Dizzy Gillespie, Wynton és Branford Marsalis, Max Roach, Shirley Horn, McCoy Tyner és Sonny Rollins.
Mit mondanak ezek a nevek, azon kívül, hogy korunk nagy jazz zenészeit tisztelhetünk bennük? Egyáltalán mi a köze a jazznek a főzéshez? Nos, nem a vacsora.
A jazz szakácsok – Jazzszakácsok (ez az eredeti cím) egy finom válasz a jazz, a gasztronómia, a jazz zenészek közötti összhangra; a szerzők a zene segítségével szinte véletlenül elővarázsolták a művészek kedvenc receptjeit, és a viszonyukat a kulináris világhoz; vagyis a főzéshez és az evéshez.
A jazz szakácskönyv hiába van telis tele ízletes ételek receptjeivel, elsősorban a zenészeket mutatja be, méghozzá igazán intim hangulatban: elsőként a kedvenc konyhai eszközükkel felfegyverkezve, majd következik a művész "kedvenc étele" - természetesen jobbnál jobb személyes hangvételű megjegyzéssel fűszerezve.
Bevallom, ha extra és pikáns konyhacsodákra vágyakoznék, nem biztos, hogy ezt a könyvet forgatnám a kezemben, ha pedig többletinformációt keresnék a világ gasztronómiai csodáiról, biztos, nem ezt a könyvet venném le a polcról, mert nem minden arany, ami fénylik, és mert a könyv nem tartalmaz kulináris, magasan szálló, bonyolult recepteket, de a szakácsok a sok mókázásukkal magasan szállóvá teszik. Persze sok érdekes ötlettel és főzési rafinériával gazdagodhatok, annak ellenére is, hogy a zenészek nem sorolják fel az ezer különböző összetevőt és a szükséges tökéletes konyhai berendezéseket.
Bevallom, ha extra és pikáns konyhacsodákra vágyakoznék, nem biztos, hogy ezt a könyvet forgatnám a kezemben, ha pedig többletinformációt keresnék a világ gasztronómiai csodáiról, biztos, nem ezt a könyvet venném le a polcról, mert nem minden arany, ami fénylik, és mert a könyv nem tartalmaz kulináris, magasan szálló, bonyolult recepteket, de a szakácsok a sok mókázásukkal magasan szállóvá teszik. Persze sok érdekes ötlettel és főzési rafinériával gazdagodhatok, annak ellenére is, hogy a zenészek nem sorolják fel az ezer különböző összetevőt és a szükséges tökéletes konyhai berendezéseket.
Hogy mégis miben különbözik ez a szakácskönyv a többitől? A szakácsokban. No meg, bepillantást kapok a legegyszerűbb otthoni sütés-főzés technikákba, például megismerkedhetek a „sör-párolttal" (Shirley Horn) elnevezésű egytálételbe, de a szokatlan ételek közül a "nyugat-indiai pörkölt" (Nat Adderley) receptjét is magamévá tehetném (ha ennék húst), vagy amit egészen biztos kipróbálok majd, az a "lángolt konyakos osztriga" (Ray Brown). Természetesen nem maradhat ki a jazz zene szülőföldjének, a gyökereket magában hordozó USA déli részének egyes ételei sem. A fekete zenészek többek között olyan ételekkel rukkolnak elő, mint a Soul Food vagy a déli konyha legismertebb étele, az édesburgonya sütemény "Süßkartoffelkuchen" (John Stubblefield).
Még a különc vegetáriánusok is kapnak egy kis ösztönzést itt Paul Motian "örmény lencselevesével" vagy Ray Anderson „tofu rántottájával".
Az is kiderül, hogy a közhiedelemmel ellentétben igenis vannak, és élnek olyan jazz zenészek, akik egészségesen kívánnak élni, de a húsról nem akarnak lemondani. Hogy kiről van szó? Nevezetesen Dave Brubeckről, és a "Low-koleszterin hamburger mártásáról”. A zseniális szaxofonos megadja a választ a kérdésre: "Mi jazznek a főzéshez?" A zenekar saját maguk a zene az életük, a történetük, a családjuk pedig maga az élet, amelyben a főzés és az evés erős közösségi érzést nyújt.
Mintegy 50 eredeti recept, tökéletes hangulattal és a mellékelt CD-vel fűszerezve…
Eredeti cím: Bob Young und Al Stankus: The Jazz-Chef
Német cím: Das Jazz-Kochbuch
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 176
Tetszési index: 100%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése