Egy csomót olvasok... szemetet is

Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap. Mások örökké veled vannak. Beszélgetek, írok, szerkesztek, nevetek... és olvasok. Sokat. Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.

2010. március 19.

Jazz a lelke mindennek

Csepp, csepp, csepp… egy, kettő, három, négy, öt… éles fény szakítja félbe kitartó számlálásomat. Ja, csak a reggeli vizit. Vajon hány csepp folyadék tartalmazza a kellő mennyiségű diklofenákot és orfenadrint a fájdalom ellen? Vajon hány csepp folyadék folyik a vénámba az alatt az idő alatt, míg mozdulatlan kell feküdnöm, mozdulatlan, mint ahogyan a fénnyel borított műtőasztalon vesztettem el öntudatom néhány óra erejéig, hogy a gerincem felé görnyedve kettévághassák a hátamat az orvosaim. Mozdulatlan, mint ahogyan a ki tudja hány éves fa teszi, aminek az ágai be-bepislognak a hatalmas rácsozott ablakokon keresztül, és felmerül az emberben vajh mi mindent láttak már ezek a most épp csupaszon hajladozó gallyak, vastag ágak, hány nyögésnek, sírásnak és felszabadult vidám kacagásnak voltak már a tanúi. Igen, olyan ez a fa, mint egy kandi kamera; csak lát, néz és kívülről figyel, miközben magában sajnálkozik, kuncog vagy épp széllel játszik szélnek játszik.

Szüleim és nővérem szeretettel teli hangját hallom, barátaim aggódó esemesire kéne válaszolni, ám mégsem, hiszen nincsenek itt, valahol messze lehetnek, mert mintha egy távoli utánzat hanglenyomataként bújnának meg a fejemben, és bár válaszolnék, nyugtatnám őket, nem teszem, hiszen jól vagyok, és őket nem látom, éppen csak mert gerincem sajgása miatt nyakam nem fordíthatom, karom nem emelhetem, csak ők integethetnének, ha beengednék őket, ám a kórterem súlyos ajtaja mindenkinek zárva; influenza járvány miatt korlátoznak mindent és mindenkit, nyugalmat nyújtva, a folyamatosan rohangáló s megfejthetetlen, miért mindig kedves nővérek jót akarva ám én kőfalnak érzem, kiáltanék értük, de nem teszem, inkább a nekem örökre megmaradt Bartók Rádiót hallgatom, egy kis klasszikus Mozart, egy kis Schumann majd később a jazzklub, és szobatársaim konyhaművészeti elmélkedéseinek foszlányai próbálnak betörni a tudatomba, mosolyogva helyet adva a mozdulatlanul békés fájdalomnak, szeretteimért, otthon kénytelenül félbehagyott munkáimért való aggodalomnak. Sokat megtesz az ember a gyógyulásért és még többet megenged másoknak, hogy meggyógyulhasson. Karom kinyújtva, mereven mozdulatlan, jól vagyok, újraszületett napsütötte.


Köszönöm: dr. Lőrik Gábor, dr. Hável János, dr. Kiss Tibor, nővérek és ápolók

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez nagyon szép lett.
Geri

Névtelen írta...

Ez tényleg gyönyörű. :) Bár én így le tudnám írni a gondolataimat.
Puszi, Cs

Névtelen írta...

Szia Mara!
Ez letaglózott. Annyira szép, nagyon a hatása alá kerültem. Erről írjál még!
Kriszti

puncsmignon írta...

Ölelések Mara!

Névtelen írta...

Kedves Mara!
Engedd meg, hogy ismeretlenül is gratuláljak.
B.László

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...