Egy csomót olvasok... szemetet is

Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap. Mások örökké veled vannak. Beszélgetek, írok, szerkesztek, nevetek... és olvasok. Sokat. Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.

2011. január 31.

Málik Roland: A Halál margójára

Az ecuadori Santa Marianitában tragikus hirtelenséggel, balesetben elhunyt 2011. január 28-án, pénteken Málik Roland költő. 35 éves volt.

„Málik Roland neve beszél. Nemcsak a lovagi kereszt-, hanem a muszlim vezetéknév is. Eszerint a poklok kapujának őrző angyala ő. Egyszerre két irányban őrködik: kifelé és befelé. Az ámítás nélküli ámulat érdekli. Igyekszik csalás nélkül végigjátszani játszmáit, legyen szó ördögről, alkoholról, költészetről. Ennek is köszönhető, hogy kötetében az ihletett sorok aránya szerfölött magasnak, versbeszéde szokatlanul természetesnek, mitológiája keresetlennek tűnik föl. Van világában valami keleti vonás, különös íz, furcsa borongás, hasonlóan Szindbád történeteihez. Mint aki először megy társaságba új szerelmével, büszke is, és kissé féltékeny is, hogy amiben egy ideje csak ő gyönyörködött, azt mások is láthatják, ajánlom az Ördögöt, nem kizárólag a démonológia iránt érdeklődők figyelmébe.”
 
Nyilas Attila


Málik Roland: A Halál margójára
Költemény, melyben a szerző mester híján
magamagát oktatja, tanítja egyszerű szavakkal
a halál elkerülhetetlenségeskedéseitekért.


I.Bárhová mégy,
ha lassan is, de egyszer biztosan odaérsz.
És ott vagy.
És tudják, hogy ott vagy.
Tudják, és tán mondják is, hogy ott vagy.
Másfelől, ha ott vagy, ott vagy,
ha nem ott vagy, nem ott vagy,
— a kutyát nem érdekli —,
de akárhogyis,
így vagy úgy,
valahogy mégis ott vagy.
Egyszer aztán kérdezik mások,
te hol vagy?
Ők meg mondják:
„Miért keresitek őt az élők közt?
Nincsen itt. Távozott.”
S igaz,
valahol, talán a nem is olyan
távoli galaxisban, szélén egy
fekete lyuknak, várnak rád.
Várnak ott. És ha lassan is,
de egyszer biztosan odaérsz.

II.Halál, mindenen gazda vagy,
a gazdag portán is gazda vagy,
a szegény nyakán is gazda vagy,
tőled kicsi a kicsi,
és tőled kicsi a nagy.
Halál, te olyan gazda vagy,
senki se lát, pedig vagy,
mindenen a Halál keze munkája,
ez a munkája.
Halál a lemetszett rózsatőben,
halál az anyagban és a tűben,
halál az óra a percmutatóban,
halál az elveszett tolltartóban —
benne vicsorog sokszín ceruzafogad.
Ó, hányszor, de hányszor
hogy elhagytalak,
loholt utánad bátyám lóhalálban,
és jött, és mondta, hogy színe sincs,
köpenyem, ernyőm,
mobilom, kulcsom,
zakóm is tenálad van!
Halál, mindenen gazda vagy.
Halál a vének vén szemében,
halál a fiatalember mellzsebében;
megjelölsz, mint egy bankjegyet,
s mire átnyújtanál, nem vagyok —
Tudom, hogy figyeltél ott is,
a fölénk nőtt gazban, ahol
találtuk azt a hat kiskutyát.
És alig egy hét, elégetted örömünk,
elvitted az enyémet, Vulkánt,
elcsaltad a Bernát Laciét
— száraz volt az orra —
és elcsórtad az Agócs Gabiét,
Gömbit,
és így tovább, sorra a többit.
Vonítanak azóta is
tél-nyári éjszakákon,
amint ólálkodsz a falak mentén,
az udvar végében,
fészked a fészer, s az élet álom,
őrzése vesztés: elkapod,
mint a szerelmet: ellopod,
mint pénzt a szél, felkapod,
mint pénzt a szél, nem hallod?
forgószéllel elkavarod.
Így lesz halál a házban,
így a családban,
így a meg sem született
apa-fiú barátságban,
halál a könyvben,
és halál a lapozásban,
halál a tavaszi alapozásban,
pedig nem vagy egyéb, mint
egy kis függőhíd két part között.
De: végig kell menni rajtad,
végig kell menni rajtad,
végig kell menni rajtad,
végig kell rajtad menni.
És tudod, mi a legócskább az egészben?
Hogy nincs az a kísérteties zene.

 

2011. január 29.

Az írók, akik igazán jól keresnek

Hiába tűnik úgy, hogy leáldozott a Guttenberg-galaxisnak, és a jövő az e-könyveké, hiába a mozi, sőt a dvd, az elektromos játékok, és az internet elterjedése, az y generáció léte, a könyvolvasásnak úgy tűnik, megmaradt a maga varázsa. És persze az anyagi vonzata. Fura ez a világ, mint ahogy mi olvasók is furák vagyunk. Jóval kritikusabban tekintünk, és olykor lenézőbben tekintünk a szórakoztató irodalomra, de az mégis él. Igény van rá. Mit él, virágzik. A Forbes magazin világ legtöbbet kereső írójának listáin kizárólag bestseller írók állnak már hosszú évek óta.

A Forbes magazin rangsorában tavaly már „csak” a második helyen volt az Alkonyat vámpírsorozat írója, Stephenie Meyer, 40 millió dollárral, utána Stephen King következett 34 millió dollárral.

A világ első legjobban kereső szerzője lett a Pókember szellemi atyja, James Patterson. Mintegy 70 millió dollárt (15 milliárd forintot) keresett csak ebben az évben és szerződései értelmében, ha 2012-ig teljesíti az általa vállalt 17 könyv megírását, akkor azzal akár 100 millió dollárral is gazdagabb lehet. Az író két évvel ezelőtt még „csak” 50 millió dollárt (9 milliárd forintot) tett zsebre. 1992 óta több mint 150 millió példányban keltek el a könyvei, évente legalább minimum két újabb történetet ad ki, de a nyolc (!) könyv is normális nála.
Nem csoda, hiszen Patterson egy egész csapattal dolgozik, és társszerzők segítik munkáját. A bestseller író több regénye (A pók hálójában, Suzanne naplója, Született nyomozók stb.) is megfilmesítésre került, ami ugyancsak növeli a bevételeit.


A rangsor érdekessége, hogy tavalyelőtt Stephenie Meyernek egyetlen egy könyve sem jelent meg, viszont regényeinek megfilmesítése jól hozott a konyhára, úgyis top 10-es litstán szerepelt.
A Twilight láz még nem lohadt le, noha már mutakoznak a jelei az érdeklődés csökkenésének. Az újabb regénnyel bővült Twilight szériával együtt  pedig „csak” 40 millió dollárral lett gazdagabb a még mindig fiatal írónő. Ezekből mintegy 40 millió példányt adott el csak az Államokban és ez mintegy 100 millió eladott könyvet jelent világviszonylatot tekintve.
Mindemellett az Alkonyat filmek jogai is szépen hoztak (7 millió dollár) Meyernek, a megfilmesítés amúgy is biztos jövedelmet jelent az írónőnek, hiszen szó van a Burok című könyvének a vászonra viteléről is.
A horrorkönyvek koronázatlan királya, Stephen King sokáig tanári fizetésből élt, míg a Carrie című könyve 1974-ben meghozta számára a világsikert. Művei ma több mint 350 millió példányban keltek már el világszerte.
A 63 éves King ma már más listákon is előkelő helyezést nyert el. A világ öt leggazdagabb írójának egyike tavaly az előkelő harmadik helyen állt 34 millió dolláros bevételével.
Ezenkívül annak a névsornak is az elején szerepelt, amely az USA 100 leggazdagabb és legnagyobb hatású neveit tartalmazza. Az ellene felhozott negatív kritikákra King lakonikusan csak annyit reagált, hogy itt az ideje lerombolni az úgynevezett szépirodalom és populáris irodalom között húzódó falat.


A negyedik helyre került az idén négy új kötettel megjelenő romantikus regényíró Danielle Steel, aki 32 millió dollárt keresett a tavalyi évben.
Amerika egyik legnépszerűbb írónőjének sikere vitathatatlan, még akkor is, ha műveiben kétségkívül hiányoznak a művészi elemek, eddig 47 országban, 28 nyelven jelentek meg művei, és 20 regényéből tévéfilm is készült.
A 63 éves írónő az íráson kívül a gazdasági életben is helyet keresett: Több alapítvánnyal is segíti a rászorulókat, saját parfümöt adott kis és egy művészeti galériával is rendelkezik San Franciscóban. Így érhető a 30 milliós (5,3 milliárd forint) bevétel a vizsgált időszakban.
Steel azt is ügyesen felismerte, hogy az e-könyvekéa jövő, 71 regénye el is érhető már az Amazon e-könyves részlegén.

Az izgalmas meseszövés mestere, a Tű a szénakazalban, a Katedrális és Az Idők végezetéig című bestsellerek írója évek óta kiválóan megél a könyvírásból. Az ötödik helyét foglalja el, Ken Follett 20 millió dollárt (3,5 milliárd forintot) keresett a lista szerint.
A kalanddal, történelmi helyszínekkel vagy politikai szövődmények magával ragadnak mindenkit, dacára az akár ezer oldalnak is.
A brit író, Follett sikerét mutatja az is, hogy Katedrális című regényét az utóbbi hatvan év legjobb könyveit összegyűjtő szavazáson az olvasók a második helyre sorolták (Harper Lee, Ne bátsátok a feketerigót! című regénye után). Több könyvét is megfilmesítették már, a Katedrális egy részét például Magyarországon vették fel.



A shippensburgi egyetem díszdoktorának, Dean R. Koontz-nak valamivel csökkentek a bevételei a két évvel ezelőtti 25 millió dollárhoz képest, a főleg sci-fi és horror regényeket író Koontz 18 millió dollárral gazdagodott 2010-ben.
Koontz nyolcévesen kezdett el írni, tizenegy évesen pedig díjat nyert novellájával, több regényét feleségével közösen jegyezte le, ma meg már a 95 könyvön túljutott szerző több művét is megfilmesítették. A könnyed műfajban remekelő Koontz-ot is többször érték vádak, hogy nem elég művészi a stílusa, de ő is azzal magyarázta (akárcsak sorstársai), hogy a műfaj lényege a szórakoztatás.
A legismertebb könyvéből, a Fantomok-ból készült azonos című filmben például Ben Affleck, Liev Schreiber  és Rose McGowan játszotta a főszerepet.


Janet Evanovich, az Egyesült Államokban igen népszerű írónő romantikus kalandregényeivel és 17 millió dolláros bevételével vívta ki a lista hetedik helyezését. Hazánkban regényeiből még alig néhányat adtak ki, de azokat tényleg érdemes elolvasni: könnyed, vidám, ám jól megírt szórakoztató krimik.
Janet Evanovich mindig is arról álmodott, hogy krimiíró lehessen valamikor. A ma 64 éves írónőt a kisebb-nagyobb kudarcokat követően kitalálta az olasz származású fejvadásszá váló Stephanie Plum sorozatot, ami a világ első számú szórakoztató női krimisorozat írójává tette.
Minden kötete már néhány nappal a megjelenése után vezeti az összes sikerlistát, sokmilliós rajongótábora van.


Csökkent a bevétele John Grishamnek, méghozzá 10 millió dollárral az elmúlt években, tavaly 15 millió dollár bevétele volt az igazságügyi thrillerek nagymesterének, noha az egész világon rendkívül népszerű és valamennyi regénye a bestseller-listák vezetője.
A Ha ölni kell című bűnügyi témájú regényét a kiadója többször is visszautasította, végül 5000 példányos első kiadással azonnal a bestseller listák élére került.
A korábban kis tyúkperekben ügyvédeskedő Grisham akkor ugrott ki az átlag írók sorából, amikor egyik alig ismert regényéből Hollywood filmet készített.
A krimiből készült film is sikert aratott és Grisham ezután már az álomgyárban biztos vevőre számíthatott…


Hiába, nagy keletje van a romantikának.
Nicholas Sparks-nak 14 millió dollárt hozott a szórakoztató műfaj tavaly.
A 16 könyves szerző, főként tragikus, drámai szerelmi történeteivel hódította meg az olvasókat. Regényeinek témája többek között az Istenben való hit, a szerelem, tragédia és sors.
Ami nem csoda, hisz így ír a fő témájáról: „A legjobb szerelem olyan, mint egy fölébredt lélek, ami lehetővé teszi, hogy még többet elérjünk: az égő vágyakat a szívünkben és a békét a gondolatainkban.”


J. K. Rowling is nyugodt lehet a jövője felől.
A Harry Potter-regények írójának az ágyból sem kell kikelnie, és írnia sem kell egy sort sem ahhoz, hogy hulljanak hozzá a milliók. Noha idén valamennyit csökkent a bevétele, még mindig 10 millió dollárral büszkélkedhet a listán a bevételeket tekintve.
Ám Rowling sem pusztán könyveinek köszönheti hihetetlen anyagi sikereit. A Harry Potter filmek és egyéb jogokból származó profit megsokszorozta a korábban munkanélküli írónő amúgy is jelentős vagyonát.
A rendkívül visszavonult életet élő Rowling a hétrészes Harry Potter –regényfolyam és a még készülő filmek bevételeinek alapján ma Nagy-Britannia királynőjénél is gazdagabb.
(KM)

2011. január 27.

Agatha Christie: Függöny

Agatha Christie és Poirot iránti rajongásom nem lohad. A Függöny mégis más. Más, mert az utolsó, és ezért utálatos, más, mert a csavart bajszú belga detektív öreg, és más, mert Agatha Christie így kívánta.
  
Úgy terveztem, a kiadási éveket követve írok idén Agatha Christie műveiről, de nehéz elfogadni a merevséget, és engedve hangulatomnak, hagytam magam elcsábulni a szerző és főszereplője, Poirot utolsó története felé. Így alig olvastam el, hogyan lép színre a kis belga nyomozó a ködös Albionban, máris az utolsó ügyét vettem a kezembe.

Hogy találtam rá: Mióta eszem tudom egy példány biztos ott van belőle a könyvespolcunkon.

Miért: Most készakarva, erőszakolva, a Moly.hu Agatha Christie játéka miatt.

Amikor először olvastam a Függöny című krimit, gyászoltam, sírtam, a lelkem mélyéig felzaklattam magam. Nagyon sok idő telt el, mire ismét annyi erőt összegyűjtöttem, és vettem a bátorságot, hogy újra szembesítsem magam kedvenc magánnyomozóm utolsó esetével.
Ez, a mostani alkalom pedig nem lett hab a tortán, mert a könyv hatása ma is épp olyan, mint legelőször. A szívem összeszorulva vezeti az ütemet, mit is írjak róla. Ami nem jó. Vagy mégis? Tényleg ezt akarta elérni Christie? Biztos vagyok benne, hogy igen. A krimik nagyasszonya tudta, hogyan vezesse az olvasóit az orruknál fogva egy-egy nyomozás során, akkor azt miért ne tudta volna, hogyan kell őket megríkatni…
Engedtem Christie írói hatalmának; ismét összeszorult a torkom, könnybe lábadt a szemem...

Egy biztos, a Függöny remek krimi. Ha nem egy megöregedett, fájdalmakkal és magányossággal küzdő Poirot-ról szólna a történet, akkor valószínűleg rengetegszer kiolvastam volna már. Így viszont… pedig nehéz megríkatni érzelmekkel dúsított történetekkel - Benina (és az ő boszorkányainak eljövendő kalandjai) erre az egyik legkiválóbb tanúm. Szóval, végérvényesen be kell ismernem, hogy a Függöny lett számomra a tabu könyv.

„Ó! Ha még egyszer visszamehetnék - ha újra átélhetném az életemet! Ha ez volna az a bizonyos nap 1916-ban, amikor először utaztam Styles felé... Mennyi minden változott azóta! Hogy megritkultak az ismerős arcok!”

Míg Poirot első története, A titokzatos stylesi eset az első világháború ideje alatt zajlott, a Függöny a második világháború után játszódik. Mintha prológusa és epilógusa lenne a közbenső kalandoknak, mintha a szerző a kezdetet és a véget játszatná el a hősökkel. Tehát, Agatha Christie kerettörténetet alkotott leghíresebb hőse élete és munkássága köré, így Poirot-nak és hűséges jó barátjának és társának, Hastings kapitánynak Styles St. Mary-ben kell ismét nyomoznia.

Csakhogy nagyot fordult a világ Poirot és Hastings első közös ügye óta. A kastélyból családi panzió lett, Hastings nemrég vált özveggyé, és felesége (Dulcie Duveenbe, Az ijedt szemű lány) hiányát igyekszik feldolgozni, gyermekei pedig a világ más tájain élnek; a mindig fess és tettre kész Poirot felett is jócskán eljárt az idő: beteges, tolószékbe kényszerült, öreg Poirot-vá vált, ám a kis szürke agysejtjei még mindig brillíroznak.
Az örömteli viszontlátást nem nyújtja el túlzottan Christie. Poirot azonnal több feladattal bízza meg társát - a teljes tudatlanságban hagyva őt: nyomozásról van szó, méghozzá nem hétköznapi esetről. A csavaros eszű belga nem árulja el, ki a szálló vendégei közöl a gyilkos, csak annyit, hogy az illető nem maga öl, hanem másokat vesz rá a gyilkosságra. Hastings ezzel a szokottnál is nehezebb helyzetbe kerül, hiszen „vakon” kutat és figyel mindenre és mindenkire. A lányára, Judith-ra is, aki ugyancsak épp a szálló vendége, és a szerzőtől már megszokott vegyes társaságra…

Agatha Christie ismét remekelt, bebizonyítva, tud ő olyan történetet is kitalálni, amelyben az addig életerős, olykor idegesítően pedáns és fifikás nyomozója mindösszesen egy székben ülve dirigál, és mozgatja a szereplőket, mint a sakkfigurákat. Hastings kapitány narrációjával pedig olyan érzelmeket vált ki a szerző az olvasóból, melyek nem megszokottak a krimi műfajában. És noha a könyv elején már tudtam, mi a történet végkimenetele, folyamatosan bíztam benne, hogy Christie megszán engem, és nem öli meg Poirot-t, illetve Poirot nem választja a halált…

Hercule Poirot harminchárom regényben és ötvenhárom novellában szerepelt, mint a zseniális belga magándetektív. Agatha Christie nem kedvelte legnépszerűbb regényhősét, kiadója és olvasói viszont ragaszkodtak hozzá.
Így történt, hogy noha az írónő ideje korán, 1933-ban megírta Hercules Poirot utolsó esetét, a nagy érdeklődés miatt végül posztumusz regénynek szánta. Ám a kiadó 1975-ben, Christie halála előtt egy évvel kiadta a Függöny-t. Poirot halála és utolsó esete sokkolta az olvasókat, és az akkori média egyik vezető híre lett, a New York Times 1975. augusztus 6-i számának címlapja egy nekrológgal tisztelgett a bajuszos kis belga nyomozó előtt, „Hercule Poirot halott” címmel.

Angol cím: Agatha Christie: Curtain: Poirot's Last Case
Magyar cím: Agatha Christie: Függöny
Fordító: Gy. Horváth László
Kiadó: Európa Kiadó
Megjelenés: 1975 /2009
Oldalszám: 248

2011. január 25.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala


Nem, és megint csak nem. Nem okozott problémát számomra, hogy hasonló témában már számos (akár jobban feldolgozott) történetet olvastam, láttam már. Nem, nem zavart a leírt jövőkép, a megjelenített Amerika diktatórikus utódállama. Nem nevettem fel a világvége, vagy annak közelisége naturalisztikus bemutatásán. Ezt a témát talán soha nem lehet elégszer feldolgozni – mert a halálig tartó verseny és a big brother pszichológiája hatással van mindenkire, akár bevallja, akár nem –, viszont mindig az ember (olvasó) képébe lehet vágni: igen, ez is egyfajta elképzelés, arra a kérdésre: mi lesz, ha…

Hogy találtam rá: Agave kiadónak köszönettel a magyar változatért.

Miért: Először csak munka volt, aztán pedig az olvasás szeretete.


Die Tribute von Panem – Tödliche Spiele

Először magyarul olvastam - amint az Agave Kiadó lecsapott rá és kiadásra ítélte - Suzanne Collins, Az éhezők viadala című regényét, aztán németül, aztán megint többször is magyarul a második rész (Futótűz, Catching Fire) miatt, majd most ismét németül a bergneustadti könyvesboltnak köszönhetően, és annak, hogy itt már a sorozat harmadik része (Mockingjay, Tribute von Panem –Vlammender Zorn) is kapható. (Nesze neked pénztárca, és fogadalom, hogy több könyvet nem veszek ebben a hónapban euró sok(k)ért, de micsoda elégedett boldogságért.)

Szóval adott egy téma, amit már számtalanszor feldolgoztak, kiveséztek és ízekre szedtek szét. Ám Suzanne Collins-nak sikerült úgy megfognia, hogy letehetetlenné tegye a könyvet és felejthetetlenné az olvasásra szánt perceket, órákat. Hatással volt rám. Ami ritka az én kritikus énem esetében.
Szokták emlegetni, hogy Takami Kósun Battle Royal-jára egyfajta válasz Amerikától. És miért ne? Disztópia a javából a történet, noha talán kevésbé vérengzős, ám sokkal átélhetőbb, olvasmányosabb.

„Az Éhezők Viadalának egyszerű szabályai vannak. Büntetésül a lázadásért minden körzet, minden évben köteles kiállítani egy lányt és egy fiút, az úgynevezett kiválasztottakat, akiknek részt kell venniük a Viadalon. A huszonnégy kiválasztottat bezárják egy hatalmas szabadtéri arénába, ahol a tüzes sivatagtól kezdve a jeges pusztaságig bármi elfér. Ezután a résztvevők több héten át harcolnak egymás ellen, életre-halálra. Az győz, aki a végén utolsóként életben marad.”

Ifjúsági regényről van szó, ehhez mérten ifjúsági szemszögben láttat mindent a szerző. Adott egy fiatal, tizenhat éves lány (tipikus?), aki bevállalja, hogy húga helyett küzdjön a mindhalálig tartó Éhezők Viadalán. Csakhogy Katniss nem az a gyenge nebáncsvirág, mint a legtöbb ifjúsági regény főhősnője, erő, kitartás és intelligencia jellemzi, épp ezért győzni akar, méghozzá mindenáron. Egy körzetbéli srác, Peeta segít neki (vagy a inkább fordítva), hogy céljukat elérjék: a győzelmet és az azzal járó életben maradást.

A történet nagyjából ennyi is lenne. Nem nagy was ist das, mint ahogyan a big brother, az 1984, a Mad Mex vagy a Menekülő ember sem túl bonyolult elemekre épülő sztori. Mégis. Hatással van mindegyik, tartalommal bír mindegyik.
Suzanne Collins meghökkentő narratív stílusa, jól kidolgozott mondatai, felépített érzelmi és lelkiismereti viharai kiválóan csavarják fel a történetet a képzelet égig érő fájára, vagyis ebben az esetben inkább a küzdőtérre.

”Was bestimmt nicht mit Verdienst ist. Ich habe Peeta nicht getötet aber das ist auch schon alles.”

Az egyébként gyerek-mese és forgatókönyv szerző tett róla, hogy az olvasó könnyedén odaképzelje magát a cselekmények színhelyére, hogy feldolgozza, hogy érezhet egy fiatal tinédzser, akinek a vállán a családja jövője fekszik. Külön köszönet azért, hogy a felmerülő szerelmi ügyeket, érzéseket nem rontja el giccses, a hősnő korához nem méltó túlburjánzással.
Katniss amúgy jó fej csajnak tűnik (ebben az első részben), narratíva szerepéből kitűnik, hogy egyszerű lélek, aki józanul közvetíti az eseményeket, mintha valóban a tévében látnánk mindent. A másik főszereplő, a pék Peeta kellő meglepetéssel szolgál ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést maga iránt, a mellékszereplők és az elénk tárt világ pedig kellően érdekesek ahhoz, hogy egy pillanatig se váljon a könyv unalmassá, kliséssé.

Angol cím: Suzanne Collins: The Hunger Games
Német cím: Suzanne Collins : Die Tribute von Panem – Tödliche Spiele
Magyar cím: Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Fordító: Sylke Hachmeister und Peter Klöss / Totth Benedek
Megjelenés: 2008 / 2009
Oldalszám: 416

2011. január 23.

Rajzolt boszorkányok - interjú a Walt Disney Stúdió grafikusával

Mindenkinek vannak álmai, amelyek vagy várnak a megvalósításukra, vagy épp gőzerővel dolgoznak rajtuk. Elisabetta Melarancit nem a véletlen sodorta a képregények világába.

Elisa a Hotel Le Meridien aulájában apró kislánynak tűnik egy hatalmas kanapén ülve, és szinte varázsol lényével. Mosolyog, kedvesen kezet nyújt, érdeklődik, pedig látszik rajta, már nagyon fáradt alig pár órája érkezett a Pesthez hasonlóan ugyancsak forró levegőjű Rómából.
A fiatal grafikusnőnek nem csak a neve hangzik meseszerűen, ő maga is a mesék, fantasyk regényes világában él.
A teljes interjú az Nlcafé oldalán olvasható.


- Gyerekként mi hatott rád, ami képregény rajzolásra ösztönzött?

- Egyrészt a Donald kacsa magazin volt rám nagy hatással. A szüleim adták a kezembe még kiskoromban, de nem tudom, hogy mi volt a céljuk vele, valószínűleg a mamám látta, mennyire szeretek rajzolni. Ez egy nagyon meghatározó rajzstílusú képregény, a cselekményei a vicces, humoros irányzathoz tartoznak, és ezt a vonalat akkoriban nagyon kedveltem.
A másik a japán manga, ami teljesen elvisz a képzelet világába. Az anima történeteit nem kötik a valóság béklyói, ezért az alkotó számára olyan lehetőségeket nyújtanak, amelyet a hagyományos, színészekkel eljátszatott film nem, vagy csak a legutóbbi időkben nyújtanak.


- Iskolában nem is tanultál rajzolni, jól tudom?

- Ez igaz, viszont nem emlékszem olyan időre, hogy ne firkáltam, rajzoltam volna. Talán a mamám fel tudná eleveníteni azt a pillanatot, amikor először fogtam tudatosan ceruzát a kezemben. Az iskolában görög-latin szakon tanultam, a rajzolás inkább a szenvedélyem volt. Vagyis teljesen autodidaktaként kezdtem a szakmát, persze azért, amikor a Walt Disney rajzstúdiójába felvételt nyertem elvégeztem egy belső akadémiát, azért hogy elsajátítsam azokat a technikákat, amelyek a Disney figurák ábrázolásához szükségesek.


- Hogyan kerültél egy akkora vállalathoz, mint a Walt Disney stúdiója?

- Ma visszagondolva nagyon egyszerű volt, de most, hogy már hat éve dolgozom a Disney-nél ezt könnyű mondanom. Természetesen én jelentkeztem, és nem ők kerestek meg engem, hogy Helló Elisa, nagyon szeretnénk, ha nálunk rajzolnál. Több interjú és próbarajzolás után vettek fel. Valójában nem tudtam, pontosan mi vár majd rám, hiszen előtte szabadúszóként dolgoztam. Nagyon izgultam, de a kollégáim borzasztóan segítőkészek voltak. És bár ezt a szakmát Olaszországban is inkább a férfiak uralják, nekem még soha nem volt negatív tapasztalatom női mivoltom miatt. Szerencsémre, nem érzek semmilyen diszkriminációt, hiszen csapatban dolgozunk, egy a célunk.

- Most a Witch képregény rajzolójaként járod a világot bemutatókon. Milyen érzés ez?

- Fantasztikus, tényleg nagyon élvezem. A Witch karaktervilág történetei a fantasy világába kalauzolnak el. Elsősorban a tinik, illetve minden képregény-rajongó, és minden fantasy-rajongó érdeklődésére számot tartanak.

A Witch-ben azt szeretem, hogy a történetekben szereplő lányok nagyon fiatalok, merészek, olyan kalandokban vesznek részt, és olyan képességekkel bírnak, amelyekről én csak álmodhatok. A rajzolása nem olyan bonyolult, leginkább Cornelia figuráját kedvelem, talán mert ő a legkarakteresebb, legkülönlegesebb arcú és alakú az öt lány közül. Mivel két fiatal öcsém van, mindig van kivel megbeszélnem egy-egy jelenet ábrázolását.

2011. január 20.

Csernus Imre: A Nő


Könyveinek számát tekintve Csernus Imre, pszichiáterben áltagosan kétévente felgyülemlenek a gondolatok a társadalmi kompenzációs eszköztárról, hárításokról, kapcsolati játszmákról, görcsökről és ezúttal ezeket a nemiségen keresztül az önismereti hullám részeként mutatja be. A doktor kérdéseket vet fel, amelyekre az olvasónak sok esetben magának kell megatalálnia a választ. A szerző A Nő című könyvét serdülőkortól felfelé minden lánynak, nőnek ajánlja, a fiúknak, férfiaknak pedig kötelezővé tenné olvasását.
A teljes cikk az Nlcafé oldalán olvasható.

Csernus doktor figyelmet kért. Nem engedett saját követelményeiből, így könyvében a női lélek bugyraiba és alá tekinthetünk. Az ismert és elismert pszichiáter arra is megpróbál rámutatni, ami mindenkit foglalkoztat: vajon hogyan lesz valakiből jó nő?

"Én nem akarok senkivel se erőszakoskodni, sőt, hangsúlyozom, azt, ami ebben a könyvben elhangzik vagy leíródik, ne higgyék el feltétel nélkül. Sőt. Egyáltalán ne higgyék el, ami itt majd leíródik. Mert ha elhiszik, akkor én beviszem Önöket az erdőbe, úgy, hogy közben nem gondolkodnak. Ezt a folyamatot úgy hívják, hogy befolyásolhatóság. És nem kezdtek el gondolkodni rajta, hogy tényleg így van-e, vagy nincs így. Mert abban a pillanatban, amikor Önök elkezdenek gondolkodni valamin, ellenvetéseket állítanak fel, tehát mérlegelnek, hogy igazam van-e vagy nincs igazam, mármint a Csernusnak. Ha nincs igazam, akkor cáfoljanak meg. Majd döntéseket fognak hozni, de azok már az Önök döntései lesznek! Onnantól kezdve meg Önök lesznek felelősök a saját életükért! Nem én leszek a hunyó, mármint a Csernus Imre!"

Négy évvel ezelőtt, még csak annyit tudtam róla, amennyi a sajtóban olvasható volt; sajátos munkamódszerei és egyéni stílusa révén megítélése meglehetősen ellentmondásos mind a kollégái, mind a páciensei körében. Tartanak a vele való beszélgetésektől, mert a többség fél szembesülni a problémákkal, hiszen Csernus Imre köztudottan őszintén és keményen megmondja a véleményét mindenről, legyen szó a betegeiről vagy a barátairól.

Az Európai Kereskedelem Napja rendezvényéről rohantam Csernus Imre, A NŐ című új kötete bemutatójára. Míg az egyik percben még akkori miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc a feketekereskedelem szükséges visszaszorításáról szóló beszédét hallgattam, a másikban már arra a kérdésre kellett válaszolnom, jó nőnek érzem-e magam.
A Jaffa Kiadó tanulságos könyvbemutatót rendezett annak idején A NŐ-nek, a férfi nemet képviselve ott ült a szerző és alkotó társa Nádor Péter a hatásos illusztrációk készítője, és szemben velük egy kiscsapat: a média világából ismert jó nő, a beszélgetést vezető Szily Nóra, az MTV szerkesztője, Horváth Vanda, a Tv2 szerkesztője, Szekeres Nóra és Piringer Patrícia a Viva Tv volt műsorvezetője. Talpraesettek, okosak, csinosak, sikeresek, szemrevalók, és a feladatuk szerint igyekeztek keresztre feszíteni a férfi szerzőt.
A férfi, Cernus pedig a tőle megszokott magas színvonalon, rövid önismereti tanfolyamot rögtönzött a jelenlévőknek, hogy még nagyobb kíváncsisággal olvassák majd a valójában mindkét nemnek szóló tanulságos könyvet. A pszichiáter nem élt a száraz felolvasás vagy pár szóban való bemutatás lehetőségeivel, inkább ismert munkamódszeréhez híven kerekasztal beszélgetés során kívánta bemutatni a művét.
Dr. Csernus Imréről tudni lehet, kedveli a laza szerelést, a zilált hajat, a jelzésszerű szakáll-bajusz összeállítást, a szemüveget és a fülbevalót, no meg a flegmának tűnő mondatszerkesztést, de csak tűnő, mert nagyon is figyel a másikra. Nos, A nő című könyv szerzője nem hazudtolta meg magát, és számomra is bizonyságot nyert: Csernus doktornak bár tény nagyszerűen kihasználja nem a hírneve a fontos, tényleg érdekli mindaz, ami körülveszi, ami megfogja.

Nagybetűvel
Tehát a bemutatóra betoppanva kifejezetten érdekes beszélgetés vagy vita közepébe érkeztem. Persze, hogy kíváncsi voltam a szerzőre és a könyvre. Érdekelt, miként foglal állást olyan kínos témákban, mint hogy miért hagyjuk magunkat időnként kihasználni, mi magunk milyen hibákat követünk el, melyek az úgynevezett "nőbűneink", vagy hogy mitől, vagy kitől jó nő egy nő. Ez utóbbi különösen érdekelt, hisz a könyv kapcsán másról sem lehet hallani, mint erről. És a könyvbemutatónak is fővonulata lett a (valójában eléggé egyoldalúan, de hatásosan) kiragadott kérdés. Vajon csak egy férfi jelenlététől vagy netán saját magától is lehet valaki jó nő?

Ez a könyv, ha minden összeáll, a NŐ-ről fog szólni, ami a férfiak imádatának a tárgya, az örök és megfoghatatlan csoda, amit már sokan leírtak és megfogalmaztak. Én meg arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan lesz valakiből jó Nő! Nehéz téma, de ahogy megfigyeltem, ez mindkét nemet egyformán izgatja. - írja a szerző a könyvben. Eszerint egyértelmű választ nem kaptam, de annyi bizonyos, hogy Dr. Csernus eszmefuttatásai végül is nem okoztak csalódást. Olyannyira nem, hogy a könyvet rögtön az egyik barátom kezébe nyomtam, hogy amint átrágta, még jobban kielemezhessük. Nem is a könyvet. Inkább a saját dolgainkat...

Tudsz-e szembesülni önmagaddal?

Könyveinek számát tekintve Csernus Imre pszichiáterben áltagosan kétévente felgyülemlenek a gondolatok a társadalmi kompenzációs eszköztárról, hárításokról, kapcsolati játszmákról, görcsökről és ezúttal ezeket a nemiségen keresztül az önismereti hullám részeként mutatja be. A doktor kérdéseket vet fel, amelyekre az olvasónak sok esetben magának kell megtalálnia a választ. A szerző a művét serdülőkortól felfelé minden lánynak, nőnek ajánlja, a fiúknak, férfiaknak pedig kötelezővé tenné olvasását.

Az a baj
Csernus doktor rettentőn kritikus, a sajtóbeszélgetés alatt többször is arra gondoltam, vajon milyen lenne a férfiakkal szemben. Őket milyennek látja? Merthogy bennünk nőkben, igen sok gondot, problémát, minyavalyát talál, az biztos. És mert ő ért hozzá, érdemes hinni neki. Hogy mi a baja a szerzőnek a nőkkel? Egyszerű a válasz: A nőkkel az a baj, hogy nincs annyi önbizalmuk, mint amennyit mutatnak. Mert egy csomó helyzetben hagyják magukat kizsigerelni. Mert nem mernek konfrontálódni. Nem mernek kiállni az igazukért. Ezt látták az anyjuktól. De Csernus mindemellett azt is kifejtette, hogy az állandó konfrontációt nem tartja jó konfliktuskezelési stratégiának, csak ezt a makacs ember nehezen tudja felmérni.

Magyar cím: Csernus Imre: A nő
Kiadó: Jaffa Kiadó
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 200

2011. január 16.

Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset

Agatha Christie élete a megtestesült álom. Egy fiatal nő rájön, hogy a hihetetlen nagy fantáziáját papírra tudja vetni, és veleszületett képessége van az írásra. Mert meglepő vagy sem Agatha Christie gyerekként soha nem álmodozott írói karrierről, ápolónői-gyógyszerészsegéd munkája talán az, ami először rávezeti a rejtélyekre, és azok megoldására.


Hogy találtam rá: Agatha Christie rajongóként kötelező.

Miért: Most épp azért, mert a Moly Gyilkos Banda - Egy év Agatha Christie-vel olvasói játék jó játék.

Mérgezés? Rendben, de hogyan? És megformálóik a kis belga nyomozó alakja; a világ leghíresebb detektívéjé, Hercule Poirot-é, a kis belga nyugalmazott nyomozóé. Első regénye A titokzatos stylesi eset (The Mysterious Affair at Styles) elkészül ám hiába, mert a kiadók sorba dobják vissza. A Bodley Head-nél végül megszánják a fiatalasszonyt, és mint elsőkönyves szerzőt csekély 25 fontért, és következő öt könyvének hasonló kiadási jogáért leszerződtetik, hogy 1920-ban megjelenhessen A titokzatos stylesi eset. A krimi nem csak a szerző, a kiadó elvárásait is messze felülmúlja: óriási sikert arat, mintegy két ezer példány kelt el belőle, ami az akkori kiadási viszonyokat tekintve igazán soknak számított.

„Poirot egészen különös megjelenésű emberke volt. Nem sokkal volt magasabb százhatvan centinél, de nagyon méltóságteljesen viselkedett. Tökéletes tojásfeje volt, s egy kissé mindig félrebillentette. Bajusza tömött, nagyon katonás, öltözékének makulátlansága szinte hihetetlen; egy porszem bizonyára nagyobb fájdalmat okozott volna neki, mint egy revolvergolyó. S mégis, ez a különc, piperkőc emberke, aki, mint sajnálattal láttam, most erősen bicegett, a maga idején a belga rendőrség oszlopos tagja volt. Mint detektívnek, egészen különleges szimata volt; korának legtitokzatosabb eseteit bogozta ki diadallal.”

Ebben az első regényben, a A titokzatos stylesi eset-ben találkozhatunk először a fantázia szülte Hercule Poirot-val és hűséges társával, barátjával és egyben krónikásával, a derék Hastings kapitánnyal (a Poirot-regények közül több Arthur Hastings szemszögéből mutatja be az eseményeket). Agatha Christie egyébként nem rajongott annyira a magándetektívjéért, mint az olvasók, többször halálra is akarta ítélni, ám mindannyiszor az olvasók akarata győzött, és folytatódtak a Poirot történetei.

1914-et írnak, az I. Világháború elkezdődött, Arthur Hastings hadisérülés miatt ideiglenesen kénytelen elhagyni a frontot, és egy londoni szanatóriumba kerül, ahol találkozik régi barátjával, John Cavendish-sel. A fiatalember meghívja a Styles St. Mary-be a kapitányt, a nyugodtabb pihenés reményében. Csakhogy nem minden arany, ami fénylik, a kastélyban a légkör feszült, gyakoriak a veszekedések Mrs. Inglethorp és a fia, John Cavendish között az új (sokkal fiatalabb) férj, Alfred Inglethorp miatt,  és újra írt végrendeletet emlegetnek.
Hercules Poirot a belga rendőrség kiváló detektívje ez idő tájt idejét látja, hogy 30 évesesen visszavonuljon, és Nagy-Britannia felé vegye az irányt. Pont abban a kis faluban, Styles St. Mary-ben kap szállást, több más belga menekülttársával együtt, ahol régi barátja, Hastings kapitány is lábadozik, a helyi kastély úrnőjétől, Lady Inglethorptól. Az asszonynak egy éjjel görcsös rohama lesz, majd rövid időn belül meghal, az orvos sztrichnin mérgezést állapít meg…
A gyanú azonnal az újsütetű férjre terelődik, mert őt látták sztrichint venni a patikában. Poirot azonban a módszeres és alapos nyomozás híve, nem engedi letartóztatni, hanem mindent és mindenkit kikérdez, pszichológiai tesztek alá vet. Mire a könyv végére értem, nehéz volt elképzelni, hogy lehet még fokozni a feszültséget, Agatha Christie-nek viszont sikerült; Poirot összehívja a rejtély résztvevőit (ez a végső jelenet egyébként sok Christie krimire jellemző), hogy felfedje a gyilkosságot…




Ha Poirot egy igazán különc figurának tartjuk, akkor Hastings kapitányt sem lehet éppen mindennaposnak nevezni; annak ellenére, hogy az angol prüdéria jellemzi, imádja a kalandokat, a hölgyek társaságát, nagyon jó barát, és noha magához a nyomozáshoz inkább naivitásával segít, mintsem rafinált eszével, az események fordulatait kiválóan tárja az olvasó elé.

A titokzatos stylesi eset-et olvasva még érződik, hogy Agatha Christie kezdő író, a karakterek még nem egészen kiforrottak (Poirot ebben a könyvben még néhány dologban hasonlít Sherlock Holmes-hoz, Hastings kapitány pedig Wattsonnal közös vonásokkal bír), de a klasszikus krimi felépítése tökéletes. Egy tér, sok gyanúsított, szemet szúró nyomok, sztereotip emberi tulajdonságok stb., és ami a legfontosabb, Agatha Christie hamisíthatatlan, egyedi stíusa és fantáziája a történetvezetésben egészen a katarzisig, majd a végső szavakig.

Az eredeti kiadású A titokzatos stylesi eset (The Mysterious Affair at Styles) könyvhöz a kiadó csatolt egy Christie által felvázolt és megrajzolt tervrajzot is az Inglethorp kastélyról, illetve Mrs. Inglethorp hálószobájáról.
A magyar 1990-es kiadás az első (A titokzatos stylesi eset - The Mysterious Affair at Styles) és az utolsó (Függöny – Curtain) Poirot regényt is tartalmazza.

Angol cím: Agatha Christie: The Mysterious Affair at Styles
Magyar cím: Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset
Fordító: Dezsényi Katalin
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Megjelenés: 2006
Oldalszám: 260

2011. január 14.

Patrick Robinson: Pusztító tűz

A haditengerészeti techno-thrillerek nagymestereként számon tartott Patrick Robinson nem enged a huszonegyből, vagy legalábbis abból, hogy ne provokáljon. Legújabb regénye, a Gyémántnyíl ismét egy olyan keményvonalas katonai thriller, amely kétségkívül túlszárnyalja a rajongók elvárásait. Mert Patrick Robinson arról írt ismét, amihez a leginkább ért: az amerikai hadsereg és politika színteréről, úgy hogy közben bepillantást nyerhetünk a kiutat kereső tehetetlen apa, a fegyverek, a háborúk, az összeesküvések és a politikai jog világába.

Hogy találtam rá: Igazából az Alexandra Kiadó talált meg engem Patrick Robinson regényével.

Miért: Munka? Olvasni és arról írni, inkább élvezet.

A teljes cikk az Alexandra Kiadó Könyvjelző magazinjának novemberi számában olvasható.

"Visszaemlékezett bibliájára, arra a könyvre az 1983-as Amerika-kupáról, amikor a verseny utolsó szakaszán az ausztrálok kétségbeesett küzdelmet folytattak az amerikaiak ellen. A sokat látott tengerészek ezt nevezték „vörös zónának” – annak az állapotnak, amikor már annyira fáj minden, hogy az ember kis híján elveszti öntudatát, valahogy mégis kitart. Emlékezett az ausztrál csörlősre, aki minden gyilkos irányváltást, minden átfordulást üvöltve ajánlott a legénység egy-egy tagjának, hogy így adjon nevet a gyötrelemnek, tegye azt emberarcúvá – Most teérted, John! Ezt most a te kedvedért, Hugie!
Állta a sarat Denis Conner vörös hajójával – lehunyta a szemét és csak tekerte a csörlőt, még ha úgy is érezte, lekvárból vannak a karjai. Üvöltve hívta ki maga ellen az elemeket, ereiben ott lüktetett a küzdelem minden kínja."

A történet azzal kezdődik, hogy erős francia befolyás és (a világ nagy eseményeiből kihagyhatatlan) anyagi érdekek miatt az iraki hadsereg tiltott rakétákat, úgynevezett Gyémántnyilakat vet be az amerikai erők ellen, és ezeknek a speciális páncéltörő rakétáknak az áldozatává válik a haditengerészet egyik elit SEAL-egysége is. A parancsnokuk, Mack Bedford nem veszi félvállról az eseményeket; és dühében bosszút áll és végez a támadókkal, a hadvezérkar viszont nem hisz a „jó tett helyébe jót várj” elvben, mert a hadnagyot azonmód hadbíróság elé állítják és távozásra késztetik a flottától.
Mack Bedford nem az a férfi, akit könnyen félre lehet seperni az útból, és aki könnyen felejtene, csakhogy a kisfia súlyos betegségben szenved, és a biztos halál vár rá, ha nem végeznek el rajta egy rendkívül drága, azaz egy millió dollárt érő műtétet. A feladat egyszerű: pénzt kell szerezni bármi áron.

Nem tennénk meg mi is mindent a hozzánk legközelebb állókért? Badford megtesz. A leszerelt katona pedig mindig katona marad, így kézenfekvő, hogy igent mond egy olyan feladat elvégzésére, amire amúgy is fáj a foga. Bedfordnak meg kell ölnie Henri Foche-t, a francia iparmágnást és politikust, a Gyémántnyíl forgalmazóját.

Természetesen nem Robinson jegyezné a thrillert, ha innentől kezdve minden a maga útján haladna egészen a boldog végig. Mert a szerző a fiktív szereplők segítségével folyamatosan izgalomban tart, szórakoztat és elvarázsol egy olyan színtérre, amely igazán távol esik tőlünk, civilektől. Abban is egészen biztos vagyok, hogy a főként férfiak uralta történet nem csak férfiaknak íródott. Akit elrettent a thriller műfaj szerinti besorolása, ne adja fel könnyen, és semmi esetre se hagyja magát elriasztani a katonaság olykor száraz, rideg és kőkemény világától, mert Mack Bedfordban egy olyan férfit, apát és társat ismerhetünk meg, akinek a történetét érdemes több száz oldalon keresztül követni.

„Patrick Robinson, a New York Times könyveladási listáit vezető regényíró legprovokatívabb krimije.” Tényleg provokatív. Hogy miért? Elsősorban azért, mert szóba hozza Irak, az Egyesült Államok és a nemzetközi politika (ez esetben Franciaország) bezárt ajtók mögötti egyezkedéseit? Másodsorban, mert a szerző nyíltan felvállalja, ő melyik sarokba, kinek az oldalára?

„Véget kell vetnünk ezeknek a törvénytelen gyilkosságoknak. Egyszerűen nem értjük, miért nem képes senki, ismétlem senki, azonosítani a rakéta forrását és gyártásának helyét” – vallja nyiltan a szerző, ami akár magának a könyvnek a politikai mottója is lehetne.

Angol cím: Patrick Robinson: Diamondhead
Magyar cím: Patrick Robinson: Gyémántnyíl
Fordító: Babits Péter
Kiadó: Alexandra Kiadó
Megjelenés: 2009/2010
Oldalszám: 424

2011. január 12.

Benina: Anika és a lift rejtélye

Agatha Christie-t a fondorlatos cselszövések mesterének és a krimik királynőjének tekinti a világ. Ha van írónő, akiért rajongok, akkor az Agatha Christie, tökéletes történetformálás, nyelvi játékok sora, kiváló karakterábrázolás, izgalom, pszichológia és emberismeret.

Beninának és az ő fantáziájának és írói tehetségének köszönhetően gazdagabb lettem egy novellával, amely a krimik nagyasszonyának, és a földkerekség leghíresebb (és legpiperkőcebb), belga nyomozójának a világába repít el.
Benina, Anika és a lift rejtélye című novellájával, Agatha Christie halálának évfordulóját ünneplem, és a Moly Gyilkos Banda - Egy év Agatha Christie-vel játék résztvevőinek (is) ajánlom, és még Peetnek is külön.



Benina

Anika és a lift rejtélye


Mademoiselle Anika D'Automne idegesen szorította sötétbarna táskáját a hóna alatt, miközben keresztülvágott az épület előcsarnokában. A héten immár ötödik alkalommal kereste fel a negyedik emeleten található magánnyomozói irodát az állásinterjú ügyében, de minden egyes alkalommal zárt ajtókra talált.
Mademoiselle D'Automne igen alacsony jelenségnek számított, ezt ellensúlyozandó óriási fejfedőt viselt, mely nevéhez méltón őszi levelek mintázatát viselte, és amit szinte minden lépésénél igazgatnia kellett, mert folyton a szemébe csúszott.
A liftek felé tartott, de az utat egy egyenruhás ajtónálló zárta el. A férfi magas volt, vékony testalkatú, tökéletesen simára borotvált arccal és fényesen oldalra zselézett fekete hajjal.
– Elnézést hölgyem, de ha szabadna a táskáját – szólalt meg a férfi mély, behízelgő hangon.
Anika, hogy leplezze zavarát, kapkodva sietett engedelmeskedni, hogy a férfi ellenőrizze, nincs-e nála semmiféle tiltott fegyver.
– Ez új eljárás? – kérdezte mintegy mellékesen, de nem kapott választ, mert váratlanul hátulról valaki úgy nekiment, hogy csaknem fellökte.
– Ejnye, fiacskám! – szólt az ajtónálló hangja erélyesen. – Ennek igazán nem itt van a helye!
Anika megfordult, és egy siheder, vörös hajú fiúval találta szembe magát, ahogy az aggódva kezébe vette a rollerét, és megigazította feneketlennek tetsző válltáskáját.
– Elnézést! – hebegte.
– Hagyd a kisasszonyt békén, és mutasd a zsebeidet!
Nem volt idő bámészkodni. A liftben már ketten várakoztak az indulásra. Egy alacsony, pödrött bajuszú emberke a nyaka köré tekert sálát színpadiasan igazgatta, mintha fázna, holott hideg sem volt. Mellette egy korosodó hölgy bosszankodva pörgette kezében a szipkáját.
Anika elhelyezkedett a lift hátuljában a kopaszodó, bajszos férfi mellett, és szótlanul figyelte, ahogy az ajtónálló – úgy látszott ő lett a ház mindenese, mert a liftkezelő dolgát is magára vállalta – beszállt, majd elindította az első szint felé.
– Eltűnt a pénztárcám! – törte meg a csendet rikácsolva a nő, és mielőtt az ajtónálló reagálhatott volna, ráncos kezével benyomta a piros stop gombot.
– Biztos benne, hogy mielőtt beszállt a liftbe, megvolt a tárcája? – érdeklődött Anika kedvesen.
– Annyi bizonyos, hogy amikor az épületbe beléptem, még megvolt, mert akkor vettem meg a napi újságot a bejáratnál.
A tojásfejű emberke is mocorogni kezdett a sarokban, majd ő is megszólalt.
– Az én tárcám is eltűnt, a zsebórámmal együtt.
– Az enyém is – állapította meg Anika.
Az ajtónálló a kapcsolótábla felé lépett, miközben beszélt.
– Úgy vélem, nincs értelme a liftben raboskodnunk. Visszamegyünk a földszintre, ahol szólok a feletteseimnek, akik intézkedni fognak.
– Ki is az ön felettese? Monsieur Betranche, a rendőrfőnök, ha jól emlékszem, ugye?
– Igen – bólintott a férfi.
– És az ő ötlete volt ajtónállót állítani a lifthez?
– Mi köze ennek a pénztárcámhoz? – érdeklődött a hölgy türelmetlenül.
Anika megvonta a vállát.
– Csak annyi, hogy véleményem szerint ez az úr itt nem ajtónálló. Sokkal inkább egy szélhámos, és a tárcáinkat az ellenőrzésnek álcázott akciója alatt tulajdonította el.
– Ha mindez igaz, akkor hol vannak az értékek? Átkutathat, nem talál nálam semmit! – jegyezte meg gúnyosan a férfi.
– Ebben teljesen biztos voltam. Ugyanis a fiú táskájába tette, amikor úgy tett, mintha megmotozná – magyarázta Anika szenvtelenül, majd elindította a felvonót, és a liftes útitársai társaságában a negyedik emeleten együtt szállt ki.
A bajszos ember a telefonhoz lépett, és értesítette a rendőrséget, akik még a bejáratnál nyakon is csípték a szélhámos-párost. Mademoiselle D'Automne megigazította szemébe csúszott kalapját, és mintha mi sem történt volna leült a nyomozóiroda előtt várakozni.
– Azt hiszem, alkalmazni fogom magát, de áruljon el nekem valamit! – Lépett oda hozzá a férfi, miután búcsút intett a zaklatott idős hölgynek.
– Mit?
– Honnan tudta?
– Monsieur Betranche múlt héten nyugállományba vonult, és esze ágában sem volt feltartani az embereket ebben a házban azzal, hogy egy ajtónállót állít a liftekhez.
– Nagyon elmés – mormolta elismerően.
– Köszönöm, Monsieur Poirot!
– Akkor fáradjon be – invitálta a pocakos kisember, és Mademoiselle Anika D'Automne korántsem idegesen belépett az irodájába, miközben a helyére igazította lecsúszott kalapját.


                                                                                        vége
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...