Egy csomót olvasok... szemetet is

Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap. Mások örökké veled vannak. Beszélgetek, írok, szerkesztek, nevetek... és olvasok. Sokat. Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.

2011. március 3.

Mi a klisé? Mi a közhely? Mi a sablon? Egy ugyanaz?

Klisé sablon hátán

Nem kötelező kerülni a közhelyeket, hiszen közhely: minden közhelyben igazság rejtőzik. Használjuk őket nap, mint nap, és nem csak azért, mert mindenki által ismert és elfogadott igazságokról, értékekről, szófordulatokról szólnak.

Hogy miért kapja fel rá mégis az ember a fejét, ha hallja, olvassa őket? Mert elcsépeltek, túl gyakran és olyan módon használjuk őket, hogy elvesztették valós tartalmukat és értéküket, azaz az eredeti hatásuk és értelmük elveszett.

A klisékkel jól kell bánni. Ha egy jól megírt, szépen megfogalmazott gördülékeny történetről van szó, a sablonos szituációk, szereplők, jellemzések nem ütik meg az olvasót. Sőt, élvezni lehet a történetet, ha elfogadjuk, hogy ez egy általánosságokban elfogadott értékeken alapuló könyv. Ám ha minden egyes mondatban valamilyen életbölcsességet akarnak ránk tukmálni, a könyvlapról pedig lefolynak az elhúzott, giccsé avanzsált „nyálas” és „megmondom az igazságot” jellegű közlendők bizony van esély rá, hogy fájdalmasan összerándulunk.

Hangulattól és főleg írótól függő hogy viszonyulok a sablonos történetekhez. Nem minden közhelybe forduló regény, film olvashatatlan, nézhetetlen.
Akadnak olyanok is, akik kiválóan értenek hozzá, kedvelem (sőt...) néhány fantasy és szórakoztató regényíró alkotói felfogásába belepasszoló de nem elrugaszkodó, jól megírt és elhelyezett sablonjait az olvasmányosságuk és az izgalmasságuk miatt szeretem, és ha fel is tűnnek a klisék, azok nem zavarnak, mert előreviszik a történetet. Miért nem zavar Agatha Christie sablonokra épült krimivilága, vagy Rejtő Jenő újra s újra felfedezhető karaktertípusa? Míg például a világ egyik legsikeresebb írója, és minden idők legsikeresebb brazil írója nem kliséket gyárt, hanem művészetet. Mások szerint. Mert szerintem a giccs létrájának a legmagasabb fokát érinti Coelho. Az agyondicsért, szépirodalminak kikiáltott Paulo Coelho kliséin felháborodom, és nem a minőséget érzem rajtuk, hanem épp ellenkezőleg, annak hiányát.
Hogy miért? Azon kívül, hogy nyilvánvaló: Paulo Coelho könyvei nem nekem íródnak, a szerző tömegáruvá transzformálja, kommercializálja a bölcsességet, a szeretetet és a transzcendenst, azokat az értékeket, melyek azt a port hintik az emberek szemébe, hogy ezek szarért-húgyért megvehetők. A bölcsesség azonban nem a hipermarketek könyvrészlegén terem.

A Wikipédia szerint

"A közhely vagy klisé egy olyan gondolat leírására használt kifejezés, amelyet olyan gyakran és olyan módon használnak, hogy eredeti hatása és értelme elvész. A választékos nyelvhasználatban és például lexikonszerkesztésnél a közhelyeket tudatosan kerülik és helyettük más, közhelynek nem minősülő kifejezéseket, szavakat használnak."

Persze van a köznapokban használt kliséáradat, ami inkább megerősítésre szolgál, mintsem a szókincs gyengeségére utal. Az irodalmi közhely viszont a leggyakrabban egy előre kiszámítható esemény vagy unalomig ismert szereplő- történettípus. Ami nem baj, ha unatkozni vágyakozik az ember, vagy ha biztosra megy a járatlan út helyett, élvezni fogja az előre megmondható, elmesélhető szóvirágokat és történeteket.
Történetek, hiszen egy klisé egy szituációra is vonatkozhat, például a „Sötét, viharos éjszaka volt…” mint egy történet nyitó sora rendszeresen használt irodalmi közhely; hasonlóképpen a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” befejezés is.
Noha szólásokból, mondásokból is mint csepp a tengerben annyi van, a sokat használt igék egy idő után közhellyé válhatnak, mint például „a távozás hímes mezejére lépni”, amiről már senki nem tudja, hogy eredetileg mire is utalt.

Mitől mégsem klisés egy klisé?

Legyen tehát hősöd a szeretet és a szerelem. Keresd a hitet, érezz mély fájdalmat és bízzál, légy féltékeny. Gerjessz köztük feszültséget. Beszélj, beszéltesd hőseid erről sokat, lélekbe hatolón és azt a benyomást keltve, hogy okosak, azaz küzdjön a szeretet a szerelemmel. Szenvedjenek a heves disputa közben. Igyekezz az egész hitelét tényszerűen is megteremteni. Mindezen felemelő és lealacsonyító, természetes és a mindennapokban megélt érzelemtengert lehet közhelyszerűvé degradálva, elkoptatott érzéseket keltve megjeleníteni, de lehet sodrással telve is. Épp csak el kell találni az arányokat.

A jó történetekben a karakterek jól felépítettek, hitelesen reagálók, motivációjuk előrelendíti a cselekményeket és nem megakasztják azt. Ha a környezet hihető, olyan színes, hogy „oda képzeli magát az olvasó”, bármely korban és időben játszódjon az, és még a konfliktus is megállja a helyét, a klisék nem unalmat hoznak, hanem feszültséget. Van miért izgulni a szereplőkért, van miért azonosulni velük.

Klisés, de jó klisés, ha koherens, a karakterek jól felépített, hitelesen reagáló alakok, akiknek motivációi hozzájárulnak a cselekmény előrelendítéséhez. A környezet színes, hihető, a fő konfliktus logikailag megáll a lábán. A feszültséget folyamatosan fenntartod, a szereplők akadályokba ütköznek, amikor el akarják érni a céljukat, és nincsenek könnyű győzelmek és olcsó megoldások. A választott főszereplő aktív részese az eseményeknek, a választott nézőpont következetes, a szerkezet átgondolt. Van miért izgulni a szereplőkért, van miért azonosulni velük.
Csak el kell gondolkodni a klisék milyenségén, mögöttes tartalmán és szándékán...

Hogy miért a poszt?

A könyv, amit nem tudtam végigolvasni: Paulo Coelho-tól elnézést kérek, és minden Coelho-t rajongótól is, így ismeretlenül. De ez borzalmas. Bocsánat, mert mindig minden könyvet végigolvasok az utolsó betűig. Még akkor is, ha elégedetlen vagyok vele. Az író megdolgozott azokért a sorokért, a minimum tisztelet részemről felé, ha elolvasom őket. Nos, megtört az akaratom. A Brida olyan szinten unalmas és közhelyes volt számomra, hogy soha többet Coelho-t.

Néhány Paulo Coelho idézet:

A szeretet mindenek fölött való, a szeretetben nem fér meg a gyűlölet - de a tévedés igen.
Ami kívül van, azt nehezebb megváltoztatni, mint ami belül van.
Egész életemben emlékezni fogok rád, és te is emlékezni fogsz rám. Akárcsak az alkonyatra, az ablakot verő esőre és mindarra, ami mindig a miénk marad, mert soha nem birtokolhatjuk.
A bölcsesség útja az, hogy nem félünk hibázni.
Az ember egész földi létének lényege a Másik Fél keresése. Nem számít, ha valaki a tudás, a pénz, vagy a hatalom hajszolása mögé bújik. Akármit ér is el, nem lesz tökéletes, ha közben nem talál rá a Másik Felére.
Ne próbáld folyton megmagyarázni az érzelmeket. Élj meg mindent intenzíven, és amit éreztél, azt úgy őrizd magadban, mint valami isteni adományt.
Csak úgy kaphatunk képet arról, hogy kik is vagyunk, ha elfogadjuk a bennünk lévő vágyakat.
A hiba hozta működésbe a világot is. Soha ne félj hibázni.
A talajnak szüksége van a magra, a magnak pedig szüksége van a talajra. Az egyiknek csak a másikkal együtt van értelme. Ugyanez történik az emberekkel is. Amikor a férfiúi tudás egyesül a női átváltozással, létrejön a nagy mágikus egység, amit Bölcsességnek hívnak.

6 megjegyzés:

vargarockzsolt írta...

Tetszett amit írtál, az alaposságod. Hozzáfűzném a saját véleményemet. A jó író képes arra is, hogy megmutassa a közhelyek hamisságát. A közhelyekkel ugyanis nem csak az a baj, hogy elcsépeltek, hanem az is, hogy megerősítik az előítéleteket, és leszoktatják az olvasót a gondolkodásról. A stilisztikai, formai közhelyek "csak" ízlésrombolóak, de sokszor sokkal idegesítőbbek, mint a tartalmi, gondolkodásbéli közhelyek. Azokat gyakran észre sem vesszük. Aztán amikor egy igazi remekművel találkozunk, egy Kafkával, egy Viannal, egy Hellerrel, megdöbbenve láthatjuk, hogy ők milyen könnyedén léptek át a konvenciókon, a közhelyeken, és milyen magabiztossággal járták a saját, egyedi útjukat.

Mara írta...

Köszönöm. :)
Igen, egyetértek veled. Noha nekem van szerencsém olyan kliséket is tartalmazó könyveket olvasni, szerkeszteni, melyek tényleg jól megírtak.
Ahogy írod, a siker eladhatóságáról is szó van, azaz: mire van igény?
Mert a legtöbb közhely félrevezet, felületessé tesz. Felvetődik a kérdés: vajon ezek nélkül a sablonok nélkül is tud-e írni az író, vagy csak a már kidolgozott úton tud járni...

Névtelen írta...

Szia! Tényleg nagyon jó írás. Élveztem.
A klisékkel az a gond, hogy az olvasók elfordulnak a valódi szépirodalomtól miattuk, mert a sok szívbemarkoló, igazságosztó Coelho-gondolatot könnyebb magukévá tenni.
Coelho közheyessé teszi a hitet, a szeretetet és minden alapértéket.
Másképp olvasok egy krimit, egy kalandregényt vagy egy romantikus regényt, mint egy szépirodalm kategóriájába sorolt regényt. Coelho port hint, tartalom nélkül, a szórakoztató regényeknél viszont azért olvasom, hogy szórakoztassanak, kikapcsoljanak kis időre.
Kire gondoltál, kit szeretsz olvasni?
R. Kati

Kelli írta...

A legtöbb dologban igazat adok neked. Tényleg elárasztotta a könyvpiacot a cseppből is folyó közhely irodalom. Coelho szerintem is olvashatatlan, mert semmit ír. De.
Sokan pont a közhelyes irodalmat szeretjük. Arra van igényünk, hogy kikapcsoljunk, hogy elkábítsuk magunkat. Akkor mi nem is vagyunk olvasók?

Mara írta...

Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel. Igenis érdemes a jól megírt regényeket választani a gyors szériás, kliségyártóké helyett.

Benina írásaira gondoltam, szerkesztem a könyveit. Ő pályakezdő, szórakoztató regényeket ír, de remekül csavarja és írja a történeteit, noha a sablonosság nála is megtalálható. De az egy olyan műfaj...

Domonkos írta...

Ez a bejegyzés nagyon sokat segített, mert visszaadta azt a lelkesedést, ámít azért vesztettem el, mert a készülő regényemet valamenyire sablonosnak gondoltam... :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...