Esterházy Péter: Esti

"Esti Kornél végigtekintett az övrén. Hogy mi van a nemzet asztalán. Isten, haza, család, állapította meg. Tehetnek egy szívességet. Ebben a szívességben, részvétben és röhögésben telt aztán az élete."

Hogy találtam rá: Kötelező irodalom.

Miért: Tilos kihagyni.

"Mi az, hogy Esti Kornél, tette föl Esti Kornél a kérdést, majd elvetette."

Hm. Van benne valami vonzó, izgalmas, szexi. Már maga a cím. Esti. Se több, se kevesebb. De mennyi minden. Kosztolányi Dezső, Esti Kornél novellái folytatásért kiáltottak Esterházy életében, és ő megadta magát ennek a kívánalomnak.

Szeretek Esterházyt olvasni, ha másért nem, mert a legélvezetesebb nyelvezettel megáldott író, akinek a szavai, szófordulatai, mintha a költészettel lennének hason rokonságban, de legalábbis közeli ismeretségben; repít, elmélyít, felkínálja magát, hogy megrághassam, ejtőzzek felette, és akarva ellenáll, hogy összetett egészet találjak benne.

Már most tudom, hogy nem egyszer fogom elolvasni, hanem sokszor, akár egészben, akár részletekben, mert úgy is lehet, mert színtiszta élvezetet jelent. Megunhatatlan, mindig meglepetéssel szolgál a nyelvezete; olyannyira, hogy azt veszem észre, hogy Esterházy (ki tudja, akarva vagy akaratlanul) bevon a nyelvjátékába; egy-egy mondatot, bekezdést elemezgetni, értelmezni kezdek, és mint valami ringlispílben a mámor önfeledt mosolyával lapozok tovább.
Ez a nyelvi eksztázis mégsem fárasztó, nekem. Mert szívesen olvasom, míg mások esetleg beleunnak, idegesítőnek találják az írótól rutinszerűen kapott tökéletességet, a szöveg örömét.

Természetesen Esterházyt nem (most sem) lehet egy kézlegyintéssel elintézni, ennél jóval összetettebb az Esti. Van például több citatumba kívánó, tanítanivaló rész; ilyen például „Mi az, hogy Esti Kornél, tette föl Esti Kornél a kérdést, majd elvetette.” vagy „Van a nem fiatal értelmiségi nőknek egy nevetése, a sértettségnek, gúnynak, görcsösségnek, szemérmetlenségnek és hatalomnak ordenáré keveréke, amelyet szeretnék nem hallani.” de több fejezet is ide sorolható, az egyik kedvencemmé pedig az Esti Kornél tizenkettedik fejezet, melyben Semmi Mátyás (2); ami a halálról szól, önváddal, kíméletlen önszembesítéssel, öniróniával. Zseniális.

"Az ágyról lerítt, hogy halálos."

Nem lehet leírni, pontosan megfogalmazni, miről is szól az Esti. Nekem legalábbis nem sikerül. Csak érzem, gondolom, hogy Esterházy Estije egyfajta értelmezés, felfedezés és megmutatás; Esti minden és mindenki, aki körülveszi; egyszerre Esti Kornél, Kosztolányi, Esterházy, Mátyás király, asszony, állat, amire csak gondolni kívánok...

Márpedig az Esti megfejtésre vár. Esterházy sokat adott magából bele, és még megtalálni sem nehéz őt, mintegy tíz évig formálta a kötetet, személyes kötődése is van az Esti névhez, hiszen így hívták évfolyamtársai az egyetemen. Hármas gondolatjelek (---), szaggatások, öniróniára és iróniára hajlamos mondatfoszlányok, „gonoszságok” a közéletre, az írói életre éppúgy utalnak, mint Estire. Talán ezek a részek teszik számomra kicsit erőltetetté magát az egészet? Még nem tudom. Ahhoz még csak egyszer olvastam el.

Eredeti cím: Esterházy Péter: Esti
Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 416

Tetszési index: 86%