Cassandra Clare: Üvegváros

„„Vielleicht hat Valentin recht, dass sich einige Dinge ändern müssen”, sagte Clary nacheiner Weile. „Aber mit der Art und Weise, wie er diese Dinger ändern will, liegt er falsch. Das siehst du doch genauso, oder?”

Jace senkte die Lider. Unter seinen halb geschlossenen Augen entdeckte Clary graue Schatten – Zeugnis vieler schalfloser Nächte. „Ich bin mir sicher, ob ich überhaupt noch etwas sehen kann. Ich hatte de, Rat nicht trauen dürfen. Aber ic h wollte so gern glauben, dass es immer noch ein paar Dnge gibt, auf die jeder Schattenjager vertrauen kann.”  „Jace”, wisperte Clary.”

Hogy találtam rá: Ha már az első és második részét olvastam, kötelező a harmadik is. Egyébként rendeltem a német változatot. (A magyar fordítást majd csak akkor, ha a Bíborhajú - A Boszorka Fénye is kiskereskedelmi forgalomban lesz végre. Addig sztrájk.)

Miért: Szerencsére vannak olyan fantasy, ifjúsági (és sorolhatnám a szórakoztató műfajokat) történetek, melyek érdemesek arra, hogy elolvassuk őket. Cassandra Clare, The Mortal Instruments sorozata ilyen.

„Na prima, ich bin ein Schattenweltler, also bin ich Abschaum. Aber das sind Sie nicht. Sie sind ein Nephilim.”

Nem könnyű úgy írni erről a könyvről, hogy ne áruljak el többet róla, mint kellene. Szóval óhatatlanul is tartom magam a mottóhoz: „Hogy mit találsz itt? A megszámlálhatatlan sokból néhány mesegondolatot, cselekményleírást, oldalszámot és kalandot.”

Komolyan rajongom ezt az urban fantasy sorozatot. Na jó, nem rajongom, mert „csak” egy ifjúsági regény, és túlságosan is kritikusan olvastam, főleg hogy a német verzióhoz van szerencsém, de tényleg megszerettem azt a világot, amit Cassandra Clare megalkotott.

Kezdjem akkor azzal, miről is szól a történet, aztán jöhet a kritika.

Minden ott folytatódik, ahol a „City of Aches” (Hamuváros) abbamaradt. Miután a főgonosz, Valentin elmenekül Clary csak egy úton mentheti meg édesanyját, Jocelyne-t, ha az Árnyvadászok ősi városába megy, csakhogy ő nem léphet be az Üvegvárosba. Jace nem tud megülni a fenekén, és ha már Clary úgysem tehet sokat, ő vállalja, hogy megszerzi a bájitalt és megkeresi a warlockot, Ragnor Fell-t ezért. Persze a srácnak hátsó szándékai vannak, ezzel nem árulok el egyetlen titkot sem; Jace félti Claryt, mert tart attól, hogy ha a Tanács megtudja, hogy a lánynak különleges képességei vannak, mint „titkos fegyvert” vetnék be. Ráfoghatnánk mindezt a testvéri szeretetre, de mindenki jól tudja, hogy messze többről van itt szó.

Cassandra Clare nem attól profi, hogy egysíkú történeteket eszel ki, így aztán természetes, hogy Simon (aki vámpírrá lett, de élvezi, mert bírja a napfényt) is belép a képbe, vagyis Jace lépteti be azzal, hogy magával rántja az Idrisbe vezető lépéskor (nem minden hátsó szándék nélkül – ergo, nagy kavaró ez a Jace). Ahelyett, hogy tárt karokkal várnák a belépőket, és könnyen elérnék céljukat, máris izgalmas fordulatok következnek: az Árnyvadászok nem kedvelik meg azonnal a vámpír srcácot, börtönbe is vetik, Jace-nek pedig egy gonddal kevesebb, azaz több. Nézőpont kérdése.

Clary sem bírja ki otthon, aggódik az édesanyjáért, aggódik Simonért, Luke-ért, ha nem is akarja bevallani, de aggódik Jace-ért is. Persze, hogy belép a tilosba és követi a két srácot az Üvegvárosba, amivel az életét kockáztatja. És itt ér el a könyv az egyik legjobb részéhez, vagyis szereplőjéhez. Idrisben Clary megismerkedik Sebastiannal, aki nem elég, hogy egy rejtélyes árnyvadász, de szexi és szellemes is. Persze, hogy megbolygatja az amúgy is bonyolult szerelmi háromszöget. De Clary vajon megbízhat-e benne?

„Jace öffnete die Augen und schaute zu ihr hinab. Sie beide waren einander nun so nahe, dass ihre Körper sich überall berörten gegeeinander und Clary konnte Jace’Herzschlag spüren. Rück der ihm ab, ermahnte sie sich, doch ihre Beine wollten ihr nicht gehorchen.”

Ennyit talán még a fülszöveg is elárul, innentől kezdve viszont nem mondok semmit. A fontos, hogy jött a kaland kaland hátán, az izgalom, a feszültség, a humor, és néha a könyv sutba vágása, mert „megmondtam én” hangulat alakult ki bennem.

A Végzet Ereklyéi (még mindig borzalmasnak tartom ezt a magyar címadást, de enyhítő körülmény, hogy nem könnyű, hiszen a cím: Mortal Instruments, egy idézet Shakespeare, Julius Caesar-jából, és a német fordító sem tudott sokat kezdeni vele) széria második részével, a City of Aches cíművel nem voltam maradéktalanul elégedett, a City of Glass viszont hozta az elvárható színvonalat.

Cassandra Clare kiforrott szereplőgárdát hozott össze, az első rész, a Csontváros alapszereplői még mindig nem unalmasak, az újak pedig igazán hozzátartoznak a történethez; a karakterek, jellemek összetettek, érdekesek, maga a sztori élménydús, csavarokkal teli. Az írónőnek remek humora lehet, mert a szereplők is egyedi és pezsdítő sziporkákkal jelennek meg. Jace időnként még mindig túllelkizi a dolgokat, viszont aranylik minden tekintetben. Komolyan.

Külön tetszik (vájtszeműek előnyben), hogy A Végzet Ereklyéi nem direkt a tudatomba csapva, hanem óvatosan, okosan adagolja a magasabb irodalmat, és nem ragad le a Clare által olyannyira rajongott Harry Potter említésével, ugyanis az Üvegváros is tele van irodalmi illetve kultúrtörténeti utalással.

És íme egy kis részlet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából:
http://konyvmolykepzo.chr.hu/wg3/files/download/10/uvegvaros.pdf

Eredeti cím: Cassandra Clare: The Mortal Instruments – City of Glass

Német cím: Cassandra Clare: Chroniken der Unterwelt – City of Glass

Magyar cím: Cassandra Clare: A Végzet Ereklyéi – Üvegváros

Fordító: Franca Fritz, Heinrich Koop

Kiadó: Arena Verlag

Megjelenés: 2009

Oldalszám: 728

Tetszési index: 100%