Bernard Cornwell: Azincourt

Nem hazudtolta meg írói munkásságát, noha egy még mindig vita tárgyát képező történelmi esemény leírásához nyúlt Bernard Cornwell, az Azincourt című regényével.

515 éve már, hogy Anglia királya, V. Henrik íjászai elsöprő győzelmet arattak a kemény páncélzattal felfegyverkezett francia csapatok ellen 1415-ben, és a szigetország kiterjesztette uralmi területét Franciaországban. Ezzel a százéves háború utolsó szakaszába lépett, a csata pedig mind a mai napig része a brit kollektív tudatnak. Nem csoda, hogy az irodalom és a filmművészet számos darabban dolgozta fel a témát, Shakespeare V. Henrik-jétől kezdve Tolkien A Gyűrűk Urá-ig.

A teljes cikk a Könyvjelző magazin novemberi számában olvasható.

Hogy találtam rá: Felkérés útján. Köszönet az Alexandra Kiadónak.

Miért: Mert felkértek rá, és egy pillanatig nem bántam meg. Azóta olvasom a többi Cornwell regényt is…

„Elég az öldöklésből! Elég!”

Nehezen volna vitatható, hogy Cornwell az időben (száz éves háború) és térben (Azincourt) tett, egyszerre letagadhatatlan és hihetetlen utazásokból, s természetesen a hadszíntereket megjáró Nicholas Hook, és az őt tűzön-vízen át követő zárdából menekült nemesi származású fattyú, Mesalinde alakjával, kalandokkal átszőtt, sajátos, szórakoztató, ugyanakkor művészileg érvényes szerződést teremtett. Mégpedig azért, mert Cornwell nem próbált az elődökkel konkurálni. Ahelyett, hogy a történelmi eseményeket az angol király, V. Henrik vagy legalább egy nemes szemszögéből mutatta volna be, merészen egy „gyalogos”, az erdőkerülő Nicholas Hook kezébe helyezte a főszerepet. Hook viszont nem feltétlenül tipikus, együgyű hős. Igaz átlagfelettinek sem mondható. Egy messze földön híres íjász, aki lop, csal, hazudik, ha épp úgy hozza a szükség. A célja: életben maradni a nemesek uralta világban.

„– Ti is hisztek abban, hogy a király igaz ügyért harcol? – kérdezte Swan.

Egyik íjász sem felelt, de Hook most már felismerte a hangot.

– Nem tudom, a király igaz ügyért harcol-e – felelte nyersen.

– Mert azon a napon, mielőtt átkeltünk a Somme-on – felelte Hook –, a király felkötött valakit tolvajlásért.

– Az a férfi ellopott egy szentségtartót, ezért meg kellett halnia.

– Csakhogy nem ő lopta el azt a dobozt – jelentette ki Hook.

– Nem bizony – tette hozzá Tom Scarlet.

– Életében nem lopott semmit – folytatta Hook nyersen –, a királya mégis felköttette. S egy ártatlan embert felkötni halálos bűn. Miért állna hát isten egy bűnös oldalára? Ezt mondja meg nekem, nagyuram. Mondja meg, miért kegyelne Isten egy olyan királyt, aki felakasztatott egy ártatlan embert?”

Különös szerencsével találta el Cornwell főszereplő karakterét. Hook mindaddig, míg Henrik seregével neki nem vág a csatamezőknek, az egyszerű vidékiek életét éli. Saját határain túl nemigen néz, csak arról tud, ami a körülötte, vele és a faluban történik. Politika? Vallás? Távlati képek? Egy király, aki a francia koronát akarja? Az íjásznak mindezekről fogalma sincs, és úgy kétség sem fér ahhoz, hogy nem is akar változtatni a tudatlanságán. Amikor Hook Henrik király francia trón iránti követelésére gondol, valójában egyszerű következtetésre jut.

„Hook mit sem értett a trónviszályból, leszámítva azt, hogy valaki a király ősei közül olyan házasságot kötött, amely révén Henriknek járt a francia korona, ám akár ő volt Franciaország jogos királya, akár nem, Hookot ez nem érdekelte. Boldogan megelégedett azzal, hogy Cornewaille oroszlánját és csillagját viselheti.”

Bernard Cornwell pedig remekül kihasználja ezt az életszemléletet, azzal hogy úgy képes életre kelteni a főhős szemén keresztül ezt a hajdan volt világot, mint rajta kívül kevesen. A titok pedig abban rejlik, hogy igazi, emberi léptékű, esendő hőst ismerhetünk meg Nicholas Hookban, és általa az ételtől kezdve a ruházaton át, a közlekedés tempóján, a társadalom különféle rétegeinek szokásainak bemutatásáig, a korabeli hadviselés aprólékos ismertetésével bezárólag mindenhova betekintést nyerünk.

„Az íjra fektetett egy lyukasztónyilat, majd felemelte a fegyvert, ahogyan tucatnyi más íjász is tette.”

A sok apró részlet – a véres brutalitást magában hordozó jelenetek – olyan naturális képet nyújt a harcról, ami egyszerre kelt lelkesedést és rémületet az olvasóban. Még ha jól ismerjük is a csata végkimenetelét, Cornwell annyi feszültséggel halmoz el, hogy olvasás közben kétségek merülnek fel bennünk: vajon valóban az angolok fognak győzni?

Eredeti cím: Bernard Cornwell: Azincourt

Magyar cím: Bernard Cornwell: Azincourt

Fordította: Babics Péter

Kiadó: Alexandra Kiadó

Megjelenés: 2010

Oldalszám: 384


Tetszési index: 78%