Benina: Anika és a lift rejtélye

Agatha Christie-t a fondorlatos cselszövések mesterének és a krimik királynőjének tekinti a világ. Ha van írónő, akiért rajongok, akkor az Agatha Christie, tökéletes történetformálás, nyelvi játékok sora, kiváló karakterábrázolás, izgalom, pszichológia és emberismeret.

Beninának és az ő fantáziájának és írói tehetségének köszönhetően gazdagabb lettem egy novellával, amely a krimik nagyasszonyának, és a földkerekség leghíresebb (és legpiperkőcebb), belga nyomozójának a világába repít el.

Benina, Anika és a lift rejtélye című novellájával, Agatha Christie halálának évfordulóját ünneplem, és a Moly Gyilkos Banda - Egy év Agatha Christie-vel játék résztvevőinek (is) ajánlom, és még Peetnek is külön.

Benina

Anika és a lift rejtélye

Mademoiselle Anika D'Automne idegesen szorította sötétbarna táskáját a hóna alatt, miközben keresztülvágott az épület előcsarnokában. A héten immár ötödik alkalommal kereste fel a negyedik emeleten található magánnyomozói irodát az állásinterjú ügyében, de minden egyes alkalommal zárt ajtókra talált.

Mademoiselle D'Automne igen alacsony jelenségnek számított, ezt ellensúlyozandó óriási fejfedőt viselt, mely nevéhez méltón őszi levelek mintázatát viselte, és amit szinte minden lépésénél igazgatnia kellett, mert folyton a szemébe csúszott.

A liftek felé tartott, de az utat egy egyenruhás ajtónálló zárta el. A férfi magas volt, vékony testalkatú, tökéletesen simára borotvált arccal és fényesen oldalra zselézett fekete hajjal.

– Elnézést hölgyem, de ha szabadna a táskáját – szólalt meg a férfi mély, behízelgő hangon.

Anika, hogy leplezze zavarát, kapkodva sietett engedelmeskedni, hogy a férfi ellenőrizze, nincs-e nála semmiféle tiltott fegyver.

– Ez új eljárás? – kérdezte mintegy mellékesen, de nem kapott választ, mert váratlanul hátulról valaki úgy nekiment, hogy csaknem fellökte.

– Ejnye, fiacskám! – szólt az ajtónálló hangja erélyesen. – Ennek igazán nem itt van a helye!

Anika megfordult, és egy siheder, vörös hajú fiúval találta szembe magát, ahogy az aggódva kezébe vette a rollerét, és megigazította feneketlennek tetsző válltáskáját.

– Elnézést! – hebegte.

– Hagyd a kisasszonyt békén, és mutasd a zsebeidet!

Nem volt idő bámészkodni. A liftben már ketten várakoztak az indulásra. Egy alacsony, pödrött bajuszú emberke a nyaka köré tekert sálát színpadiasan igazgatta, mintha fázna, holott hideg sem volt. Mellette egy korosodó hölgy bosszankodva pörgette kezében a szipkáját.

Anika elhelyezkedett a lift hátuljában a kopaszodó, bajszos férfi mellett, és szótlanul figyelte, ahogy az ajtónálló – úgy látszott ő lett a ház mindenese, mert a liftkezelő dolgát is magára vállalta – beszállt, majd elindította az első szint felé.

– Eltűnt a pénztárcám! – törte meg a csendet rikácsolva a nő, és mielőtt az ajtónálló reagálhatott volna, ráncos kezével benyomta a piros stop gombot.

– Biztos benne, hogy mielőtt beszállt a liftbe, megvolt a tárcája? – érdeklődött Anika kedvesen.

– Annyi bizonyos, hogy amikor az épületbe beléptem, még megvolt, mert akkor vettem meg a napi újságot a bejáratnál.

A tojásfejű emberke is mocorogni kezdett a sarokban, majd ő is megszólalt.

– Az én tárcám is eltűnt, a zsebórámmal együtt.

– Az enyém is – állapította meg Anika.

Az ajtónálló a kapcsolótábla felé lépett, miközben beszélt.

– Úgy vélem, nincs értelme a liftben raboskodnunk. Visszamegyünk a földszintre, ahol szólok a feletteseimnek, akik intézkedni fognak.

– Ki is az ön felettese? Monsieur Betranche, a rendőrfőnök, ha jól emlékszem, ugye?

– Igen – bólintott a férfi.

– És az ő ötlete volt ajtónállót állítani a lifthez?

– Mi köze ennek a pénztárcámhoz? – érdeklődött a hölgy türelmetlenül.

Anika megvonta a vállát.

– Csak annyi, hogy véleményem szerint ez az úr itt nem ajtónálló. Sokkal inkább egy szélhámos, és a tárcáinkat az ellenőrzésnek álcázott akciója alatt tulajdonította el.

– Ha mindez igaz, akkor hol vannak az értékek? Átkutathat, nem talál nálam semmit! – jegyezte meg gúnyosan a férfi.

– Ebben teljesen biztos voltam. Ugyanis a fiú táskájába tette, amikor úgy tett, mintha megmotozná – magyarázta Anika szenvtelenül, majd elindította a felvonót, és a liftes útitársai társaságában a negyedik emeleten együtt szállt ki.

A bajszos ember a telefonhoz lépett, és értesítette a rendőrséget, akik még a bejáratnál nyakon is csípték a szélhámos-párost. Mademoiselle D'Automne megigazította szemébe csúszott kalapját, és mintha mi sem történt volna leült a nyomozóiroda előtt várakozni.

– Azt hiszem, alkalmazni fogom magát, de áruljon el nekem valamit! – Lépett oda hozzá a férfi, miután búcsút intett a zaklatott idős hölgynek.

– Mit?

– Honnan tudta?

– Monsieur Betranche múlt héten nyugállományba vonult, és esze ágában sem volt feltartani az embereket ebben a házban azzal, hogy egy ajtónállót állít a liftekhez.

– Nagyon elmés – mormolta elismerően.

– Köszönöm, Monsieur Poirot!

– Akkor fáradjon be – invitálta a pocakos kisember, és Mademoiselle Anika D'Automne korántsem idegesen belépett az irodájába, miközben a helyére igazította lecsúszott kalapját.

                                                                                        vége