„Talán legjobban az ő arckifejezésük rémisztett meg. A tekintetükből csak úgy áradt a csüggedtség. Ők már látszólag beletörődtek a dolgokba, míg én még csak a döbbenetnél tartottam, még élt bennem a remény, hogy ez az egész história egy fatális tévedés, s néhány óra vagy néhány nap múlva csupán a rossz emlék marad, semmi más. De ahogy telt az idő, egyre kevésbé tudtam felfedezni ezt a reményt a szüleim tekintetében.”
Hogy találtam rá: Végre jó Könyvmolyképzős könyveket kerestem...
Miért: Be kellett pótolnom a Könyvmolyképzős könyvek terén a lemaradásom.
Adott egy srác, és a tipikus francia kertvárosi jópolgári létben élő világa. Aztán egy nap minden megváltozik; a tizennégy éves Martinnak és közvetlen családjának fenekestül felfordul az élete, amikor a nyugodt esti vacsora elköltése idején csöngetnek, és Brice-t, a tizennyolc éves idősebb testvért minden - számukra ismert - előzmény nélkül letartóztatják. Gyilkossággal gyanúsítják. Méghozzá nem is egy könnyebb minősítést kapó emberöléssel, hanem sorozatgyilkossággal: a gyanú szerint megölt öt embert.
Nehéz úgy írni egy alig 110 oldalas könyvről, hogy ne hangzana el, miről is szól. Hogy mi történik a periférián, azt pontosan rögzíti a narrátor, Martin, a vádlott kistestvére. Mert Martin nem tud hinni a vádaknak. Martin mindenekfelett bízik a bátyában, és kételkedés nélkül hisz neki. Pillanatra sem inog meg, noha a bizonyítékok egyértelműen Brice-re irányulnak. Mindeközben a lelki és fizikai nyomás alatt a család összeroppanni látszik; az édesapa a rendőrségtől és az ügyvéd barátjától várja az igazság kiderítését, az édesanya pedig gyógyszerek (és némi alkohol) mellett tud csak megnyugodni valamennyire. A szülők kételkedni kezdenek fiuk ártatlanságában, és inkább sodródnak az árral, mintsem átgondolják és megvitatják a szituációt. Martin dönt: elhatározza, hogy ha más nem teszi meg, akkor majd ő kideríti az igazságot, és megmenti a bátyát a börtöntől.
A történet az első oldaltól az utolsóig nagyon feszes és izgalmas. Bár az elkövető megkísérli igazolni tettének motivációját, számomra ez kissé kiagyaltnak tetszik, és hogy őszinte legyek, nem valami reális. Mert ez a motiváció aligha elég azokhoz a vérfagyasztó gyilkosságokhoz, amelyekbe (sajnos nagyon kis mértékben) bepillantást kapni. Ha kicsit jobban odafigyel az ember, akkor hamar összeadja az elkövetés időpontjait és módjait, és rájön, hogy ezeknek a gyilkosságoknak a megtervezéséhez és a végrehajtásához a szerző túl rövid időt adott. Józan mérlegelés alatt (számomra) hiteltelenné vált a történet emiatt.
Ami viszont kifejezetten tetszett, hogy a srác intim szemszögéből döbbenti rá az olvasót a szerző, hogy mi történik, hogyan változik meg a környezete, kinek (a szomszédok, a barátok, rokonok, és még a saját szülei is) milyen a hozzáállása az eseményekhez.
- Itt nem őrültek vannak, hanem betegek.”
A Bíborhajú jó helyen van már, a könyvesboltok és az olvasók polcain, így a Kiadó bojkottálását is abbahagyhattam. Ami azt is eredményezte, hogy igen sok vörös, arany, ezüst pöttyel és a legújabb (és számomra legtetszetősebb műfajt besoroló) sárga logójú könyvvel gyarapodtam az elmúlt egy-két hétben. Vagyis mostanában dúskálok az ifjúsági vagy ahhoz közel kerülő irodalmi élményekben.
A Vértestvérek írója után a netet böngészve, és véleményeket (alig néhányat) olvasva, felmerült bennem, hogy a kiadó sok esetben azért kap negatív kritikát a megjelenő könyveire, mert azonnal kapcsolják a Twilight sagához. Ami jogos, hiszen minden lehető módon meglovagolja a romantikus vámpírsztorit, csakhogy (igen, itt van az a de) Mikaël Ollivier könyve remek. Olvastam tőle már jobbat németül az igaz, viszont igenis el kell ismerni, hogy Ollivier alig 110 oldalban (bárcsak húzta volna el tovább) bepillantást nyújt egy olyan pszichológiai kalandba, amelynek minden látszat ellenére nem a gyilkosságok és a könnyen kitalálható, katarzist csak imitáló végkifejlet adn alapot, hanem a szeretet, a bátorság és az odaadás, és a cél, hogy Martin segítsen vértestvérén, Brice-en.
Mikaël Ollivier, 1968-ban Versailles-ban született, zenei és filmművészeti főiskolára járt Párizsban, és tévés munkákat vállalt, majd, 25 éves korától a saját produkcióinak szenteli magát. Ír forgatókönyveket tévéknek, ifjúsági regényeket, melyek számos díjjal gazdagították már a szerzőt. A Frère de sang-ból azonos címen film is készült, ami mind a mai napig megy a francia art mozikban.
"Frères de Sang" a été récompensé par les prix suivants (A Vértestvérek az alábbi díjakat kapta eddig):
En 2004 : Prix Roman Jeune à Laval - Prix Fiction Noire - Prix Romanphile - Prix des collèges du Territoire de Belfort En 2006 : Prix Encre Noire de la ville de CaenEn 2007 : Prix de SucyEn 2008 : Prix Gavroche de Rueil-MalmaisonEn 2009 : Prix Silure de Mâcon
Eredeti cím: Mikaël Ollivier: Frères de Sang
Magyar cím: Mikaël Ollivier: Vértestvérek
Fordította: Burján Monika
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2003/2010
Oldalszám: 110
Tetszési index: 68%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése