könyvéről is majd egy másik randomban.


 
Ozzy kontra Aréna
Ha metal, rock vagy blues nyalánkságra vagyok kíváncsi, akkor fatimhoz társulok, mert tőle kaptam a „kemény” zene rajongásom, a jazz iránti levakarhatatlan szeretet már saját érdemnek tekinthető. Hónapok óta figyeltem a polcra tett jegyeket, néha meg is simogattam őket, dicsekedtem velük fűnek-fának; hiszen Ozzy Osbourne valószínűleg utoljára, de nem először lép hazai porondra. Én készültem, mondhatnám, épp ezért rettenetes nagy meglepetést okozott, hogy mások nem. Keveselltem az összegyűltek számát a Budapest Arénában. Hol voltak a fatimmal egyidős (ex)rockerek, az ő családi vonzatuk vagy a fiatal sihederek, akik épp felfedezik A zenét?
 
A gazdasági válság a szórakoztatóipart is megvágta. Rendben, nem elfogadható, de esetleg a keleti viszonylatot tekintve érthető. Ami viszont nem érthető, az az, hogy az alig félórát játszó előzenekart követő röpke tízperces technikai szünet nem volt elég az egyébként tényleg kényelmes széksorokat elfoglalóknak, hogy igyanak, egyenek, tegyék, amihez kedvük van. Ozzyt egy háromnegyedig telt aréna, rohangáló és figyelmetlen „nézősereg” várta a budapesti koncertje elején. Állítólag azért, mert elterjedt a híre: 21 óra előtt biztos nem lép a porondra.
Nos, lépett, mit lépett, szárnyalt, a maga totyogó, nagyapós stílusában.

Az a hír is járta a szervezők sajtóközleménye végett, hogy "kegyetlen, szürreális, meglepő showt" kapunk Ozzy Osbourne-tól, aki a szólólemezein szereplő számok mellett Black Sabbath-dalokat is énekel majd.
Kegyetlenség nem volt; Ozzy egyetlen csirkének sem harapta le a fejét, mint a régi szép időkben. Szürrealitás se sok; lecsupaszított hátsó felét sem mutatta senki felé, pedig ebben az élményben volt már részem.
Ozzy idáig egyszer járt Magyarországon, még a 2001-es Black Sabbath újjáalakulás idején a Kisstadionban. Lett volna egy teltházas koncertje 2004-ben is, de sajnos elmaradt, mert akkor volt a híres quad-bike balesete, ami miatt egy évig kórházban volt és több mint 40 koncertjét kellett lemondania.

Bár biztosan sokan hiányolták a szörnyes látványelemeket nekem nem hiányzott, viszont ami igen, méghozzá nagyon az egy, de lehetőség szerint kettő, valamire való kivetítő volt. Kinek a feladata a kivetítő-ellátás? A fellépőé vagy a rendezőé? Mert akármelyikük felejtette a kamionban vagy a raktárban őket, hibát követett el. Túléltem, bár rettenetesen hiányzott egy-egy közeli, mit közeli, vérközeli kép a csuromvizes, szétfolyt sminkű metalpapáról.
Ennyit a szervezésről. Mert a zenei felhozatalban nem találtam hibát, hacsak azt nem, hogy hallgattam/néztem volna én még tovább, akár egész éjjel is.

Screamtől a Paranoidig
Ozzy Osbourne a porondon. Huh, imádtam. Nem vagyok rajongó típus, nagyon nem. George Benson az, akiért a kórházi ágyból is képes voltam kiszökni a nővérkék segedelmével, de egyébként távol áll tőlem a bálványozás.

A szokásosan feketében öltözött Sötétség Hercege viszont megborzolta az érzékszerveimet, nem azért mert annyira jó a hangja, soha nem volt az, bár annyira jellegzetes és másként kiváló, hogy van miért élvezkedni miatta. Nem azért, mert akkora showt nyomott, mint jeleztem nem tette és azért sem, mert a szinte teljesen megfiatalított zenekara igazán remek szólókkal ajándékozott meg. Hanem azért, mert az az Ozzy, aki a múlt héten Németországban kénytelen volt lemondani egy koncertjét, mert az orvosa pihenésre ítélte hátfájdalmai miatt, a magyar Arénában egészen fittnek és fiatalosnak tetszett.

Nem adta fel, a heavy metal nagy öregje a Scream-turnén kiharcolta a figyelmet, korlátolt mozgáslehetőségeivel (értsd: totyogás), mikrofonba való kapaszkodásával, ugrabugrálásával, feje feletti tapsolással, és (jaj ez nagyon hideg lehetett) a dühöngőben csápolók első jó néhány sorát megörvendeztető víz-hab(?)ágyúzásával. Ozzy Osbourne a tőle elvárható frenetikus koncerttel ajándékozta meg a közönségét.
A hangzás tökéletlenségéről meg inkább nem szólok, azért megint csak nem a színpadon szereplők a felelősek.

A program viszont erős, nagyon erős volt, noha nekem persze hiányzott jó néhány nagy kedvenc a régiekből és a legújabb albumból, de valljuk be lehetetlenség akárcsak egy közepes válogatást is összehozni az Ozzy összesből.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...