Jose Saramago: Vakság

„Hirdették a nagy szervezet rendszerek alapelveit, a magántulajdont, a szabad pénzváltást, a pártgazdaságot, a tőzsdét, a kincstári adóztatást, a kamatot, a magánosítást, a kisajátítást, a termelést, a fogyasztást, az ellátást, a megszorításokat, a gazdagságot és a szegénységet, a kommunikációt, az elnyomást és a bűnözést, a sorsjátékokat, a fegyházakat, a büntető törvénykönyvet, a polgári törvénykönyvet, a közúti közlekedés szabályrendszerét, a szótárat, a telefonkönyvet, a prostitúció elterjedését, a hadianyaggyárakat, a haderőt, a temetőket, a rendőrséget, a csempészést, a kábítószereket, az engedélyezett tiltott kereskedelmet, a gyógyszerkutatást, a szerencsejátékokat, az orvosi ellátás és a temetés árait, az igazságszolgáltatást, a bankkölcsönt, politikai pártokat, a választásokat, a parlamenteket, a kormányokat, a domború, a homorú, a sík, a függőleges, a rézsútos, az összpontosított, a szétszórt, a tovafutó gondolatot, a hangszalagok eltávolítását, a szó halálát. Itt a szervezettségről beszélnek, mondta az orvos felesége a férjének. Észrevettem, mondta a férfi és elhallgatott.”

Hogy találtam rá: Egy remek kritikát hallottam róla a Kossuth Rádióban.

Miért: Amit eddig olvastam Saramagotól az tetszett. És mert Camus Pestisét imádom, és a végeláthatatlanul hosszan megírt mondatokat.

Nem könnyű téma, nem könnyű történet, mégis letehetetlen, minden szörnyűsége ellenére. A Nobel-díjas Saramago az egyik legnehezebben feldolgozható és átélhető emberi fogyatékosság, - a vakság - szimbolikus és egyben konkrét problémakörét emeli irodalmi magasságokba.

A Vakság első néhány oldala után még azt hinné az ember, hogy egy remekbeszabott misztikus krimit vagy netealántán horror történetet olvasna. Aki ezen műfajokat nem kedveli, ne adja fel rögtön és vágja sutba a sarokba, vagy ajándékozza meg kedvenc unokaöccsét vele. Mert a történet nem arról szól, hogy egy férfi megvakulásának az autója lehet a „bűnös”, hiszen maga a tolvaj is, sőt a szemorvos és mindenki más számára is, akikkel csak felületesen is érintkezik, sötétségbe borul a világ. A járványszerűvé váló vakság terjedése ellen vesztegzárat állítanak fel, és internálni kezdik a folyamatosan növekvő vak férfiakat és nőket.

„Itt senki nem beszél a szervettségről, mondta az orvos felesége a férjének. A szervezettségről talán egy másik téren esik szó, felelte a férfi. Mentek tovább.”
Ami itt felsejlett előttem az Merle, ahogyan a Védett férfiakban igyekszik felülemelkedni a fennálló férfipotencia problémán, és Camus, Pestis című regénye, ami nem szorul különösebb magyarázatra.
Samarago bemutatja, milyen az ember. Kis betűvel.

Az emberi szükségletek alapvető kielégítésének elérése érdekében megaláztatások, mocskok, indulatok és fájdalmas szembesüléseken át vetkőznek ki emberi mivoltukból a fogyatékossá válók. Megtudhatjuk, milyen a testi és lelki visszafejlődés.

Nem kell mondani, hogy Samarago a címmel, a történettel nem csak egy járványt és annak hatásait kívánta bemutatni; a Vakság, címéhez méltón, a tényleges vakságot, a fizikai látás elvesztését szimbolikus értelemben is érti és értelmezi, magára a társadalmi vakságra gondolva.
Ha valaki marad a horroroid leírások és jelenetek ellenére is a könyv végéig, ne váljon a világból kiábrándult személlyé, néhány pillanat erejéig, mert az igaz, hogy a Vakság mélyen pesszimista, csakhogy minden epikus szépsége, cselekményessége ellenére is abszurd, legalábbis számomra. Talán saját béndzsaságom (ahogy nevezni szoktam) miatt.
Feloldást pedig nem nyújt az író, noha a vesztegzár megszűnik, a be- és elzárt emberek pedig ismét szabaddá válhatnak, de a nem hiába durva szociológiai tanulmány a regény, a visszatérés sem lehet tökéletes...
A könyvből készült film, a legnagyobb pontossággal igyekezett hű lenni a regényhez.





Szerző: José Saramago: Vakság
Eredeti cím: José Saramago: Ensaio sobre a Cegueira
Fordította: Pál Ferenc
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalszám: 386
Megjelenés: 2008

Tetszési index: 88%