Böszörményi Gyula: 6… 5…4…

„A szánalmas férgek, ha fiatalkorúak is, mind erre vágynak: Uralkodni, hogy rajtuk ne uralkodhassanak. Csakis azért gyújtanak meg kukákat, vernek szét parkoló autókat, vagy ütlegelnek másokat, mert így akarják lerázni magukról saját szorongásuk bilincseit.”

Hogy találtam rá: Ha már az első részt elolvastam, természetesen a másodikat és a harmadikat is birtokba vettem.

Miért:  Gondoltam megírom, folytatom eme könyves trilógia élményemet, még mielőtt Becca Fitzpatrick Csitt, csitt-jének – alacsony fokú tetszése miatt azt a látszatot kelteném, hogy előítéleteim vannak a fantasy kötetekkel szemben.

A Rémálom könyvek címmel futó sorozat második darabjában folytatódnak Lili, azaz Lilith a sokáig megszállásmentesként élő különleges látással bíró lány kalandjai a démonok által megszállt Budapesten. A 6… 5… 4…-ben – hála a démonűző Salamon doktornak – már nem a Lipótmező zártosztályán tartózkodik, hanem elhagyva súlyosan megszállott és alkesz édesapját, korábban halottnak hitt anyjával él: és ha nem is démoni, de a halál és az élet búcsúhelyén, egy temetőben dolgoznak mindketten. Tehát, Lilith az első rész végén rátalált látszólag „meggyógyult”. Csak látszólag, mert hiába tűnik úgy, hogy Budapest ismét a régi, és a városban minden a legnagyobb rendben van... mindenki úgy él, dolgozik, ahogy az normális, démonok nincsenek, az emberek pedig nem is gondolnak rájuk. Látszólag…

Merthogy az a néhány megmaradt látó viszont továbbra is látja az emberek szemgödréből előbújó démonfattyakat. Tehát a démonvadászok nem pihennek, titokban, földalatti mozgalomként kell működniük a várost démontalanító (van ilyen szó?), majd a saját irányítása alá vonó új ellenségnek a Fenevad és szövetségese, a démonasszony ellen.

„Exi ab seo!”
Böszörményi Gyulát többen a magyar J.K. Rowlingként emlegetik, ki gúnyosan, ki pedig glóriát vonva a feje, vagy inkább a klaviatúrája felé. Az biztos, érdemes odafigyelni rá, mert mindegy egyes újabb gyerekregénye valamivel több, valamivel újabb világba vezet be. A Rémálom könyvek kirínak a szerzőtől megszokott darabok közül, már csak azért is, mert nem kifejezetten gyerekeknek Íródott, sokkal inkább majdnem felnőtteknek és inkább felnőtteknek. Lehet, hogy az ő nyelvükön van megfogalmazva minden, de a mondanivaló messze túlmutat az olvasható felszínen. Emiatt azért benne marad az emberben a kérdés: vajon egy tizenéves csak az emós és cool világot látja és teszi magáévá belőle vagy megérti a mögöttes tartalmat is?

Az író többször is nyilatkozta, hogy Rémálom sorozat a mai magyar valóságról, a mai magyar tizenévesek egy rétegének életéről, érzéseiről szól, illetve igyekszik több vallásfilozófiai kérdésre is ráirányítani a figyelmet. Van abban valami, hogy ez a dark kötet nem az a tipikus lányregény, amelyben a tiniszerelemtől és a romantika túlburjánzásától az eleddig görcsösen falfehér halott vámpírok rózsaszín arcpírt kaptak. Böszörményi kérdéseket és gondolatokat próbál felvetni, méghozzá ha lehet minél inkább a tinédzserek nyelvezetét használva.

A 6… 5… 4… más volt, mit a 9… 8… 7… más, de nem rosszabb. Talán kicsit túl lett bonyolítva, kicsit túl sok mindent akart az író, viszont az biztos, hogy nem egyszerűen továbbviszi a megkezdett irányt, hanem csavar is rajta egy jó nagyot, és újdonságokkal is bővelkedik. Az egészen megmutatkozik, hogy ismét rengeteg utánajárásra volt szükség a könyv írásához, és nem csak Budapest feltérképezése, hanem az emberi pszichológiai és szociológiai viselkedésminták és a vallástörténet terén is.
A 9... 8... 7...-ben valami elkezdődött, valami felébredt, s aki mert, az szembenézett vele. A 6… 5… 4…-ben pedig valami tovább vitt, valamivel szembeszállt. Lilith-nek pedig döntenie kell, merre vigye a sorsa, merre haladjon tovább... A kérdés felvetődött, hiszen a második kötetnek is két befejezése van, az olvasók pedig ismét szavazhattak, milyen irányba folytatódjon avagy fejeződjön be a trilógia.

Eredeti cím: Böszörményi Gyula: 6… 5… 4…
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 342

Tetszési index: 63%