Egy csomót olvasok... szemetet is

Vannak olyan könyvek, melyekben a legjobb részek a fedő- és a hátlap. Mások örökké veled vannak. Beszélgetek, írok, szerkesztek, nevetek... és olvasok. Sokat. Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.

2011. március 20.

Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból

Ingmar Bergman három hónapig írta a Jelenetek egy házasságból című drámáját. Három hónap egy kispolgári házasság repedéseinek rálelésére, kudarcának átélésére, mély árokká ásására, a lelki nyomoron, a testi fájdalmakon át egészen addig a pontig, míg a főszereplők (férj és feleség) meg nem találják a maguk számára jelentő normalitást, azaz vissza a kezdetekhez.
Szóval, Marianne is, Johan is végigvándorolta a siralom völgyét, és gazdagon benépesítette forrásokkal. Hogy úgy mondjam: újratanulják önmagukat.”
Ennyi. A posztnak nem is kéne másról szólnia.


„Johan: Őszintén szólva, a dolog nem ilyen egyszerű.
Palmné: Ezt hogy érted?
Johan: Régen azt hittük, hogy velünk semmi se történhet. Most már tudjuk, hogy bármi megtörténhet velünk.”

Bergman nagyon jól tudta, hogy egy házasság felbomlása nem ér véget azzal, hogy aláírják a válási okiratokat és ágyőt mondanak egymásnak a felek. Bergman továbbszőtte a megrázó mélységekig eljutó drámáját egészen a belenyugvásig, a kompromisszumok elfogadásáig, és a másik fél problémáinak megismeréséig.

Bonyolult dolog egy párkapcsolat fenntartása, egy házasságé pedig kiváltképp az. Ingmar Bergman pedig profi volt benne, vagy nagyon is antitalent. A világ talán legnagyobb rendezője (Woody Allan szerint mindenképp az, márpedig neki hihetünk) összesen ötször írta alá a házassági okiratot és ugyanennyiszer a válásit is, és ha ezen kapcsolatok nem terhelték volna le eléggé, számos liezonja, néhány évig tartó szerelmi viszonya is gazdagította életét.
Johan alig 42 éves, Marianne 35. Nem kor, de ők régóta együtt vannak, megszokták már egymást. Csakhogy mint minden nyugodt és semlegesnek tűnő viszony mögött itt is érzelmek és indulatok forrongnak és igyekeznek előtörni a megszokás monotonitásából.

„Johan: Jó éjszakát.
Marianne: Jó éjszakát, drágám.
Johan: Beállítottad a vekkert?
Marianne: Igen, nem felejtettem el. (Szünet) Johan! Ha most kívánnál engem, akkor én...
Johan: Köszönöm az ajánlatot, de már alszom. Jó éjszakát, drágám!
Marianne: Jó éjszakát. Aludj jól!”

A Jelenetek egy házasságból felvet egy csomó kérdést. A házaspár tagjai közt valódi antagonisztikus ellentét feszül, épp csak nem tudják, hogy pontosan mi az. Szükségük van egymásra, mégis unják egymást. Emiatt persze el is lehet válni. Ugyan bennem felmerül a kérdés: minek, hogy folytassák mással ugyanazt a játszmát?

Marianne és Johan ezt a játszmát választják. Hogy változott-e valamit az életük, okultak-e hibáikból, a könyv olvasása közben végig tudható a válasz, noha nincs kőbe vésve. A válás utáni hisztériák, mélypontok, az új nőre való ráunás, az új pasi levadászása után a valahai pár a közös chipsevésben, borozgatásban, természtesen az egykor közös hétvégi házban és rendetlenségben talál egymásra és újabb fölhevült erotikus kalandokra. Bergman mindezt briliáns dialógusokkal tálalja.
Szerencsémre (?) teljesen el tudtam vonatkoztatni a két és fél óra hosszat tartó filmtől a drámát. A snittek nélkül is láttam magam előtt Marianne-t, amint igyekszik elhitetni magával, hogy minden a legnagyobb rendben a férjével való kapcsolatában, hogy Johan a legnagyobb igyekezete ellenére sem tud kibújni bőréből, és hátrahagyni az unalmasnak érzett egyéniségét, az ezernyi érzelemszálat, zsarolást és durva bántást, melyek oda vezetnek, hogy legyen bárki is épp az életükben, ők vissza-visszatalálnak egymáshoz.
Szenvedés, mazochizmus, vagy tisztán csak szeretet? Bergman nem ad választ. Nincs is rá szükség. A lélektani konfliktusok részletes ábrázolása az olvasó arcába kiált: miért ne? Aggonizálás a javából.

Bergmant olvasni feszültséggel telve fájdalmas, ennek ellenére letehetetlen. Elgondolkodtató érzéseket kelt, és felpofoznád olykor a szereplőket, talán pont azért, mert ráismersz önmagad kis stiklijeire. Abban az esetben, ha a bátrabb olvasó nem tette le a könyvet az első ellentétek kialakulásánál és túlélte a azokat, megtekintheti a filmet is. Vagy fordítva. Bergmant olvasni, és meghalni a valóság realitásában. Íróként kikezdhetetlen, filmrendezőként pedig megkerülhetetlen.


„Marianne: És azt hiszed, hogy én is szeretlek?
Johan: Igen, talán igen. De ha sokat beszélünk róla, a szerelem elmúlik.”

Vagyis ha szeretsz, bűnhődsz, ha szeretsz, magányossá válhatsz?
Bergman számára a szeretet olyan megfoghatatlan érzés, melyet kimondani sem akar. Johan legalábbis óva inti Marianne-t, a „szeretlek” szó ismétlése számára a megszűnést jelenti, és nem a bizonyosságot. Vajon így van-e? Vajon rácáfol-e erre Bergman magánélete? Szerintem igen, de ettől még katartikusnak tartom ennek a házasságnak a drámáját.

„Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre.” – írta Ingmar Bergman a XX. század egyik leghíresebb filmrendezője, a darab szerzője. És valóban...




Eredeti cím: Ingmar Bergman: Scener ur ett äktenskap
Magyar cím: Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból
Fordító: Osztovics Cecília
Kiadó: Európa Kiadó
Megjelenés: 1973/1987
Oldalszám: 167

Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból irodalmi pofonja Lobo Csökkentsd a várólistádat 2011! játékának is köszönhető. Soha jobb pofont.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Helló!
Nagyon-nagyon tetszett ez a bejegyzés.
Bergman olyan rendező volt, aki a kicsiből tudott óriásit, a mikro családot elemi részekké bontotta. Igazad van abban, hogy katartikus élményt okoz.
Végh Ricsi

Elliot írta...

Zseniális dráma, kétségtelen. Jó a poszt.

Mara írta...

Igen, zseniális és kegyetlen.
Köszönöm. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...