Zelki János: Csak fizika

"Csak fizikaSzépen indul, rend szerint,
mintha úgy is folytatódna.
Megbízható, mint a csillagok,
egyedül hagyhatod, szabadon,
nincs benne indulat.
De kiforrja magát, hiába „ügyelsz”,
s nem lehet jóvá tenni már.
Nem ellenedre van, amit csinál –
csak fizika, nem morál,
hogy kifut a tej egy idő után.
Neki egyre megy, neked meg fáj.
Kívül-belül ráragad, a fazékra ég
levakarhatatlanul, sisteregve
eloltja a gázt, hőre tágulása
bajt kavar. Kisimul végül, s megnyugodva
újra, másodszor is bánt: „már az első
korty után” érzed a keserűséget.
Nem érdekled, nem vesz tudomást.
Hűlni kezd lassan, biztosan,
mint a csillagok, hidegen hagy
minden ragadást idelenn. A tej
útjai kifürkészhetetlenek."
Zelki János


Miért: Mert a szerző az egyik legkedvesebb barátom, mégha olykor el is felejtünk egymásnak postafordultával válaszolni, írni, hívni. Mert sokkal többet mondanak el a sorai, mint arról én írni tudnék.

Hogy akadtam rá: Kaptam a második példányomat a szerzőtől. Dedikálva, füstös kávézóban átadva.

Ezt ide írom, mert oda nem valós, mert ott olyat írunk, ami vagdalkozós, buta, hiszti, szeretettel álcázva és érezve is, de mindenképp tagadva. Még nem jöttem rá, mért gondoltam közöljem a bennem felmerülőket, mégis tudnod kell: semmiképp sem zavargatnálak (mert azt nem akarnám sohasem), de úgyis-ígyis átadnám, -adtam volna azokat.


Egyszer (az, ami már rég volt) elemezgetted munkámat, emlékszem fura volt, mert írsz, mert jönnek belőled a szavak, gondolatok, olykor még (de nem nálad olykor) érzéseket is engedsz beléjük, mert tényleg olyan, mint egy láva, ami nem megállítható, és nem tudod, ki, mit gondol valójában a leírtakról, mert a válaszok sokszor túl kedvesek, vagy épp letörőek, szóval, emlékekben halványan, de tudja kicsoda mért, megmaradtan derengő személy, aki tán apám is lehetne (te mondtad!) mondott szókat.

Most meg én mondom, olvastam egy könyvet, most már sokadszorra, és fura egyben követni a sorokat, összetettebben, mélyebben hat, mint egyenként az Ésben olvasva, mert olyan, mint amikor elsőnek ültödben végigmész egy sok ezer oldalon, bár már összes korty borod megittad közben, és csak résnyire tudod nyitva tartani szemeid, de mert figyelmed mégis csillog rajta, vonulsz az árral és nem teszed le a könyvet, hogy fejed letegyed, hanem újra, visszalapozva elölről kezded. Fizikailag ilyes olvasni téged.

Aztán próbálkoztam azzal, hogy úgy olvasom, mintha nem ismerném a szerzőt, s akkor azt látom, érzékelem, hogy butaság, hiszen ismerem ezt a kedves embert, aki rá tud csodálkozni a világra, tele van szeretettel, és mindnél több szeretetvágyással, s átütő gondolataiból érezni, hogy tiszteli a múltat, mát és jövőt, mert megtudja élni a pillanatok varázsát, mert képes arra, hogy szemérmesen éreztesse saját és mások szemérmét, elesettségét, magányosságát. Mintha elvinnél egy olyan helyre, amit csak te ismersz, de mert nem vagy önző, megmutatod nekem is, és hagyod, hogy sodródjak, rákérdezzek, elmélázzak ott és azon, ami mellett oly sokszor elsétálok, nem engedve másoknak betekintést. És ez jó, mert erre gondolva, biztos más is kirándul így, ezért ha csak azért írsz, mert kényszered előtör a közlésre, máris túlteljesítettél, és közben mert oly szépek, hogy pikírt énemben felmerül (és ezt csak neked, de csak neked vallhatom be), vajh nem álszemérem-e mindez, s te csak írod, mit más hallani, olvasni vágy és ott van még a kérdés, a gondolat, a hitetlenség, hogy első köteted csak látszat, sokadik ez már, csak te magad sem vetted esetleg észre.

Szóval érted? olyan olvasni téged, mint hallgatni meséid áradatait. Ülsz a whiskey-vel meglegyintett kávéd mellett, kezedben az a piszkos bagó, és a benned lévő melankóliáddal viccelődsz a világon, miközben vérkomolyan elítélsz, fájsz és ujjongsz.

Mikor régen mutattad borítód, nem értettem a címet, mért csak fizika, ma már azt hiszem, sejtem... El tudom képzelni, hogy férfitársaid (bocsánat minden hímtől az általánosításért) nem kedvelik annyira verseidet, hogy ők sokkal több negatívumot látnak benne, mint mi nők, mert azokat a pillanatokat, élményeket jegyezted le, melyeket ti legtöbbször letagadtok, magányban töltve rendeztek, mint te, aki közzé adtad. Persze, úgyis tekinthetem, szentimentalizmusod fenemód kitűnik, és nem is tagadod, de minek is tagadnád, hiszen az a bátor, ki vállalja, leírja érzéseit, bensőséges kalandozásait, lészen az tárgyakkal, helyekkel, érzésekkel, vagy akár emberekkel kapcsolatos. Ami hiányzik az, nem is biztos, hogy hiányzik, csak tán már másoknál megszoktam és vártam, itt is megjelenjen, de nem, mert nem tagadhatod meg magad, szégyenlősen megmutatós voltod. És Weörös Sándor jut eszembe, mert rajta is csodálkozunk sokszor, lévén tele van kettősséggel, a múlt és a jelen megidézésével, a játékos fanyar és intim humor megragadásával, a változás elfogadásával, vagyis szemlélődsz, mérlegelsz, bemutatsz, mégsem vérzel, nem erőlködsz, nem érzem a natúr valóságot a soraidból, mert szinte játékos nyitottsággal viszel el oda, amit te látsz és tőled függő, független, és nem kell szabályokat követned, hiszen olyason is túl vagy már, szabadon nézhetsz szembe kávéd zaccának látványával.

Kiadó: Jelenkor Kiadó

Megjelenés: 2006

Oldalszám: 80

Tetszési index: 120+1%