Joseph Heller: Isten tudja

„Ha ennek a Michelangelo Buonarrotinak csak a leghalványabb fogalma lett volna róla, hogy mi, zsidók, akkoriban hogyan vélekedtünk a meztelenségről, soha nem állított volna föl a szabadban arra a talapzatra, a lógó slongommal, meg azzal a csúf, muris előbőrrel, holott nincs az a magára adó zsidó, aki hagyná, hogy így rajtakapják. Nekünk még az oltárhoz sem szabad lépcsőn felmennünk, hogy mezítelenségünk föl ne fedeztessék azon. Amellett, amikor abban a korban voltam, már túlságosan el voltam foglalva; soha nem volt arra időm, mint az ő Dávidjának, hogy évszázadokon át csak ácsorogjak, és ne csináljak semmit, egy szál parittyával a vállamon, ruhátlanul, még egy ágyékkötővel sem fedve el meztelenségemet, csak azt lesve, hátha fölbukkan valami érdekes látnivaló.”

Hogy találtam rá: Valamikor általános iskolás koromban olvastam először, akkor még nem igazán ért(h)ettem meg minden sorát. És izé… most már talán igen.

Miért: Heller szatirikus hangvétele pont olyan, amit mindig élvezet olvasni.

„Volt egy szerelmi történetem, meg egy szexsztorim, méghozzá ugyanazzal a nővel, és volt egy folyamatos, bizonytalan kimenetelű viszonyom Istennel, ámbár lehet, hogy Ő már meghalt."
Nevetni akarsz? Olvasd el. Morogni akarsz? Olvasd el. Egy kis bibliai törit akarsz? Ki ne hagyd. Ha maga Heller nem zsidó származású liberális író lett volna talán még sorozatos vádakkal is illették volna ennek a műnek a megírásáért. De semmi volna. Ez a könyv egy remekbeszabott tragikomédia, telis tele ironikus felhanggal.

Az Isten tudja a bibliai Dávid Királyról szól, pontosabban ő az, aki a halálos ágyán, miközben lassan az élet melegétől megszabaduló és kihűlő testét a fiatal és gyönyörű Abiság melengeti, feleleveníti életének jelentős eseményeit, gyermekkori pásztoréletét, „karrierjének” legfőbb állomásait, kalandjait, mint például a Góliáttal való küzdelmet, Saul királyt, Jonathánt, Batshebát stb.
Az idő múlását össze-vissza követve, vagy inkább elhagyva, a múltból időnként a jövőbe tekint, és látja Dávid látja a saját jövőjét is - többek között kritikus véleményt mond Michelangelo Dávid-szobráról és más Dávid szobrokról is.

„Ha már itt tartunk, Michelangelo Rómában álló Mózes-szobra jobban hasonlít rám, életem virágjában, mint az a firenzei, életem bármelyik szakaszában. Mindenki ezt mondja. Természetesen nem voltam olyan nagy, és nem voltam márványból. Nem volt sebhely a sípcsontomon, és szarvak se meredeztek ki a fejemből. De ugyanolyan príma és finoman tagolt testalkatom volt, és megvolt bennem a nagyságnak és az erőnek ugyanaz a kétségbevonhatatlan aurája, amíg csak a korral el nem kezdtem sorvadozni, és többé nem eresztettek csatába.”

Olvastam egy kritikát, mely szerint a regény értelmezhető Heller elmélkedéseiként is saját erkölcsiségéről és a család, élet, halál stb. zsidó megközelítéseként. Hm, nem tudom, ez már kicsit belemagyarázós számomra. A monológ inkább egyfajta sajátos dícshimnusz és szatira a zsidó népről, a szerelemről, a büszkeségről. Joseph Heller liberalista értelmiségi gondolkodó volt, aki hangot adott annak, ami épp foglalkoztatta.
Szóval, ha Heller saját erkölcsi- és világnézetét jeleníti meg, az Isten tudja regényben, akkor fel kell készülni rá, hogy Dávid király nem az a deli legény, akiről minden leány sóhajtozik. Ha csak nem egy ilyen szabatos pasira vágyik az illető épp. Ez a férfi elég mocskos szájú, a szex és a szex, ja és megint csak a szex a fő központi téma számára, talán még a háborúzásnál is jobban imád vitázni Istennel és előre megsértődik azon, hogy fogja majd Michelangelo őt ábrázolni. Ez a Dávid király fenomenális egy figura és még lenyűgözőbb elme.

Eredeti cím: Joseph Heller: God knows
Magyar cím: Joseph Heller: Isten tudja
Fordította: Szilágyi Tibor
Kiadó: Árkádia
Megjelenés: 1987
Oldalszám: 396

Tetszési index: 100%